Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Helka és Dobozváros
Átadták „az év gyerekkönyve 2011” díjakat

Szerző, fotó: leho

 Április 2-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában Nyulász Péter Helka, Lakatos István Dobozváros című művéért vehette át „az év gyermekkönyve 2011” díjat. „Az év illusztrátora” Szántói Krisztián, „az év műfordítója” Győri Hanna lett, ismeretterjesztő kategóriában az Aula.info Fekete-fehér című könyvét jutalmazták. Az IBBY magyar szekciójának elismeréseit Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár adta át a nemzetközi gyermekkönyvnap alkalmából.

Andersen nem halt meg. Április 2-a Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapja tiszteletére 1967-től a nemzetközi gyermekkönyvnap. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) magyar szekciója ezen évforduló napjaiban osztja ki évről évre az elmúlt esztendőre vonatkozóan a díjait. Ezúttal mindez az IBBY konferenciájának keretében történt. Az elismeréssel hosszú évek óta 100 ezer forint jár, idén azonban az állam is képviseltette magát a díjátadón.

  

„Az év gyerekkönyve 2011” díjat – gondolom, megosztva, bár ez nem hangzott el – Nyulász Péter Helka, illetve Lakatos István Dobozváros című művéért érdemelte ki.
„Az év gyermekkönyv-illusztrátora” Szántói Krisztián lett, a díjat Dóka Péter és Komjáthy István Betyárvilág című könyve képi világának kialakításáért kapta.

  
 

„Az év gyermekkönyv-műfordítója” címet Győri Hanna érdemelte ki egy megrázó történet, Beate Teresa Hanika Soha senkinek című regényének fordításáért.
Ismeretterjesztő kategóriában „az év gyermekkönyve” díjat a Fekete-fehér, a Két egér kalandjai sorozat ötödik könyvének szerzői – Entz Zsarolta, Fekete-Horváth Erika, Jánosi-Halász Rita és Mészáros János – vehették át, a kiadványt Kun Fruzsina illusztrálta.

  

*

Gombos Péter laudációja
Nyulász Péter: Helka című művéről

Peter S. Beagle fantasy-klasszikusa, Az utolsó egyszarvú így kezdődik:
„Az egyszarvú egyedül élt egy orgonaszínű erdőben. Vénséges vén volt, bár erről ő mit sem tudott. A színe már nem volt többé olyan, mint a játékos tajték a tengeren, hanem inkább olyan volt, mint a holdfényes éjszakákon hulló hó.”
A Gyűrűk ura kezdő sorait talán fejből is tudják néhányan: „Három gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén, Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő, Kilencet a halandó ember ujján csillantson a fény, Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyáját terelő, Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.”
S hogy kezdődik egy 2011-es magyar fantasy-meseregény?
– Palacsinta!
– Túrógombóc.
– Palacsinta.
– Túrógombóc!
Bizony, a két rakoncátlan manó, Tramini és Furmint párbeszéde – melynek tétje csupán az, hogy kitalálják, mi lesz az ebéd a Soktornyú Kastélyban – nem épp klasszikus fantasy-kezdés. Pedig Nyulász Péter Helkája ezzel együtt is igazi kincse e műfajnak. Nemcsak azért, mert általában megfelel a fantasyvel szemben meglévő olvasói elvárásoknak, de ráadásul egy olyan országban lett rövid idő alatt sikeres a regénye, amelyben nincs komoly hagyománya a műfajnak. Hazánkban általában a fantasztikus irodalomnak sincs igazi bázisa, a fantasy alapú meseregénynek pedig végképp nincs nagy rajongótábora. Pedig nemcsak külföldi szerzők, művek (manapság épp Silvana De Mari vagy Timothée De de Fombelle) nemzetközi sikerei mutatják az efféle történetek létjogosultságát.

  
 

