Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



„Nem vagyok idomított zenész”
Interjú Gidófalvy Attilával

Szerző, fotó: leho
2010. június 16. 6.56

Gidófalvy AttilaGidófalvy Attila 1952-ben született rockzenész, billentyűs, de több hangszeren is játszik. Ma is két, életét meghatározó zenekarban, a Karthagóban és a Lordban zenél. Olyan, mint harminc éve, amikor először láttam zenészként-hétköznapi emberként, vidám, közvetlen és ami a szívén, az a száján. Életéről, bandáiról, a Pannon Rádióról és a pénteki, III. Első Fesztiválon esedékes Karthago-koncertről beszélgettünk.

– Salgóbányán láttalak először közelről 1980 táján, egy rockzenei tehetségkutatón. Amikor délutánonként felszálltál a Salgótarjánba vivő sárga buszra, mindig elkurjantottad magad, hogy Karthago!, mire a sokszoknyás, háti kosaras nénik kicsit megdöbbentek. Csinálsz még ilyen mókákat, vagy már csak koncerteken?
Gidófalvy Attila:
Ilyeneket most már nem nagyon. Ez volt az első rockzenei tehetségkutató Victor Matyival – később Szigeti Feri szervezett hasonlókat –, amin mind az együttesek közel kerültek egymáshoz, mind a közönség a bandákhoz. Akkor még más volt a rockzene és a kultúra szerepe is nálunk. Azóta teljesen tönkretették a „művészeti ipart”. Nagyon sok bulin megfizethetetlen jegyárak vannak! Mondok egy példát. A Szigeten szinte megalázzák a magyar zenekarokat, mind gázsiban, mind abban, hol léphetnek föl. A magyar No. 1-es zenekaroknak sátorban kell fellépniük, fillérekért, míg a nagyszínpadon másod-, harmadvonalbeli külföldi „sztárok” koncerteznek. Viszont a MetalHammer sátorban legalább mindig full ház van – a Lordon is telt ház volt –, mert oda azok jönnek, akik direkt erre a zenére, ezekre a bandákra vevők. Lehet, hogy nem is leszünk idén ott a Lorddal. Mindenkinek van egy ára, amiért egy-/másfél órás produkciót nyújt. Évek óta ugyanazokért az összegekért vagy kevesebbért lehet szerződni, holott a belépőjegytől kezdve minden egyre drágább. Mindenesetre nemrég voltunk a Stargardenen, ami nagyon jól sikerült, mint maga a koncertünk is a Symában, s egy légtérben játszhattunk olyan világhírű zenekarokkal, mint stílusunkban a Deep Purple, vagy más műfajban például az Osibisa, John Mayall, Eric Burdon.

– Zenei alapok, kedvenc hangszer, hiszen több hangszeren is játszol?
Gidófalvy Attila: Komolyzenét tanultam, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, például Presser egy-két évvel korábban végzett nálam [hangszerek, tanulás, kezdeti évek, poénok, Major Tamás itt 
a szerk.]. Kedvenc hangszerem a Hammond, csak a csöves, bár ma nem lehet minden koncertre elcipelni a csöves változatot, súlyos és komplikált a szállítása.

– Melyik a nagyobb szerelem: a Karthago vagy a Lord?
Gidófalvy Attila:
Nincs ilyen! Sokan megkérdezik, de egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni: én akkor mentem a Lordba 1987-ben, amikor a Karthago szünetelt. A Karthago 1979-től 1985-ig dübörgött, mint az állat, akkor jött egy krach, diszkó, Scooter és más macskajánosok uralták el a zenét, nem csak Magyarországon. Sokan leálltak, abbahagyták, vendéglátózni mentek abban az időben. Megcsináltuk a Keleti éj című lemezt, ami nagyon jól sikerült, szerintem megelőzte a korát, de olyan gyenge volt a fogadtatása már a lemezbemutatón is a Petőfi Csarnokban, hogy úgy döntöttünk, szünet. Ekkor kezdtem „fáraózni”, 1985-től 87-ig (Fáraó együttes), betegségtől kezdve minden összejött, Törökországban összeszedtem kolerát, vérhast… Összecsaptak a hullámok a fejem fölött, s elmentem vidékre. Három és fél évnyi gyönyörű időt töltöttem a Lorddal, készítettünk három albumot, egy szólólemezt is. 1990-ben visszajöttem Budapestre, nagy ígéretek, nagy lehetőségek, május 1-jén a Karthago újra bemutatkozott a PeCsában, az volt a nyitó buli hatezer ember előtt.

