Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Album | CD-ROM | Életrajz | Elmés-nemes | Hangoskönyv, DVD | Kölyök | Könnyű | Szépíró | Természetes ]


Kistörténetek polifonikus nagyregénye
Kemény István: Kedves Ismeretlen

Szerző: leho
2010. február 3. 6.56

 A Kádár-rendszer keményi szembesítésében mindenki az üvöltő vagy csendes nagytörténetét hajkurássza, s nem leli. Mi lehet az ok? A rosszkor, a rossz helyen levés vagy egyszerűen a rossz kor? Nagynak látszó generációkról derül ki sorra, hogy igen kicsik voltak, s az időgép így vagy úgy mindenkit fogva tart. Krizsán Tamás (és Kedves Ismeretlen és Kemény István stb.) „főhős” ebben a világban próbál boldogulni, mind a megálmodott magánéletében, mind a nagytörténetben.

A tavalyi év egyik legjobb magyar regénye, számomra a legkellemesebb meglepetés. A visszhangja azonban felemás volt, rákerült itt-ott listákra (pl. Magyar Narancs), de közel sem kapott akkora elismerést, mint a vele egy – magas – szinten álló többi jeles magyar regény. Mintha agyon lenne hallgatva. Mi lehet ennek az oka?

„Ki jön ki? Ki jön, KI? KI jön ki?”

A 2006-os választások után a médiaelemzők az egyik párt vereségét annak is tudták be, hogy „rosszul kommunikált”: rossz döntéseikkel, elvesztegetett éveikkel szembesítette a választókat, amit azok általában nem nagyon szeretnek. Inkább az ígérgetések mézesmadzaga a nyerő, az önvizsgálat a politikai választások idején nem (sem). Kemény István valami ilyen kor-, nemzedék- és önvizsgálatot végzett el a maga tipizáló, de mégsem tipikus cselekményű, lirizáló, szintetizáló módján, komplex rendszerbírálatot is adó művében. Nehéz lenne skatulyákba szorítani a Kedves Ismeretlent műfaji szempontból, a fülszöveg nevelődési, történelmi, kalandregényként aposztrofálja, joggal, és nem hallgatja el a legalább ilyen fontos létértelmezési rétegét sem. Mi egyszerűen polifonikus regénynek nevezzük, azért is, mert letagadhatatlanul érződik rajta, hogy egy lírikus ha nem is epilógja, de szintézise.

„…a legtöbb férfi egy bizonyos kor után időgépet kezd építeni…”

Sokáig olvastam e szembesítést. Néha elragadott, olvasatta magát, néha pedig meg sem fogalmazott kellemetlen kérdésekkel vágott mellbe: mi végre? Neked van nagytörténeted? Nincs, még erre sem futotta? Legalább időgéped? KI vagy te? KI?

Elíziumi mezők – tektonikus mozgások

„…az emberi faj fejlődése valóban megállt, de későbbi számítások szerint csak körülbelül négy héttel a holdra szállás után.”

Idősíkok csúsznak egymásra a regényben mint történelmi tektonikus világ- és emberlemezek. Apró rezgéseket okoznak, de vulkánkitörésről szó sincs. A Kádár-éra nem az a kor, nem az a hely. A kistörténetek – amellett, hogy a hordozóiknak a nagytörténetet sejtetik, de másokat alig ráznak meg – szövedéke linearitás nélkül, illetve sajátos, keményi egyenességgel – kisebb egységeken belül lineárisan, majd előre-hátra ugrásokkal –, logikával van összeillesztve. Az egymásba csúszásra jellemzőek az ilyen megfogalmazások:

„Pedig tényleg tűz volt, és nem is akármiféle, de ez nem ma este derült ki.”
vagy
„Most is ezt gondolom, amikor ezeket a sorokat írom egy laptopba.”

A felszínen Krizsán Tamás és tágabb családja néhány évtizedét követhetjük nyomon számos történelmi nyom, cselekedet, emlék egymással hol szorosabban, hol csak lazán kapcsolódó egymásutániságában. Ám nem is ez a lényeg, ez már az elején kiderül. Még csak nem is a statuálás. Hanem ember és nagytörténet viszonya, ha van egyáltalán ilyen konstelláció. Apa,

„Gerda… bízott benne, hogy Apa magától is megtalálja az őt megillető helyet a világban, és kivezet minket a fényre. (…) Ide figyelj, Apa, ez így nem mehet tovább!”

Lajos bácsi, Kornél, Patai, Gál Ervin, Olbach Emma vagy éppen Krizsán Tamás nagytörténete. „Ki lesz az első?” Már az is összetett feladat, eldönteni, e regénynek tulajdonképpen ki is a főhőse. A családjában látott minták, illetve a példaképszerű Kornél, az áhított Emma vagy a „barát” Gábor után kullogó, lassan érő és eszmélő Krizsán Tamás,

„…az utolsó férfisarj, a család utolsó aranyágacskája…”

az egyes szám első személyű „hős”? Vagy a többiek (is)? Keménynél nem ez a fő, ezekkel a nem mindig tipikus figurákkal tipizál, és az egyáltalán nem szocialista nagyüzem (vagy mégis?) Országos Széchényi Könyvtárral. Ami a lényeg: a világmegváltó tervek és az ehhez képest kicsi, sárga, de a miénk valóság könyörtelen szembesítése. Úgy végzi ki az élet- és társadalmi hazugságokkal bőven megspékelt Kádár-rendszert, hogy az egyes tragikus – ha még nem, akkor azzá váló – élettörténeteket rakja egymás mellé, egymásra. Egészen ritkák az efféle konkrét kiszólások:

„…úgy bizony, a család valóban egy félalkoholista vén komcsi tróger félinformációja miatt töltötte egy nejlon alatt a telet.”

