Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Reneszánsz év 2008 | Úttalan utazás ]


Képzett társítások: Szabó T. Anna, Dragomán György és Kenyeres Bálint – Hol itt a posztmodern?

Szerző: Mika Róbert, fotók: Dobó László
2007. április 23. 6.43

 A kíváncsi és alapos kritikus/olvasó egy idő után eljut arra a szintre, hogy nemcsak a mű maga érdekli, hanem a háttere, az alkotás folyamata is. Az Aegon és a Bárka Színház 2007 áprilisában hetedszer adott alkalmat arra, hogy a nagyközönség is betekintést nyerjen a hazai művészek, jelen esetben Szabó T. Anna költő, Dragomán György író és Kenyeres Bálint filmrendező apró műhelytitkaiba, a szünetekben pedig a hazánkban élő világhírű David Yengibarjan tangóharmonikával szórakoztatta a nézőket.


A szokásos moderátori szerepét betöltő Alföldi Róbert bevezetőjében elmondta, hogy a szervezők, Eszéki Erzsébet vezetésével úgy döntöttek, az „öregek” után most a fiatalokon a sor. Ezért hívták meg a beszélgetésre a sikert sikerre halmozó fiatal filmrendezőt és a hazai irodalmi élet két ifjú csillagát. Igen, mindjárt kettőt is, a szokástól eltérően, hiszen összetartozásuk, még ha műfajilag és stílusukban el is térnek, nem nevezhető mindennapinak. Szabó T. Anna és Dragomán György boldog házasságban élnek, és két fiúgyermeket nevelnek.


Alföldi Róbert nem kertelt, mindjárt Szabó T. Annának szegezte a kérdést, mit szól ahhoz, hogy Rakovszky Zsuzsa kapta az idei Aegon Művészeti Díjat? Anna elmondta, hogy Rakovszky már serdülő korában nagy hatással volt rá. Amikor először hallotta a rádióban főzés közben, megállt a főzőkanál a kezében. Az inkább célzásként elhangzó tényre, miszerint Rakovszky Zsuzsára és Szabó T. Annára a díj odaítélése előtti napon az egyik portálon ugyanannyian szavaztak a díjjal kapcsolatban, és csak hajszál választotta el, hogy ő legyen ott a befutó, diplomatikusan azt válaszolta: meglepte, hogy ilyen sokan szavaztak rá, amit itt köszön meg mindenkinek.
Szóba került, hogy Anna versei sokszor elütnek a róla alkotott képtől, vidám és optimista természetétől. Ilyen például az Aegon pályázatán is számba vett Elhagy című kötetének címadó  verse (a szerző előadásában mi is meghallgathattuk). A József Attila-díjas költő elmondta, hogy az árnyak ugyanúgy hozzátartoznak az élethez, ahogy a fények. A rosszból is lehet jó, például házuk elé egy óriási irodaházat építettek, ami el-, le-, kitakarta az eget. Ugyanakkor megdöbbentő volt, amikor először jelent meg hatalmas üvegtábláin a telihold tükörképe.
Elkerülhetetlen volt az a kérdés, hogy miként ismerkedtek össze Gyurival. Mindketten Erdélyben születtek (Kolozsvárt és Marosvásárhelyen), és egy magyarországi városban találkoztak (Szombathelyen, 15–16 évesek voltak [link: Kedves Anna, kedves Gyuri] – a szerk.). Kapcsolatuk azóta is harmonikus és kiegyensúlyozott. Az alkotómunkában is. Anna már nem visz félkész verseket Gyurinak, ugyanakkor a kész verseket és fejezeteket természetesen együtt bírálják el.
Talán egyedi, de mindenképpen szokatlan, hogy egy magyar író kötetét egyszerre 18 nyelven fordítják, és több külföldi kiadó is verseng érte (Franciaországban három is). Dragomán György A fehér király című kötetének ez az elismerése figyelemre méltó. Alföldi Róbert kérdéseire válaszolva elmondott néhány meglepő titkot műveinek írásáról. Kiderült, hogy Gyurinál nincs elveszett mondat. Például ha valamit ki kell húzni, vagy éppen cserélni, nem lesz az enyészeté, nem kerül a kukába, hanem megőrzi. Régebben a pincébe kéziratként, manapság cédére. Szavaiból azt vehettük ki, hogy hosszú távra tervez, szerinte egy jó mondatot felesleges megírni kétszer, a jövőben lesz még helye más írásában. „Mindenki írónak született, csak van, aki nem éli meg.”
A könnyed és finom lírikus, Anna mellett  szinte elképzelni sem lehet szeretetre méltóbb egyéniséget. Ennek lehetett tanúja a közönség. Egy minden porcikájában villódzó írót ismerhettünk meg Gyuriban, akinek gondolatai jóval előbb járnak, mint a kimondott szavai. Lelkesedése egyszerűen lenyűgözött.
A fehér királlyal kapcsolatban elmondta, hogy bár tartalmaz életrajzi elemeket, amit maga is megélt, ennek ellenére nem életrajzi regény. Történhetett volna vele is, ahogyan a motívumok megtörténtek valóban, de őszintén bevallotta, hogy szerencsére nem ilyen formában. A könyv hosszú éveken keresztül íródott és egy gyermek szemével betekintést nyújt a Ceauşescu-éra mindennapi poklába - történhetne akár máshol is, talán ez tetszhetett meg a külföldi kiadóknak. A központozás hiánya (Alföldi Róbert hívta fel rá a figyelmet), gyermeki dialektusa egészen érdekessé, bizarrá teszi a művet (ez a felolvasásnál a színésznek is okozott némi nehézséget).
Két részletet hallottunk a műből, mind a két történet jól kidolgozott, remek volt. Akár önállóan is megállná a helyét. Egy elnyomó rezsim hogyan kényszeríti jóindulatú hazudozóvá az embert, hogy ne fájjon a másiknak annyira. Hogy a szegénységnek is vannak minősített estei, hogy léteznek pótolhatatlan értékek és emberek, hogy van fájdalom, amit nehéz elviselni, de az idő megfűszerezheti iróniával még az ilyen súlyos emlékeket is.


