Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Ana Popovic, a HQ Band és Phillip Walker lemeze

Szerző: Czékus Mihály
2008. augusztus 26. 7.56

 A blues a tengerentúlon a fekete parasztok zenéje volt. Legalábbis hajdanán. A 60-as évek táján már városi zeneként érkezett a kontinensünkre, és nagy inspiráló erővel hatott az itteni muzsikusokra. A blues, az említett hatás ellenére, még ma is fekete zenének számít, és bár sokan művelik világszerte ezt a műfajt, a valódi ismertséget jelentő belső körökbe fehér muzsikusoknak nagyon nehéz bejutni. A szerb származású Ana Popovic, az amerikai HQ Band és Phillip Walker – akinek indián vér csörgedezik az ereiben – személyében olyan előadókat mutatunk be, akik igazán közel vannak a belső körhöz.

Ana Popovic: Still Making History

Kétségtelen, hogy női előadóként nehéz befutni olyan férfiak uralta műfajokban, mint a blues és a rock. Bár Janis Joplintól Jeanne Carrollon keresztül Maria Muldaurig akadnak a műfajnak női csillagai is, de a férfi hallgatóság mind a mai napig fenntartással kezeli a női előadókat. A harmincas élvei elején járó, szerb származású blues-rock gitáros, Ana Popovic immár az ötödik albumával igyekszik elfogadtatni a „női” blueszenét. Gyerekkorában, amíg mások az amerikai gyerekmozik gyakran negédes slágereit hallgatták áhítattal, addig ő a papája igen gazdag blues-, rock- és dzsesszlemezekből álló gyűjteményével ismerkedett, ennek gyorsan meglett az eredménye is, hiszen 1995-ben, 19 évesen már saját együttessel büszkélkedhetett. A Hush névre hallgató csapat 1999-ben készítette el bemutatkozó albumát Hometown címmel. Ugyanebben az évben Hollandiába költözött, ahol egy zenei konzervatóriumban a gitártudását mélyítette tovább, és mellette világ- és popzenei kurzusokra is járt. A debütáló korongot 2000-ben a Hush!, 2003-ban pedig a Comfort To The Soul követte. Mindkét anyag rögzítése és keverése annak a Jim Gainesnek és David Z.-nek a munkája, akik korábban olyan nagy kaliberű előadókkal dolgoztak együtt, mint Stevie Ray Vaughan és Santana. Az említett 2003-as korongon több olyan szerzemény is helyet kapott, amelyik a tragikus sorsú basszusgitáros, Jaco Pastorius inspirációjára született.
 Popovic számára a lemezmegjelenés mellett más szempontból is fontos 2003, ugyanis ebben az évben jelölték – első európai előadóként – a Best New Blues Artist címre a W.C. Handy Award fesztiválon. Popovic szeretett volna egy kis mintát adni az embereknek magas hőfokon izzó koncertjeinek hangulatából, ezért 2005-ben egy élő lemezt dobott a piacra Ana! Live In Amsterdam címmel. Az előadó új albuma, a Still Making History alig egy évvel ezelőtt készült el. A többségében saját művekből álló, több mint egyórás repertoár 13 szerzeményből és egy bónuszdalból áll. Ez utóbbi a lemez elején rockos változatban elhangzó U Complete Me című számnak a bluesverziója. Az energikus, jó hangulatú lemezen a fiatal szerb énekes-gitárostól igazán pazar kollekciót hallhatunk. Popovic rendkívül otthonosan mozog a különböző zenei stílusok között, legyen szó akár kemény rockról (U Complete Me, reaggae-ről (Between Our Worlds), dzsesszről (Doubt Everyone But Me) vagy bluesról (How’d You Learn To Shake It Like That?). Popovic minden kompozíciója élettel és tűzzel teli, ott van bennük az a megfogalmazhatatlan valami, amit csak a női lélek képes hozzátenni egy produkcióhoz.

