Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Reneszánsz év 2008 | Úttalan utazás ]


Ki nem kényszerített elismerések – Nádas Péter és Jovánovics György a Bárkában

Szerző: keszeghy, fotók: Dobó László
2007. december 2. 17.34

 A 11. Képzett társítások – Aegon-estre került sor a színházban november 30-án. Eszéki Erzsébet ötletgazda, sorozatszerkesztő és Alföldi Róbert házigazda, ügyeletes kérdező igazi nagyágyúkat hívott meg az idei utolsó alkalomra. A két óra alatt, az egyik leghosszabb Bárka-est volt, sok mindenről szó esett – és még több mindenről nem, tenné hozzá lakonikusan Nádas. Az Amerikából nemrég hazaérkező író és jó barátja, a nemzetközi hírű szobrász kedélyes és továbbgondolásra érdemes beszélgetéssel szórakoztatta a szép számban megjelent közönséget. A szünetek színvonalas kitöltését és a beszélgetés egybefűzését pedig a Trio Midnight nagyszerű dzsesszel oldotta meg/fel.

Nádas Péter egyik legjelentősebb kortárs írónk, aki nem rest megnyilatkozni rázós, aktuális kérdésekben sem. Műveit sok nyelvre lefordították, nemcsak itthon, hanem külföldön is számos neves díjat kapott. Legutóbb, néhány hete Amerikában emelték piedesztálra, ahol egy szokatlan műve jelent meg: esszéiből és novelláiból rostáltak egybe egy kötetre valót. Az író elmesélte, ennek az volt az oka, hogy a kiadó/szerkesztő úgy gondolta, novellái esszéisztikusak, esszéi pedig novellaszerűek, így az első hallásra szokatlan rendezőelv Nádas esetében bevál(ha)t.
Alföldi azzal kezdte, hogy a nyolcvanas években Nádas egyik írása és a képe sokáig kinn volt szekrényajtaja (na jó, belső) oldalán, és falta az írásait. Úgy véli, az író olyan pontosan, árnyaltan és láttatóan fogalmaz, hogy belőle ez egyfajta szellemi érzékiséget vált ki, s neki olvasás közben eszébe sem jut kételkedni a szerző mondatainak valóságtartalmán. Nádas finom humorral megjegyezte, hogy ez valószínűleg csak Alföldivel van így. Beszélt általában a kritikusokról, akik az ő évekig írt művét egy-egy flekken percek alatt elintézik; de ez a dolguk, neki pedig az írás. Úgy érzi, sok esetben – bár előre felméri mondatai leendő következményeit – közéleti megnyilatkozásaival darázsfészekbe nyúl, de nem tehet másként, ha meg kell szólalnia.

 

