Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Kurultáj, a „modern” törzsi gyűlés

Szerző: Stanczik Edina
2012. augusztus 23.

 Idén negyedszer rendezték meg a Kurultájt, a magyar, hun és türk tudatú népek találkozóját augusztus 10–12. között. Magyarország harmadik alkalommal adott helyszínt a rendezvénynek, a bugaci puszta pedig másodízben. Az önkéntesek által szervezett, kétévente tartott programra már az állam is felfigyelt, idén támogatta is.

A kurultaj (’törzsi gyűlés’) kifejezés török eredetű, évezredes hagyományai vannak. A modern Kurultájt 2007-ben rendezték meg először Kazakisztánban. Az érdekesség, hogy a kazakisztáni madijar törzs a magyarokkal közvetlen genetikai rokonságban áll, legalábbis erre az eredményre jutott Bíró András Zsolt a kutatótársaival. Ez a modern kazakisztáni kurultáj a területén élő madijar törzsek tagjait volt hivatott összegyűjteni pár napra, de Bíró Andrásék vezetésével egy kisebb létszámú magyar csoport is képviselte hazánkat.

  
 

Ezt a rendezvényt követte 2008-ban a magyarországi Bösztörpusztán rendezett Kurultáj, és azóta is kétévenként megrendezik az összejövetelt. A 2010. évi rendezvénynek viszont már a bugaci puszta adott helyet, ahogyan az ideinek is.
Csak néhány szám, hogy érzékelhessük az arányokat! 2010-ben három nap alatt összesen 150 ezren fordultak meg a rendezvényen, 14 nemzet képviselői mutatkoztak be. Idén már 20 ország, illetve tagköztársaság képviselői vettek részt a találkozón. Jakutok, baskírok, csecsenek, csuvasok, balkárok, dagesztániak, bolgárok, kirgizek, mongolok, ujgurok, azeriek, üzbégek, karakalpakok, tatárok, kazakisztániak, türkmének, törökök, burjátok, gagauzok és természetesen a magyarok. Egyszóval nagy kaliberű hagyományőrző rendezvénnyé nőtte ki magát lovasokkal, lovas íjászokkal és táncosokkal, zenészekkel.

  
 

Unikum, hogy a belépés ingyenes, csak a sátorozóknak kell fizetni 4000 forintot sátranként és autóval való behajtásonként 700 forintot. Aki viszont jurtával jön, annak díjmentes. A jurtásoknak külön táborrészt alakítottak ki, ahogyan a lovasoknak is. Az infrastruktúrára igazán nem lehet panasz, a mobil vécék és zuhanyzók száma elegendő és az állapotuk is megfelelő volt, a körülményekhez képest még az esti órákban is. Szemetessel lépten-nyomon találkoztunk, nem is volt szemetelés, mindenki tudta, mire való a kuka. Feltételezem, nem is takarítják a rendezvény után a helyszínt napokig – ahogyan az más helyeken már megszokott –, mert itt a látogatók nem hagynak maguk után többtonnányi hulladékot.

  
 

Étel és ital korlátlanul bevihető a rendezvény területére. Noha az árak egészen elfogadhatóak voltak, kávéról és ivóvízről nem ártott gondoskodni előre, mindkettőt az arany árában mérték. Ivókút nincs a területen. Az árusok részére nem határoztak meg egyenárat, ennek ellenére nagyjából azonos összegért kínálták az ételt, italt. Legfeljebb 50–100 forintos különbségeket tapasztaltunk a standok közt. Természetesen itt is törekedtek a magyaros finomságok készítésére; lángos, kenyérlángos, pogácsa stb., de török ayrant és gyrost is lehetett kapni.

  
 

A dohányosok szenvedhettek, megint száműzték őket, ugyanis a meleg és a szárazság miatti tűzveszélytől tartva a szervezők megtiltották a füstölést még szabadtéren is. Az önkéntes rendezőket már messziről meg lehetett ismerni fekete ruhájukról, és azonnal szóltak is, ha megláttak egy nikotinéhes cigarettázót. Itt azonban nincs hangos szóváltás és értetlenkedés, hanem pirulás, szégyenkezés és csikkelnyomás azonnal. A hangulat sokkal családiasabb, mint a régebbi fesztiváljainkon, bár sajnos itt is előfordult – idén először – lopás. Ezenkívül csak a por és a homok zavart, valamint a rengeteg szöcske. Viszont ennek is megvan a maga varázsa. A híres „puszta” már csak ilyen homokos, és a szöcskék vannak otthon, a vendégek mi vagyunk, akiket a szöcskék szívesen befogadtak.

