Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Az Aranyvackor elé:
„Az alkotók és a kiadók is számolnak vele, komolyan veszik”


Szerző: Edinger Kata (a Kisvackor háziasszonya), fotó: PP
2011. február 23.

 Holnap végre kiderül, hogy ki nyerte az Aranyvackor 2011 pályázat első, második és harmadik díját, illetve hogy mely alkotók kapnak majd különdíjat. Az izgatott várakozás pillanataiban megkérdeztük az Aranyvackor zsűrijének tagjait arról, hogyan látják ők ezt az idei, immáron harmadik pályázatot, a beérkezett pályaműveket, a mai magyar gyerekirodalmat. Válaszaikból sok érdekességet megtudhatunk.

A válaszadók: Kovács Eszter szerkesztő, Pozsonyi Pagony (ötletadó, alapító); Paulovkin Boglárka grafikus, illusztrátor; Pompor Zoltán gyermekirodalom-szakértő; Szegedi Katalin grafikus, illusztrátor

Összevetve a korábbi két Aranyvackorral, mik a különbségek és mik a hasonlóságok?
Kovács EszterKovács Eszter:
Úgy érzem, mostanra jobban beivódott a köztudatba, hogy miről is szól ez az egész – most már mindenki tudja, hogy ez egy profiknak szóló pályázat, nem amatőr rajzverseny, és nem is gyerekrajzverseny. Ennek eredményeként egyre több minőségi pályamunka érkezik, sőt, vannak visszatérő vackoros szerzőink is.
Paulovkin Boglárka: A jelentkezők egyre komolyabban vették a kihívást: az elmúlt évek alatt sikerült elmélyíteni a köztudatban, hogy gyerekkönyvek készítése mind írói, mind illusztrátori, sőt könyvtervezői munkaként is komoly szakmai tudást, tehetséget igénylő feladat, nem pedig afféle műkedvelő tevékenység. A pályamunkák ennek megfelelően egyre jobb színvonalúak. Az is igaz, hogy nagyon sok tehetséges, jól mesélő, kreatív szülő van, akik szuper meséket készítenek! Mi elsősorban a professzionális szintű teljesítményt díjazzuk és mutatjuk meg a pályázat kapcsán, de nagyon örülünk a fenti ténynek is. Minden évben van egy-egy olyan pályamunka, ami érdekes kérdést feszeget: idén például érkezett egy olyan illusztrált történet, ami a siketséggel, a siket gyermekek mindennapjaival foglalkozik. A második fordulóba ugyan nem jutott be, de mindannyian nagyon értékeltük az édesanya hozzáállását, munkáját. Talán segíthetünk abban, hogy megfelelő formában szélesebb közönségnek is okulására szolgáljon.

Amikor alapítottátok a díjat, mi motivált benneteket? Abba az irányba indult-e a díj, vagy a maga útját járja?
Paulovkin BoglárkaKovács Eszter:
Azt szerettük volna, ha a szerzők (értve ez alatt az írókat és illusztrátorokat is) lehetőséget kapnának, hogy megmutassák magukat a kiadóknak – hiszen tudjuk, nem könnyű, pláne kezdőként, a kiadók közelébe férkőzni, ugyanakkor lehetőség a kiadóknak is, hogy új illusztrátorokat, írókat találjanak. Minden úgy történt, ahogy reméltük – sok szerző az Aranyvackornak köszönheti az indulását, sok kiadó az Aranyvackornak köszönhet bizonyos szerzőket.
Paulovkin Boglárka: Egyfajta szellemi pezsgést szerettünk volna hozni a gyerekkönyvkiadásba, megmutatni minél több, magas minőségű, eltérő világú szöveget – illusztrációt, amelynek lenne keresnivalója gyerekszobák polcain. Célunk volt, hogy a gyerekkönyvek témaválasztása nyitottabbá váljon, mai, modern kérdések, élethelyzetek szerepelhessenek mai irodalmi és vizuális nyelven megfogalmazva. Értékeket szerettünk volna megmutatni, amelyek talán más módon nem juthattak volna nyilvánosságra, valamint inspirálni szerettük volna mind az alkotókat, mind a kiadókat – ürügyet teremteni az alkotásra, alkalmat adni valami új születéséhez. Én úgy látom, hogy működik! Mindemellett kicsit önálló életet is kezdett ez a verseny – az alkotók és a kiadók is számolnak vele, komolyan veszik.

