Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Zenekar kontra énekesek – Mozart: Figaro házassága az Orfeo Zenekarral

Szerző: szabói
2012. október 8.

 Mozart Figaro házassága című operája megunhatatlan, minden megtalálható benne, ami egy történetet színessé tesz, a hihetetlent hihetővé, a karaktereket szerethetővé vagy éppen megmosolyogni valóvá. Számtalan jobbnál jobb (és kevésbé jó) lemezfelvétele létezik, az operaházak műsoron tartják, nem véletlenül, hiszen a zene nagyszerű, a színpadi megvalósítás, a komédiázás ezer ötletnek ad lehetőséget.

A Művészetek Palotájában is felhangzott az opera, koncertszerűen, így a komédiázás lehetősége nem volt adott, a hallgató kizárólag a zenére koncentrálhatott. Az Orfeo Zenekar historikus előadásában hallottuk a művet, Vashegyi György irányításával. Vashegyi nem első alkalommal dirigálta a Figarót, nyáron Szombathelyen volt szerencsém megnézni az igen hangulatos, késő éjszakába nyúló előadást. A kettő több ponton kapcsolódott, szinte az összes énekes azonos volt, így egyfajta összehasonlításra is lehetőség nyílt. A Művészetek Palotája ideális helyszín opera-előadásokhoz is, a Fesztiválzenekar minimális díszletekkel már előadta a művet, remek énekesekkel, akkor a kevés is elég volt a látványhoz. Ezúttal bebizonyosodott, hogy a látvány is fontos, még akkor is, ha a zene kiváló. Csak a legjobb előadás tudja kárpótolni a díszletet, jelmezt, a szeptember 27-i alkalom elbírta volna a több érzékszervre ható megvalósítást.
A címszerepben a gyönyörű orgánumú Kovács Istvánt hallhattuk, szép zenei megoldásokkal tolmácsolta a szerepet, ami – másodszor láttam a szerepben – nem az ő karaktere. Sokkal jobban el lehet képzelni nobilis úrnak, mind a hangszín, mind a megjelenés miatt. Nem volt átütő az éneklés, hiányoltam a tüzet több áriájából. Susanne szólamát – az előadás másik motorjaként, Kovács István mellett – Csereklyei Andrea énekelte, szintén szép zenei megoldásokkal, helyenként nagyszerű frázisokkal, érzelemgazdagon. A hang szép, a szerepet tökéletesen tudja, de az a bizonyos plusz hiányzik, ami egy formálást naggyá tesz.
Szegedi Csaba Almaviva grófja tetszett, áriái, különösen a dühödtséget kifejező Cosa sento, szinte vágott. Nem szerepelt a szombathelyi előadáson, így kellemes meglepetésként ért ez az érett, szép, kiegyenlített hangú szólam, korábban az énekes nem tűnt számomra ennyire adekvátnak. Szegedi volt az egyik szereplő, aki igazán jól fogta meg a karakter lényegét. Cherubino, a széptevő kamasz szerepében Heiter Melinda lépett fel, hangja kezdetben túlvibráltnak tűnt, később ez megszűnt (vagy megszokta az ember), az örökké szerelmes fiú lényegét nem ragadta meg. Recitativói leültek (sajnos több énekesnél is, és ez nem feltétlenül a szcenírozás hiányára fogható), a vibráló izgalom is hiányzott két ismertebb áriájából.
Cser Krisztián (a másik énekes, aki Szombathelyen nem lépett föl) Bartolója nagy, telt hangon szólalt meg, és éppen ez volt az előadás furcsasága. Cser hangja jócskán kiemelkedett hangerőben a többi szereplőé közül, de előadására nem lehet panaszunk. Bartolóból nagyobb, erőteljesebb figura lett a hang által, mint ami kívánatos lett volna. A fiatal Gál Erika az idősödő, férjre vadászó Marcellinát jelenítette meg, a látvány és a szerep éles ellentétben állt egymással. Gál Erika hangja kezdetben mintha beteg lett volna, nem is volt makulátlanul tiszta éneklése, később ezt nem tapasztalta az ember. Remek énekes, képes kifejezni az érzelmeket. Megyesi Zoltán most is nagyszerűen hozta Basilio és Don Curzio habókos figuráját, egészen érdekes összehasonlításra adhat lehetőséget Mozart-szerepeit ismerve: Vénusz papjának (Ascanio in Alba
) karaktere egészen más, bevallom, nekem komikusi szerepben jobban tetszett a hajlékony hangú Megyesi. Antonio figurája is hálás szerep, Blazsó Domonkos formálása tetszett, de ebben az esetben is hiányzott a díszlet-jelmez-komikumábrázolás varázsa.
Végül a Grófné szerepéről és megformálásáról essen szó. Minden Figaro-előadás egyik kardinális szereplője a Contessa személye, az énekesnők nagy álma. Ez alkalommal Szutrély Katalin kapta a hálás feladatot, ennek a rendkívül összetett nőnek a megformálását. Szutrély megjelenése pontosan tükrözi egy igen magas társadalmi személyét, és ebben ki is merült a lényeg. Gyakran halljuk őt az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásain szólistaként, barokk művekben, de egy szinte főszerepben, Grófnéként nem tudta megmutatni a zenei szépséget, az asszony fájdalmát, a recitativók nem vitték előre az operát. A hang helyenként éles volt a magasabb tartományban, és mindig érződött, hogy nem birtokolja a szerepet, nem a hangok eléneklésére gondolok, kisebb szerepben esetleg el tudom képzelni őt. Szutrély nem gyakorlott operaénekes, és ez minden pillanatban érződött.
A Purcell Kórus fantasztikus volt most is, mint mindig, a hihetetlen homogén hangzással, sose hallottam ilyen remek kórusbetéteket ebben az operában. Az Orfeo már a nyitánnyal bizonyította, hogy micsoda remek zenekar, ez a nyitány pezsgett, élt, hihetetlenül kifejező, apró gesztusokat hallottunk, a hangzás eszményi volt számomra, sajnos a közönség nem tapsolt. A vérbő, játékos nyitány után is végig a legjobb tolmácsolást kaptuk, nem zavart a helyenként becsúszó és a historikus előadásoknál szinte természetes fúvósgikszer, a hangzás puha, lágy, de nem puhány. Az est legjobbja a zenekar volt, Vashegyi György irányításával, és ne feledkezzünk meg a helyenként szellemes, de mindig ötletteli continuóról, Gyöngyösi Levente fortepianojátékáról.

Művészetek Palotája, 2012. szeptember 27.


Oldaltérkép