Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Gács Anna laudációja Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéről

Szerző: PP, fotók: Dobó László
2010. április 18. 16.56

 A 2010-es Aegon Művészeti Díjat Csaplár Vilmos vehette át április 13-án a Hitler lánya című regényéért Zatykó Pétertől, az alapító társaság vezérigazgatójától. A zsűri nevében a grémium új tagja, Gács Anna kritikus, fordító, az ELTE média tanszékének egyetemi oktatója tartotta a laudációt az ünnepélyes díjátadáson, az Aegon Magyarország székházában.

Gács AnnaGács Annát mint a zsűri új tagját április 13-án, a díjazott nevének megismerése után arról kérdeztük, mennyire volt ádáz „küzdelem” az egyes javaslatok között, hogyan döntöttek Csaplár Vilmos regénye mellett.
– Év közben, amikor megjelent egy-egy fontos mű, folyamatosan beszéltünk, vitáztunk róla. Összességében elmondhatom, hogy nem volt kellemetlen vagy éles vita, de azért előfordult. Ugyanakkor a végén úgy éreztem, hogy Csaplár mindenki számára meggyőző és megnyugtató választás. Mindenki számára erős érv volt, hogy a tudatban még frissen élő XX. századi történelmi korszakokról írt, részben dokumentumok alapján, kitalált hozzá egy saját, nagyon következetesen végigvitt elbeszélőmódot, nyelvet, és azt is kitalálta, hogyan lehet „nagy” és kisemberek történetét összekapcsolni – ez előtt mindenki „letette a fegyvert”.

– Erős volt a 2009-es tízes lista?
– Nagyon erős év volt, nagyon sokféle mű került a listára, annak ellenére, hogy ez az irodalomnak csak egy szelete, esszékötet például nem szerepelhet. Ennek ellenére a listáról bármelyik művet jó szívvel lehetett volna ajánlani, hogy erre figyeljenek oda az emberek. Ebből a szempontból különösen jó döntés Csaplár, hiszen a tízes listán több könyv is sokkal nagyobb figyelmet kapott.

*

A laudáció eredetileg az Élet és Irodalom 2010. ápr. 16-i számában jelent meg.

