Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



„A magyartanítás jelentős megújulás, módszertani és tartalmi átformálódás előtt áll” – interjú Fenyő D. Györggyel
Kiből lesz az olvasó? 2.

Szerző: leho
2006. augusztus 10. 11.57

 Az Animus kiadványa ihlette sorozatunkban az olvasással professzionális szinten foglalkozó szakembereket kérdezünk meg a hazai állapotokról, illetve olvasnivalót ajánlunk. Legutóbb egy Nyugaton nagy népszerűségnek örvendő könyvsorozat egyik darabját mutattuk be, ezúttal pedig a Kiből lesz az olvasó? című tanulmánykötet szerkesztőjét, társszerzőjét, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezetőtanárát és nem mellesleg a Magyartanárok Egyesülete alelnökét faggatjuk.


– Kezdjük az előjátékkal! Hogyan talált egymásra a szerkesztő és az Animus? 
– Néhány éve gyermekirodalommal is foglalkozom, és ennek kapcsán kerültünk ismeretségbe  Balázs Istvánnal, az Animus Kiadó vezetőjével. Úgy gondolom, a kölcsönös szimpátia alakította ki azt a bizalmat benne, hogy ő keresett meg az elképzeléseivel, és kért föl a kötet szerkesztőjének. A könyv koncepcióját már – a kiadó előzetes elképzeléseinek megfelelően – én készítettem el, vele megbeszéltük, majd a megbeszélés eredményeit beépítve formáltuk véglegessé. Íme, a kötetterv!

– Hogyan állt össze a szerzőgárda? A könyvbemutatón elhangzott, hogy kimondottan nem elméleti írásokat várt a szerzőktől.
– Az elkészült szinopszis alapján összeállítottam egy névsort, a kiadó elolvasta és véleményezte, majd az együtt kialakított szerzői névsor alapján fölkértem a szerzőket. Azt a konkrét nevek leírása előtt is tudtuk, hogy a szerzők között szeretnénk szerepeltetni könyvtárost, tanárt, tanítót, pszichológust, egyetemi oktatót, irodalomtudóst, írót egyaránt. Arra is törekedtünk, hogy olyan szerzőket kérjünk fel, akik érdekesen is tudnak írni, vagyis nem pusztán kiváló szakemberek, de jó tollforgatók is. (A kötet szerzői)

– A kötet számos, az olvasáshoz kapcsolódó problémát érint. Mit tart ezek közül a legnagyobbnak 2006-ban Magyarországon?
– Nagy problémának tartom a magyartanári szakma elbizonytalanodását. Mi is a magyartanár feladata? Az irodalomtudomány közvetítése? Az irodalom megszerettetése? Az irodalom megismertetése? A kulturális továbbhagyományozás? Az önkifejezés képességének megteremtése? A hétköznapi szövegértés és szövegalkotás megalapozása? A világ megismertetése az irodalmon keresztül? Azt gondolom, hogy a hatvanas-hetvenes években létezett egy pontosan definiálható magyartanári szerep, aminek az volt a lényege, hogy a szellemi szabadságot, a nyitottságot, a  Fenyő D. György szerkesztette kötet Petri Györgyrőlvilágról való vitatkozást, a belső és a külső világ felé való nyitást a magyartanár képviselte. A nyolcvanas évek elején a magyartanítás professzionalizálódott abban az értelemben, hogy az új tankönyvek és tananyag sokkal szakmaibb tudást tartalmaztak és vártak el a tanártól. Ez egyrészt megnyitotta az utat a szakmai igények emelkedése felé, másrészt viszont nagyon nagy terheket rakott a magyartanár és a magyartanítás vállára. A nagy tananyag elvégzésének kényszere azóta lett a magyartanítás akut problémájává. A kilencvenes évek kihúzta a talajt az alól a szerep alól, hogy a magyartanár a szellemi szabadság letéteményese legyen. Az igazság kimondása vagy a világ – lélektani, filozófiai, történeti, filmi stb. – megismerése nem a magyarórák privilégiuma és titkos lehetősége lett már. A magyar pedig besorolódott a többi tantárgy közé, megszűnt a kivételezett helyzete. A 90-es évek második fele óta pedig egy olyan pragmatizmus lett úrrá a diákokon, a tanárokon és az egész iskolarendszeren, amivel a magyartanítás hagyományos öndefiníciója, a magyartanári szerepmeghatározások és az egyetemi képzés során a tanárok által megszerzett ismeretek nincsenek egy hullámhosszon. Csak remélni lehet, hogy a magyartanári szakma és a magyar iskolarendszer kialakítja majd a maga új önmeghatározását. 

