Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Mendelssohn és az oratórium

Szerző: szabói
2011. február 10. 6.56

 Mendelssohn két oratóriuma nem a törzsrepertoár része, mint ahogy a romantikus oratóriumok, egyáltalán az oratóriumok, az egyházi vokális alkotások sem szerepelnek műsoron. Jóval kevesebb súlyt kapnak ezek a művek, mint amennyit megérdemelnének, de talán a zenei divathullám áramlatába egyszer bekerülnek.

Más világot ábrázolnak, egészen más kifejezőeszközök kellenek az egyházi vokális művekbe, hiszen nem lehetnek a végletekig teátrálisak (bár egy-egy szerző nem tud elszakadni fő komponálási műfajától), a zenei megfogalmazás nem csak a formához, hanem a jelentéstartalomhoz is megkívánja a megfelelő hangzást. Különösen nehéz így a romantikus és kortárs zeneszerzők feladata, talán ezért is nem született jóval több, nagy lélegzetű egyházi mű az utóbbi 150 évben.
Az Éliás (op. 70.) Mendelssohn egyik utolsó műve, 1846 nyarán lett kész a szerző a kompozíciós munkával, a következő évben már meghalt. Maga Mendelssohn egyik fő művének tartotta az Éliást, melynek bemutatója Birminghamben volt, a Birminghami Fesztivál felkérésére íródott, a szerző vezényelt, a szoprán szólót a “svéd pacsirta”, Jenny Lind énekelte, s a szerző halála miatti fájdalmában nem vállalta a szóló éneklését a következő évben. A közönség rendkívül hálásan fogadta a bemutatót, körülbelül kétezren lehettek a hangversenyen, Mendelssohn szerint mind a közönség, mind az előadók “lankadatlanul feszült érdeklődéssel” fogadta-adta elő a művet. Az Éliást azóta is gyakran játsszák a szigetországban.
A 43 számból álló Éliás ugyan megtartja a barokk oratóriumok jellegzetességeit, azonban a bécsi klasszikusok harmóniavilága mellett a nagy ívű dallamok, a váratlan fordulatok teszik kétségtelenül romantikussá a művet. A nagyszabású kórustablók, a természetábrázolás Handelt idézik, a bensőséges áriák Bachot. (Mendelssohnról köztudott, hogy Bach Máté-passióját előadatta 1829-ben, azóta is tart a nagy barokk szerző művei iránti nagy érdeklődés.) A szöveg Karl Klingemann, Mendelssohn barátjának munkája, a bemutatót angol fordításban hallhatta a közönség az Éliást.
A vallásos érzés a romantikában még jelentős, azonban korántsem annyira, mint a barokk korszakban, a „zenei szép” fogalma került előtérbe a szöveget láttató zene helyett. Charles Rosen Mendelssohnt giccses vallásos zene megteremtőjének nevezi, ez talán túlzás, de valljuk be, van benne egy egészen halvány igazság. Mendelssohn sem tagadhatta meg zenei stílusát az egyházi művekben, mint a hogy Verdi a színpadiasságra, Liszt a puritánságra is törekszik. Rosen azt is írja, hogy a szerző egyházi zenéje inkább a koncertterem közönségének, mintsem a templom közösségének szól. Más kritikusok az Éliást harsánynak, vagy szokványosnak tartották.
Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus január 25-i koncertjén korabeli hangszerekkel hangzott el Mendelssohn Éliása, igen szép előadásban. Vashegyi György karmester, a két együttes alapítója régóta foglalkozik a barokk zenével, kutatja a rég(ebb)i korok előadói gyakorlatát. A kora romantikus Mendelssohn ritka műve a natúrhangszerekkel olyan hangulatot árasztott, mely a befelé való fordulást szolgálta, mentes volt a harsányságtól, a már említett színpadias hangzástól, a lépten-nyomon való kitárulkozástól. A hatalmas forték nem is hiányoztak, az az erő, mely a műből árad, nem hangerő kérdése érzésem szerint. A Purcell Kórus – néhány énekest a Debreceni Kodály Kórusból is hívtak – hangzása nagyon szép, kifejezően énekelték a mű kórusszólamát. Ez a hangzás egyedi, homogén, nem szólnak ki egyes hangok, a kevesebb vibrato kifejezetten jót tesz ennek a műnek. Az Orfeo Zenekar nagyon jól összeszokott együttes, a rézfúvósok különösen szépen szóltak a koncerten. Az énekes szólisták közül Kovács István szereplése feledhetetlen, plasztikusan, mindenre kiterjedően tolmácsolta Éliást, a próféta kétségeivel, fájdalmával. A szép hang érzékenyen szólt, a zenei megoldások sokszínűsége, a dinamikai és érzelmi tartományt bejáró szólókért hálásak voltunk. A szólisták sorából Megyesi Zoltánt kell még kiemelni, bár kevés megszólalási lehetősége van a mű folyamán, de azt pontosan, érzékletes hangzással tette meg. A két gyermek szólista most is üde színfoltot jelentett, Szutrély Katalin egyenetlen, talán félénk vibratója nem tetszett, szólamát viszont érzékletesen tolmácsolta. Bakos Katalin hangszíne dús, rövid szerepében megfelelően helyt állt.

Felix Mendelssohn-Bartholdy:
Éliás op. 70.
 
 Szutrély Katalin – szoprán
 Pintér Ágnes – szoprán
 Barcs Kinga – gyermekszoprán
 Herbert Nóra – gyermekszoprán
 Bakos Kornélia – alt
 Rém Gabriella – alt
 Megyesi Zoltán – tenor
 Mészáros Péter – tenor
 Kovács István – basszus
 Blazsó Domonkos – basszus
 Pintér Dömötör – basszus


Oldaltérkép