Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Album | CD-ROM | Életrajz | Elmés-nemes | Hangoskönyv, DVD | Kölyök | Könnyű | Szépíró | Természetes ]


Lecsupaszított, kicsontozott világ II.
Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen

Szerző: franken stein
2009. július 5. 18.56

 Lecsupaszított, kicsontozott világ – jellemeztük a legutóbb nálunk megjelent Cormac McCarthy-regényt, a Nem vénnek való vidéket. És itt most bajban vagyunk, mert a most megjelent, a szakma és a sajtó által a nyugati egekig dicsért 1985-ös mű sokkal inkább lecsupaszított és kicsontozott világot mutat be, és egyben deheroizálja az amerikai hőstörténetet. A könyvet letéve nem volt nehéz megfejteni, miért csak most jelent meg magyarul.

Vissza nekünk Karl Mayt! Vagy legalább my Károlyt!

Hol vannak már az olyan történetek, mint pl. amikor a jó indián szól a rossznak – biztos valami komancs vagy kajova volt –, hogy a párbaj során ne álljon vele szembe sportszerűtlenül, merőlegesen, mert mivel csak a térdét akarja eltalálni, így mindkettőt kénytelen lesz keresztüllőni, s így ellenfele nyomorék lőn? S úgy is lőn, lőtt. Na ilyen sportszerű indiánok, de fehérek se szerepelnek a Véres délkörökben, vagy ha igen, nagyon jól álcázzák magukat.
„Kezdjük a végén, kezdjük a végén.” A könyv nem a magyar, Karl Mayon és Gojko Miticen nevelkedett véneknek és széplelkeknek való. Az az erőszak-koncentrátum, amit McCarthy belésűrített, a szépirodalmat kedvelő átlagos magyar olvasó ingerküszöbét alaposan túllépi, egy nyugodalmas, háromórás autóbuszúton csak két órát bírtam folyamatosan végigolvasni belőle, majd inkább bambán az alföldi marha érdekes pampát néztem, ott legalább nem skalpoltak, vagy legalábbis úgy csinálták, hogy nem vettem észre. Ha már jenki (h)őstörténet, cowboyok, lovak, indiánok stb., marhára nem bírom a könyvek címkézését sem – általában, de jelen esetben a „legpokolibb” jelző talált („a Nem vénnek való vidék szerzőjének legpokolibb regénye”, áll a borítón fenyegetésképpen), és aki komolyan vette, és megvette a könyvet, az magára vessen. Vetettem is eleinte.
A regényes történetű özvegy Baradlayné stílusában lehetne sorolni lakonikusan a regény érdemeit: Van benne összefüggő, érdekfeszítő cselekmény, szellemi feladványok? Nincs. Van benne egy főhős, a „jó”? Nincs. Van benne szerelmi szál? Nincs. Sziporkázó párbeszédek, bonmot-k stb.? Nincs – csak Holden-féle idegesítő monológok. Hát akkor mi van?