Nagy Attila olvasáskutató, Gombos Péter főiskolai tanár és Fenyő D. György

– Egykor irodalomtanárként magam is sokat szenvedtem, hogy az általam olyannyira szeretett kötelező olvasmányokat megkedveltessem a diáksággal. A könyvben egy-két „eretnek” írásban szerepel is kényszerű mellőzésük. Hol lesz a helyük e köteteknek a magyar irodalomban, az Egri csillagoknak, A kőszívű ember fiainak, a Tüskevárnak?
– Egyrészt: nem kérdőjelezhető meg, és talán senki, aki a magyartanításról bármilyen szinten gondolkozik, nem is kérdőjelezi meg, hogy az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, a Tüskevár mind-mind a magyar irodalom jelentős értékei. De hadd tegyek hozzá valamit: ugyanúgy jelentős érték Kemény Zsigmond Rajongókja, Asbóth Jánostól az Álmok álmodója, Kármán József regénye, a Fanny hagyományai, vagy Gyulai Páltól az Egy régi udvarház utolsó gazdája. Még sincsenek
Fenyő D. György

1958-ban Budapesten született, nős.
Iskolák:
1972–1976: Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium
1977–1982: ELTE BTK magyar nyelv és irodalom – összehasonlító és világirodalom-történet
Munkahelyek:
1981–2002: Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, tanár
2002–2004: Tinus Bt., szellemi szabadfoglalkozású
2004– ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, vezetőtanár
Munkahelyen belüli speciális feladatok:
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban a magyar-munkaközösség, a humán tagozat, az erdélyi testvériskolai kapcsolat és a székelyzsombori tábor vezetése
Egyéb munkák:
1982–1984: a MTA Irodalomtudományi Intézete ösztöndíjasa
1987–1989: a MTA Pszichológiai Intézete ösztöndíjasa
1997–2000: tanítás a Józsefvárosi Tanodában
1997–2001: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem külső vezető tanára
1998–2001: az ELTE BTK külső vezető tanára
2002–2004: gyermekfoglalkozások a Pozsonyi Pagony gyermekkönyvesboltban
2003–2004: tanítás a Romaversitas egyetemi kollégiumban, a Wesley János Főiskolán
2005– az ELTE megbízott külső előadója
Társadalmi tevékenységek:
1996-tól: a Magyartanárok Egyesülete választmányi tagja
2002-től: a Magyartanárok Egyesülete alelnöke
Tagság a József Attila Társaságban, a Wallenberg Egyesületben, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tanári tagozatában, az Osztályfőnökök Országos Egyesületében
Publikációk: 148 publikáció: könyvek, tankönyvek, tanulmányok, cikkek, kötetszerkesztések
benne a középiskolás tananyagban, nemhogy az általános iskolaiban. Vagyis: egy mű attól még érték, mert az iskolában nem tanítják. Ahhoz, hogy valamit tanítsunk, nemcsak az kell, hogy remekmű legyen, hanem az is, hogy tanítani lehessen. Az Egri csillagokat a gyerekek zöme máig szereti, azt, hogy kihagyjuk az általános iskolai olvasmányok köréből, csak nagyon ritkán szokott felmerülni. Az már hangsúlyosabban, hogy érdemes lenne megvárni, amíg a tanulók hallanak a török hódoltságról, amikor már legalább a szavak szintjén érthetik, mit jelent az, hogy pápista, hogy újhitű, ki volt Ferdinánd és ki János Zsigmond. Az felmerülhet tehát, hogy vagy a hatodik év legvégén, vagy hetedik elején kellene tanítani. A kőszívű ember fiaival más a helyzet. A tanítási hagyomány – de nem valamiféle előírás, csakis a hagyomány és a megszokás! – szerint az iskolák zömében hetedik osztályban tanítják, és szenved vele tanár, diák, szülő egyformán. Elbeszélési tempója lassabb, nyelve régiesebb, cselekményfűzése nehézkesebb annál, mint amit a mai diákok nagy része élvezettel el tudna olvasni. A Tüskevárral hasonló a helyzet, ha nem is okoz ekkora kínszenvedést a diákoknak.
Amit azonban az előző példasorral is érzékeltetni akartam: az iskolai olvasmányok kijelölése szükségképpen válogatás, és szükségképpen vannak olyan művek, akár remekművek is, amelyek kívül maradnak. Ugyanakkor mind a magyar, mind a világirodalom olyan gazdag, hogy bátran helyettesíthetjük a kihagyott műveket akár húsz másikkal. (Mellékelek egy listát, amit egy tanulmányomhoz készítettem – ötleteket kívánván adni az 5–8. évfolyam olvasmányainak kiválasztásához.)