Delta Groove Music, 2007
Honlap

HQ Band: Old School

A HQ Bandet a multiinstrumentális zenész és komponista, Hector Qirko alapította 1985-ben. Bár az együttes többnyire bluesbandaként él a köztudatban, ők maguk a saját stílusuk meghatározására nagy előszeretettel a világzene mintájára a „világblues” kifejezést használják. Méghozzá azért – hangzik a részükről a magyarázat –, mert zenéjük a blues mellett a dzsessztől a folkon keresztül a polkáig számtalan gyökérből táplálkozik. A muzsikusok számos rangos díj tulajdonosai, Knoxville-ben már tízszer választották őket az év bluesegyüttesének. Rendkívül jól tudnak alkalmazkodni a fellépőhelyek atmoszférájához: Chicagóban blues-, New Yorkban dzsessz-, Memphisben R&B, Nashville-ben pedig countryzene szerepel műsorukon.
 Az együttes bemutatkozó produkciója 1989-ben jelent meg Road To Ruin címmel. Ez követte három évvel később a Can’t Help It, majd 1994-ben a The Blues Is A Living Thing, 1999-ben pedig a South. A rajongóknak majdnem egy évtizedet kellett várniuk arra, hogy egy új HQ Band-album, a blues jegyében fogant Old School, a kezükbe kerülhessem. A Hector Qirko (gitár, ének és orgona) által vezetett csapat – amelyben Dirk Weddington szaxofonozik, Jim Williams basszusozik és Steve Brown dobol – egy finom kis produkcióval szerzett örömöt a közönségnek. A kínálatban 11 kompozíció kapott helyet, közöttük közel egyenlő arányban vannak a saját szerzemények és a más szerzőktől származó művek. A zenéjükben az amerikai népzene (You Let Me Down), a John Lennont idéző zenei világ (Don’t Wait Too Long) éppúgy jelen van, mint a blues (Best Friend, I Don’t Care No More). A hanghordozót nem csak az említett számok viszik, szinte minden szerzemény ad valami maradandót a remek hangszeres játék, a fantasztikus kompozíciók miatt. A produkcióban nagyon él minden hangszer, változatos az előadás, és szerencsére hiányoznak a műsoridő-növelő töltelék számok is.
Több évtizede a pályán lévő profi muzsikusok örömzenéje ez az album, amelynek ott a helye a gyűjtők polcain.

Blind Guru Recordings, 2008
Honlap 

Phillip Walker: Going Back Home

Phillip Walker a legendás Gulf Coast-gitáros – akinek az ereiben, anyai ágról cherokee indián vér  csörgedezik – 1937. február 11-én született a Louisiana állambeli Velshben. Korán rájött, hogy a zene számára életküldetés. Már 1952-ben bemutatkozott a memphisi származású zenei zseni a ska kiötlője, Roscoe Gordon lemezén. Annak ellenére, hogy az eltelt évtizedek alatt számtalan lemezen tűnik fel közreműködő zenészként, az első saját albuma, a The Bottom Of The Top csak 1973-ban készült el, melyet az azóta eltelt 35 évben számos remek hanghordozó követett. Közülük a legutóbbi tavaly jelent meg Going Back Home címmel. A Delta Groove Productions által gondozott lemezen számos jeles muzsikus szerepel: Al Blake (harmonika), Fred Kaplan (zongora) és Richard Innes (dob) a Hollywood Blues Flamesből a gitáros Rusty Zinn, a kiváló boogie-woogie zongorista Rob Rio, a multiinstrumentális Jeff Turmes (basszusgitár, valamint tenor- és baritonszaxofon), David Woodford (tenorszaxofon) és James W. Thomas (basszusgitár).
A szűk 50 perces album egy Percy Mayfield-szerzeménnyel, a Lying Womannel indul. A folytatásban egy lassú bluesballada, Lowell Fulson Mama Bring Your Clothes Back Home-ja következik. Később hallhatunk egy remek Ray Charles-örökzöldet is, a Blackjacket. A repertoárban még a lemezt megjelentető kiadó alapítójától, Randy Chortkofftól is szerepel három kompozíció (a Honey Stew, a Lay Out Down és a Happy Man Blues). A műsor a nagy fordulatszámú Walking With Frankie-vel ér véget.
A Going Back Home egy lendületes, energikus, dallamos és gitárcentrikus (Mean Mean Woman), néha ringatós bluesba forduló (Bad Blues) lemez. Amit hallhatunk, az a nagybetűs blues, végig azonos színvonalon és remek megszólalással. Persze fanyalgók mindig vannak, hogy miért nem ilyen vagy olyan az album, de mivel szerintem nagyon jó kis produktum és igazán élvezem, ezért a citromos szájíz maradjon másvalakinek.

Delta Groove Productions, 2007
Honlap 


Oldaltérkép