Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Cry Free: a hokitól Jon Lordig
Interjú Scholtz Attila énekessel

Szerző: terminator, fotók: PP (korábbi koncertek, jamek, lekvárok) és Cry Free (PR-kép, nagyon beálltak)
2009. január 13.

 Scholtz Attila: „Rock is back”!A hazai tribute zenekarok egyik nagy öregje, honlapunk egyik kedvence, a Cry Free Deep Purple Cover Band évnyitó megakoncertjére készül, mely a szokásos helyszínen, a Wigwamban zajlik majd január 17-én. Az együttes tavaly számos koncertet adott, tagcserék történtek, fellépett a Budapest Sportarénában különleges körülmények között, idén pedig igen nagy megtiszteltetés érte: hamarosan Jon Lordot, a Mélybíbor legendás billentyűsét kísérik tavaszi magyarországi fellépésein. Volt miről beszélgetnünk Atkával, az együttes frontemberével.

– Volt egy szusszanásnyi időtök az év végén, mód nyílt egy kis összegzésre. Milyen évet zárt a Cry Free?
– Mozgalmasat. A 13 éves zenekar életében talán még egy esztendő sem volt ennyire sűrű. Az év első felében kőkemény kihívásokkal szembesültünk, amikor tagcserékre kényszerült az addig stabilnak tűnő csapat, azonban miután rendeztük sorainkat, egy hihetetlenül jó széria következett, ami azóta is tart. Turnéztunk Németországban és Ausztriában, felléptünk a Pecsában, az alsóörsi Harley-talin és a Szigeten is. Megjelent „Ten Years In Rock” című CD/DVD-nk, majd az év végén „A Tribute to David Coverdale and Glenn Hughes” című koncertfilmünk is. A Wigwam felkért minket, hogy a szokásos évi egy koncert helyett ezentúl évente kétszer is látogassunk el hozzájuk. Miután megünnepeltük 300. fellépésünket, náluk ünnepeltük a Deep Purple fennállásának 40. évfordulóját sztárvendégekkel, melyre Ian Gillan, Roger Glover, Ian Paice, Steve Morse és Don Airey személyes köszöntőt küldött videoüzenet formájában. A jégkorong olimpiai selejtezők alkalmával a Budapest Sportarénában is szerepeltünk, ahol 8000 ember előtt játszhattunk élőben, közben pedig bizonyossá vált a régóta suttogott hír: mi leszünk Jon Lord kísérő zenekara magyarországi koncertjein, ahol a csodálatos Concertót is színpadra viszi.

– A tagcserék során két biztos ember, köztük a zenekar eddigi és az ország egyik legjobb gitárosa, Kállai János távozott. Hogy sikerült a pótlásuk?
Az új felállás– Jani 8 év után távozott, Blaskó György dobos pedig egy kerek évtized után. Mindkét kilépés érzékenyen érintett minket és közönségünket is. Egyetértek veled, hogy Jani az ország egyik legjobb gitárosa, úgyhogy elég nagy para volt, hogy sikerül-e találni méltó utódot a helyére. Gyuri meg talán még nagyobb veszteség volt a zenekarnak, ha mondhatom ezt, ugyanis amellett, hogy az egyik legpontosabb és „legzeneibb” dobos, akit ismerek, a csapat egyik gyakorlati tartópillére is volt. Szállított, hangosított is minket, részt vett lemezeink keverésében, a borítók készítésében stb. Szerencsére hamar kiderült, hogy mindez nem változik elsősorban zenei indoklású kilépésével (új utakat keresett), és ugyanolyan szívesen dolgozik velünk továbbra is. A másik paránk az volt, hogy a közönség hogyan fogadja majd a cseréket, ugyanis Jani is, Gyuri is elég komoly személyes rajongótábort tudhatott magáénak. Volt is némi berzenkedés az első pár buli alkalmával, de ez természetes is. Ennyi év után nyilván furcsa érzés teljesen más kiállású, játékstílusú és hangzású zenészeket, más típusú személyiségeket látni a színpadon, és eleinte az elfogult összehasonlítgatás is óhatatlan. A vártnál jóval hamarabb olvadt fel a jég, és a márciusban csatlakozott Lee Olivér gitáros máris hatalmas közönségkedvenc, de az augusztusban érkezett Tatai Tomi dobosról is minden rajongói fórumon azt olvasom, hogy méltó utódja Gyurinak. Szerencsések vagyunk, hogy nemcsak két kiváló muzsikus, hanem két lelkes és rendesen jó fej ember is érkezett a csapatba, amely így ismét fullon pörög mind zeneileg, mind hangulatilag.

