Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé, film, tv | Koncert | Könyv ]


„Az énekest az ég madarainak kellene etetni” – Cseh Tamás. Bérczes László beszélgetőkönyve

Szerző: leho
2007. december 22. 6.00

 Több könyvet szerettünk/bíráltunk az utóbbi időben a Palatinus kiadó terméséből, katartikus élményt azonban természetesen nem mindegyik mű okozhat. Legutóbb ilyen volt a Színház az egész!, most pedig a Cseh Tamás-könyv. Bérczes Lászlót, a jó barátot az énekes betegsége indította arra, hogy régóta fontolgatott tervének, az interjúkötetnek végre nekilásson. A beszélgetéssorozat 2006. augusztus 27-én kezdődik, néhány hónapig tart, s az utolsó, 2007. augusztusi képen a dalszerző büszkén áll kész Bikaistállója előtt.

„Indián voltam meg énekes egyszerre, ez a két dolog volt, amit végigcsináltam életemben. Meg a családomat. Terveim, ha lennének, ezekre vonatkozhatnának.”

Cseh Tamás nevével majd harminc évvel ezelőtt találkoztam. Bátyám két bakelitlemezt hozott haza, az egyik a Fonográf FG4-e, a másik egy szokatlan borítójú és című album (valódi album, képekkel, szöveggel, olvasható méretű betűkkel, ahogy az a békebeli lemezeknél dívott): Antoine és Désiré. A puritán borítóból kivett lemezen nem Koós János énekelt. És nem is az akkor általam kedvelt fémzene dübörgött róla, mégis tetszett, egyedinek hatott, különleges életérzéseket, fülbemászó és fülnek nem annyira tetsző, de felkavaró dalokat tartalmazott. Azóta szeretem Cseh Tamást. (És Bereményi Gézát, de őt jóval későbbről, amikor végleg tudatosult bennem, hogy a szövegek szinte kivétel nélkül az ő gondolatai, történetei, élete, női, albérletei.) Neve akkor számomra ikonná vált – bár a fogalom még sehol.

„Tordason erdő mellett laktam, jó patakok mellett, szabad életet éltem, s ebből egyik napról a másikra át kellett lépnem egy vadidegen közegbe. Próbáltam benne lenni minden csibészségben, de nem tudtam felvenni a versenyt.”

A könyv legalább három síkon halad, három nézőpontból izgalmas: egy tisztelőnek lenyűgöző maga az élettörténet; érdekes az a világlátás, amivel a gyerek, majd a tanár és végül az énekes feldolgozza a körülötte zajló eseményeket, a ma már történelmet; és elgondolkodtató belehelyezni magunkat ebbe a világba, párhuzamosan végigfuttatni gondolatban, ahogy Bérczes többször is megjegyzi, a saját történetünket is.
A fenti idézet jellemző mérföldkő: a család Tordasról a fővárosba költözik 1956 novemberében. A könyv szigorúan summáz és egyenesen halad az időben, a kitérőknél Bérczes, ha nagyon elkalandoznának, finoman visszairányít a megkezdett útra. Fegyelmezett és minden bekezdésében mégis vibráló, izgalmas élettörténet bontakozik ki előttünk. Jó, hogy nem mennek utána minden adatnak, meghagyják az emlékezés ingoványos jogát, ha egy évszám, személy, helyszín, idézett mondat libeg – az úgy marad, a monográfus majd kibogarássza.

„Elég rossz az emlékezetem, valószínűleg színezek is dolgokat, ez menthetetlenül így lesz az egész könyvben…”

A (közép-európaiaknak) nagy történelmi pillanatok sajátos köntösben elevenednek meg: az 1956-os forradalom megélése, ahogy 1968-ban a tankok Csehszlovákia felé csattogva felszántják az indiántábort, a rendszerváltás, vagy az egyéni képek: Baksa Soós Jánossal először a színpadon, a dalszerzés Bereményivel,

