Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé, film, tv | Koncert | Könyv ]


Masszív sport, szív és növények – Stone Roses a Szigeten

Szerző: terminátor, fotó: leho
2012. augusztus 12.

 Sziget-blogunkban egy újabb matuzsálem előtt emelünk kalapot. Pénteken is sok minden történt a hajógyárin, azonban a pálmát – a magyar olimpiai csapat tévén követett aznapi babérkoszorús teljesítménye mellett – a Stone Roses vitte el. Kevés bandának sikerült hagyományos felállással és előadással, különösebb fakszni és show-elemek nélkül a nagyszínpad elé szögezni másfél órára tízezreket a fesztiválon. Ezt ők maradéktalanul megvalósították.

Minek a szív, ha nem elég masszív?
Hahota/idézte Karafiáth

A napra irodalommal és akusztikus zenével hangoltunk a Porondszínházban. A Rájátszást a Szépírók Társasága támogatta: Karafiáth Orsolya és Grecsó Krisztián szövegei csendültek fel Kardos-Horváth János és Kollár-Klemecz László gitárkíséretével, illetve a zenészek dalait írták újra a költők. Frappáns-szellemes adok-kapok, izgalmas szövegek, egyedi hangú előadók, jó duettek – még Karafiáth pólója és túlburjánzó önkifejezése is helyén volt.

   
    

Épp csak beletekintettünk az álmos magyar délutánba: Kowalsky koncertje a tavalyi helyszínen ezreket csalt volna a színpad elé, a száműzött magyar színpad előtt azonban pénteken ebben az idősávban csak lézengtek. A blueskocsmában a rétegzene masszív kedvelői viszont mindig megtalálhatják a számukra kedves nótákat, az Etnofaun például Hendrixet játszott, jól.

   
 

Két számomra teljesen érdektelen koncert ment délután a nagyszínpadon, a németül éneklő Sportfreunde Stiller az olimpia ellenére semmi izgalmat nem okozott; a The XX dettó, annak ellenére, hogy az első sorban két lány masszívan csókolózott.

   

Azt nem tudom, hogy a Compact Disco mit keresett este hattól az A38-on, de a dán Agnes Obel szőkesége mellett zenéjével is elvarázsolta a szelídebb dallamokra is éhes közönséget. Üde színfolt volt nemcsak a sátor, hanem a Sziget idei felhozatalában, a cselló kísérte zongora és a lágy énekhang melengette keblünket (a testvéri szeretet mellett).

    
 

De közben figyelnünk kellett az olimpiára is, a néhány svéd szurkoló az eredménynek örülhetett ugyan a kézimeccsen a Sport vendéglőben, ám néha megfordulhatott a fejükben, mi lesz, ha a csapatostul szintén ott szurkoló nomád magyarok elvesztik a fejüket. Nem veszítették el, csak a mérkőzést. Este a magyar színpadon a Punnany Massif már masszív közönség előtt játszott, a műfaj szerelmeseinek nagy örömére.

    
 

Még egy sör a Sportban [előttem egy tizennyolcéves-forma német kiscsávó vett egy karton sört, és még mindig maradt a kártyáján 27 100 HUF péntek este, apuci nagyvonalúan engedhette el szigetelni, biztos jól tanult], és irány a nagyszínpad! Nem olyan vad a közönség, mint Kornon, az eltűnt idő és egy masszív nő nyomába léptem, aki befurakodott az első sorokba. Óriási a hangulat, a The Stone Roses is élvezte, a kivetítőkép néha megbolondult és szétesett, de ez senkit sem zavart, zászlók lobogtak, szólt az ének. Meglepő, hogy tinédzserek betéve tudták a dalokat, hömpölygött a tömeg tülekedés nélkül. Soha nem értettem, mitől jó egy hagyományos, dob-gitár-basszus-ének felállású produkció, és mitől nem. Hol az a határ, amin innen nem érint meg a zene, és amin túl elragad. Amennyire a Sportfreunde Stiller és The XX koncertjén unatkoztam, annyira élveztem a Stone Rosest – pedig látszólag nem csináltak semmi különöset. Csupán jó és időtálló számokat adtak elő hitelesen.

    
 

2011. október 18-án, több mint 15 évvel feloszlásuk után álltak össze újra, és rosszulesett volna, ha nem látom a magyar állomást. A kinézetre fád gitáros, John Squire hatalmas szólóit és az énekes Ian Brown mániákus tekintetét sokáig nem fogom felejteni (Gary „Mani” Mounfield basszusgitáros és Alan „Reni” Wren dobos kitűnő alapján) – majd egyszer elmesélem a Holdon unokáimnak, akik marsbéli hangmintákat és zajokat fognak adni-venni ketyeréiken csillaghajókon érkezett nyolcadik utasokkal. A Korn és a Stone Roses eddig nálam mindent vitt, hiába lépett föl 11-től a nemrég az Ördögkatlanon hallott Catsandox (ott Gerendait mi nem tévesztettük össze V. Lászlóval), a briteket aznap a Szigeten nem lehetett felülmúlni. Nem, az eredetileg betervezett, de sokára kezdődő Nemjucit sem hallgattuk meg.

Előző nap a Szigeten
További képek Facebook-oldalunkon

  


Oldaltérkép