Gács Anna

Magyar, és még féllábú is

Az utóbbi évtizedekben annak lehettünk tanúi, hogy megnőtt az érdeklődés a történelem híres és hírhedt figuráinak holdudvarában felbukkanó nők iránt. Ezen belül is előszeretettel fordulnak a történészek a náci Németország vezetőinek környezete felé, hogy feltegyék a kérdést, milyen sors volt kiszabva az ott élő nőkre, s lehetett-e szerepük a történelem alakításában. Ismerjük Eva Braun hatalmas odaadással párosuló szerény intellektusát, olvashatunk Leni Riefenstahl filmtörténeti jelentőségű kollaborációjáról, élénken élnek emlékezetünkben a képek, ahogy Magda Goebbels beadagolja a mérget hat gyermekének a bunkerben.
Csaplár Vilmos Major Janka kisplasztikájávalKucor Fanniról azonban hallgatnak a történelemkönyvek. Egyetlen kutató sem számol be arról a jelenetről, ami 1926-ban esett meg Münchenben: a masírozó nemzetiszocialisták előtt átszalad egy magyar lány, a Tökfőzelék nevű étterem ifjú mosogatója, s a leendő vezér hasra esik előtte, hogy aztán szerelmi kalandba bonyolódjon vele annak minden következményével. A mi Fannink hiányzik a történelemkönyvek lapjairól, ami persze csak egy a sok sérelmünk közül, de ezt legalább van, aki orvosolja. Mert mit nekünk az intézményes történelemgyártás, ha van Csaplár Vilmosunk. Olyan valaki ő, aki nem rest beszámolni Kucor Fanniról, a magyar kislányról, aki megváltoztathatta volna a történelem menetét, hiszen gyermeket fogant Hitlertől (hacsak nem valaki mástól). És nem hallgat például Lóránt Mihályról sem, aki a 20. század elején Grúziában cimboraságot kötött és legendás közös rablásokat hajtott végre az ifjú Josif Sztálinnal (hacsak nem valaki mással). De hogy a rablóvezér Josif azonos-e a pár évvel később ripsz-ropsz hatalomra kerülő másik Josiffal, voltaképpen lényegtelen, mert Lóránt Mihály hite a két figura azonosságában elég ahhoz, hogy fojtogassa a sérelem, amiért ő kimaradt a végső nagy balhéból, és ezen felbuzdulva ’19-ben a Vörös Hadsereg kötelékében végigrabolja a környéket. És azért is lényegtelen, hogy igaz-e a történet a két Josif azonosságáról, mert a sztori így jó, és Lóránt Mihály szeret és tud sztorizni. Ezt a képességét csakis Csaplár Vilmostól örökölhette (bár az apaság felettébb kétséges dolog ebben a regényben), aki szemkápráztatóan sző össze anekdotát, írói kitalációt és közismert történelmi eseményeket.
A Hitler lányában az első laptól az utolsóig egy hatalmas anekdotizáló gépezet működésének vagyunk tanúi. Anekdotizáláson nemcsak azt értem, hogy itt valaki egyfolytában sztorizik, hanem hogy ez a gépezet mindent, amit talál: legendát éppúgy, mint történelemkönyveket és hiteles forrásokat, anekdotává lényegít át, s így minden szereplőnek egyformán valószerű és valószínűtlen létet kölcsönöz. Az első rész egyik hőse, a kelet-magyarországi tanyavilág bérgyilkosaként tevékenykedő Pipás Pista, akiről azt sem igen tudjuk, férfi-e vagy nő, mitikus figurának hat - pedig nagyon is valóságos személy volt. Csakúgy, mint a második rész főszereplője, Kasztner Rezső, akinek a sorsát akkor kísérjük figyelemmel, amikor a Mentőbizottság alelnökeként folytat tárgyalásokat a Magyarországot megszálló németekkel – nos, az érzékeny idegrendszerű, látomásoktól gyötört Kasztner alighanem a regény legirodalmibb figurája abban az értelemben, hogy az ő belső világa tárul fel előttünk a legplasztikusabban. De a mindhárom részben szereplő Kujeda Éliás vagy Ruckner Jolán (alias Hitler lánya) sem hat sem valóságosabbnak, sem kitaláltabbnak, mint bármelyikük. Életük nem szűkölködik a váratlan fordulatokban, de mégiscsak belesimul abba a mederbe, amit a magyar történelem a 20. században kijelöl. Sorsuk elég tipikus ahhoz, hogy azt gondoljuk, lehettek volna; figurájuk (különösen Kujedáé) pedig elég markáns vonásokkal van megrajzolva ahhoz, hogy úgy érezzük, voltak is.