Hány nevező volt eddig a három Aranyvackor pályázaton? Hány művet állítottatok ki? Hány pályaműből született azóta könyv?
Máté AngiKovács Eszter:
Az elsőn talán kevesebben, de nem kevesen! 2009-ben és 2011-ben viszont több mint 250 pályázónk volt. Ebből körülbelül 50-60-at állítottunk ki. Konkrét megvalósult könyvek többek között: Nádori Lídia – Kun Fruzsina: Sárkány a lépcsőházban; Finy Petra: Lámpalány meséi; Szijj Ferenc – Ménes Ágnes: Zöldség Anna és a beszélő póniló; Szakács Eszter: Villámhajigáló diabáz; Kasza Julianna: Április és az úttekerők; Bátky András – Gyöngyösi Adrienn. Pipogya, a budapesti medve; Máté Angi – Szulyovszky Sarolta. Volt egyszer egy; Kőszeghy Csilla: Bumburi a városban; G. Szász Ilona: A mindentvarró tű. De például a Pagony Agócs Íriszt is aranyvackoros szerzőjének tartja, mert ott figyeltünk fel rá először – noha nem konkrétan azt a könyvtervét valósítottuk meg, de egyik legfontosabb szerzőnk azóta is.
Paulovkin Boglárka: Húúúú… nehéz erre kapásból válaszolni! Az idei és az eddigi Aranyvackorokról készült egy katalógus, ennek az elején felsoroltuk a megvalósult könyveket. Idén majdnem 300 pályamunka volt, de az előzőek?! Az biztos, hogy végignézni, elolvasni, átválogatni: óriási munka volt mindhárom alkalommal!

Kik pályáznak? Milyen visszajelzéseket kaptok a pályázóktól?
Nádori LídiaKovács Eszter:
az ideális pályázó szerintem olyan író vagy illusztrátor, aki profi, ezt tanulta, ha nem is tanulta, komoly szándéka, hogy ezzel szeretne foglalkozni, de még nem volt lehetősége megmutatni magát, nincs benne a szakmai köztudatban. Sok ilyen pályázónk van – de vannak olyanok is, akik befutott profik, és talán nem lenne szükségük itt megmutatni magukat. És persze vannak olyanok is, akik nagyon szeretnének profik lenni, de nem azok (ám ezzel amúgy semmi baj nincs).
Paulovkin Boglárka: Pályáznak teljesen amatőrök is, de egyre kevesebben. Ahogyan az előbb mondtam, sok kreatív anyuka, de olykor apukák is. Mégis inkább olyanok, akik valamilyen szinten vagy gyerekekkel, vagy az írással, vagy a képalkotással foglalkoznak amúgy is. Természetesen nagyon sokan megbántódnak, amikor nem jutnak tovább, és minden évben vannak feszültségek a kiállításbemutatás körül is, ez idén sem lesz másképp, bárhogy igyekszünk, hogy ne legyen sem félreértés, se „baki” a részünkről ezzel kapcsolatban. Hál’ istennek ebből van kevesebb. Inkább azt érezzük, hogy a szakma megszerette ezt a versenyt, komolyan készül rá és bánja, amikor nem jut ideje, hogy részt vegyen rajta. Ez nagyon-nagyon jó érzés, mint ahogy az is, amikor x vagy y éppen „nekünk” készít el valami csodálatosat!! Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hányan kerültek rivaldafénybe a Vackor által, akik azóta is nagyszerű gyerekkönyveket készítenek. A kiadók pedig tényleg szívesen válogatnak a felhalmozott második fordulós anyagokból.

Hány oldalt kellett elolvasnotok?
Jól láthatóan egy másik kép Pompor ZoltánrólPompor Zoltán:
Ha jól emlékszem 260 körüli pályamű volt, a megengedett terjedelem pedig kilenc oldal volt, azaz több mint 2000 oldalt kellett volna elolvasni. Azért csak kellett volna, mert egy szövegről azért néhány bekezdés után kiderül, hogy jó vagy rossz, és ilyenkor az ember nem kínozza magát. De végeredményben így is elég sokat kellett olvasni. Örültem, hogy Krisztával (Tóth Krisztina) dolgozhattam együtt, mert voltak olyan pályázatok, amelyek fölött elsiklott a figyelmem, de az ő biztatására újraolvastam és nem bántam meg.

Volt-e meghökkentő, érdekes vagy nagyon „új” hangú pályamű?
Pompor Zoltán:
Nagyon új hangú pályamű nem volt, érdekes és meghökkentő inkább. Tapasztalatom, hogy nagyon jók vagyunk már képeskönyvben, kiváló illusztrátorok dolgoznak megszokottan magas színvonalon, ehhez a képi világhoz sok ügyes történet is kapcsolódott. A mesélők igyekeztek beleélni magukat a gyermekek világába, gyermekszemmel körbenézni – ez hol sikerült, hol nem. Nagyon sok szép olvasmány született, de csak ritkán találkoztam olyannal, amelyik olyan szórakoztató lett volna, hogy újra meg újra elővegyem. Keveset nevettem, többet bosszankodtam a pályaműveken. Fordítva jobb lett volna. És nagyon hiányoztak az ifjúságiregény-tervek, fejezetek. Örültem, ha ilyenbe botlottam.