– Nem mindennapi esemény lehetett fellépni a hokiselejtezőn. Én sajnos zenei szempontból rossz időpontban mentem ki, a szerbek tönkreverésekor nem zenéltetek. Hogy zajlott a különleges fellépés, egyáltalán hogyan kerültetek szóba?
– De CD-ről azért hallhattál minket, mert a játékosokat bemutató kisfilm háttérzenéje a Deep Purple Burn című dalának Cry Free-felvétele volt! A 3 napos rendezvény (olimpiai selejtező) első két A kép címe: fürdés utáni hajszárítás (is lehetne)napján a hatalmas kivetítőn leadott film aláfestéseként a Cry Free CD-szólt, a zárónapon pedig élőben dörrentettük meg a dalt, miközben a hátunk mögött a magyar válogatott eddigi meccseinek legkeményebb pillanatai voltak láthatók extraütős egyvelegben, tökéletesen szinkronizálva a hangulatában maximálisan illeszkedő és gondosan szerkesztett Purple-dalhoz. Óriási feeling volt, ahogy a filmvégi legkeményebb jelenetek alatt a végsőkig pörgettük a nótazáró tust, majd az utolsó kép (csók az aranyéremre) kihunyásával egyidejűleg tizedmásodpercre pontosan ütöttük le mi is az utolsó hangot. Egy pillanatra vaksötét lett a Budapest Sportarénában és síri csend, majd egy másodperccel később a fények érkezésével együtt tört ki 8000 ember fülsiketítő üdvrivalgása. Hátborzongató élmény volt! A műsor részeként koncertet is adtunk a telt házas Arénában. A felkérés története egyébként fölöttébb sallangmentes: a selejtező főszponzorai a műsor összeállításakor arra gondoltak, a férfias sporthoz férfias zene dukál, és az interneten ránk találtak. Ennyi. Nagyra értékeljük a bátorságukat, ui. igazi „tökös” bevállalás kell ahhoz, hogy egy ilyen rendezvényre a „jól bevált” playbacknél eleve sokkal kockázatosabb élőzenét kérjék, pláne kőkemény hard rockot. Az ő kérésükre kezdtünk a Fireball-lal például! A végeredmény őket igazolta, mert a Cry Free koncertjét abszolút pozitívan fogadta a vegyes összetételű nézősereg. Hab volt a tortán, hogy a magyar válogatott szépen végigverte a selejtezőcsoport összes tagját! A játékosok és a zenekar között baráti érdeklődés is kezdődött, így a január 17-i wigwamos évnyitó nagykoncertünkre a hokicsapat több tagja is jelezte jöveteli szándékát.