 Gács Anna az Aegon-székházban

A három rész három korszakot ölel fel: az első a 20. század elejétől körülbelül a 30-as évek végéig nyúlik, a második az ország német megszállásának napjától a háború végéig tart, a harmadik a háború utolsó hónapjaitól a hatvanas évekig. De nem szigorú határok ezek, minden részben vannak olyan szálak, amelyek átnyúlnak, átkacskaringóznak egy másik korszakba. Az az érzésünk, hogy ennek a csapongó, kalandozó elbeszélésnek nincsen szabálya, csak valami súlyos, kíméletlen vaslogikája van, ami szerint mindenki a végezte felé rohan, botladozik vagy vánszorog. A történetek gyakran önmagukat ismétlik, visszatérő motívumok bukkannak fel bennük. És a környezet sem sokat változik: a század eleji tanyavilág levegőtlen, összetartó, magába zárt világa nem sokban különbözik a hatvanas évek határsávbeli embercsempész-közösségétől.
Valamilyen módon azonban mégiscsak elkülönül egymástól ez a három korszak, és alighanem ez a könyv egyik legnagyobb bravúrja: egészen más léptékkel telik bennük az idő. A Hitler lánya a mesteri tempóváltások regénye. Az első részben két szál váltogatja egymást szabályos, kiszámítható ütemben. Ehhez képest a mindössze néhány hónapot elbeszélő második részben eszelősen felgyorsul az idő: a Zsidó Tanács és Kasztner tárgyalásait, a zsidó felkelést szervező, szinte gyerekkorú fiatalok ügyködését és Ruckner Jolán történetének egy kis szakaszát látjuk párhuzamos montázsban, egészen rövid jelenetekre vágva: mintha minden és mindenki szélsebesen sodródna az elkerülhetetlen vég felé. A harmadik részben pedig fokozatosan lelassul a tempó; a végére talán meg is áll az idő a szabadság átléphetetlen küszöbén, a Tajték nevű határ menti faluban, ami nevével ellentétben olyan, mint a mozdulatlan állóvíz: a gyanakvás, a félelem és a reménytelenség időtlen tere.
 Mindezek után talán felesleges mondanom, hogy bár Csaplár Vilmos regénye igencsak olvasmányos és elsöprően szellemes, nem az épületesen lélekemelő, netán az egyén hősiességét bálványozó történetekkel mutat rokonságot. Szorosabb kötelék fűzi a modern magyar és európai irodalom komor és groteszk történelemvízióihoz. A tanyavilág megrajzolásakor mintha Móricz és Hrabal adott volna egymásnak randevút, a vegetarianizmus fajtisztító hatásáról szónokló Hitler akár az Übü királyból is átkirándulhatott volna Münchenbe, a határ menti Tajték pedig, ahol „szünetel a közvilágítás már csak biztonsági okokból is”, Bodor Ádám pár szász kilométerrel keletebbre eső pátriájára hajaz. Csaplár szenvtelen, személytelen elbeszélője egyfelől intimpistáskodó viszonyt ápol a történelem nagyszabású alakjaival és kisembereivel, másfelől meg úgy néz le rájuk, mint a morzsa köré gyűlő hangyákra. Hol azt engedi látnunk, ahogy szülnek és születnek, erőszakot tesznek és erőszakot szenvednek el, hol azt, hogy éppen ölnek, vagy éppen halnak, de a tekintete ide-oda siklik közöttük, és nincs hatalmunk, hogy rávegyük, időzzön itt vagy ott kicsit hosszabban.
Egyedül Kujeda Éliás az, akinek az életét kisgyermekkorától haláláig nyomon követhetjük. Látjuk, hogy nagy utat jár be: vályogtéglát gyúró tanyasi árvából kiskorú kommunista agitátor, majd csendőr, majd katonaszökevény, egyben zsidómentő lesz, útközben elveszíti a fél lábát, de ez nem akadályozza meg abban, hogy élmunkásként folytassa, aztán háborús bűnössé bukjon, majd egy szedett-vedett forradalmárcsapat parancsnokává avanzsál pár napra, végül pedig egy határsávbeli falu kocsmárosa, mellesleg embercsempész lesz. Ötven év alatt az ország legdélkeletibb pontjáról, az átokházi tanyavilágból a legészaknyugatibbra, a Fertő tó partjára jut el. Nagy lépés ez egy embernek. Különösen, ha magyar, és még féllábú is. A Hitler lánya elbeszélésmódjától azonban merőben idegen volna, ha nyíltan és nyersen nekünk szegezné a kérdést: hogy ami ily nagy lépés az embernek, mégis mekkora lépés az emberiségnek. De azért nem sok kétséget hagy a válasz felől.

*

Kasztner Rezsőről:
1684 stück – „vért áruért”. Anna Porter: Kasztner vonata
„Kasztnernél az a kérdés, hogy miért nem mentett meg többet” – Interjú Anna Porterrel


Oldaltérkép