Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Imhol jön…
A Pannon Filharmonikusok és Fazil Say koncertje

Szerző: szabói
2013. április 26.

 Fazil Say felejthetetlen közreműködésével adott koncertet a Pannon Filharmonikusok a Művészetek Palotájában, Cristian Mandeal vezényletével. A műsor-összeállítás érdekes volt, a különlegességet Enescu I. zenekari szvitje ígérte, de Dvořák VIII. szimfóniáját is szívesen vette a hallgató. A legjobban mégis a zene fenegyerekeként is számon tartott Fazil Say pódiumra lépését várta a közönség, a török művész többedszer szerepel Magyarországon, hatalmas sikerrel.

Enescu I. zenekari szvitje 1903-ban keletkezett, az ajánlás Saint-Saëns-nak szól (Párizsban is tanult a román zeneszerző-hegedűművész, később tanárként Yehudi Menuhint tanította). A négytételes mű érdekes, de talán nem véletlen, hogy csak kuriózumként hangzik el, most talán a román nemzetiségű karmester javaslatára.
Az első tétel – Prelude a l’unison – népies hangvételű, sirató jellegű, több nép zenéje is felfedezhető. A pécsi együttes tolmácsolásában dúsan szóltak a forték, de a karakterek gazdagságát nem kapta meg a hallgató, a kezdést nem éreztem elég kifejezőnek, később a siratójellegű szakaszokat sem. Rengeteg pontatlanságot vehettünk észre, a tétel nem szerencsés abból a szempontból, hogy a díszítéseket igencsak nehéz egyszerre játszani, minden apró késés hallatszik. Az érdekes hangszerelésű Menuet lent feliratú tétel szintén tartalmaz népies hangzást, jó karaktereket, szép szólókat, kifejező játékot hallottunk, tetszett a népies, majd az oldott hangvételű folyondárdallam. Az Interméde kellemes, nyugtató zene, ma talán relaxációsnak hirdetnék, a Finálé pedig az ítéletnapi víziót is megjeleníti, a népies íz itt is jelen van.

Ravel zenéje talán annyiban kapcsolható az Enescu-darabhoz, hogy a dzsesszből kölcsönzött jellemzőket is tartalmazza az 1931-ben befejezett G-dúr zongoraverseny. A szerző szerint a mozarti és saint-saëns-i zongoraversenyek szellemében készült a darab. Az I. tétel (Allegramente) hihetetlenül feszes ritmikájú, Fazil Say elementáris megoldásokkal játszott, zene, közönség és zenészek közötti fantasztikus kapcsolatteremtő képességgel: aki még nem látta őt játszani, valószínűleg furcsának találta Say mozdulatait, mosolygását, vezénylését, hatalmas dobbantásait, éneklését. A zongoraszólóval kezdődő Adagio assaiban Say expresszív játékát csodálhattuk meg, a hangszínek ezer árnyalatával színezte az éneklő, háromrészes tételt, a zenekar részéről szintén nagyon kifejező fafúvós hangszerszólókat hallottunk, talán a zongoraművész is inspirálta a zenészeket. A pezsgő, humoros zárótétel után még nem búcsúzott Fazil Say, jó néhány ráadást követelt ki a közönség, és ahogy mindig, Say most is a dzsesszben való jártasságával képesztette el a közönséget. Először a Summertime-ot játszotta, azzal az egyedi lehengerlő stílusával, majd egy kellemes saját szerzeménye következett. Paganini utolsó hegedűre írt Caprice-a dzsesszes feldolgozásban kezdetben mosolyt csalt a hallgató arcára, a dúr változat a maga bárzongorás megjelenésében igencsak izgalmas volt. A hatalmas taps után Mozart variációsorozatát játszotta Say, hihetetlen könnyedséggel, technikai perfekcióval, üdítően, kis semmiségként, a közönség nevetésével, hiába, nem minden dzsessz, amit Say játszik.
Harmadszor hallom a török zongoraművészt, játéka mindig lenyűgöz, játsszon Beethoven-zongoraversenyt vagy adjon önálló estet Janáčekkel és Sztravinszkijjal. A színpadi gesztusait meg kell szokni (nem könnyű), de Say érzésem szerint nem is akarja kontrollálni a széles kézmozdulatokat, vezénylést, fintorokat. Ő van olyan formátumú zenész, hogy elfogadjuk tőle a különcséget.
Szünet után az 1890-ben bemutatott mű, Dvořák VIII. szimfóniája csendült fel, rengeteg szép pillanattal, ilyen volt a csellók által indított első tétel, a szép fuvola- és angolkürtszóló(k), az Adagióban a piano a két klarinéttól. Vehemensen zárult a mű, forgatagba torkollott a szilaj, szlávos zenei anyaggal tarkított szimfónia. Izgalmas volt a Csajkovszkij-reminiszcenciájú III. tétel dallama, a karakter valahol félúton járt a kecses és a haragos közt. A nyitótételben több cezúrát vártam, a hangzásarány is lehetett volna helyenként szellősebb, de összességében egy jó szimfóniatolmácsolást kaptunk.
Cristian Mandeal jól kézben tartotta a pécsi zenekart, megbízható karmestert ismerhettünk meg személyében. A Dvořák-szimfóniában szép pillanatokat szerzett a közönségnek, a koncert azonban Fazil Sayról és kisugárzásáról szólt.


Oldaltérkép