- Épp ön és szerzőtársa taglalja a Harry Potter-sorozat tantervbe való beépítését. Milyen újításaik vannak még, amit a mindennapi oktatásban alkalmaznak?
– Nem gondolom, hogy a Harry Potter iskolai tanítása igazán nagy újítás volna. Ha már egy tanár veszi a bátorságot ahhoz, hogy olyan könyveket olvastasson el a diákjaival, amelyeket azok el is tudnak olvasni, ha törekszik arra, hogy lépésenként fejlessze diákjai olvasási képességét, olvasási kultúráját, ha az olvasói fokozatok betartására tekintettel van, akkor hamar és szint óhatatlanul fölmerül benne, hogy a Harry Potter sorozat valamelyik darabját bevigye a magyarórára.
Ha már újdonság, akkor az olvasónaplók ellen írott tanulmányomat fontosabbnak tartom, és elsősorban módszertani értelemben fontosabbnak. Mindamellett biztos vagyok abban, hogy a magyartanítás jelentős megújulás, módszertani és tartalmi átformálódás előtt áll, és a HP tanításánál sokkal-sokkal lényegesebb kérdésekben fog megváltozni, illetve hogy a HP tanítása beleilleszkedik egy olyan folyamatba, amely az iskolai irodalmi kánon jelentős átalakulását – szűkülését és bővülését egyaránt – magával hozza. 

– Mit gondol, mennyit és mit olvasnak ma az iskolások, mondjuk a gimnazisták?
– Erről a kérdésről léteznek komoly empirikus vizsgálatok, mindenekelőtt Nagy Attila kutatásai. Ő kimutatta, hogy
a) a középiskolás diákok kedvelt elfoglaltságai között az olvasás lényegesen lejjebb csúszott a leggyakrabban űzött tevékenységek között; hogy
b) az olvasásra szánt idő lényegesen csökken; továbbá hogy
c) az egy diák által elolvasott könyvek száma is lényegesen csökkent.
Biztos, hogy nem lehetünk elégedettek, ugyanakkor én minden apokaliptikus víziótól idegenkedem, amelyek arról szólnak, hogy a könyv meghalt, a számítógép felfalja az embert, hogy a hagyományos európai kultúrának vége. Nem: azt gondolom, hogy a hagyományos európai kultúra is történeti fogalom, amely nagyon sokat változott, hogy az olvasás technikája és funkciója szintén ezernyi változáson ment már keresztül, és a számítógép is csak egy újabb eszköz, amelynek lehetnek és lesznek is különféle hatásai és következményei. 

– A Kiből lesz az olvasó? azt a kérdést járja körül, hogy mikor és mivel lehet megszerettetni a gyerekekkel az olvasást. Ön szerint mikor és mivel?
– Az olvasóvá nevelés a legkisebb gyerekkorban, csecsemőkorban kezdődik. Azt minden szerző hangsúlyozza, hogy a sok szöveget, sok mesét hallgató kisgyerekből nagyobb valószínűséggel válik olvasó felnőtt, mint abból, akinek egészen a legkisebb korától nem meséltek. És ez a folyamat tart egészen felnőttkorig: nem mindegy, hogy miket és hogyan mesélnek egy gyereknek a bölcsődében, az óvodában, az iskolában, nem mindegy, hogyan tanul meg írni és olvasni, nem mindegy, hogy mi történik az első négy osztályban, a következő négyben, majd nem mindegy, hogy mi történik a középiskolában – mármint azokkal, akik eljutnak oda. A mivel kérdésére pedig azért nem térnék ki, mert a könyv egésze éppen erről szól. 

