Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Ritmusgyakorlat – Fazil Say

Szerző: szabói
2012. április 18.

Fazil SayFazil Say adott zongoraestet a Művészetek Palotájában április 11-én, a török zongoraművész nem először kápráztatja el a hallgatóságot Magyarországon. Korábban Beethoven III., c-moll zongoraversenyének szólistájaként hallottam koncerten, akkor is, legutóbbi koncertjén is egy nagy formátumú, igen jelentős művészt ismerhettem meg. Say nem a hagyományos viselkedési módot követi a színpadon, és ha zongorázása közben látni nem is, hallani mindenképp érdemes őt.

Say olyan műsort állított össze, mely talán nem mindenki megelégedésére szolgált, a XX. századi szerzők művei között egyetlen Haydn- és egy Janáček-mű szólalt meg, a Szonáta 1905. X. 1. című. A szerző életművéből szinte alig ismerünk valamit, a Szonátát sem halljuk nap mint nap. A darab a brnói tüntetés hatására, jobban mondva annak egy áldozata emlékére íródott; Janáček egy barátját bajonettel halálra szúrták az utcán (alcíme: Az utcán). Az eredetileg háromtételesnek készült mű utolsó tételét a szerző megsemmisítette, sőt az első két tétel kéziratát a címben jelzett dátum után egy évvel és egy nappal a Moldvába dobta. A darabot bemutató zongoraművésznő azonban másolatot készített róla, így maradt fenn. Janáček darabja nagy szép, tele érzelmi kitörésekkel az első tételben (Balsejtelem), a második ködös, álomszerű, a Halál feliratot viseli. Say mindkét tételt rendkívüli erővel láttatta, hihetetlen dinamikai íveket rajzolt meg, a II. tétel viharosabb részei különösen tetszettek a rezignált, visszatérő téma után.
Kevésbé éreztem átütőnek a másik darabot, Prokofjev VII. szonátáját előadásában. A B-dúr mű az úgynevezett Háborús szonáták középső, második darabja, rendkívül ritmikus, ezt is áthatja a karakterek állandó változása, a lírai részek helyenkénti fanyarsága. Say tolmácsolásában – kottából játszott, a kotta szinte kétütemenként más színnel volt preparálva – a darab erejét, vadságát kevésbé éreztem, talán a ritmika váltakozó intenzitásának (a staccatók hossza miatti) hiánya, talán a különféle egységek egybeolvasztása hiányzott. Gyönyörű volt a lassú tétel, Say itt is rengeteg bal pedált használt, nagyszerűen, különös lágysággal képes pianókat játszani.
Piotr Anderszewski (fotó: Sheila Rock)Haydn zongorára írt variációi közül az f-mollban írt füzér a legjelentősebb, Say előadásában azonban ez nem mutatkozott meg. A maga ízlésére formálta a darabot, lehetséges, hogy a láthatóan beteg művész kifáradt a két szonáta előadása alatt. Kicsit romantikusan, kicsit hektikusan játszott, a bécsi klasszikus stílus előadói gyakorlatának konvencióit mellőzve. Nem gondolom, hogy nem lenne otthon ebben a stíluskorszakban, Beethoven-játékát ismerve.
Bernd Alois Zimmermann neve nem mond sokat a hallgatónak, A katonák című operája alapján egy nagyszerű zeneszerző képe rajzolódik ki. Míg A katonák majdhogynem bruitista zenei szövete – mely át- és átitatott különféle zenetörténeti utalásokkal, kollázsokkal (korál, szalonzene) – izgalmas, az Enchiridion pillanatképek sorozata. A háromkötetes ciklus középső részét játszotta Say, az öt tétel mindegyikét fantasztikusan felépítette. Say talán ebben a darabban bontakozott ki leginkább, az 1951-es kötet minden szépsége elénk tárult. A helyenként puritán, másutt kitárulkozó zenei anyagot magától értetődően játszotta, érezhetően nyitottan Zimmermann (és ritkán hallható kortárs zenei) világára.
Sztravinszkij Petruska című táncjátéka 1911-ben született, a háromtételes, zongorára írt átdolgozás tíz évvel később. Bár a zenekari változat cseng az ember fülében, Say a darab ritmikusságát hangsúlyozta, és a hatalmas hangerőt. Megelevenedett előttünk az Orosz tánc, a karneváli forgatag, a középső tétel csúfondáros, a művész értelmezésében majdhogynem bagatell kisszekund súrlódásos dallama. Zúgott-zengett a zongora, szinte ütőhangszerré vált, belefeledkeztünk Petruska történetébe.
Say ráadásokkal is kényeztette a közönséget, a veretes hivatalos program után a dzsessz és abból kinövő műfajoké lett a főszerep, a Fekete Föld, talán legkedvesebb kompozíciója is elhangzott. Megkérdőjelezhetetlenül egyedi alak a zenei világban. Excentrikus játéka kezdetben zavarba hozza az embert, koncerten dobog, páros lábbal is, énekel, vezényli saját magát, a dallamíveket rajzolja, az érzések tárháza vonul át arcán. Sokszor ez igen zavaró, a művészek túlnyomó többsége nem is engedi, engedheti meg magának a színpadias gesztusokat. Sayt hallgatni kell, az élményt úgy nem zavarja az alkotófolyamat mellékterméke. Mind showmannek, mind művésznek elsőrangú, koncertje nagyszerű volt.


Oldaltérkép