 „Az nem baj, ha több van belőlem” (majd egyiptomi környezetben Laisz koktélbárjában)

– „Elég volt a kékre festett hajakból, elég volt az idomított sztárokból” (Fáraó) – idomított sztár vagy?
Gidófalvy Attila:
Nem! 1970 óta vagyok színpadon, de nem vagyok idomított zenész, s ezt már eléggé bebizonyítottam. Ha megnézed az eddigi zenekarokat, akkor láthatod: 1970-ben kezdtem egy Continental nevű bandában, négy évvel később csináltam egy saját triót, majd 74 őszén kerültem a Theátrumba, 76-tól 79-ig Beatrice, az ős Rice, ezután Karthago, Fáraó, Lord, majd megint Karthago, aztán Kiss Zoli barátommal megalakítottuk a KGB-t, a Kisváros sorozat miatt, utána volt egy kis pauza, majd megcsináltuk Varga Janóval, Donászy Tibivel – ő is alsógödi – a Cik-Cakk Companyt. Nagyon nagy szerelmem volt a Cik-Cakk, abban a zenekarban basszusgitároztam, aztán Janó a Hobóba távozott, Donászy a Tunyogi Rock Bandbe, Isten nyugosztalja, drága kis Tunyónk élt még, így szétszéledtünk. Újra jött a Lord 2000-től, és a mai napig dübörög, illetve megint itt a Karthago. Tehát ha megnézed az eddigi együtteseket, nem voltak ilyen féléves, tiszavirág-életű dolgok, ahol lehetett, hosszú időt töltöttem, s megpróbáltam meghatározó ember lenni azzal a habitussal, zenei tudással, amivel felruházott a sors vagy a Jóisten. Hogy mennyire idomított az ember? Vannak idomított zenészek, akik valamilyen szinten elkurvulnak. Szó szerint. Akik odaadják magukat a médiának, ezt csinálnak, azt csinálnak pénzért. Nem mondom, hogy a zenésznek nagyon könnyű az élete, de én mindig azt mondtam, hogy tudj megmaradni annak, aminek tanultál! Nekem a szüleim nem tehették meg, hogy hatalmas léért megvegyék a hangszereket, s ezáltal bekerüljek különböző csapatokba. Nekem minden egyes lépcsőfokot végig kellett járni, nem egy másodperc alatt jött a siker. Nagy áldozatok árán szereztem meg a hangszereimet, banki részletre kellett bevásárolnom például 1979-ben, amikor Szigeti hívott a Karthagóba. 140 ezerbe került akkor egy Hammond Leslie-vel – az átlagfizetés néhány ezer forint lehetett. Soha nem kurvultam el, arra vigyáztam, hogy mindig tükörbe tudjak nézni.

– Mindig is csak zenéltél?
Gidófalvy Attila:
Igen, folyamatosan! Egyszer-egyszer belevágtam a rádiózásba, kisebb-nagyobb sikerrel. Sajnos egy politikai „hozzámcsapódás” miatt a Pannon Rádiót tönkretették. Ma megyek egyébként tárgyalásra, még mindig tart. Remélem, ma lezárják! Magamra vállaltam egy-két olyan dolgot, amit nem kellett volna. Szerintem Magyarország legnagyobb rádiója volt. Magyar értékeket sugárzott, száz százalékban magyar zenét, ami hiány a mai napig. Nyilván oda is kerültek olyan emberek, akik nem oda valók voltak, s az lehetett a szerepük, hogy ezt a rádiót kicsinálják. Bizonyos párt a céljaira használta, és amikor arról volt szó, hogy a rádió már ne pártcélokat szolgáljon, akkor azt nem hagyták. Mi történt? A Pannon óriási lehetőség volt, a magyar értékeket sugározhatta volna – ezt nem érdemeljük meg? A kommunisták kinyírtak, az SZDSZ diszkriminált, a jobboldal nem segített. Mindenki kimosta magát, ott álltam egyedül, hörögtem, és csak néztem, hogy mi lesz. (Egyszer egyébként meg fogom írni a rádió történetét.) Ma is szívfájdalom, ami történt, nagy törés. Akkor végleg eldöntöttem, többet nem állok be a sorba, azt fogom csinálni, amibe nem tudnak belekötni, csak zenélni. Ehhez értek, ezt szeretem. Én egy egyszerű, magyar gondolkodású zenész vagyok. Szeretném a belső étékeimet megtartani, és átadni az embereknek. Én ma is meg tudok állni bárkivel 3-4 mondatot váltani.