Fenyő D. György faggatja Boldizsár Ildikó főszerkesztőt, mellette Budavári Klára könyvtáros

– Végül, de nem utolsósorban: milyen a könyv visszhangja?
– Én nehezen beszélhetek a könyv visszhangjáról, hiszen akinek tetszik, az esetleg szól nekem, akinek nem tetszik, az nem szól egy szót sem. Vagyis objektíven ezt mint szerkesztő nem ítélhetem meg. Az bizonyos, hogy sok beszámoló és ismertető jelent meg róla, hogy a Nők Lapja sorozatot indított a gyerekek olvasásáról, hogy a Csodaceruza, a Könyvhét, a Metró újság is közölt róla ismertetést vagy cikket, a rádióban a Vendég a háznál című műsorban is esett szó róla, és így tovább – a cikkek, recenziók nagyobb része valószínűleg nem is jut el hozzám.

 

* Szinopszis a kötethez
Az elmúlt években – és jelenleg is – több nagyszabású kampány zajlott/zajlik az olvasás megszerettetése érdekében. A nagyközönség előtt zajlott Az olvasás éve programsorozata, és ilyen jelenleg A nagy könyv című tv-műsor és mozgalom. Kevésbé látványos, de szintén ide tartozik az a nagyszabású program, amelyet az oktatási kormányzat irányít az olvasásfejlesztés iskolai elterjesztése, módszertanának bővítése érdekében. Mindezekre azért volt és van szükség, mert elrettentő adatok láttak napvilágot arról, hogy mennyire háttérbe szorult az olvasás az emberek, különösképpen pedig a felnövekvő nemzedékek életében. Háttérbe szorul a könyv mint az öröm- és mint az ismeretszerzés eszköze egyaránt. Ugyanakkor kedvező tendenciákat is tapasztalunk: a gyerekkönyvkiadás, -terjesztés és -kultúra ugrásszerűen fejlődött, a mai magyar irodalom néhány igazán jelentős szerzője is a gyerekirodalom felé fordult.
Az olvasóvá nevelés sokak közös vágya, ugyanakkor legtöbben – szülők, nagyszülők, tanítók, tanárok, napközis nevelők, könyvtárosok, továbbá szociológusok és pszichológusok egyaránt – leggyakrabban széttárják a kezüket: érzékelik a tendenciát, de nincsenek konkrét eszközeik, módszereik, technikáik; nincsenek konkrét példák előttük arra, mit tegyenek.
A könyv tehát konkrét segítséget kíván nyújtani mindenkinek, aki gyerekekkel kapcsolatba kerül, és akiben fölmerül az igény arra, hogy gyerekét vagy tanítványát-neveltjét olvasó emberré formálja. Nem csak a szakemberekhez kívánunk szólni, sőt elsősorban nem hozzájuk, hanem azokhoz a laikusokhoz, akik ezen a kérdésen gondolkoznak.
Az olvasóvá nevelés vélhetően a legkisebb csecsemőkorban kezdődik, és a felnőttkorig tart, ezért majdnem ilyen időtávot kíván a könyv felölelni, a születéstől a 18. életévig, ezen belül azért elsősorban a 3–16 évesekre figyelünk. Hogyan formálható egy gyerek úgy, hogy szeresse a meséket, szeressen történeteket hallgatni és alkotni, hogy legyen belső látása és hallása, hogy vonzza az olvasás? Hogyan fejleszthető a gyerekek olvasása oly módon, hogy minden életkorban élmény lehessen számára a könyv? Hogyan illeszthető bele az olvasás a gyerekek és a családok életébe, mindennapjaiba? Mit tehet a szülő, a családtag (nagyszülő, nagynéni, nagybácsi, rokon), mit a könyvtáros, az óvónő, tanítónő, napközis nevelő, tanár? Milyen eszközei és lehetőségei vannak a nevelési tanácsadónak, a pszichológusnak, az osztályfőnöknek? Ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre kíván válaszokat adni a könyv.
Hangsúlyozzuk azonban, hogy nem elméleti munkát, hanem népszerű és népszerűsítő könyvet kívánunk a széles olvasóközönség kezébe adni. Éppen ezért nem tanulmányokat, hanem rövid, tömör, élvezetesen megírt, szubjektív hangú, személyes tapasztalatokat is tartalmazó, konkrét történeteket leíró rövid írásokat szeretnénk közreadni. Olyanokat, amelyek maguk is olvasmányosak, az olvasáshoz kedvet csinálnak. Azt szeretnénk, ha az a könyv, amely az olvasás gyönyörűségéről szól, maga is az olvasás gyönyörűségének élményét nyújtaná az olvasóknak.
Mindezek azt indokolják, hogy egy sok, kb. 15 rövid írásból álló kötetet állítunk össze. Egy-egy írás terjedelme kb. 5, legfeljebb 6 flekk lehet. Minden írásnak legyen érdekes, figyelemfelkeltő címe. Ugyancsak fontos, hogy érdekes, kedvcsináló címe legyen a könyv egészének.