„Dúdoltam. Ő valamit írt, közben mondta, még, még. Néztem, hogy ez valószínűleg egy őrült, hát nem érti, hogy ugyanaz, egy az egyben, szótagszámra, ütemre, mindenre, akkor még nem tudtam, hogy nem a taktusra írt, hanem valami érzetre, ami az ő titka.” [Az első dalszerzés az Iskola utcában]

a fellépések és az utána következő tombolás, rendőrségi kihallgatás játék pisztollyal, a majdnem disszidálás, az utolsó koncert a Bakáts téren stb.
Mindig szilaj embernek gondoltam: néha roppant indulatok és érzelmek feszítették a dalokat; a pletykák: például az egri koncertek utáni házibulik – és a könyvből mégis egy roppant fegyelmezett, már-már pedáns, szinte csak a dalnak, a dalszerzésnek és -átadásnak, az Indiánnak (1961-től)

„Utólag meg lehet ezt magyarázni, elméletet lehet mögé gyártani, hogy szabadságvágy meg kivonulás a társadalomból, de mi akkor ott csak játszani akartunk. Lecserélted azt az embert, aki a kinti, hazug világban bóklászott, és előlépett egy harcos…”

és a családnak élő énekes képe körvonalazódik ki. Ez a rigorózusság már a 2001-es „Cseh Tamás film”-ben (Fonyó Gergely) feltűnt, de nem gondoltam ennyire fontosnak: a lakásból elmenőben az énekes visszaszólt a feleségének, hogy az asztalon a rózsák már elhervadtak, ki kellene cserélni őket… A film sajnos nem volt agyonhirdetve, de aki akarta, megnézhette. Szép és egyszeri volt, ahogy a fiával Krakkó felé tartva a vonaton egy zakkanástól kibuggyant az üvegből a sör (táncos?), valószínűleg nem forgatták többször. Emlékszem, Vácott a művelődési központban a Frontátvonulásban a kézből lehulló pohár hogyan koppant a padlón a síri csöndben, akkor és ott nem tört össze. A pohárnak nagy szerep volt mindig a fellépések előtt, egy pohár bor és nem több segített a fellépésig meglévő görcsöket oldani.

„Se borkultúránk, se öltözködési kultúránk. Pedig sokunktól nem állt távol az elegancia, jól éreztük volna magunkat öltönyben, ha nem pont azokra hasonlítottunk volna bennük, akiket utáltunk.”

Feltűnnek a történetben a zenésztársak: Másik János, Márta István, Novák János; más művészeti ágak képviselői Kormos Istvántól Jancsó Miklóson és Hernádi Gyulán át Gyurkó Lászlóig, Jordán Tamásig vagy az éppen ma egy éve elhunyt Lázár Ervinig számosan, akik rögtön felismerték az autodidakta gitáros tehetségét.

„Berek Kati meg Gyurkó Laci fölhívtak, hogy gyertek, gyerekek. De Géza megmondta, hogy nem, oda nem, mert a ti világotok olyan, amilyen, és ha a dalok belekeverednek ebbe a világba, akkor ezek a dalok elemésztődnek.”

Kedves történetek Dajka Margitról vagy Kálmán Györgyről. Politikai elfogultság nélküli, az embert övező tisztelet a másként (mint ő) gondolkodókkal szemben. De mindig világosan és egyféleképpen vallott bizonyos dolgokról, s a méltánytalanság vagy a mindent ködbe burkolás még mindig felbosszantja:

„Megszállt ország voltunk, ha kimentél a város szélére, csak ruszkival találkoztál… Akit ez nem érdekel, az menjen a kurva anyjába, vagy azt szállják meg, hogy megtanulja. Nagyon haragszom erre a „szabad” világra, amelyik olyan könnyen felejtette el 56-ot és a prágai eseményeket. (…) …mert ha ebből valaha is könyv lesz, ki nem maradhat belőle, hogy nagyon erősen hazaszerető ember voltam és vagyok ma is. (…) Nem akarom én ezt domborítani, csak hát nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy most is valószínűleg azért vagyok beteg, mert ez a kutyavilág megbetegített. (…) Annyi reménykedés után megint olyan országban élek, ahol a hülyeség az úr, és ezt már valószínűleg nem viselte el az idegrendszerem, és gyorsan csinált egy rákot.”