– Dúl a nyilvánosság előtt és az árnyékban a boksz egy szerencsétlen tribute szerveződés miatt. Ebből kimaradt a Cry Free, mégis, mint az MRA egyik vezetőségi tagjának is, mi erről a véleményed?
– A „boksz” találó kifejezés, és annyira jellemző kis hazánkra... A fél tribute világ konkrétan egymás torkának esett a Tributeland elnevezésű egyesület létrejötte és némiképp valóban vitatható célkitűzése, illetve sajtóközleménye okán. Örülök, hogy mi ebből a balhéból kimaradtunk! Ez tudatos is. Én szándékosan nem méltattam az ügyet semmilyen fórumon, de azért az alaposan felpezsdült internetes párbajt folyamatosan figyelemmel kísértem az ominózus fórumokon én is. Mint az ország (egyik) legrégebbi tribute zenekarának vezetője, nyilván van egy markáns véleményem az egész szcénáról, így erről a „botrányról” is, ami egy ideje igencsak kikívánkozna belőlem, annál is inkább, mert a fórumokon írogatók kb. 90 százaléka teljesen el van tájolódva, és hajmeresztő baromságokat (is) nyilatkoznak jó páran. Sokszor tényleg nehéz megállni a „felvilágosító órákat”, de tudom, hogy ha csak egy kommentet is írnék be, az elindítana egy olyan lavinát, hogy ülhetnék a gép előtt minden éjjel válaszolgatva, pedig így is, hogy „csak” a zenekar ügyeit és kommunikációját intézem, hetente 3-4-szer kell fennmaradnom súlyos hajnalokig, hogy ne „ússzak be” nagyon. Most se mennék bele a dologba, mert ha csak röviden foglalnám is össze az olvasók kedvéért, hogy miről is van szó, és minimálisan értékelném csak, akkor is aránytalanul nagy részt foglalna el ebből az interjúból, amely –legalábbis Cry Free-szempontból – sokkal fontosabb kérdésekkel foglalkozik. Akit érdekel az ügy, és a különböző személyes vélekedések, írja be a keresőbe, hogy „tributeland”, és tonnányi anyagot talál róla, többnyire verbális háborúzgatások formájában. Én maradnék a tényeknél: minket hivatalosan nem kért fel a Tributeland, hogy csatlakozzunk, mi pedig nem jeleztük csatlakozási szándékunkat. A mi vállalt részünk a történetből ennyi. Vagyis semmi. Ha valakit érdekelne a privát véleményem, a koncertek előtt/után szívesen megosztom vele élőszóban.

 Rendészeti jelzések a Purple 40 koncerten

– Talán nem túlzás, hogy hamarosan itt az év fellépése számotokra: Jon Lord…
– Én odáig merészkednék, hogy egész karrierünk legfontosabb fellépése lesz ez. Egyben egy régi álmunk is teljesül, ugyanis évek óta beszélgetünk róla, hogy az 1969-ben bemutatott Concerto for Group and Orchestra című művet, Jon Lord korszakalkotó kompozícióját egyszer színpadra kéne vinnünk, hiszen ez egyértelműen a leggrandiózusabb Deep Purple-produkció. Rockegyüttes és egy 69 fős szimfonikus zenekar egyszerre színpadon, mégpedig egyenrangú felekként, egymással versengve… Ez szenzációs! Jobb híján azt tervezgettük, hogy ha sikerül szponzorokat találnunk a projekthez, magunk vállaljuk fel a monstre szervezés megterhelő feladatát. Évekkel ezelőtt lépéseket is tettünk az ügyben, amikor a Purple-honlap főszerkesztőjén keresztül felvettük a kapcsolatot az 1999-es 30 éves jubileumot ünneplő Deep Purple Concerto-turné karmesterével, Paul Mann-nel. Elsőként a kottákra lett volna szükségünk. A legendás konduktor nagyon segítőkésznek bizonyult, a folyamat mégis elakadt. A projekt finanszírozási oldala sem kecsegtetett sok reménnyel, ezért úgy döntöttünk, várunk még vele. Mígnem valamikor tavaly nyáron megcsördült a telefonom, és a Livesound koncertiroda főnöke, a zenekar régi, kedves szervezőpartnere volt a vonalban, aki a Nazareth, az U.D.O. és Ken Hensley (Uriah Heep) koncertjei előtt is felléptetett minket. Azt kérdezte, mit szólnék hozzá, ha elhozná Jon Lordot Magyarországra, és a Concertót is színpadra vinné szimfonikus zenekarral, ahogy kell. Tudnánk-e vállalni a „Group” zenei részét? „Micsoda???” – feleltem, „and the rest is history”, ahogy az angol mondja… 
JeeeeeeBár az a „history” azért még szövevényesen alakult, mire decemberben a szerződést is aláírták a felek… Egy ilyen nagyságrendű koncert (sőt koncertsorozat, hiszen több állomásról van szó) megszervezése ezernyi komplikációval jár. A rendezvény jellegéhez illő helyszínek megtalálása és időponti egyeztetése, valamint a milliónyi technikai probléma kiküszöbölése eleve nem kispályás feladat, és ezután következnek még a nem várt bonyodalmak. Kiderült például, hogy az elsőként kiajánlott igen neves magyar szimfonikus zenekar nem felelt meg Lord menedzsmentjének. Akkor azért mi is beparáztunk egy kicsit, hogy milyen ciki lenne, ha ránk is nemet mondanának, de szerencsére erre nem került sor, sőt, olyan szinten szavazták meg a csapatnak a bizalmat, hogy már hónapokkal a szerződés megkötése előtt kikerült a Cry Free név Jon Lord honlapjára. Mi babonából sokáig nem is híreszteltük hivatalosan a szenzációs együttműködés tervét, de most, hogy létrejött a szerződés, büszkén újságoljuk a hírt, ui. ekkora megtiszteltetés talán még egy magyarországi rockzenekart sem ért. Tárgyalások folynak külföldi turnéállomásokról is, de ami biztos, hogy 2009. március 4-én Budapesten, a Művészetek Palotájában, másnap pedig a debreceni Főnix Csarnokban lép színpadra Jon Lord, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar és a Cry Free – Deep Purple Cover Band.

