Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Olvas(s)atok – Slawomír Mrożek: Tangó

Szerző: Kéner Gabriella
2005. június 19. 6.52

 Mrożek e korai darabja a világhírű kortárs lengyel író napjainkban is egyik legnépszerűbb műve. Ennek talán az lehet az oka, hogy bár a dráma negyven évvel ezelőtt született, s ha azóta nagyot változott is a világ, témája aktuális, hiszen a generációk közötti konfliktus minden korra jellemző.


Az abszurd dráma – a Világirodalmi Lexikon szerint – a második világháború után létrejött  abszurd irodalom legnagyobb hatású műfaja, melynek teremtői a lét teljes értelmetlenségét és céltalanságát fejezik ki oly módon, hogy nyíltan szakítanak a racionális megoldásokkal és a logikus gondolkodással. A darabokban a kevés, vegetáló szereplő, a cselekvés hiánya és a szegényes nyelvhasználat mellett a kopár színterek is fokozzák az elmosódott, passzív létben való szorongás és bizonytalanság érzetét.
Ez a rövid „definíció” teljességgel ráillik Mrożek Tangójára, gondoljunk csak a történet helyszínére, azaz a lehangoló szobára, a szereplők hétköznapi beszédstílusára, a családtagok közötti kommunikáció lehetetlenségére, a főhős próbálkozására a hasztalan cél megvalósítása érdekében, illetve az értelmetlen végkifejletre.
A Tangó első olvasatra családi komédiának tűnhet, valójában azonban távol áll ettől, s egy végtelenre nyúló „csatát” jelenít meg a különböző eszmék és normák képviselői között, amelynek nincs megoldással együtt járó lezárása, s ebből a világból képtelenség kitörni.
A színpadon egy apa és egy fiú világának erkölcsi ellentmondása kel életre. Az új nemzedék megtagadja a szülők világrendjét, és új erkölcsi normákat igényel, ami esetükben a nagyszülők világához való visszatérést jelenti. Ennek az az oka, hogy mivel már minden egyéb  konvenciót megdöntött a szülők nemzedéke, nem marad más megoldás, mint az e konvencióktól mentes modern világot megbuktatni. A „történet” során szemtanúi lehetünk, miként változik át a főhős célját kereső, világmegváltó tervekkel fellépő, tenni vágyó ifjú egyetemistából könyörtelen despotává, s megtapasztalhatjuk, milyen könnyedén megdönthető mindenféle hatalom.
Ebben a családban a szülők világa egy gátlástalan, hagyományokat elsöprő, semmilyen rendszert és hatalmat el nem ismerő modern világ, amelyben senkit nem kötelez vallás, erkölcs, társadalom és művészet: „nincs itt már semmiféle hagyomány, nincs semmiféle rendszer, csak törmelékek meg por és hamu”; „…kemény harcban küzdöttük ki…, hogy megteremtsük számodra a szabad jövőt” – hangoztatják a szülők elégedetten. Ebben a szabad jövőben pedig mindenki azt gondol, azt mond, azt tesz, amihez kedve van. Épp ez az oka, hogy a fiú, Artur viselkedése, például amikor megbünteti nagyanyját és Eugeniuszt, meg sem lepi a szülőket, holott a nézőből mély megdöbbenést vált ki. E visszataszító világban azonban teljesen természetes dolog a nagymamát élve felravatalozni, a bácsikánk fejére pedig madárkalitkát húzni…
Az anarchia, zűrzavar és összevisszaság nemcsak a szereplők szövegéből rajzolódik ki, hanem már a jelenetek színterén, valamint a szereplők öltözködésében is megfigyelhető. A bútorok és különböző drapériák szanaszét hevernek, „elmosódott, körvonalazatlan jelleg”-et kap a szoba, s ugyanez jellemzi a modern világot is. Az ódivatú babakocsi, a poros menyasszonyi ruha, a keménykalap arról árulkodik, hogy a régi konvenciókat por és feledés fedi. A fél pár cipő, az alja nélküli madárkalitka és a lovaglónadrág a hóbortosságot és hanyagságot jelképezi. De könnyen észrevehetjük ezeket az ismérveket az étkezőasztalon heverő, más-más készletekből és korokból származó edényeken is.
S amennyiben ez még nem győzte volna meg a nézőt e világ káoszáról, érdemes szemügyre venni a család tagjainak ruházatát. Öltözködésük remekül tükrözi, mennyire alkalmazkodtak a modern, szabad világhoz, melyben semmi nincs a helyén. A nagymama régi, uszályos ruháját hatalmas virágok díszítik, amelyhez zsokésapka és teniszcipő párosul, Eugeniusz elegánsnak tűnő  fekete szalonkabátját és magas, merev gallérját rövidnadrág és skót térdzokni csúfítja el. Míg az anyuka gyermek-napozóruhában jelenik meg, addig az apuka és az unokahúg pizsamát, illetve hálóinget visel, ami szintén arra utal, hogy valami nincs rendben, nem természetes ebben a világban, hiszen napközben csak a betegek hordanak hálóruhát. A szülők által alkotott világ pontosan ilyen beteg. Edek, a szerető, a gyanús „ösztönember” visszataszító, álnok jellemének megfelelően koszos, gyűrött, ízléstelen holmiban jár.