Igen, a rák. Van egy a beszélgetésfolyamra jellemző kép, ahol egy rákot tart a kezében a tüdeje előtt, a másik kezében pedig ott az elmaradhatatlan cigaretta… A betegség és a bagó az egész beszélgetést (és az életet) átszövi.
Mindig azt hittem, hogy agyonkeresi magát. Tévedtem, a könyvből az is kiderül, hogy 400 ezer volt a legnagyobb gázsija, ami a mai tátogós, megasztáros világban kismiska. Egy ideig volt ugyan menedzsere, de állandó fellépéseket követelt volna, egy napon akár kettőt (!) is, ami „csehtamás”-nak nem fért bele. Havi 4-5 fellépést vállalt, akár bagóért is, amire becsülettel fel tudott készülni.

„Elszoktunk a táltosainktól, nincs már garabonciásunk, nincs szent emberünk, erkölcsünk, csak azt nézzük, ki mennyit kap. Nagyképű mondat, tudom, de talán azoknak vagyok a rokona, akik még jó hírrel, tisztességgel járták a világot. Hülye vagy, Tamás, mondták, hogy nem kéred meg az áradat. Mi az én áram? A dalnak nincs ára. Az énekest az ég madarainak kellene etetni, ők kellene, hogy tartsák, de ha ez nem tud megtörténni, akkor az emberek adjanak neki. Annyit, amennyi jó nekik.”

Ez végszónak is szép lenne, de a könyv szerzője és a kiadó is minden elismerést megérdemel. Volt energiájuk kihordani a könyvet, amely szép kiállítású, nem elsősorban haszonszerzésre megy (lehetett volna kartonált is, silány papíron): nagyszerű a képanyag, híres fotósok ellesett pillanatai, barátnők arca, a családi fotóalbum darabjai, unikális amatőr indián-, párizsi, koncert- stb. felvételek. Kordokumentum a Baksa-levél (azt viszont tudni kellene, hogy Berlin vagy Moszkva…?) és a cetlitörténelem, azok a papírfecnik egymás mellé rakva, amikkel Bereményivel egymásnak üzentek. Rövid életrajzot, név- és címmutatót is kapunk a kötet végén, ami az ilyen jellegű munkáknál nem követelmény. A kiadó Cseh Tamás-i igényességgel jelentette meg az énekes történetét. Nálam az év egyik legjobb könyve.

Cseh Tamás

1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát és a Képzőművészeti Főiskolát végezte el.
1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.
1970 óta Bereményi Gézával közös dalok szerzője és előadója.
1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tart önálló dalesteket. 1982 és 1988 között a Katona József Színház tagja volt. 1988-tól napjainkig a Bárka Színház társulatának tagja.
Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címmel, amelyet az Antoine és Désiré, A Fehér babák takarodója, Műcsarnok, Frontátvonulás, Jóslat, Utóirat, Mélyrepülés, Vasárnapi nép, Új dalok, Nyugati Pályaudvar, Levél nővéremnek II., A telihold dalai, Jóslat a metrón, A véletlen szavai, Az igazi levél nővéremnek és Ady követett.
1988-ban „az év lemeze” díjat, 1992-ben a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc-díjat kapott. 2001-ben vehette át a Kossuth-díjat. (
www.cseh-tamas.hu/index.php?menuid=mh_0&itemid=mh_1&contentid=mch_1)

 Cseh Tamás. Bérczes László beszélgetőkönyve

Új Palatinus Könyvesház [Budapest, 2007]

Kötött, 336 oldal, 3800 forint
Szerkesztő: Háy János
Tipográfia és borítóterv: Neyer Éva
Tördelés: TiMac Bt.
ISBN 978 963 9651 87 6

Az első borítón Koncz Zsuzsa, a hátsó borítón Tatai Tibor felvétele látható

Link:
Nyilván tartottak


Oldaltérkép