– A szokásos évnyitó nagy durranásra készültök a Wigwamban. Mire számítsunk?
– A januári wigwamos szereplés valóban szokásosnak tekinthető, hiszen ez már a hetedik alkalom, hogy bíborszínbe öltöztetett évnyitásra invitáljuk kedves közönségünket. Az idei műsor azonban abszolút rendhagyó, hiszen a korábbiakban mindig arra törekedtünk, hogy a Deep Purple legkevésbé direkt oldalát mutassuk be, és minél progresszívebben közelítsünk a programhoz. Most azonban egy régi tervünket váltjuk valóra, és egy „művészkedésmentes”, szusszanásnyi pihenőt sem engedő, kőkemény rockbulit tartunk, melyhez segítségül hívjuk a csapat örökös tiszteletbeli sztárvendégét, Szekeres Tamás gitárost is, aki az első wigwamos évnyitó bulin is játszott, és a „Ten Years In Rock” anyagon is szerepel. Tamás idén is választott olyan Purple-dalt, amelyet még nem adott elő velünk, és szokás szerint mi is készülünk abszolút Cry Free-premierrel. Mindenkit várunk szombaton!

– Ha igaz a hír, örömteli változás állt be nálatok családi fronton!
– Bizony, bizony! Trónörökössel gyarapodott a Scholtz család! 2008. október 13-án megszületett Kolos fiam, éppen ma 3 hónapos. Enikő lányom meg lassan 3 éves már… Most már lassan két mini-Cry Free is kitelik a kisbébikből, ui. Kecskeméti Csabi bőgősnek nyáron született meg második lánya, Gréti, Tatai Tomi érkezésével pedig egyszerre két új „CF-poronttyal” (Leó és Lolli) gazdagodtunk, és Nagy Attila billentyűs is apai örömök elé néz. Sok kis új potenciális rockrajongó!

– Long live rock and roll! (ilyesmikkel meg különbekkel szoktunk búcsúzni mind élőben, mind virtuálé)

 A Purple 40-en Rudán Joe alá adja az alapokat

Egy korábbi beszélgetés:
Ten Years In Rock – tízéves a Cry Free

Az utolsó CF-kritika:
Vesszen a hakni, éljen a jam!


Oldaltérkép