Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Figaro házassága, másképp

Szerző: Lehotka Ildikó
2012. augusztus 24.

 Idén is ellátogathattak az érdeklődők a Bécstől északra lévő Kirchstettenbe, ahol már tizennegyedszer szerveztek fesztivált, minden évben nívós műsorral, opera-előadással, szabadtéri koncerttel. Míg tavaly ifj. Johann Johann Strauss A denevér című nagyoperettjét mutatták be Némedi Csaba rendezésében (számos magyar szólistával), ez alkalommal Mozart Figaro házassága című vígoperája volt műsoron. A fiatal énekeseket is szívesen foglalkoztató fesztivált lelkes önkéntesek segítik, a szponzoráció is megoldott, minden kitűnően szervezett, az emberek szívügyüknek érzik az eseménysorozatot.

A kirchstetteni kastélyban található Maulpertsch termet „Ausztria legkisebb operaházának” nevezik, körülbelül 170 embert fogad be (a létszám a műsortól függ, hiszen mindig az aktuális előadásnak megfelelően rendezik be a termet). A színpad hosszú és nagyon keskeny, szinte egy kifutóról, egy félbevágott amfiteátrumról van szó. Díszletként asztalt, székeket és fehér vászonfüggönyöket használtak, melyek többfunkciós szerepet töltöttek be. Minimális a játéktér, színpad, ezért kihívás a szereplők mozgatása, a megfelelő méretű és számú díszlet és kellék kiválasztása és használata, továbbá a zenekar létszáma és elhelyezése. A karmester, Hooman Khalatbari speciális kamaraváltozatot állított össze erre a helyszínre. Habár a zenekar rezek és timpani nélkül szólalt meg, mégsem volt az embernek hiányérzete, sőt, kifejezetten izgalmas a vékonyabb, de bensőségesebb hangzást figyelni. Khalatbari rendkívüli biztonsággal irányította az előadást, a zökkenőket jól kezelte, tempóit azonban sokszor túl gyorsnak találtam.

  
 

A Maulpertsch terem nagy előnye, hogy a közönség testközelből figyelheti az énekeseket, átélheti a cselekményt, így a nézők akarva-akaratlan az előadás szerves részévé válnak. Némedi Csaba, aki az idei szezonban egyben a fesztivál művészeti vezetője is, ki is használta ezt a lehetőséget, például a papnak öltöztetett Basilio a szerep értelmében perselyt hordott körbe a közönség soraiban, a kórust megtestesítő ún. „viráglányok” a közönséggel flörtöltek, a negyedik felvonás fináléjában pedig Figaro és Susanna, a színpadról kiválva, közvetlenül a publikum soraiból játszott, kommentálva a színpadi történéseket is. A rendező kihasználta a technika adta lehetőségeket, bevonva a „színház a színházban” elvet a dramaturgia teljessége érdekében, például az egyik szomszédos teremben (könyvtárterem) a Grófné budoárja kapott helyet, a másik szomszédos szalonban pedig egyes „külső” események játszódtak – mindezt egy tévén láthattuk a színházteremből. A rendezésre általánosan jellemző a színpad, az ún. „backstage”, a külső terek maximális kihasználása, így a nézők számos párhuzamos akciót és cselekményszálat követhettek, melyek mindegyike a koncepció szerves részét képezte.

  
 

A jelmeztervező, Gianpiera Bühlmann a terem barokk színvilágához alkalmazkodva finom pasztellszínekkel dolgozott, az 1950-es évek divatja szerint felépítve és végigvezetve a jelmezeket. Feltételezhetően egyetlen szándékos törés van ebben a homogén, a részletekre kiemelten odafigyelő jelmez-összeállításban: Marcellina vörös „kedves nővér” lakkruhája a negyedik felvonás végén, amikor szülésznőként jelenik meg a színpadon...
A rendező a zenében rejlő utalásokat a felszínre hozta, például a Grófnét mint szenvedő asszonyt szokták ábrázolni-ábrázoltatni a rendezők, itt pedig sokkal inkább a fanyar humor, tragikomikus és igazi hús-vér nőiség volt az, ami jellemezte a megcsalt, férje által elhanyagolt, előrehaladott terhességű asszonyt. A szobalány (Susanna) és a Grófné között sem feszült annyira az a bizonyos társadalmi különbséget jelentő vonal. A rendezés különlegességét, kirívóságát a két nő terhessége adta, egyszersmind a két szereplő nőisége, asszonnyá, anyává válása. Susanna előtt áll még az élet (és terhessége) java, élvezi a fiatalságot, a Grófné pedig kissé megkeseredve tekint vissza eddigi életére és szerelmére, ugyanakkor reménykedik a kedvező fejleményekben. A mindig hálás humor végigvonult a rendezésen, ez a karakterszereplők esetében – eltérően a gyakorlattól – nem volt túl harsány, de a szobalány, vagy akár Marcellina és Don Basilio figurája esetében kiemelten megjelent.

