Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Radu Lupu Beethovene, Fischer Iván Brucknere

Szerző: szabói
2008. április 4. 20.01

Radu LupuRadu Lupu ismét a Budapesti Fesztiválzenekar vendége volt három koncert erejéig, amelyen Beethoven IV., G-dúr (Op. 58.) zongoraversenyét játszotta, a március 29-i koncertet hallottam. A csodálatos versenymű után egy másik, nagyszabású darab hangzott el, Bruckner egyik legkedveltebb szimfóniája, a VII., A-dúr. A két mű fényévnyire van egymástól, az egyik a klasszika stílusában íródott, némi előremutatással a romantika felé, míg a majd 70 perces szimfónia a romantikus bilincsektől akar megszabadulni, de a forma hagyományos maradt. Mi köti össze a látszólag ellentétes, különböző műfajú művet?

A túlcsorduló érzelem. Míg a zongoraversenyben szűk keretek közt lehet csak kibontani (stiláris elemek, rendkívül kötött forma) a dallamot, a szimfónia remek lehetőséget ad az ötletek megvalósítására, sorakoztatására, a transzformálásra, az egyedi jegyek (kvint, kvart, a Bruckner-ritmus rendkívül jellegzetes, soha el nem maradó használata), a hangszerelési megoldások (Wagner-tubák, emlékezésként a hőn szeretett példaképre) tárházára.
Beethoven G-dúr zongoraversenye a bemutatón a szerző szólójával hangzott el. A szerző a maga „képére és hasonlatosságára” formálta a művet, a személyes érzelmeket kihallhatjuk a tételekből. Beethoven nem lenne Beethoven, ha ebben a művében sem térne el a hagyományoktól. A nyitó ütemeket a zongora játssza, majd a zenekar veszi át a merengő dallamot, a zenekari témabemutatások helyett. A második tétel vége felé hallható recitativoszerű zenei anyag is egyedülálló a klasszikus stílusban. Csupa újdonság, váratlan fordulat szerepel a zongoraversenyben, ami Radu Lupu és a Fesztiválzenekar előadásában a lehető legmélyebb rétegig megmutatkozott. Radu Lupu, a nagyszerű román zongoraművész és zeneszerző szinte végig hátradőlve, de elmélyedve játszotta a versenyművet, olyannyira a zenében élt, hogy a zenekart, szólókat is beintette. Az együttes felé fordult, jelezve, hogy közösen alkotják újra a művet. Játékára a rendkívül plasztikus hangzás jellemző, a forte csak a legindokoltabb esetben szerepel nála. Előadásában talán a lassú tétel szólt a legszebben: a zenekar sürgető dallamára lágyan válaszol, de sohasem azonos töltéssel, a zenekar és a szóló egymásra találását, majd eltávolodását képzeletbeli vonalzóval lehetett volna megrajzolni. Zongorajátéka a melankolikus, esdeklő hangzást gyönyörűen fejezte ki, elhittük, hogy Hadészt majdnem megindította játéka (a kortársak Orfeusz könyörgését és alvilági útját sejtették programként). A versenymű minden pillanata koncentrált volt, minden dinamikai, ritmikai, dallamív a zenei anyagra felelt. Ritkán hallható ennyire magával ragadó tolmácsolás, öröm volt Radu Luput hallani.
Bruckner VII. szimfóniája komoly sikert aratott az 1884-es bemutatón, azóta is folytatja diadalmenetét Fischer Iván és a BFZa IV., és a IX. mellett. A Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével úgy tudta tolmácsolni a művet, hogy a Bruckner zenéjét nem kedvelők is találtak a műben szépséget. Az első tétel főtémája a zeneszerző állítása szerint álmában ötlött fel benne. A hosszú mű másik különlegessége a Wagner halálára való emlékezés a lassú tételben, Wagner-tubákkal. A szimfóniában szereplő sokszínűséget aprólékosan kiemelte, más-más karakterrel játszotta a zenekar. Hatalmas tömbök szakadtak ránk, a hangulatok ébredése, kialvása, ezek körforgása tette emlékezetessé a koncertet. A mű elején a kürtök szinte éteri pianója egyszerre szólalt meg, mintha egyetlen hangszer játszott volna. A vonóskar tisztán, pontosan játszott, énekelt, menetelt. A dinamikai ívek teret adtak az egyéni elképzelésnek, Fischer Iván – ahogy a többi nagyromantikus mű vezénylésekor – azt a pluszt hozta ki a zenéből, ami túlmutat a hangok lejátszásán. Ami miatt szeretjük a zenét.


Oldaltérkép