Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Olvas(s)atok – Meddig terjedhet az emberi szabadság? (Mrożek Emigránsok)

Szerző: Kovács Andrea
2005. június 11. 14.32

Mrożek 1930. június 26-án született Lengyelországban. A krakkói Művészeti Akadémián tanult. Dolgozott újságíróként is, de az igazi ismertséget regény- és drámaíróként érte el. Első szatirikus elbeszélései 1950-ben jelentek meg, első kötete 1953-ban, színműveit 1959 óta játsszák Lengyelországban és világszerte.


Színműveinek nagy részében a XX. század emberének groteszk, torzult viselkedésmódját  ábrázolja. Világsikert aratott darabjai a kelet-európai abszurd vagy groteszk színház első és jelentős teljesítményei közé sorolhatók, mint például a Rendőrség, A pulyka, a Bűbájos éj. Egyfelvonásosaiban (A nyílt tengeren, Sztriptíz) jóval absztraktabb, tértől és időtől elvonatkoztatott szerkezetekkel találkozunk. Legtöbbször a hatalom és egyén viszonyát, a dogmatikus és a kispolgári gondolkodásmód azonosságát veszi górcső alá. Két 1964-es darabjában (A szabó, Tangó), két „történetfilozófiai” groteszkjében a kelet-európai történelem körkörös katasztrofista szemléletéről tesz tanúbizonyságot. Az 1974-ben írt Emigránsok az abszurd eszközeit is felhasználva ad realista helyzetképet az emigránssorsról. Ezt a darabját 1979. október 2-án mutatták be Budapesten a Játékszínben. 
1964 óta Olaszországban, majd Franciaországban élt. 1989-től második, mexikói feleségével Mexikóban, ahonnan 1997-ban tértek haza Krakkóba.
Mrożek nem sorolható a tipikus emigránsok közé. Neki sokkal összetettebb okai voltak arra, hogy elhagyja hazáját. Az 1960-as években nem tudta eldönteni, hogy valójában tehetséges, vagy csak kinevezte annak az akkori pártvezetés. Állami tulajdonnak érezte magát, aki mindenről csak annyit tud, amennyit tudni engednek neki. Úgy érezte, el kell utaznia, hogy eloszlassa kételyeit, továbbá ki akarta próbálni tehetségét külföldön is. Elege volt a varsói kommunista összefonódásokból, a hazugságokból, a még a  barátok körében is tapasztalható bizalmatlanságból és az egyre szigorodó cenzúra manipulációiból. A rendszer nem üldözte, szabadon utazhatott külföldre is. Nem voltak anyagi gondjai, de „érezte nyakában a rendszer kőnehéz leheletét” .
Nem a kenyérkereset hajtotta, s nem is a politikai nyomás elől menekült. Egyszerre hagyta el Lengyelországot és a Lengyel Népköztársaságot is. Egyszerűen máshol akart élni. Író akart maradni, aki egyszerűen csak nem lakik otthon.
1969-től húsz éven keresztül Párizsban élt második feleségével. Sok mindennel foglalkozott. Írt, darabjait színre vitte, filmet forgatott, oktatott. Egyre inkább bezárva érezte magát, azon kezdett újra töprengeni, hogyan tovább. Ezenfelül őt és mexikói származású feleségét „kinézték”, ezért úgy döntöttek, hogy Mexikóba költöznek. Innen 1997-ben tértek haza az ottani zavargások nyomására. Szívélyesen, nagy íróként fogadták az akkor már szabad Lengyelországban. 


