Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Figments and Fragments
Elliott Carter kamaraművei norvég előadóktól

Szerző: szabói
2008. december 30. 21.56

 Elliott Carter, a XX. századi amerikai zeneszerző-nemzedék egyik prominens képviselője, 2008. december 11-én ünnepelte századik születésnapját. Bár neve közismert, a legtöbb zeneértő bajban lenne, ha meg kéne nevezni egy-egy vét. Még nagyobb bajban lenne, ha az ember a kamarazenei darabjai felől érdeklődne. Elliott Carter jelenleg is aktív, 2008-ban is több művet komponált. Világszerte lemezeken jelentették meg műveit, a norvég 2L kiadó Carter kamarazenei alkotásaiból szerkesztett egy kitűnő összeállítást Figments and Fragments címmel.

Az 1948-ban írt négytételes Cselló-zongora szonáta (Sonata for Violoncello and Piano) érdekes kísérlet arra, hogyan lehet egy nagyformában két hangszert egymáshoz közelíteni. Az I. tétel (Moderato) a cselló dallamosságával hat, míg a kíséret gyakran csak pulzál, mintha a két hangszer két önálló darabot játszana. A Vivace, molto leggiero tétel különlegessége a rendkívül expresszív, posztromantikus, Rahmanyinovra, Fauréra, Franckra emlékeztető áradó csellódallam, mely szinte túlcsordul az érzelmektől. A zongora most is más úton ját, de már vannak közös találkozási pontok. Az Adagio tétel Kodály szonátájára hasonlító cselló szólama rendkívül kifejező, sürgető a nyitó, majd többször visszatérő tremolók miatt. A két hangszer ebben a tételben valóban a kamarazene nemes hagyománya szerinti felállásban szól, úgy érezzük, megáll az idő, megáll a levegő. A zongora és a cselló egymásra talál, szervesen kapcsolódnak az imitációk, ismétlések miatt. A záró Allegro motorikus, sokszor lehengerlő, néha szinte szarkasztikus. A tétel háromnegyedénél egy irtóztató diabolikus vágtába kezd a két hangszer, mely elcsendesül, frappáns véget ér.
A felvételen a zongora hangja kissé erős a csellóéhoz képest. A gordonka néha szőrös hangon játszik, az üveghangok nem mindig tiszták. A zongoraszólamot Joachim Kjelsaas Kwetzinsky játssza, dinamikára, agogikára való érzékenységgel.
A Figment for Cello alone rengeteg karaktere állandóan mozgásban van. Érdekes mű, sok-sok áthallással, a kötelező jellegű szűkített kvint, a talpas pizzicatók, az extrém magas hangok használata, az egyszerűségre törekvés (nem sikerül), az akkordok használata nem hoz valódi katarzist a hallgatónak. Sajnos, nem találtam sehol, melyik évben készült a figmentek sorában az első. A Figment No. 2: Remembering Mr. Ives című szólócsellódarab 2001-ben íródott, rendkívül érdekes, szép. A mű Carter Charles Ives iránti tiszteletére készült. A négy kisebb formai egységből álló figment (képzelt dolog) helyenként szerencsésen elegyíti a modern hangzásvilágot a barokkal, izgalmasak a gyors üveghang-menetek (bár itt is kissé falsak), az egyszerű kvintek gyakori használata.
Az 1988-as, fuvolára és csellóra írt Enchanted Preludes sok-sok különös hangzást hoz, a fuvola (modern darabokban kötelező jellegű) flatterzungéja kissé elkoptatott, viszont a tremolók mindkét hangszer szólamában izgalmasak. Egyedi a cselló üveghangja és a fuvola együtthangzása, mintha nem ezt a két hangszert hallanánk. Itt is érezhető egyfajta külön utakon járó szólammegosztás. Johannes Martens csellójának hangja kifejező, bár a szép hang – különösen a mély tartományban – nem feltétlenül van jelen. A kifejezés terén is nagyobb íveket engedett volna meg a két darab.
A Scrivo in vento szólófuvolára írt mű, szintén rengeteg karakterrel, a bachi stílus itt is feltűnik, de jelen van a kissé erőszakos bele-beleokvetetlenkedés. A flatterzunge és a fuvolába való éneklés és ezzel a kétszólamúvá váló dallam nem igazán különleges. A két műben Tom Ottar Andreassent hallottuk fuvolázni, a kényes darabokhoz értő módon közeledett. Az Enchanted Preludes-ben a két hangszer alá-fölé rendeltségi viszonyát jól nyomon követhettük, a két művész plasztikus dallamíveket rajzolt, figyelve egymás szólamaira.
A Gra (Játék) is a rövid művekhez tartozik, barátjának, Witold Lutoslawskinak ajánlotta a szerző. A klarinét hangtartományát alaposan kihasználja Carter (és a nagyszerűen játszó, a levegővételeket szinte minimalizáló Andrei Maevski), a hangszer fürgesége, a két hangot megszólaltatás képessége, a klarinét hangszínének teljes bemutatása nagyon ötletes. Maevski fantasztikusan játszik, rengeteg hangszínt használ, egy-egy hangon belül is, a klarinét lehetőségeinek határát úgy feszegeti, hogy nem megy a minőség rovására, nem lesz izzadtságszagú.
A három hangszerre, csellóra, hegedűre és klarinétra írt Con legerezza pensosa hangzásvilága izgalmas, gyakran az orgona intimségét hozza, vagy éppen a három hangszer szinte veszekedő tónusát. Elmélyült előadást hallunk, a három hangszeres (a hegedűs Anders Nilsson) összjátéka nagyszerű, a szóló- és a közös részek egyaránt mutatják a finomságokat.
 A Fragment No. 1. és No. 2 vonósnégyesre íródott, az első a vonós hangszerek szinte éterien lebegő magas hangjait használja, üveghangként is, tömbszerűen az elején. A cselló pengetett üveghangjai a hárfa hangzására hasonlítanak, ettől is különleges a mű hangzásvilága. A 2. fragment orgona- és nyugvópontok fölötti, hangerőben kiemelkedő motívumai is a nyugalmat, állandóságot fejezik ki. A rövidke motívumokat mind a négy hangszeren halljuk, ahogy haladunk előre, úgy sűrűsödnek a pár hangos töredékek, melyek végül minden hangszeren egyszerre jelennek meg.
Az 1946-os Elegy a lemezen vonósnégyes-változatban hangzik fel, eredetileg cselló-zongoramű volt. Rendkívül szép, posztromantikus a zenei anyag, az egyetlen tonális darab a lemezen. Kulturált hangzásvilág jellemzi a négy vonós (brácsa: Yi Yang) játékát, talán ebben a műben volt a legkönnyebb dolguk. A lemezen a legérettebb felfogású, legjobban kidolgozott művek a vonósnégyes és a klarinétos előadásában hangzottak fel.
A darabok összefüggése a lemezen említést érdemel, a csellón keresztül a fuvolán, klarinéton át eljutottunk a vonósnégyesekhez. A kísérőfüzet íróját, a skót zeneszerzőt, Stuart McRae-t gondos tanulmányáért kell megemlíteni, a darabok mélyére ásott le, szeretettel írt a művekről. A Johannes Martens Ensemble ritka jó lemezét érdemes beszereznünk.

2L, 2008, 2L54SACD


Oldaltérkép