  
 

A bécsi konzervatórium növendéke, a fiatal olasz bariton, Marco Ascani énekelte Figaro szerepét. Ascani igen kellemes megjelenésű, a kisméretű színpadon különösen jól érvényesült. Szólamát biztonsággal tolmácsolta, a figura karakterét is jól kiemelte, ám érzésem szerint nagyszínpadon még nem tett volna ekkora hatást a közönségre. A férficímszerep természetesen igencsak embert próbáló, hiszen Susannával együtt összefogja a többi szereplőt is. Szépek, jól kidolgozottak voltak az első felvonásbeli ismertebb áriái, az együttesekben is tetszett. Megfelelő szerepválasztás és további tapasztalatok függvényében szerintem szép jövő vár Marco Ascanira.

  

Asha Lindsey Susanna szólamát tolmácsolta, méghozzá kiemelten jól, mind színpadi kisugárzása, mind zenei megoldásai egyértelműen predesztinálják a fiatal szobalány megformálására. A rendkívül csinos (afroamerikai) énekesnő bárhol megállná a helyét ebben a szerepben, gyanítom, más vígoperában is. A sokoldalú amerikai énekesképzés hagyományainak megfelelően Lindsey színpadi repertoárja számos lírai koloratúrszoprán, lírai szoprán és szubrett szerepeket, valamint kortárs darabokat is magába foglal. A nézők érezhették, hogy tökéletesen azonosult a mindent tudó szobalány szerepével, az életet még vidáman szemlélő, élvező lány karakterével. Pezsgett a színpadon, hajlékony, nagy ámbitusú, minden lágéban kiegyenlített hangja könnyen vette a szólam nehézségeit, nagyszerű volt látni-hallani az énekesnőt.

 

Kolonits Klára Grófnéja egy szóval összefoglalva nagyszerű. Noha elég sok Mozart-szerepet énekelt már (ne feledkezzünk meg az Ascanio Albában való beugrására, vagy legutóbb a Don Giovanni Donna Anna szerepére), mégis a bravúrkoloratúr és drámai koloratúr szerepkör képezi aktuális repertoárjának gerincét. Öröm volt újra hallani, hogy visszatérve egy korábbi sikeres szerepéhez, zenei anyanyelvén szólalt meg ebben a Mozart-operában. Csodálatos volt a Grófné két áriája, hihetetlen érzelmi többlettel szólalt meg a „Porgi, amor” és a „Dove sono”. A rendezés különlegességeit is maradéktalanul megvalósította, itt leginkább a figura hús-vér női jellegére gondolok, mentesen a szokásos sallangoktól és évtizedek óta rárakódott művi pátosztól és maníroktól. Itt a Grófné nem áll magasan (a társadalmi hierarchiát tekintve) a többiek fölött, asszonyi mivoltára és sorsára helyeződik a hangsúly, és ez talán a mai világban fontosabb is, mint csupán a pozíciót hangsúlyozni. Kolonits az idei fesztiválszezonban nem csupán a Grófné igényes szólamában, hanem koncert-énekesnői minőségben is elkápráztatta a közönséget: Dinyés Dániel kíséretében adott Liszt-dalestet.

