Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Kis nép, kis lélek? VI. – Tahiti

Szerző: terminator
2006. január 16. 23.59

 Tahiti nevének hallatán sokunkban Gauguin-képek ötlenek föl: mosolygó, csábos, virágkoszorús lányok. A General Press különleges könyvek sorozatának újabb darabja azt boncolgatja, milyen volt e földi paradicsom az 1760-as évek, az első európai hajósok megérkezte előtt, és mivé változott a „civilizált” óvilágiak megjelenését követően. Az eredmény nem túl hízelgő számunkra.

 

 

Tahiti

A sziget első lakói mintegy 30 ezer évvel ezelőtt érkeztek a délkelet-ázsiai szigetekről erre a távoli szigetcsoportra. A nagy felfedezések után majdnem kétszáz évvel az angolok és a franciák itt is szembekerültek egymással, ám ezúttal a franciáké lett a pálma, azaz ők „védhették” meg a bennszülötteket 1842-től kezdődően az angoloktól. 1880-ban aztán a helyi király megegyezett a francia állammal, hogy a szigetcsoport annak részévé válik, egy képviselőt delegálva a francia nemzetgyűlésbe. Ám ezt néhányan kevésnek tartották és próbáltak nagyobb önállóságot kiharcolni.
Mint annyiszor már a történelem során, ezek a szigetek is a háborús versengésnek köszönhetik fejlődésüket. Történetesen a francia atombomba-kísérleteknek, amelyek csak 1996-ban értek véget, nem kis felháborodást okozva. A szigetek 1984-ben kapták meg a belső autonómiát, ezzel együtt a saját kormány és a saját elnök jogát is. Ám ez nem jelent önálló külpolitikát, és a rendőrséget is közvetlenül Franciaországból irányítják. Érdekes módon a sziget pénzneme nem a francia, hanem a polinéz frank, ami kötött árfolyammal kapcsolódik a francia pénzhez.

Hivatalos név: Francia Polinézia
Terület: 3675 km2 (egy 5 millió km2-es területen) (hazánk területének 4%-a)
Népesség: 216 ezer fő
Nyelvek: francia és tahiti
Vallás: keresztény (95%)
Főváros: Papeete
Pénznem: polinéz frank
(www.hando.hu/tat/tahititat.html)


A megtalált paradicsom

Samuel Wallis, a Dolphin kapitánya és a legénység 1767. június 18-án lépett az addig ismeretlen sziget partjaira. Egy írástudatlan, a jelennek élő polinéziai népcsoport fogadta kitörő lelkesedéssel az Óvilágból érkezőket. A tahiti vendégszeretet sokáig sokféleképpen magyarázták a kikötő hajók tengerészei. Az európaiak eleinte nem tudták mire vélni, hogy az őslakosok viszonzást nem várva kínálták fel az ajándékokat, ennivalót, egyéb örömöket – de egy-két különcöt, aszkétát stb. és a misszionáriusokat leszámítva valamennyit szívesen fogadták.
A részben kommunisztikus körülmények között élő tahitiak a kedvező időjárás, éghajlat, a sziget biztosította élelem mellett nem voltak rászorítva a kemény munkavégzésre. Nem volt szükségük szilárd épületekre, ruházatra. Nagy számban tartottak disznót, amire a hajósok igencsak ki voltak éhezve. Nem tizedelték őket járványos betegségek. A legügyesebb, legokosabb, legerősebb őslakosok sem emelkedtek ki közülük, nem váltak gazdaggá; de szegénységről sem lehetett beszélni, hiszen mindenki gond nélkül élhetett. A társadalmat egyfajta szolidaritás tartotta össze, ahol tudtak, önzetlenül segítettek egymásnak. Az egyes vidékek között támadt vitás kérdésekben ugyan „háborúztak”, de ez alig járt vérontással, s a számháborúzáshoz hasonló konfliktust követően a győztes fél gyakran vacsorán, mulatozáson látta vendégül a veszteseket. A rosszindulat, a taboo – amit az angol után sok nyelv átvett – ritkán jelentkezett a tahitiak körében. Napjaik nagy részét szórakozással, sporttal – például hullámlovaglással, innen ered, úszással, vitorlázással –, versengéssel, énekléssel töltötték.
A fiatalok promiszkuitása mellett főként egy európai szemmel hátborzongató tett, az újszülöttgyilkosság borzolta az ideérkezők kedélyét. A vallási és – a főnökök esetében – politikai okokból végzett gyermekgyilkosság, illetve az újszülöttek magára hagyása valóban elfogadhatatlan a mi kultúránk szemszögéből, bár az Óvilágban is előfordult egyes korokban.