– És a mai Petőfi?
Gidófalvy Attila:
Nincs igazi arculata. Csak egy példa a rádiókra, három hónapja, amikor a Lord új lemeze (Örökké) megjelent, Horváth Pisti menedzserrel elmentem egy másik, kereskedelmi rádióba. Egyórás riport, s egyetlen számot nem játszottak le a korongról! Hol élünk?! El tudod ezt képzelni? Még mindig bele lehet ilyenekbe futni.

Gödi Gidó– „Tisztán élni annyi, mint szolgálni szegődni a jóhoz…” (Akaratom szerint, Gidófalvy Attila-szólólemez: Tíz parancsolat). Saját ez a szöveg?
Gidófalvy Attila:
Az ötlet, a gondolat az enyém, 74-ben fogant. Balogh József barátunk, a Lord szövegírója öntötte formába. Fantasztikus arc, csodálatos ember, költő-tanár, annyira egy hullámsávon van velünk – és nem veri a mellét. A magyarságunkról, a jelenről szólnak a szövegei. Egyébként nézd meg a nagy liberális USA-t, még a bokszkesztyűn is amerikai zászló van, és nálunk?! [Közben intézi a Karthago-koncert utáni bulit, ahol a zenésztársait vendégeli meg, Magyarok sörét rendel.] Amit mondunk, úgy is kellene élni, ezt ugyanígy üzenem a zenészkollégáimnak is. Én nem akarok címlapra kerülni, mint mások! Decemberben halt meg édesapám, 93 éves volt, nagy trauma érte az egész családot, de láttál a címlapon? Ezt nem kell országnak-világnak szétkürtölni. Vagy azt, hogy a kiskutyám megugatott valakit?! Vagy hogy mekkora nagy mellű nővel szaladgálok, vagy most korcsolyázom?! Nem akarok celeb lenni, nem is tudom, mit takar valójában ez a szó. Ilyen szar dolgokat áthozni magyar viszonylatba…

– Mióta élsz Érden?
Gidófalvy Attila:
Négy éve. Szeretek itt lakni, a Blues Tanyától nem messze élünk. „Gödi Gidó” vagyok, alsógödi, Duna-parti legény! Mondhatni, ez az én karmám. Egyébként pedig székely gyerek, Sepsiszentgyörgy mellett van Gidófalva, a családom oda való. Édesapám tanított meg arra, hogy kétfajta ember van, rendes és gazember [mintha Deák Billt
hallanánk – a szerk.].

– Mit nyomtok az Első Fesztiválon?
Gidófalvy Attila:
A Karthagónak tavaly kijött egy lemeze (Időtörés), arról játszunk három-négy számot, a többi régi sláger, egy óra harminc, negyven perces őrületes dörgedelem lesz! A zenekar „megengedi”, hogy gitározzak is három-négy nótában.

– Lesz valami show, esetleg Haminyó anyó?
Gidófalvy Attila:
Haminyó már nem, de a szokásos „dob mögül más a világ” lesz. Ez az a tízperces blokk, amikor mindegyikünk más hangszeren „él”, és persze bevonjuk a közönséget. Ebben a korban, ilyen fejjel már nem akarjuk megváltani a világot, nem akarunk a leggyorsabbak lenni – nekünk most már „csak” jól kell játszani. Ez a zenekar már bizonyított, az eladott példányok magukért beszélnek, egyes nótáinkat, míg világ a világ, énekelni fogják, ezek – nyugodtan ki merem jelenteni – értékálló zenék. Majd az utódaink megmutathatják, hogy milyen gyorsak, ügyesek, egyébként mindegyikünknek zenél a gyereke, úgy látszik, a génjeikben hordozzák. Szóval visszatérve a III. Első Fesztiválra, nagyon nagy buli várható!

– Esetleg egy beugrás a Beatricébe nem jutott eszedbe, hiszen utánatok lép föl?
Gidófalvy Attila:
A Beatrice nekem nagy fájdalom, Feró nem hívott meg a 30. évfordulós bulira, erről már beszéltünk is vele, mentegetőzött. Nagyon sokat köszönhetek Nagy Ferónak, akkor ismert meg az ország, olyan rétegeknek zenéltünk, amelyeknek akkor senki – de ezt a korszakot már lezártam. Tehát: Karthago! (Nevet, de most nem szállt föl a buszra.)


Oldaltérkép