Érdekes volt, amit az író-olvasó viszonyról mondott. Régebben, a rendszerváltás előtt, amikor egy-egy művének esélye sem lehetett arra, hogy megjelenjen, a barátokon tesztelte írásait. Ma már nem küldi el megjelenés előtt senkinek sem a kéziratait, csak a felesége olvassa el őket. Úgy gondolja, hogy a barátainak való megfelelés nem azonos Az olvasóéval. Az olvasók amúgy is kiszámíthatatlan tömeget alkotnak (szerencsés esetben, ha sokan olvassák a művet), előre felmérhetetlen, mi fog nekik tetszeni. Nádas nem ismeri az olvasóit (nem jár író-olvasó találkozókra, maximum felolvas), az olvasói viszont ismerik az írásait, részben őt is, és a képzeletükben egy saját maguk kialakította Nádas-képet kreálnak, azaz e viszony egyoldalú, az író pedig ebben a helyzetben kiszolgáltatott. Nádas kérdésre válaszolva szóba hozta drámái sikertelenségét: talán túl vannak írva, s ez lehet az oka annak, hogy valójában – szerinte – mindenütt, itthon és külföldön egyaránt megbuktak.
Jovánovics György szerint viszont Nádas drámái legalább annyira jók, mint „felkapott” művei. Szerinte a dráma a maga tömörségével, leírás-, környezetrajz-, sallangok nélküliségével talán a legtisztább irodalmi műfaj. A jó barát azt mondta az íróról, hogy ő kivételesen érti a művészetét, ami ritkaságszámba megy. De ő nem is igényli, hogy mindenki „értse” szobrait – ki is vesézték ezt a kifejezést, amit jobb híján használnak ők is a befogadásra. Egy Einsteinnek tulajdonított szállóigével magyarázta, miszerint elég, ha ő és a Jóisten megérti, mit akar mondani a műveivel. (Mindenesetre sokan úgy vélik, értik, ennek tulajdonítható, hogy több kitüntetéssel is elismerték művészetét.)
A beszélgetés egyik – kívülálló számára legkevésbé szerkesztettnek tűnő – részében szóba kerültek az állami; Kossuth- és egyéb díjak. Például az 1989-ben, a Németh-kormány által egyfajta fájdalomdíjnak szánt elismerések (többek közt Csoórinak, Mészöly Miklósnak is). A teniszben ki nem kényszerített hibának nevezik, ha a teniszező nem a másik jó ütése miatt ront, hanem inkább a saját hibájából. A rendszerváltás előtt a Kossuth-díj is sok szempontból ilyen, „ki nem késznyerített hiba” volt, ha valaki nem vigyázott, és beszipkázta a hatalom. A költői kérdés – szükség van-e állami kitüntetésekre – itt is felvetődött, bár elég szerencsétlenül, a kézfogásra és a köztársasági elnökre kihegyezve (akinek sokszor jó pofát kell vágnia a mások által jelölt, általa, hm, kevésbé elismert díjazotthoz). A kérdező nem ment tovább, hogy ki jelölte és miért a legnagyobb állami díjakra ezen személyeket, az azonban megfogalmazódott, hogy művészeket (és újságírókat – ezt már én teszem hozzá) nem lenne szabad az államnak minősítenie. (Erre lennének jók egy fejlett civil társadalomban a magándíjak, a szakma elismeréseként – ha Képzett társítások, akkor például az Aegon díjai.) Nagy derültséget váltott ki, amikor a szobrász elmesélte, hogy a Kossuth-díj odaítéléséről szóló levél kézhez kapta után felhívta az elnöki hivatalt, és megkérdezte, vajon vele kezet fog-e az államfő, mert nem szeretne „hír lenni”.

  

Sajnos két órába nagyon sok minden nem fér bele. Kíváncsi voltam, vajon szó esik-e – hiszen ez kemény napi politikai aktualitás – a kettős állampolgárságról a Narancsban megjelent Nádas-interjúról vagy az őszödi beszéd retorikai érdemeit ecsetelő Nádas-megnyilvánulásról. Talán nem baj, hogy kimaradtak. A két beszélgetőpartner sziporkázott, amint felelevenítették közös élményeiket az átkosról vagy a frissebb emlékeket a kitört demokráciáról; Nádas patikamérlegen is mérhető, pontos megállapításai, „szalonkás” felolvasásának minden valóságpillanata, finom humora és Jovánovics laza hozzáállása hol elgondolkodtató, hol könnyed perceket szerzett a hallgatóságnak, sokan maradtunk volna még tovább. A Trio Midnight pedig mind a szólórészekben, mind egymásra figyelő csapatként nagyon jó zenét játszott, nem csupán kitöltötte a beszélgetések közötti űrt, hanem elmélyítette a hallottakat. Soha rosszabb Bárka-estet!