** Ajánlott művek és hagyományok egy tágas, választáson alapuló kánonhoz
Klasszikus kalandregények: pl. Verne (pl. Kétévi vakáció, A tizenöt éves kapitány, Sándor Mátyás, Némó kapitány, Nyolcvan nap alatt a föld körül); Stevenson (Kincses sziget) stb.
Gyermekkönyvvé vált klasszikus alkotások: pl. Defoe: Robinson; Cervantes: Don Quijote (Radnóti Miklós átiratában); Swift: Gulliver utazásai (első rész) stb.
Romantikus regényirodalom: pl. Dickens: Twist Olivér; W. Scott: Ivanhoe; Dumas: A három testőr; Mary Shelley: Frankenstein stb.
Klasszikus gyerekirodalom: pl. Mark Twain (Tom Sawyer, Koldus és királyfi); Erich Kästner (A repülő osztály, Emil és a detektívek, Május 35); didaktikus gyermekirodalom: Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója stb.
Humoros irodalom: pl. Erich Kästner: Május 35; Rejtő Jenő (A tizennégy karátos autó, Piszkos Fred stb.). Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak; Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem stb.
Klasszikus krimiirodalom: pl. Conan Doyle: A sátán kutyája; Anthony Horowitz: A Sólyom gyémántja) stb.
Állattörténetek: pl. Eric Knight: Lassie hazatér; Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajok stb.; Kipling: A dzsungel könyve stb.
Indiánregények: pl. Karl May (Winnetou, Az Ezüst-tó kincse); Cooper (Bőrharisnya, Az utolsó mohikán) stb.
Lányregények: pl. Szabó Magda: Abigél, Mondják meg Zsófikának; Fehér Klára: Bezzeg az én időmben; Jacqueline Wilson: Komisz lányok stb.
Sci-fi irodalom: pl. Verne; H. G. Wells; Čapek; Stanislaw Lem stb.
Fantasyirodalom: pl. Tolkien: A gyűrűk ura
Ellenutópiák: pl. Lois Lowry: Az emlékek őre; Michael Ende: Momó; Orwell: Állatfarm stb.
Holokausztregények: pl. Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat; Orlev: Sziget a romok közt stb.
Mai ifjúsági regények: pl. Linda Sue Park: Min mester inasa; Louis Sachar: Bradley, az osztály réme; Sue Towsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója; Andrew Clements: Frindli; Anne Fine: A kilencedik felhőn stb.
Mítoszok mai feldolgozásban: pl. a Regék és mondák sorozat kötetei; Szabó Árpád: A trójai háború, Odüsszeusz hazatér stb.
Klasszikus és mai mesék: pl. Lewis Carroll: Alice Csodaországban; Travers: A csudálatos Mary; Michael Ende: Végtelen történet; J. K. Rowling: Harry Potter-sorozat (1., 3., 5.) stb.
Kalandos és fordulatos felnőtt irodalom: pl. Hemingway; Jack London stb.
Drámák: pl. Molière: A fösvény; Shakespeare (pl. Sok hűhó semmiért, Szentivánéji álom, Romeo és Júlia) stb.
Klasszikus magyar irodalom: pl. Petőfi Sándor: A helység kalapácsa; Mikszáth Kálmán (Szent Péter esernyője, A két koldusdiák, A beszélő köntös stb.); Gárdonyi Géza történelmi regényei (A láthatatlan ember, Isten rabjai); Tamási Áron: Ábel; Rideg Sándor: Indul a bakterház; Aszlányi Károly: Kalandos vakáció; Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem stb.; Szerb Antal: A Pendragon legenda; Rejtő Jenő (A láthatatlan légió, A tizennégy karátos autó stb.); Mándy Iván: Robin Hood stb.
Közelmúltbeli és mai magyar irodalom: pl. Janikovszky Éva (Kire ütött ez a gyerek?, A nagy zuhé) Csukás István; Lázár Ervin (Szegény Dzsoni és Árnika, Berzsián és Dideki); Békés Pál: A Félőlény; Darvasi László: Trapiti; Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen stb.


Oldaltérkép