Gyöngyhalászat

Tahiti felfedezése után hihetetlen gyorsan fejlődött a gyöngykagylók és gyöngy felhozatala, kereskedelme. E terület jellegzetes kagylófajtája a P. Margaritifera, a benne található gyöngy pedig számtalan színben előfordul: a krémszínűtől a rózsaszínen, zöldön, kéken, ezüstön, aranyszínűn keresztül egészen a koromfeketéig. Mivel a domináló szín sötétebb, mint az egyéb ismert gyöngyfajtáké, elnevezték fekete gyöngynek.
(www.pearlgallery-bielek.hu/cgi-bin/index.php?menu=5&almenu=1)


Az ártatlanság korának vége

Nem ismerték az európai értelemben vett magántulajdont, de a tengerészekkel lebonyolított cserekereskedelem egyre inkább megbontotta ezt az idilli állapotot. Az ellenértékek – kezdetben ruhadarabok, szög (a legértékesebb csereeszköznek számított), majd „természetesen” fegyverek – lassan kikezdték társadalmi berendezkedést. A szabados nemi élet és a gyermekgyilkosság mellett a lopás háborította föl leginkább a tengerészeket. Mivel az őslakosok nem ismerték a magántulajdont, sportot űztek abból, hogy az európaiak által fontosnak vélt és őrzött eszközöket (például egy kvadránst), ruhadarabokat stb. elcsenjék. Hiába adták később vissza, illetve kerestették meg a főnökök – látva a hajósok dühkitöréseit és fegyveres fellépéseit –, valójában nem értették e tulajdonformát, hogy bizonyos tárgyakat csak egy-egy hajós használhat, s ha „eltűnik”, akár az életével is fizethet érte az ügyes „tolvaj”.
A társadalmi rend megbomlását erősítette, hogy a decentralizált társadalomszervezetet az ideérkezők félreértették – még James Cook is, aki többször járt a szigeten, a tahitiak mentalitását, viselkedését talán ő értette meg a leginkább –, s csak monarchiában gondolkodva néhány évtized alatt valóban sikerült egymásnak ugrasztaniuk az egyre gyarapodó magántulajdonuk és fegyvereik, valamint az itt letelepedett (vagy dezertőr) tengerészek segítségével kiemelkedő vezéreket. Az sem kedvezett az őslakosoknak, hogy sokáig egyik náció sem kebelezte be e szigetvilágot, s az érkező hajósok különböző kultúrákat képviseltek, például megfordultak itt száműzésre ítéltek a közeli fegyencszigetről és bigott misszionáriusok is. Cookon kívül több híres-hírhedt személyiség is megfordult ebben az időben Tahitin: többek közt Bougainville – a bougainvillea kúszócserje róla kapta a nevét –, Bligh kapitány és Christian Fletcher a Bountyval – Marlon Brando sok női szívet megdobogtatott a történetből készült filmmel –, járt itt John Byron, Lord Byron nagyapja – ő kerülte meg elsőként kétszer a földet – és Darwin is.
Végül is az 1767 és 1842 közötti időben az európai „civilizáció” elérte, hogy az idilli hely, a még Rousseau-nak is tetsző paradicsom tucatgyarmattá váljon. Elharapóztak a járványos betegségek, kialakultak a társadalmi különbségek, ezzel pedig a korábban nem jellemző önzés, véres háborúskodás is megjelent. Vallásuk, kultúrájuk néhány évtized alatt feledésbe merült, és egy magáért beszélő adat: az 1840-es évekre minden 20 őslakosból 19 meghalt. Egy újabb fejezet az európai kultúrában, amire egyáltalán nem lehetünk büszkék – és ezt a szomorú folyamatot mutatja be ez a nagyszerű, hiánypótló könyv.

Fülszöveg

1767 júniusában a Dolphin nevű angol fregatt legénysége egy addig ismeretlen csendes-óceáni szigetet pillant meg.  A Gauguin képeiről is jól ismert Tahitin ekkor még idilli állapotok uralkodtak, így az európaiak egyfajta földi paradicsomra ismertek benne. A hajó érkezéséig a tahitiaknak fogalmuk sem volt arról, hogy a közeli szigeteken túl is létezik valami még a szomszédos civilizációktól is elzártan éltek, olyan társadalmat és vallást hozva létre, amelyben az emberek se nem gazdagok, se nem szegények, s boldogságukat legfeljebb az ismeretlentől és a természeti csapásoktól való félelem zavarhatta meg. A magukat felsőbbrendűnek tartó európaiak érkezésével azonban elkezdődött e több évszázados kultúra és az új betegségek megjelenésével az őslakosság haldoklása, melynek szemtanúja lehetett többek között a híres felfedező, James Cook kapitány, Herman Melville, a Moby Dick, a fehér bálna szerzője és Robert Louis Stevenson, A kincses sziget írója, valamint Paul Gauguin, a festőművész is. David Howarth, a brit történelem fontos epizódjait feldolgozó szerző történeti hitelességgel, korabeli dokumentumokra támaszkodva számol be a két civilizáció drámai találkozásának részleteiről, emberi drámáiról.


David Howarth: Tahiti, az elveszett Paradicsom
General Press [Budapest, 2005]

Kötött, 130x210 mm, 320 oldal, 2800 forint
Fordította Németh Anikó
Szerkesztette Grabner Márta
Borítóterv Gregor László
Nyomdai előkészítés Scriptor Kft.
Nyomás és kötés Realszisztéma Dabasi Nyomda Rt.
ISBN: 963 9598 55 0

Link:
Kis nép, kis lélek? V. – A jugoszlavizmus bukása:
www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=6&n=286 
A Skót Felföld a Tündérek Földje:
www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=1&n=425 
Kis nép, kis lélek? II. – Halász Péter: A moldvai csángó magyarok hiedelmei:
www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=6&n=288 
Királylányok márpedig vannak – Szegedi Katalin kiállítása:
www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=32&n=461 
Egy javíthatatlan illusztrátor: a Szép Magyar Könyv díjas Szegedi Katalin:
www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=5&n=463 
Tamkó Sirató Károlyt idézve – Tengerecki Pál:
www.papiruszportal.hu/site/index.php?lang=1&f=&p=1&n=297 

Oldaltérkép