Az Emigránsokban két ismeretlen ismerős szereplővel találkozunk: AA értelmiségi politikai menekültként tengeti életét külföldön, XX pedig a jobb megélhetési és pénzkereseti lehetőségek miatt jött ide. A két figura élesen szemben áll egymással. XX a maga egyszerű gondolkodásával, viselkedésével, paraszti nyelvet használó lényével, mindezek természetes velejárójaként a túlélést, a kapzsiságot és az önzést tartja elsődlegesnek – AA okoskodó bölcsességével és nagyvonalúságával ellentétben.
A szellemi és a fizikai munkás, a lázongó és a sorsát türelemmel vállaló ember közötti szakadék pompás megtestesítője e két szereplő. A helyzet abszurd, szellemi és világnézeti különbségeik dacára mégis összeköti őket az egymásrautaltság egy számukra idegen országban, ahol külföldiként megvető pillantásokban van részük. Másik hátrányukat is együtt kell elviselniük: nem ismerik az ország nyelvét. Nem tudnak kommunikálni az ottani emberekkel, ezáltal új kapcsolatokat, ismerősöket sem tudnak szerezni.
Az „azonos azonosat vonz” elv felrúgása mellett a gyökértelenség okozta megrázkódtatást is érzékelteti a szerző, ami jelzés arra, hogy milyen fontos marad számunkra egész életünkben az elhagyott és egyre elérhetetlenebb szülőföld.
Mindketten más-más megfontolásból hagyták el hazájukat, és most együtt próbálnak meg felszínen maradni. Felszínen maradni egy ház dohos pincéjében. Két teljesen különböző karakter, eltérő szociális háttérrel, akik otthon valószínűleg még szóba sem elegyedtek volna egymással. Itt azonban, ahol minden és mindenki idegen, nemcsak egy lakásban élnek, de még egy társadalmi csoportba is tartoznak. Teljesen mindegy, hogy egy értelmiségi író  vagy egy kétkezi munkás lép ki az utcára, a közös bélyeg ugyanaz. Mindketten idegenek egy számukra is idegen országban.
A darab azonban a két karakter harcainak, kompromisszumainak tárgyalásán is túlmegy, és a szabadság filozófiai kérdését feszegeti. Mit jelent a szabadság egy pénzkereseti lehetőségért emigrált munkás és egy politikai menekült számára? Sőt, továbbvíve a gondolatot: mit is jelent valójában a szabadság nekünk, olvasóknak, nézőknek?
Az író mindvégig fenntartja bennünk a reményt, akkor is, amikor a két hősnek már esélye sincs arra, hogy egyszer hazatérjen. Élethazugságokkal átszőtt létükben ez főleg XX dédelgetett álma, aki folyamatos egymás mellett való elbeszélésük folyamán is fenntartja a reményt, s akit társa, a mindig intellektuális okoskodásaiban tetszelgő AA próbál letörni.
A két karakter párbeszédei folyamán felmerülhet bennünk a kérdés, főleg a mű végén, hogy mennyire szólhatunk bele mások életébe, mennyire van jogunk megmondani másoknak, hogy mit csinálnak jól és mit rosszul. Nevezetesen a műben AA-nak joga van-e XX-et állandóan kiábrándítani a nyers valóságból, amikor őt a saját élethazugsága tartja életben, a remény, hogy egyszer hazatérhet a családjához.
XX-nek lenne annyi pénze, hogy hazamehessen, minél több pénze lesz azonban, annál többet akar. Kapzsivá, pénzsóvárrá válik, ám ezt szerény szellemi képességei miatt nem veszi észre. AA próbálja neki elmagyarázni, hogy az igazi szabadság az, amikor az ember rendelkezik önmagával, és nem tárgyak uralják az életét.
„Azok, amelyekre vágyol, amelyeket birtokolni akarsz. Amiket megvehetsz a pénzedért. A tárgyak rabjának lenni, ez a tökéletes rabság, mint a börtön. Ez tényleg eszményi rabság, mert itt már nincs semmiféle külső erőszak, semmi kényszer. Itt már maga a lélek teremti meg önnön rabságát, mert kívánja a rabságot. Neked rab lelked van, és kizárólag ezért érdekelsz. A rabság lényegéről  írandó művem szempontjából…” – így AA .
AA az egyik alkalommal addig feszíti a húrt, hogy XX elkezdi összetépni a pénzét, fellázad a pénz zsarnoksága ellen, és elindul azon az úton, amelynek segítségével kiszabadulhat rabságából, de ezzel életben tartó álma is elvész. Ugyanis pénz nélkül nem tud hazatérni.
AA álma is szertefoszlik, hiszen XX már nem eszményi rab többé, megszabadult rabságától, s ezzel mindkettőjük álma a porba hullott. Elkezdik egymást okolni, amiért kölcsönösen lerombolták az álmaikat.
AA ezek után sem szűnik meg vádolni XX-et, de most már azért vádolja, mert nem rab többé. Önző, csak a saját elúszott vágya lebeg a szeme előtt, és nem veszi észre, hogy XX elérte azt a célt, amelyet AA akart.
XX öngyilkos akar lenni, AA pedig pontosan ellentétesen cselekszik régi énjével, és XX megvalósítatlan álmainak esélyeit sorolja neki. Hazamehet a családjához, boldogan élhet velük. De ekkor már nemcsak AA, hanem XX is tisztában van vele, hogy ezek az eszmények szertefoszlottak, és már soha többé nem lesznek képesek visszamenekülni az álmaikba.
„Felhangzik XX hangos horkolása. AA a fal felé fordul. A horkolásba egy idő múlva másik hang keveredik, előbb csendes, majd mind hangosabb, szívet tépő zokogás.”


Irodalom

1. Világirodalmi Lexikon, Bp., Akadémiai, 1982.
2. Jacek ZAKOWSKI, Mrożek, Bp., Palatinus, 1998.
3. Sławomír MROŻEK, Drámák, Bp., Európa, 2000, 307.


Oldaltérkép