  
 

Pénteken, az úgynevezett nulladik napon is futottak programok. Kora reggeltől fogadták a sátorozókat. Ahogy telt az idő, lassacskán egész kis falu nőtt ki a homokbuckákból. Szombaton és vasárnap egész nap egymást követték a programok szoros egymásutánban a különböző helyszíneken; a két színpadon, a küzdőtéren, az előadó sátorban és a kiállító jurtákban. A programszervezők szemlátomást arra törekedtek, hogy aki lemarad szombaton valamelyik programról, az vasárnap pótolhassa.
Így is iszonyú tömény volt a „kultúranyag”, futószalagon pörögtek az események, és az volt az érzésem, hogy mindenhol ott vagyok, mégis mindenről lemaradok. Este tízkor kezdődtek az utolsó programok, s amikor pedig éjféltájban befejeződtek, az emberek csak néztek egymásra értetlenül, mert a hangulat már megteremtődött, de hirtelen vége is szakadt, elvileg „menni kellett” aludni. Természetesen sokan nem tették. Egyesek spontán körtáncba kezdtek a Kárpátia-koncert után, mások egy kocsma előterében a citerás fiú köré gyűltek és nótáztak hajnalig. Szegény Endre, a citerás reggel óta játszott, az ujjait már felsebezték a húrok. Az emberek odacipelték a környékbeli padokat, és noha igen hűvös volt az éjszaka, dideregve énekeltek a citerással, aki aprópénzért játszott napközben a tűző napon, majd este a hidegben is a kedvünkre, amíg az ujja és a lába bírta. Kackiás bajszával, kalapban és a bő gatyában, sajátos szavajárásával jellegzetes figurája lett a tábornak. Szerettem az öreget is, aki napközben katonadalokat játszott tárogatón, de sajnos korán aludni tért, „öregesen”.

  
 

Az egész napos zsúfolt program után hiányoztak az efféle esti „levezetések”, pedig lett volna rá igény. A „zaj” igazán nem zavart volna senkit a puszta közepén. Táncházakra, tánctanításra is nagy igény mutatkozott. A színpadokon bemutatkoztak ugyan a különböző népcsoportok a zenéjükkel, táncukkal, de legalább a fellépések után bevonhatták volna a közönséget is egy össztáncba. Az volt a benyomásom, hogy rengeteg nemzetiség képviseltette magát, de igazándiból egyiküknek sem volt alkalma arra, hogy teljes egészében megismertesse a kultúráját. Lehettek volna „workshop” módra standjai a nemzeteknek, nemzetiségeknek, ahol többek között kézművességüket is bemutathatták volna, és árusíthattak volna CD-ket, kézműves termékeket, vagy megismertethették volnak konyhájukat is. Messziről utazott ide mindegyikük, és ehhez képest az a két és fél nap, ami rendelkezésükre állt, nagyon rövidnek bizonyult. Inkább csak felvillanásokat kaphattunk a kultúrákból, nem láttuk a teljes keresztmetszetet. A hivatalos megnyitó, a bevonulás és a seregszemle is csak szombaton kora délután kezdődött, vasárnap este pedig már vége is volt a Kurultájnak.

  
 

Talán ez változni fog két év múlva. Elképzelhető, hogy 2014-ben sikerül többnaposra tervezni az eseményt, főleg, ha a kormány továbbra is támogatja. Akkor talán több tolmácsot is szerződtetnek erre a pár napra, mert belőlük bizony nagy hiány volt. Ide nem az angoltudás szükséges, hanem inkább az orosz és a türk nyelveké. (A honlap azért már több nyelven is elérhető.)
Az idei 60 milliós állami támogatás egyértelműen a Kelet felé nyitás politikájának köszönhető. Ebben a témában tartott előadást Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának tagja A „keleti nyitás” külpolitikája címmel, valamint az ügy mellé állt Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke is.

 

  

Az igazi kuriózumot számomra az a sámán jelentette, akinek már nagyapja is sámán volt, és tőle „tanulta a mesterséget”. Hatalmas preparált sólyommal a fején autentikus viseletében valódi sámántáncot lejtett a nagy dobbal, majd a szertartás végén mindenkit megtisztított egy bizonyos növény füstjével.
Érdekes volt még a solymászbemutató is, főleg a gyerekeknek, akiknek a kezére ráültették a madarakat. Biztos, hogy életre szóló élményt szereztek a kicsik. Magával ragadott a kurul dobosok előadása, a regösénekek, és látványos bemutatót tartottak a lovas íjászok is. Az esemény sava-borsát azonban a megbokrosodott és elszabadult lovak adták. Nagy riadalmat keltettek a hatalmas tömegben, de a szervezők megoldották még az efféle malőröket is.

  
 

Az időjárás kegyes volt hozzánk, bár többször beborult, és sokszor akkora szél fújt, hogy tartógerendákat tört ketté, végül az ebből jósolható vihar elmaradt.
Az önkéntesek által szervezett rendezvény az apróbb bakik ellenére is minden elismerést megérdemel, főként, hogy Európa legnagyobb lovas hagyományőrző találkozójává nőtte ki magát igen rövid idő alatt. Anélkül, hogy patetikus szeretnék lenni, azt kell mondanom, valóban megtapasztalhattuk az összefogás teremtő erejét. Itt senki nem a hasznát leste, hanem a másik kedvét kereste.


Oldaltérkép