Véres skalpok az északi, keleti, déli és nyugati égen

A regény nem egy gyalog vagy sétagalopp. A magyar szabadságharc idején járunk, 1848-ban, de ez egy sajátos szabadságharc, kizárólag az ember szabású egyéni életéért folyik. Szereplői nem a 66-os úton száguldoznak keresztül-kasul, hanem a lakott, de ingatag lakosságágú településeken, lakatlan vidékeken, pusztákon, hegyvidéken, sivatagban lovagolnak vagy éppen gyalog vánszorognak. Az indiánokat, de nemcsak indiánokat, hanem fehéreket, mexikóiakat stb. válogatás nélkül irtó Glanton-bandáról szólna a történet, vélnénk az első száz oldalon szerencsésen túljutva, ha nem tettük még félre a regényt. Majd rájöhetünk, hogy szó sincs erről, a Véres délkörök valójában nem egy bandáról, nem a 14 éves, eleinte főszereplőnek tűnő gyermekről szól (már a felütés is súlyos, ránehezedik az egész műre: „Lám a gyermek.”), aki túl hamar felnő, illetve a banda rossz szelleméről vagy szellemi vezéréről – bár Holden bíró esetében ez a kifejezés jóindulatú túlzás. A létező és betartatható törvény nélküli vad nyugatról és vad keletről, az amerikai álom kifordított eredetéről – hová tűnt a romantikus vadnyugat, my Károly?
Cormac McCarthy egy olyan deheroizálást visz végbe, tökélyre, ami minden illúziónkat szertefoszlatja. A (h)ős amerikaiak skalpolnak okkal, ok nélkül, különösebb értelem, szelektálás vagy lelkiismeret-furdalás nélkül. A központozás hiánya, mint a Nem vénnek való…-ban, itt is nagyon jól illik e csupasz világhoz. (Jellemző az egyik epizódszereplő remete életbölcsessége, amint kiszól a regényből, drámaian félre. „Négy dolog van ami pusztulásba viszi a világot. A nők a whisky a pénz meg a nigger.” – mondja a már rég nem gyermeknek.)
Szerethető szereplőt mutatóba sem látunk, csak a gonosz fokozataival találkozunk: az életéért ölő, esetleg a mellette lövöldöző bandatag életéért is ölő, a szórakozásból ölő és a gyönyörrel ölő. Vad ölők mind, válogatás nélkül. Amerika viszont még mindig megvan, az őslakos indiánok pedig gyakorlatilag nincsenek. Ez lenne a titka a korlátlan lehetőségek hazájának?
A „cselekmény” nagyobb részébe a szerző egyévnyi bandatörténetet sűrít, majd a természetes lemorzsolódás – evolúció? – során kétszereplőssé csontozódik a „történet”: a végén már mintha az író is megelégelné ezt a folyamatos gyilkolászást, nagyobb ugrásokkal juttat el a végkifejlethez, amikor már csak a 28 éves, majd 30 éves „gyermek” és a bíró marad. Az előbbi, mint az első oldalakról tudhatjuk, súlyos örökséget cipel a vállán, esélye sincs a kiemelkedésre, sorsa eleve elrendelt, a kérdés csak az, mikor görnyed össze alatta. A másik, a folyton filozofáló, már ránézésre is taszító Holden képes lenne másra is fordítani intelligenciáját, hiszen intelligens, feltalálja magát a legképtelenebb helyzetekben is, ám tehetségét moralizálásra és mortalizálásra használja. És bár McCarthy nem írja le, az erősebb győz ebben az esetben is. Csodák nincsenek, csak véres délkörök, és születő Amerika. „Mindenki a maga végzetét hajszolja és nem a másét” – nyilatkoztatja ki Holden egy helyütt, de még csak nem is igaz, hiszen itt mindenki mindenkinek árt. A mindent szabad, ami másnak nem árt naiv szentsége szürreálisan kifordul.
Aki nem tette le időben a regényt, végül nem bánta meg, de egy újabb illúzióval lett szegényebb. A legjobb regények közé biztos nem sorolnám, de a fontos, a hatásaival letaglózók közé annál inkább.
A szöveggondozás ezúttal sem nőtt föl a regény és a műfordítás színvonalához, a bosszantó kisebb hibák mellett olyan bölények is belekerültek, mint a szaru alapanyagú tülök anyagának hosszú (második) magánhangzós, egészen mást jelentő alakmása.

A szerzőről és a regényről

A Faulkner-, a Pulitzer- és a nemzeti könyvdíjas Cormac McCarthy a Rhode Island-i Providence-ben született, 1933-ban. Tíz regényt írt (emellett számos forgatókönyvön dolgozott), melyek közül a legutolsó, Az út (The Road) – melyet Pulitzer-díjjal jutalmaztak – hazájában 2007-ben jelent meg. Ebből a művéből John Hillcoat rendezett filmet, amit várhatóan 2009 végén mutatnak be az Egyesült Államokban. 2008-ban láthatták a magyar nézők is a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című regényből a Coen testvérek által készített filmadaptációt, amely 4 Oscar-díjat nyert el. Ugyancsak mozgókép készül –Ridley Scott rendezésével – a Véres délkörökből (Blood Meridian); ennek premiere egyelőre bizonytalan.
 A Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen című munkáját a kritikusok a 20. századi irodalom, azon túl pedig a teljes angol nyelvű irodalom legfontosabb regényei közt tartják számon; és Poe, Melville vagy Faulkner leghíresebb alkotásaihoz hasonlítják. Harold Bloom, a neves irodalmár egyenesen a négy legjobb élő amerikai író közé sorolja a szerzőt Don DeLillo, Philip Roth és Thomas Pynchon [róla is hamarosan írunk] társaságában.

Cormac McCarthy:
Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
Magvető, Budapest, 2009

Fordította: Bart István
Kötött, 125×195 mm, 540 oldal, 3990 Ft
ISBN 978 963 14 2714 0


Oldaltérkép