Ezek nem jeligés, hanem névvel azonosított pályázatok. Ez mennyiben befolyásolja az embert? Lehet a személyes ismeretségtől, elvárásoktól elvonatkoztatni?
Pompor Zoltán:
Persze hogy nem lehet. De a zsűri dolga nem az, hogy a személyt, hanem, hogy a munkát nézze. Így aztán lett olyan is, hogy személy szerint nagyon szeretünk, becsülünk valakit, de a mostani produkciója nem ütötte meg a mércét. A gyerekirodalom hangja mindig más, mint a felnőtteké, hiszen a közönség igénye is nagyon más, és ehhez nem tud minden íróember alkalmazkodni. A mai magyar gyerekkönyveket kik írják? Vagy kiknek kellene írniuk a gyerekeknek szóló könyveket, meséket, regényeket? Szerintem nincs ilyen, hogy kiknek kellene írniuk gyerekeknek szóló könyveket. Sokkal fontosabb, hogy aki gyerekkönyv írásába kezd, az ismerje és tisztelje a gyermeket és az irodalmat, a nyelvet egyaránt. Bármelyik elem hiányzik, nem születhet igazán jó történet. Ez különösen igaz a versnél: legtöbben azt gondoljuk, hogy tudunk verset írni – a pályázat is bizonyította, hogy a versíráshoz talán még több talentum kell, mint a meséléshez.

Hány rajzot kellett végignézned?
Szegedi Katalin:
Matekból sose voltam jó, de ha jól számoltam, 266 közös pályamű érkezett (írók és illusztrátorok közös munkája), és minden pályázathoz átlagosan készült mintegy öt rajz, az annyi mint körülbelül 1330 rajz. (Elsőre ezt is rosszul szoroztam össze, szóval számokról inkább kérdezz mást – mindenesetre sokat!)

Szegedi KatalinVolt-e meghökkentő, érdekes vagy nagyon „új” kezű pályamű?
Szegedi Katalin:
Volt bizony, bár nem sok, az első helyezettként díjazott pályamű éppenséggel kifejezetten meghökkentő, érdekes, újszerű alkotás, de volt még egy pár érdekes megközelítés. Rengeteg korrekt módon megalkotott, szép munkát láttunk (és persze rengeteg olyat is, ami nem…), nagy általánosságban azonban túl sok meglepetéssel, katartikus élménnyel nem találkoztunk.

Mennyire befolyásol a szubjektív ítéleted, és mennyire a szakmaiság?
Szegedi Katalin:
Elsősorban szigorúan szakmai alapon döntök, a pályázó tudását igyekszem fölmérni. Bár kétségtelenül szubjektív műfajról beszélünk, ahol nyilván nem lehet százszázalékosan tárgyilagosan értékelni, de igenis vannak objektív mércével megítélhető alapkövetelmények, amelyeket figyelembe kell venni. Olykor valóban nehéz megőrizni ezt a tárgyilagosságot, és nehéz dönteni. Tegyük fel, hogy két különböző stílusú és tudásszintű alkotás közül kell választani. Az egyiknek esetleg jobban tetszene a stílusa, de látható tudásbeli hiányosságai vannak. A mérleg másik serpenyőjében lévő alkotás pedig első ránézésre hidegen hagy ugyan, viszont látszik rajta a magas szintű tudás. Ilyen esetekben én mindig félreteszem a saját ízlésemet, és a profibb alkotást választom, mert úgy érzem, azért kértek fel szakmai zsűrit, hogy a szaktudást értékeljük, ne pedig a személyes ízlésünket helyezzük előtérbe. Amikor azonban két egyforma tudásszintű munkát kell mérlegelni, akkor persze már működésbe léphetnek az emóciók is, és azt választom, amelyik jobban megérint.

Átmentesz a tapasztalatokból később a saját munkáidba valamit?
Szegedi Katalin:
Én igazából most először vettem részt ilyen komoly zsűrimunkában, nagyon érdekes, és olykor nagyon meglepetésszerű tapasztalatokkal találkoztam az értékelés során. Ha például tanár lennék, akkor nagyon is tudnék ezzel mit kezdeni, tanulságos lehet, hogy hol tapasztalható hiány, hol lehetne még csiszolni általában a képzésen, illetve az egyes ember saját tudásán. Gyakorló illusztrátorként azonban nekem ez inkább egy kitérő kaland volt, amit nagyon élveztem, mert érdekelnek az új tehetségek. A saját munkámba azonban ezeket a tapasztalatokat én nem tudom közvetlenül átemelni.

 

Bolognához képest hol vagyunk a gyerekirodalmi illusztrációk térképén?
Szegedi Katalin:
Az utóbbi pár évben olyan robbanásszerű változás következett be a hazai illusztráció fejlődésében, hogy bátran állítom, a magyar illusztrációnak nagyon is helye van a rangos bolognai illusztrációk között. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy évről évre beválogatnak magyar pályázókat is a bolognai kiállításra. Ha pedig összehasonlítjuk a nyugat-európai kiadók által megjelentetett könyveket és a hazaiakat, örömmel állapítható meg, hogy ma már ugyanolyan színvonalas munkák kerülnek ki a hazai műhelyekből is, talán számszerűen még kicsit kevesebb, de egyre javul ez az arány. Rajta vagyunk a „térképen”.

A Kortárs Gyerekirodalmi Napok részletes programja (további információk az egyesülés oldalán)
2011. február 24–26., Petőfi Irodalmi Múzeum


Oldaltérkép