Ezzel a társasággal éles ellentétben jelenik meg a „frissen vasalt”, jólöltözött, és magasan képzett Artur. Az ő szemléletmódja szemben áll mindennel, amit a szülei képviselnek, szerinte az ő világuk „bordélyház”, amelyben nincsenek elvek, a lázadás pedig mindent megmérgezett. Artur rendet akar teremteni ebben a káoszban. A fiú tombolására – „…ma már semmi sem lehetséges, éppen azért, mert mindent lehet” – szülei támogatóan azt felelik: „Lázadj!” Csakhogy egy olyan világban, ahol már minden törvény megbukott, nincs már mi ellen lázadni, csak a szülők ellen, s ezt Artur meg is teszi. Agyafúrt tervével – hagyományos esküvői ceremónia keretében elveszi unokahúgát – próbálja elérni, hogy a család visszatérjen a régi erkölcsökhöz.
Artur „világmegváltó” terve megvalósításához partnerre talál Eugeniusz személyében, aki a mű egyik központi figurája. Titkon ő is a régi rend híve, de hagyta magát elnyomni a többiek által, csendben, alamuszin beletörődött az új világ rendjébe, meghúzva magát remekül alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Arturt úgy uszítja, hogy neki semmi baja ne származhasson a cselszövésből, fennhangon dicséri a többieket, míg suttogva ellenük szervezkedik. Ő az a „jellem”, aki mindig  az aktuális hatalmat támogatja, annak kedvében próbál járni, szeme előtt csak az lebeg, melyik által juthat több előnyhöz. Ha azonban neki is hatalom kerül a kezébe – mint amikor Artur rábízza a pisztolyt és a többieket –, hirtelen megváltozik a visszafogott, alamuszi öregúr, s parancsolgat, fenyeget, „bátorrá” válik, az „eszme” szolgálatában mindenre képes lesz, még saját nővérét is megtagadja. Ő maga azonban sosem jut fel a hatalom legfelső fokára, mindig csak annak szolgája marad, pusztán a despota szócsöve. De nem is lenne alkalmas az irányításra, hisz képtelen önálló döntéseket hozni. Kétszínű, gyáva és megalkuvó alak, aki csak megvetést érdemel.
Artur terve sikeresnek tűnhet: a régi rend és erkölcs látszatra helyreállt. Ám mindez csupán a felszín, és pillanatok alatt összeroppan: bár a szoba immár rendezett, a szép régi ruhákat – akárcsak az eszméket – moly rágta, és naftalinszag terjeng, mindemellett mindenki kihízta már kosztümjét. A fényképezőgép nem működik, a modoros viselkedés és úri beszédmód pedig nevetségesnek tűnik, megrendezettnek, művinek hat. A régi eszmék végleg elpusztultak, a rend nem állítható helyre, őseink erkölcséhez nincs mód visszatérni, főként nem erőszakkal!
Artur alkoholtól kábultan érti meg, hogy tévedett, s mivel nem a forma váltja meg a világot, ezért új értelmet keres céljának. Az erkölcsöt megteremtő eszme meglelésének problémáját a nagymama oldja meg abszurd módon. Halála ráébreszti az ifjú zsarnokot, hogy az élet és halál feletti uralom megszerzésével valóra válnak elképzelései a  vágyott világról. „Egy törvény lesz és egy akol”, „Én vagyok a ti megváltótok!” – kiáltja magából kikelve. A történelem törvényszerűségéből következően azonban Artur is úgy jár, mint minden diktátor: Edek, ennek a mini társadalomnak a jelentéktelen tagja, meggyilkolja a könnyen hatalomra jutott Arturt, és átveszi a helyét, kiépítve egy minden ésszerűségtől mentes egyeduralmat. Szinte már várjuk Eugeniusz következő lépését, jobban mondva meghajlását, az új hatalomnak való behódolását.
A zárójelenettel pedig megértjük a dráma címét is: a tangó a lázadás szimbóluma, a kötöttségek alóli felszabadulás jelképe. Egy tánc, amely mindannyiunk számára ugyanazt jelenti: valamilyen tiltott, kimondhatatlan cselekedetet, a fennálló hatalommal, erkölccsel és renddel való nyílt szembeszegülést.


Az idézetek az alábbi kiadásból valók:
MROŻEK, Slawomír, Drámák, Európa, Bp., 2000.

Link:
Olvas(s)atok – Meddig terjedhet az emberi szabadság? (Mrożek: Emigránsok)
Olvas(s)atok – Egy modern eposz (Szabó Magda: Régimódi történet)
Olvas(s)atok – Modern eposzok – Az Olvas(s)atok sorozat elé


Oldaltérkép