 


Link:
a legutóbbi

Nádas Péter

Budapesten született 1942-ben. Mindössze 13 éves volt, amikor édesanyja meghalt, őt nem sokkal később követte édesapja is. Nádas Péter 16 évesen megszakítja tanulmányait. Előbb fényképészetet tanul, majd a Nők Lapja szerkesztőségében fotóriporter-gyakornokként dolgozik. Elvégzi a MÚOSZ kétéves újságíró-iskoláját. Katonai szolgálata után a Pest Megyei Hírlap munkatársa fotóriporterként, majd újságíróként.
1967-ben jelenik meg első kötete, A Biblia. 1968 nyarán kiadják a Leírás novelláit és szövegeit, elkezdi az Egy családregény vége című regényét, amelyet 1972 augusztusában fejez be, s amelyet csak 1977-ben jelentet meg a Szépirodalmi Könyvkiadó.
1972 szeptemberében három hónapos ösztöndíjjal Kelet-Berlinbe utazik. 1973 nyarától az Emlékiratok könyve első változatán dolgozik. 1974 és 1979 között a Gyermekünk című pedagógiai folyóiratnál dolgozik olvasószerkesztőként. 1979-ben feladja állását, csak a regénynek szenteli idejét, 1985-ben fejezi be. Ugyanezen a nyáron Párhuzamos történetek című regényén kezd dolgozni, ezt időközben többször megszakítja.
1989-ben Richard Swartz svéd újságíró-íróval négy napon át beszélgetnek, ezt magnóra veszik – ez lesz az alapja a Párbeszéd című közös könyvüknek.
1993. április 28-i infarktusa után újraélesztik – ebből az „élményből” született meg a Saját halál című írása.

Főbb művei:
1967: A Biblia
1977: Egy családregény vége
1979: Leírás
1982: Színtér
1983: Nézőtér
1986: Emlékiratok könyve
1988: Játéktér; A Biblia és más régi történetek
1989: Évkönyv
1991: Az égi és a földi szerelemről
1995: Esszék; Vonulás
1996: Drámák
2004: Saját halál
2005: Párhuzamos történetek 1–3. (A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete)

Főbb díjai:
1978: Füst Milán-jutalom
1980: Mikes Kelemen-díj
1985: József Attila-díj
1986: Örley-díj és Az Év Könyve jutalom
1988: Déry Tibor-jutalom
1990: Krúdy-díj
1992: Kossuth-díj
1992: május 5-én átveszi az Österreichischer Staatspreis für Europäische Literatur kitüntetést
1995: március 24-én átveszi a Leipziger Buchpreis zur Europäischen Verständigung kitüntetést
1998: a Szlovén Írószövetség Vilenica-díja
2001: Soros-nagydíj
2003 őszén Prágában átvette a Franz Kafka-díjat
2005: Pro Urbe Budapest-díj
2006: Márai Sándor-díj, Palládium-díj, továbbá Üveggolyó Díj (az Írók boltja elismerése)
2007: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat)
Nádas Péter részletes életrajza, műveinek teljes listája megtalálható a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján.

Jovánovics György

Budapesten született 1939-ben. 1957 és 1960 között szobrászatot tanult a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, filozófiát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1964-ben Bécsben tanul (Akademie für Angewandte Kunst), 1965-ben pedig Párizsban folytatja tanulmányait (Académie des Beaux-Arts). 1966-ban visszatér Magyarországra, számos avantgárd kiállítás szervezője és résztvevője.
1971-ben két hónapot tölt Essenben ösztöndíjasként a neves Folkwang Múzeumban. 1980 és 1983 között Berlinben dolgozik DAAD-ösztöndíjasként. 1988-ban részt vesz a szöuli olimpiai játékok alkalmából rendezett szobrászati szimpóziumon, monumentális alkotása a Szöuli olimpiai parkban látható.
1988-ban a berlini „Bildhauerwerkstatt”-ban dolgozik. 1989 és 1992 között megalkotja az 1956-os forradalom mártírjainak emlékművét, melyet a 301-es parcellában állítanak fel.
1991-ben meghívják az izraeli szobrászati szimpóziumra, ötméteres szobrát felállítják a Rishon le Zionon.
1991-től professzor a budapesti Képzőművészetin. A salzburgi Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának a tagja.

