Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Schubert, új felfogásban
Nagy C-dúr szimfónia – Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván

Szerző: Lehotka Ildikó
2011. augusztus 27.

 Schubert úgynevezett Nagy C-dúr szimfóniája rengeteg felvételen szerepel, valószínűleg minden zenehallgatónak van a kedvenc előadása, és nem szívesen hallgat újakat, ragaszkodik a már ismerthez. Sok tehát a felvétel, és nem kis elhatározásra, bátorságra vall, ha valamelyik együttes és karmester vállalja, hogy megméretteti magát. Schubert egyik legnagyobb szabású műve olyan mélységeket, olyan dallami és harmóniai megoldásokkal tár fel, hogy a hallgató rögtön beleszeret a műbe, vágyik az újbóli meghallgatásra.

Schubert szimfóniáin pontosan nyomon követhetjük a szerző fejlődését, a két utolsó szimfónia talán egyfajta összegzése a szerző alkotásainak. Zongoraszonátái, egyházi művei csodálatosak, a kamarazenében is felülmúlhatatlant alkotott. Hihetetlen, de nem ismerték őt, vagy csak nagyon kevesen, az igazi áttörés a XX. század elején következett be, annak ellenére, hogy már az 1830-as évektől ritkán ugyan, de műsorra tűzték a szerző műveit. Schubert zenéje mára a törzsrepertoár részét képezi.
A több számozást megért C-dúr szimfónia (D 944) partitúráját Schumann fedezte föl 1838-ban, a következő évben már elő is adták, Mendelssohn vezényletével. A Schumann szavaival élve „négykötetes vaskos regény” Schubert halála előtt keletkezett, a nagy művek társaságában. Schumann a legnagyobb szavakkal méltatta a művet, „a mesteri zenei technika mellett élet van a kompozíció minden porcikájában, színgazdagság, a legfinomabb árnyalatokig, mindennek jelentősége van, az egyes részek a legmagasabb kifejezőkészséggel telve…”. Mások nem így ítélték meg a művet; mikor Ferdinand, Schubert testvére be akarta mutatni a művet, a csellisták megjegyezték, hogy a végtelenségig kell ismételjenek egy-egy motívumot, a vonósok szerint a finálé játszhatatlan, a kürt zárótételbeli motívumát kitörő kacaj fogadta a próbán.
Fischer Iván lehántotta a darabra rakódott, megcsontosodott előadói hagyományokat, ez részben igen izgalmas, részben pedig a mű kifejezőerejének hatását is megcsupaszította. Izgalmas kérdéseket vet fel ez az interpretáció, és valószínűleg megosztja majd a hallgatók véleményét. A zenekar most is tökéletes, hihetetlen hangszíneket hoznak, egyszerre játszanak, kristálytisztán, a szólók gyönyörűek (a klarinét különösen megejtő), a nyitó natúrkürt-szólótól kezdve. A tempóválasztások nagyon tetszenek (kár a második tételben hallható belesietésért), a hangok kitöltöttek, gömbölyűek, a szólamarányok is jók.
Az első benyomása az lehet a hallgatónak, hogy nem drámai az előadás, nincs jelen az elkomorodás, vagy a himnikusság, mely a schuberti hangzásvilág egyik jellegzetessége. Helyenként hiányzik az a feszítőerő, mely a műben lakozik, hol elrejtve, hol egészen nyilvánvalóan. Egyes szólamok felesleges kiemelése inkább a zeneszerzés-technikára mutat rá, mintsem a darab folyamatára, előre haladására.
A dinamikai folyamatok gyakran állnak az első tételben, valószínűleg ez a koncepció része, néha érdemes lett volna egyfajta ívet képezni. A megtorpanások indokoltsága is kérdéses, túlzott az agogika a melléktémában, a hetedik (és ennek megfelelő) ütem(ek)ben, ez megtöri a dallam-, sőt a mű ívét. Az egész szimfóniában ez a legjobban lassított rész, a táncos (és magyaros) jelleget mutatná a két díszített hang. A Scherzo főrészében is hallunk tempóvisszatartást, kissé soknak érzem, közel sem annyira ugyan, mint az előző tételben, de ez az én véleményem.
Az első tétel lassú bevezetése szépen csordogál, a főtémáig tartó néhány ütemes fokozás sürgető, jó, de sajnos leül a téma fejlesztésekor. A tétel zárása nem himnikus, talán ez nem is annyira hiányzik a hallgatónak, annál inkább a második tételben, mely akarva-akaratlanul a beethoveni hangütést idézi. Nincs az az érzésünk, hogy megáll a levegő.
Az Andante con moto inkább könnyed, mint súlyos, a táncos jelleget a rövidebb hangok hívják életre. A megoldás egyedi, érdekes, ez a felfogás is új, Fischer Schubertet mint az embert, nem mint a nagy dolgokra született zsenit láttatja a szimfónián keresztül.
A lemezen a harmadik tétel tetszik a legjobban, a Scherzo táncossága izgalmas, hol könnyed, hol vaskos, igen jellegzetes a timpani zörgése. Nagyon jó a vonósok dallama, és a fölötte-alatta játszott nyitó téma, valóban izgalmas az előadás. A feszültségteremtés talán ebben a tételben a legerőteljesebb, a főtémaszelet különféle hangszercsoportokon való idézésekor. Sejtelmes, zizegő, helyenként vészjósló karakterek szólalnak meg, fantáziadúsan. A Trió a maga egyszerűségével, pontozott ritmusával már-már a népzenei intonációt hozza. Ugyanez az érzés a záró tételben is elfogja az embert a négyütemes, négy, azonos hangból álló kürtdallam hallatán.
Fischer Iván a kis részletekre fektette a hangsúlyt, számomra nem gömbölyödött egésszé a szimfónia, az a mennyei hosszúság, melyet Schumann is emlegetett, kaleidoszkópszerű lett. Természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy sok együttes mindent megadna azért, hogy ilyen színvonalon, hangszertechnikai tökéllyel, pontosan, minden kis részletet tökéletes összhangban játsszon.
 Schubert élete során több mint 400 valcert, ländlert komponált, többnyire társasági vagy táncos összejövetelekhez, az Öt német tánc (D 89) a 16 éves szerző műve. Ezek a könnyed darabok nagyon élvezetesek, a vonósokon felhangzó Öt német tánc légies, könnyed, nagyszerű karaktereket hallunk, szívből jön a zene. Az együttes egészen elképesztően játszik, a karakterek nagyszerűek, a tempó, dinamika tanítani való, ahogy a hangzás.

Schubert Symphony no. 9 (The Great), Five German Dances

Budapest Festival Orchestra, Ivan Fischer – conductor
Channel Classics, 2011

Korábbi felvételek:
Schubert: 7. (Nagy) C-dúr szimfóniája Simon Alberttel és a Zeneakadémia zenekarával
Schubert, felsőfokon (Halász Mihály)


Oldaltérkép