És a kistörténetek hősei számára nincs fellélegzés, nincs szökés,

„[Apa] szökése valódi szökés volt. Nem csak egy kétségbeesett ötlet, ami az összes családos férfi fejében felmerül, hogy mindegy hova, csak innen el.”

hiába kapja meg KT a gyerekkora óta rajongott nőt, s így magánéletét akár sikeresnek is gondolhatnánk (tehát nem kerülte el „a lelki immunhiány, korábbi nevén a szeretet”), ha az új (viszony)rendszerben, ami másképp rossz, mint az előző, ugyanúgy menekül a saját pótcselekvéséhez, időgépéhez, mint apja. A történet lezárása semmi jóval nem kecsegtet, a mozaikos, de vaslogikájú szerkesztésmódból eredően a regény végére futnak össze a szálak, és áll össze a kimondatlan következtetés: a lassú tektonikus változásban (ez lenne a nagytörténet?) a változatlanság/reménytelenség/kilátástalanság (emberi kistörténetek) az állandó, legalábbis a mi nemzedékünk (és apáinké, nagyapáinké), az emberiség, a Föld számára.
Milyen ez a regény? Közelít ahhoz, mint amilyet Emma szeretett volna írni, de meg sem merte kísérelni:

„[történelmi regény] …amiben minden benne van, ma játszódik, meg régen, meg a jövőben, vicces is és nagyon komor, szerelmes és kegyetlen, és van benne egy nagy titok, ami nem derül ki a végén.”

Megyek, vár a munka a kertben. Az időgép.

Fülszöveg

A Kedves Ismeretlen nevelődési regény: Krizsán Tamás története, azaz bukdácsolása a gyerekkorból az ifjúságig. Az élet díszlete ugyan kisszerű, egy Budapest környéki település se város-se falu-világa, de a célja annál nagyobb: Tamás családjának minden tagja az élet végső értelmét keresi, így jó fiúként ő sem tehet mást, mint hogy követi a családi hagyományt, és a maga egyszerű módján nekivág az  Ismeretlennek. Kemény István új könyve kalandregény is. Tamás próbálja megismerni a világot és az embereket, de akármilyen naiv, hamar rá kell jönnie, hogy az emberek minden lehetséges alkalmat kihasználnak, hogy félreértsék egymást. A Kedves Ismeretlen olvasható történelmi regényként is: Magyarország elmúlt négy-öt évtizedéről is szól egy olyan nemzedék szemszögéből, amelyik felnőtt fejjel élte át az úgynevezett szocializmus összeomlását, miközben sírt, nevetett, szeretett, vagyis megtalálta élete értelmét.

Kemény István:
Kedves Ismeretlen

Magvető, Budapest, 2009

Kötött, 140×215×30 mm, 468 oldal, 3490 Ft
ISBN: 9789631426625

Kemény István


1961. október 28-án született Budapesten. Édesanyja tanítónő, édesapja szobrász volt, húga festő-restaurátor. A budaörsi gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–történelem szakon diplomázott 1990-ben. Nős, három gyermek apja.
Verseket, prózát, esszét, kritikát, egy fél drámát, könyvajánlatokat, fülszövegeket, JAK-tábori naplót, netnaplót, tévéjáték-dialógusokat (sőt, álnéven egy fél ponyvaregényt) írt eddig.
Kemény István a nyolcvanas években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Első verseskötete Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában jelent meg 1984-ben. Ezt követően jelentkezett verseskötettel, regénnyel (Az ellenség művészete), tárcanovellákkal (Család, gyerekek, autó), ez utóbbiakat korábban az Élet és Irodalomban publikálta, 1984 és 2002 között tíz könyve jelent meg, többek közt két nagy hatású verseskönyve, a válogatott verseit tartalmazó Valami a vérről, 1998-ban, majd három évvel később a Hideg. Első verseskötete, amelyet a Magvető Kiadó gondozott, a 2006-ban kiadott Élőbeszéd.

Díjai

Kilencek-díj (1986), A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1988), KISZ-díj (1988), Móricz-ösztöndíj (1989), A Jövő Irodalmáért-díj (1989), a Holnap Kiadó Nívódíja (1990), Soros-ösztöndíj (1994), Hidas Antal-díj (1994), Graves-díj (1995), Déry Tibor-díj (1997), József Attila-díj (1997), Zelk Zoltán-díj (2001), Arany János-ösztöndíj (2002), Palatinus-díj (2002), JAK-díj (2004) Székely Bicska-rend (2006), Palládium-díj (2007), Babérkoszorú-díj (2007)


Oldaltérkép