Főbb díjai:
1972: Kassák-díj
1990: Kiváló Művész
1997: Kossuth-díj
2007: Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat)

Jelentősebb egyéni kiállításai:
1970: Fényes Adolf Terem, Budapest
1971: Folkwang Museum, Essen
1977: Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1980: Francia Kultúrintézet, Budapest
1981: Galerie Zellermayer-Lorenzen, Berlin – itt 1986-ban is volt önálló kiállítása
1983: Künstlerhaus Bethanien, Berlin
1985: István Király Múzeum, Székesfehérvár
1989: Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum, Óbudai Művelődési Központ, Budapest
1990: Galerie der Stadt, Fellbach
1991: Galerie Hartmann und Noe, Berlin
1994: Fészek Galéria, Budapest, Galerie Hartmann und Noe, Berlin
1995: Velencei Biennále magyar kiállítója, Velence
1996: Fővárosi Képtár, Budapest, Galerie Gaudens Pedit, Lienz
2000: Dovin Galéria, valamint Mai Manó Ház, Budapest
2002: Neue Nationalgalerie, Berlin
Több mint 70 nagyobb csoportos kiállítás szereplője itthon és külföldön.

Művei közgyűjteményekben: Fővárosi Képtár (Budapest), Janus Pannonius Múzeum (Pécs), Ludwig Múzeum (Budapest), Magyar Nemzeti Galéria (Budapest), Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár), Deutsche Bank (Berlin), Deutsche Volksbank (Berlin), Folkwang Museum (Essen), Galerie Hartmann und Noe (Berlin), Galerie Zellermayer (Berlin), Guggenheim Museum (New York), Ministerium des Innern (Bonn), Nationalgalerie (Berlin).
Művei magángyűjteményekben: Berlin, Los Angeles, New York, Stuttgart.
Köztéri művei: Trójai papírgyár (Szöuli olimpiai park, 1988); az 1956-os forradalom mártírjainak emlékműve (Kerepesi temető, 301-es parcella, 1992); a Művészetek Palotájában található Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem belső falfelületének a kiképzése, ez ezer négyzetméteres színes gipszrelief kompozíció; jelenleg a Corvinus Egyetem homlokzatára készül acélkompozíciója.

  Egri János és Balázs Elemér

Trio Midnight

Az 1990-ben alakult együttes tagjai két évtizede folyamatosan sikereket aratnak itthon és külföldön, 1995-ben például elsők lettek a legfontosabb európai versenyen, a belgiumi Hoeillartban, ahol Oláh Kálmán a legjobb szólista díját is megkapta. Ő szólóban, zongoristaként első lett a lengyelországi Kaliszban is, s ugyanabban az évben harmadikként végzett a floridai Jacksonville-ben, a Great American Jazz Piano versenyen – egyetlen európai döntősként.
Az 1995-ös év kiugró sikereit más, jelentős fesztiválbabérok követték, egyebek között 1998 és 2001 között minden évben a belgiumi Cineyben (Ciney Jazz Night), 1999-ben Karlovy Varyban. Oláh Kálmán 2001-ben megkapta a Gramofon – Klasszikus és Jazz kiadó által alapított Magyar Jazz Díjat a hazai dzsesszéletben betöltött szerepéért.
A zenekar legutóbbi közös lemeze a Trio Midnight Meets Lee Konitz (ez 2005 végén jelent meg), ezen a trió kitűnő zenészei a világhírű szaxofonossal játszanak. A négy előadó hatalmas sikert aratott a belgiumi Dinant Jazz Nights elnevezésű fesztiválon 2000-ben – az album, amely ezen koncert élő felvétele, 72 perc tiszta örömzene.
A trió honlapja:
www.triomidnight.hu

Oláh Kálmán 


Oldaltérkép