Nyulász Péter bizonyos szempontból tolkieni történetet írt, ám regényének egyik legnagyobb erénye, hogy egy pillanatig sem érezzük, hogy parafrazeálna, hogy erőltetetten ültetne át magyar viszonyok közé angolszász sajátosságokat. Kamor és Gandalf hasonlósága persze rögtön szemet szúr, de a Helka sokkal inkább a magyar mondavilágon – elsősorban Lipták Gábor gyűjtésén, balatoni mondáin – alapul, így mindvégig a miénknek érezhetjük. Helyszínei ismerősek lehetnek, sőt fejezetről fejezetre bejárhatók – akár a gyermek olvasó számára is. (A szerző egyébként maga is megtette ezt a kirándulást, fényképekkel illusztrált előadásokat is tart erről, s azon sem lepődnénk meg, ha a „Helka-túra” idegenforgalmi/irodalmi fogalommá válna egyszer.)
Nagy erénye a könyvnek, hogy a történetfűzés nem akad meg, nem érezhető, hogy nem homogén anyag adja a cselekmény alapját. Emellett van benne egy olyan könnyedség, amely általában a klasszikus előzményekből is hiányzik. Gördülékeny és szép a nyelvezet, a karakterek pedig szerethetők és következetesek. Az sem elhanyagolható, hogy a fiú- és lány olvasók egyaránt megtalálhatják az azonosulás lehetőségét, de akár rajongásuk tárgyát is Helkában, vagy épp Cipriánban. Hisz „a gyerekek a szívükkel olvasnak” (Kästner), átélhető, megélhető kalandra vágynak. A Helka a tekintetben is „hagyományos” fantasy – elfogadva Komáromi Gabriella állítását –, hogy (varázslók, csodalények ide vagy oda) hőse, központi figurája végig az ember marad, „játéktere” pedig a természet, jelen esetben a Balaton-part gyönyörű környezete.
Így aztán hiába a gonosz ármány, a sötét erők összefogása, a regény végén mégis csupán az lehet Furmint és Tramini vitájának tárgya, hogy mi legyen a vacsora:
– Palacsinta! Túrógombóc! Palacsinta!! Túrógombóc!! Palacsinta!!! Túrógombóc!!!
A vita persze eldönthetetlen, a Helkához azonban mindenkinek jó étvágyat kívánok!

*

Pompor Zoltán laudációja
Lakatos István: Dobozváros című művéről

Lakatos István megtalálta a billeg-ballagó szék három széklába mellé a negyediket, ami, vagy inkább aki, teljessé teszi azt, ami részleges, aki megjavítja azt, ami elromlott. Ez a Székláb egyszerűen zseniális, mondhatni, isteni!
Kiemelkedővé az tesz egy könyvet, hogy számos olyan emlékünk fűződik hozzá, ami arra késztet bennünket, hogy újra meg újra levegyük a polcról, elolvassuk és felolvassuk, ajánljuk és feldolgozzuk, vagy egyszerűen csak beszélgessünk róla. A Dobozváros esetében számomra a legmélyebb emlék a mérhetetlen bölcsességű és szomorúságú, a világot odaadó szeretetével kormányzó Székláb figurája. Az ő alakjában koncentrálódik a bibliai istenképtől Gandalfon át Dumbledore-ig a világot bölcsen igazgató, a gonosz erői ellen egyensúlyt tartó teremtő erő.
Székláb célja egyszerűen megfogalmazható: megvédeni az embert önmagától. Az embernek ugyanakkor szabad akarat adatott, maga dönt sorsa felől, maga választja meg céljait, vágyainak tárgyait. De mindez érvényét veszti akkor, ha az egyensúly felbillen, a gonoszság oly mértékűvé válik, akkora sebet ejt a világ testén, hogy már-már a teremtés kerül veszélybe. Nos, igen, ekkor nincs más lehetőség, be kell avatkozni.

  
 

Székláb megtehetné, hogy maga teszi helyre a dolgokat, hatalmában állna egyedül is legyőzni a gonosz Egyest, de nem ezt az utat választja. Társul hívja az embert, hiszen a megoldáshoz éppen egy kis csavar hiányzik, amit sehol sem talál. Zalánt és szüleit a mindenható Székláb társául fogadja a rendteremtésben. Nem az ember feje fölött, nem az ő akarata ellenében, hanem vele együtt akarja megoldani a problémát.
Székláb és Egyes harca a jó és a rossz örök küzdelmét példázza. Gigászi küzdelemben feszül egymásnak a két teremtő erő, újrafogalmazva az ismerős gondolatot: „mert nem élhet az egyik, míg él a másik” – „Vagy Dobozváros bukik el, vagy nagyjából minden más, ami értékes ezen a világon.”
Zalán élete Széklábbal megismerkedve megváltozik. Nemcsak azért, mert kiszakad a biztonságos otthon közegéből, hanem azért is, mert az értékek új rendszerével ismerkedik meg, amelyet nem kevés küzdelem után végül elfogad. A Székláb mellett átélt kalandok izgalmasan új perspektívájából nézve mind a dobozvárosi, mind a hétköznapi élet meglehetősen egyhangú. A könyv szomorkás epilógusa ellenére az olvasó reménykedik abban, hogy Zalánnak sikerül megőriznie és továbbadnia azokat a kincseket, amelyeket a különleges utazásról magával hozott.


Oldaltérkép