Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Európa reá mene hodu utu reá I.
A Szoborpark egy évtizede

Szerző: Frank N. Stein
2004. április 30. 05:58

 A 7-es főúton Diósd felé, Európába! araszolva egy monumentális ötlet megvalósításaként szemünk elé magasodik a Szoborpark Múzeum homlokzata, a Potemkin-fal. Egyedülálló szabadtéri gyűjtemény, mely nemes bosszút áll a diktatúrán. Nem lő, nem dönt, kiállít. Szomorú, bár stílszerű, hogy a szociálizmushoz hasonlóan a létező Szoborpark sem épült fel a tervek szerint: ifj. Eleőd Ákos Memento Parkja máig befejezetlen.

A szikra Szörényi László irodalomtörténész fejéből pattant ki (Hitel, 1989. július 5.), a szoborskanzent a pályázaton nyertes ifj. Eleőd Ákos tervei alapján Budapest Főváros Önkormányzata építtette 1992–93-ban. Az ünnepélyes megnyitókor (1993. június 29., a szovjet csapatok kivonulásának második évfordulóján) még kevesen gondolták, hogy tíz évvel később gyakorlatilag ugyanaz látható majd, mint 1993-ban.
Az Egy mondat a zsarnokságról park, közismert nevén a Szoborpark előtt állt volna a tervező elképzelése szerint a Tanú tér, a Szoborpark szervesen kapcsolódó, tematikus folytatása, a gondolatmenet befejezése. „Trapéz alakú, atmoszferikus tér. A trapéz hosszanti talpa az Egy mondat a zsarnokságról Szoborpark főhomlokzata, közepén a vers (Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról). A trapéz két oldala: idegenforgalmi-művészeti-oktatási miniközpont épületei, bennük videotermek, művészeti boltok, előadóterem, pódiumszínpad, kiállítóterem stb. A trapéz rövidebb talpa: a Sztálin-dísztribün, tetején a csizma! Csak a csizma!” (
www.szoborpark.hu)
Az állami tulajdonú szobortemetőt bérlőként egy magánvállalkozás üzemelteti, kizárólag saját bevételeiből (belépőjegyek, ajándékbolt – ez is igazolja, hogy a merchandising és a kommunizmus útja nem a végtelenben találkozik). Meglepő, hogy a rendszerváltás utáni kormányok és a főváros vezetése is magára hagyta ezt az egyedülálló projektet, pedig sokan ma is lépten-nyomon hangoztatják 1990 előtti ellenzéki múltjukat, s tetszelegnek e szerepben. Pedig a csikós-gulyás ostorcsapás helyett a kész Memento Park valódi kuriózum lenne bármely finnyás távol-keleti turista számára is. Egy nagystílű memento és egyben fricska: úgy döngöli a földbe a XX. századi történelem egyik zsákutcájának kikövezőit, hogy kesztyűs kézzel bánik velük, közszemlére teszi súlyos szobraikat (manumentális képzavar). Az évi csaknem 40 ezer látogatót meg lehetne sokszorozni, ha…
Közvetlen környezet. Egészen az elmúlt évig szinte változatlan. Gaz, szemétkupacok, műanyag vackok szanaszét, a buszmegállóban üvegcserép. Lepusztult környék a nagy művek szomszédságában. Parkolni ugyan lehet, de érdemes megnézni, hova. Tavaly valami azonban elkezdődött. Lámpás kereszteződést alakítottak ki, ami néhány négyzetméternyi járdát és aszfaltot is eredményezett.
Közlekedés. Kezdetben, amikor a szobortemető szenzációnak számított, naponta megfigyelhettem az – olykor reakciós – reakciókat. Idősebb, a szocializmus ideje alatt valamit elért, biztos egzisztenciát (?) épített, már nyugdíjas férfiak idegesen hadonásztak, egyszerűen vérig sértette őket a park puszta léte. Tehetetlen dühvel magyarázták a szomszédos széken ülőnek: „Mit akarnak ezek? Ezek…” Egész életük paródiáját látták, ha kitekintettek a busz ablakán. Nem hazánkfia is sokáig bajban volt, ha kis buszozás után szeretett volna a Szoborparkban a vasfüggöny mögé pillantani. Kezdetben gond – turistákat eligazító tábla, információ –  nélkül felszállt a távolsági buszra, s már csak a vezetővel kellett megküzdenie: „Na, de egészet vagy diákot?” Kis szerencsével, ha figyelt, vagy ha valaki segített neki, jó helyen szállt le. Észre sem vette, hogy egy kis történelmi leckét kapott az átkosból. A múzeumlátogatás után jóval vidámabbnak tűnt. Tetszett neki, alaposan felturbózta készleteit kegyszerekkel, csecsebecsékkel, Kalasnyikovot nem láttam. A néhány éve épült Etele téren is sokáig kellett várni az információs táblára, de ma már áll. Most csupán az bosszanthatja a külföldieket, hogy a jegyelővételről tájékoztató tábla csak magyarul olvasható, ez néha kis késést jelent.
Potemkin-fal timpanonnal. Kinek nincs olyan közép-, főiskolai emléke, ami egy Lenin- (Marx-, Engels- stb.) szoborral szembeni (Clinton!) helytelen viselkedéssel függene össze? Vlagyimir mindig lenyűgözött. Puritán ember volt (pl. tévét sem nézett), csak állt egyszerű, nehéz, sallangmentes nagykabátjában. Eszembe jutnak a róla tanultak: tejjel írt titkos üzenetekkel levélbombázta az otthoniakat, tüzelve őket a forradalomra, míg ő Nyugaton ette az emigránsok keserű kenyerét. Ez a bejárat telitalálat, sok mindent leírtak már róla, én nem teszem: egyszerűen tetszik. Erre ókori keleti despoták is csak csettintenének, s érdeklődnének a kommunizmus píárosai felől.
Végre a parkban. Darwin alapján az ügyesebbek ideérnek, s ha már itt vannak, be is térnek. Negyvennél több műremek várja a látogatókat, s ha jókor érkezünk, a magnóból valakik zengik a dalt, üde, mámoros ajakkal. Lássuk a medvét! Pazar látvány fogad, sokan több filmtekercset, videoszalagot is elhasználnak. Igazi panoptikum, madámtüszó – bár én csak a kistestvérét láttam Amszterdamban – forog a sírjában, erre még ő sem gondolt, az ő összeállítása a Szoborparkhoz képest kismiskakancsó. Süt az önbizalom a szobrokból. A hamburger hazájában állandóan a pozitív hozzáállásról papolnak, közben pedig a fél fizetésüket pszichológusra költik. Valójában e különleges anyagból gyúrt emberek sokkal jobban álltak e téren (a téren), s embert, anyagot nem kímélve próbálták egyiptomi fáraókként (fára? ó!) gránitra, műmárványra vagy egyszerűen betonra archiválni magukat, munkásságukat. Sikerült, de némileg másképp, mint szerették volna: a nagyvonalú utókor a nagy ívű gondolatok kiötlőinek szobrait nem zúzta porrá, csupán rezervátumba zárta. A bölények kipusztultak, Géniusz Lóci nyugodtan sétálhat a parkban.


Oldaltérkép