  
 

A Grófot szintén magyar énekes, a basszbariton Clementis Tamás keltette életre, és végre valóban életre kelt ez a szereplő, nem maradt meg papírmasé-figurának. Jól láthatóan valódi érzelmei voltak, különösen a „Cosa sento” áriában (sokat sejtető narancshámozással), melyben egyébként tökéletesen érvényesültek hangi adottságai. Emellett hozta a sármőr férfit is, sőt a darab folyamán némi lelkiismeret-furdalást is észlelhetünk. Sajnos ezt nem igazán szokták megjeleníteni. Kellemes meglepetésként hatott Clementist a korábbi Figaro- és bel canto alakítások után immáron a Gróf szerepében látni és hallani. A közönség reakciójából is kitűnt, egyértelmű sikert aratott szerepformálása.
A korábban egy grazi operasorozatban Marcellina szerepét megformáló Valentyna Halushko most Cherubino szerepét énekelte. Az ukrán alt énekesnő hangja egyedi, azonban a figurát véleményem szerint nem kimagaslóan formálta meg. A pályafutása első nadrágszerepét alakító fiatal énekesnő még talán nem érzi magáénak ezt a karaktert. A hangi kihívásokat a „Non so più cosa son, cosa faccio” áriából lehetett talán a legjobban lemérni, hiszen a sajnálatosan gyors tempó nem ennek a sötét, nagy volumenű hangnak való, még akkor sem, ha egy virtuóz részről van szó. A „Voi che sapete” ária is hajszállal sietősebb volt, nem jött ki az a csodálatos mozarti dallamvezetés, ami ebben rejlik, a vágyat kifejező harminckettedeket, a szextmeneteket hosszabban hallgatná az ember. Egy ilyen különleges, született alt hanggal szívesen hallgatnék a későbbiekben barokk és bel canto műveket, melyekben Halushko feltételezhetően sokkal inkább otthon érzi magát.

 
 

A fesztivál dicséretére váljon, hogy az összes ún. „kisebb” és karakterszerepekre kiváló művészeket szerződtettek. A fiatal, szegedi születésű súlyos drámai szoprán, Polgár Etelka Marcellina szerepében mutatkozott be, mellyel pályafutása legelső komikus szerepét formálta meg (ami valljuk be, erre a hangfajra általában nem jellemző). Színpadi jelenléte hangsúlyos volt, oda kellett rá figyelni. Vidáman sétafikált a keskeny színpadon, a rendezés kívánalmai szerint hol tánc- (revütánc vagy akár tangó), hol manökenlépésekkel, ő kaphatta meg az egyetlen olyan jelmezt, ami kirítt a többi közül. Marcellina a hagyományokkal ellentétben szintén hús-vér figura volt, nagy érdeme a rendezésnek, hogy nem egy öregedő hölgyet, hanem egy sokat tapasztalt, rafinált, érett nőt láthattunk, sőt a kiemelten jelen lévő Marcellina az egész darabot egyfajta hátulról mozgató marionettjátékosként befolyásolta.

  

Szerekován János Basilióként hódította meg a közönséget. A Budapesten és Szegeden is egyaránt rendszeresen hallható tenorista komikusként is megállná a helyét. A szerepet nem csupán hangilag tökéletesen megszólaltató Szerekován azonnal a közönség szívébe lopta magát, jeleneteit és egyéb akcióit hangos tetszésnyilvánítással díjazták.
A rendezői koncepció részeként, Bartolót és Antoniót egy énekes formálta meg: a fiatal, kimondottan tehetséges román basszus, Gelu Dobrea. Az első felvonás üde színfoltja volt a bosszúáriája során Marcellinával előadott revü-táncjelenete, megidézve az 1950-es évek hangulatát.
A grazi konzervatórium növendéke, Roman Pichler Don Curziója figyelemfelkeltő alakítás volt, melyben könnyű lírai tenorja jól érvényesült.

 
 

Az ezüstös hangszínű, felharmonikusokban dús, könnyű lírai szoprán, Barbara Szymanska üde és játékos fruskaként játszotta Barbarinát. Negyedik felvonásbeli ariettáját hallgatva kifejezetten sajnáltam, hogy nem egy nagyobb lélegzetű áriát hallhatok tőle.
Nadja Plattner és Mahtab Keshavarz viráglány-alakítása szervesen illeszkedett a koncepcióba, hiszen nem csupán besétáló kórusénekesekként jelentek meg a színpadon. (A kórusokban egyébként mindenki részt vett.)
A Figaro házassága hálás opera, tanítva szórakoztat. Nem véletlen, hogy az idei programkínálatban itthon is szerepel. A kirchstetteni előadás remek volt: minden szempontnak eleget téve, új felfogásban, temperamentumosan, kitűnő énekesekkel szólalt meg a négyfelvonásos Mozart-opera.

Kirchstetten, 2012. augusztus 14.


Oldaltérkép