Az Aegon-rendezvény - ahogy lenni szokott, egy(-két) irodalmár mellett egy más művészeti ágban alkotó - vendége volt Kenyeres Bálint is. A fiatal rendező már nem számolja, hogy Zárás című rövidfilmje hányadik díjat gyűjti be a világon (negyvennél jár). A moderátor költői kérdésére válaszolva kifejtette, hogy nem a játékidő határozza meg egy film sikerét, hanem a benne lévő gondolatok és annak kifejező eszközei. Hetek, hónapok múlnak el egy ilyen rövidfilm esetében is, hogy megálmodja az ember, minek kell a vászonra kerülni, többször kell leülni az operatőrrel, megteremteni azt a miliőt, amely végül a nézők tudatában azt fogja leképezni, amit a rendező szeretne. Nehéz koordinálni a szereplőket, eseményeket, és persze nehéz megszerezni a produkcióhoz a pénzt. Kifejtette, hogy a személyiségfejlődés ideális szakaszában kell jönnie az ihletnek, egy téma nem mindig alkalmas arra, hogy jól megrendezzék. Még ma is függő, de már csak napi 1-2 filmet néz meg (többnyire dévédén), s újra előveszi a klasszikusokat, mert a jó filmek már elfogytak, nincs minden napra elegendő.
Sikerei ellenére Kenyeres Bálint nincs elszállva magától, egy magát szerényen és szabatosan kifejező, igen művelt, szimpatikus fiatalember válaszolt Alföldi Róbert kérdéseire.
És nagy csend volt a válasz a mindhármuknak feltett kötözködő kérdésre: Három fiatal alkotóval beszélgetek, de hol van itt a posztmodern szenvedés?!


Oldaltérkép