Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Bereczki Bálint: A mese

Szerző: Bereczki Bálint
2011. április 22.

Bereczki Bálint„Akkoriban, amikor a kétezredik év után még legalább hatvanat leszámoltak odafönn, Bálint, az újságíró csendes nyugdíjaséveit töltötte vidéki birtokán. Maradék haja és szakálla olyan fehér volt, mint a fiatal kuvaszok bundája, és míg dolgos felesége a konyhában sürgött-forgott, ő mindig a verandán időzött, notebookjával az ölében; olyan zenéket töltögetett le, amiket hosszú élete során még nem hallott. Nem kellett semmitől félnie, elismert embernek számított: a teljes körű ingyenes letöltést megengedték neki.”

A mese

Akkoriban, amikor a kétezredik év után még legalább hatvanat leszámoltak odafönn, Bálint, az újságíró csendes nyugdíjaséveit töltötte vidéki birtokán. Maradék haja és szakálla olyan fehér volt, mint a fiatal kuvaszok bundája, és míg dolgos felesége a konyhában sürgött-forgott, ő mindig a verandán időzött, kis notebookjával az ölében; olyan zenéket töltögetett le, amit hosszú élete során még nem hallott. Nem kellett semmitől félnie, elismert embernek számított: a teljes körű ingyenes letöltést megengedték neki.
Egyszer egy meleg nyári napon, midőn a bágyadt vidéki csendet csak az óceán halk morajlása zavarta meg kissé, az ősz Bálintot meglátogatták gyermekei és unokái. A fenséges ebéd után, amit Kata mama varázsolt eléjük a hosszan kinyújtózó tölgyfa asztalra, mindenki elpilledt. A szieszta óráiban, míg az öreg újságíró kávéját kevergette és pipáját tömögette, a legkisebb unokája telepedett melléje és csillogó barna szemekkel kérte a nagyapót:
– Bálint papa, mesélj nekem valamit!
Az öregúr arca felragyogott, eszébe jutott fiatalsága, amikor nagy mesélő hírében állt, alvóra tette notebookját, magát éberre, és ölébe kapta a kis lurkót.
– Milyen mesét szeretnél hallani, te kis rosszcsont?
– A zuckenbergeset, papi! – válaszolt mosolyogva a kisfiú. Ezt a népmesét akkoriban minden kisgyermek szinte kívülről fújta. Hol volt akkor már a hétfejű sárkány?
– Nono – vonta össze borzas szemöldökét az öreg –, tud a nagyapó sokkal jobb meséket is annál! Kíváncsi vagy arra, melyik volt a kedvence, mikor olyan kicsi volt, mint most te?
– Akkor a Lady Gagá-sat, aki meghódította a slágerlisták birodalmát, és fiatalon hihetetlen karriert csinált! – húzogatta a kisfiú kacagva a bölcs öreg szakállát, mintha nem is hallotta volna az előző mondatot. Ez a nagyszerű történet is ott volt már minden hatéves csöppség e-readerjén.
Bálint úgy érezte, jobb, ha gyorsan taktikát változtat, és kérdezés nélkül belevágott A kisgömböcbe. A régen hallott szavak úgy szálltak fel a fáradt délutánban, mint egy antik DVD-lejátszó tokjából a vastag szürke por, ha valaki rátalál a padláson.
– Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac…
– Az pontosan hol van? – vágott közbe hirtelen a gyermek. Már nyúlt is kis laptopja felé, hogy ügyetlen ujjaival elővarázsolja a Wikipédiát.
– Nagyon-nagyon messze innen, kisfiam – válaszolt Bálint, mintha maga is arról a földről érkezett volna valamikor.
– De melyik kontinensen? A tanár bácsi mindig azt mondja, hogy manapság csak a pontos és megbízható információkra alapozhatjuk a tudásunkat és a jövőnket – mondta a fiúcska, közben kihúzta magát, mint aki meghallja a nevét a jutalom e-könyv osztásakor.
Az öreg arcán büszke mosoly szaladt végig, de a tekintete mélyén egy kis szomorúság bujkált. Hosszasan gondolkodott, majd mutatóujját először saját, mélyen barázdált, majd a gyermek fiatal homlokára bökte, ami olyan sima volt még, mint a márvány.
– Itt van, ezen a kontinensen – mondta végül, és az „ezen” szót kicsit hosszabban nyújtotta el a kelleténél. A kisfiú pár pillanatig semmit sem szólt, majd kibuggyant belőle a hangos nevetés, fényesen és játékosan.
– Te vagy a legviccesebb, papa! Hát ott nincs is semmilyen kontinens, csak az agyunk! – és kacagva felugrott elkergetni a macskát, aki csendesen meditált az ablakpárkányon.
Bálint, az ősz bölcs szórakozottan és mosolyogva nézte a kisfiút, miközben a gondolatok a fejében ellentmondóan kavarogtak. – Ezek a mai gyerekek! Bármennyire is felkészültek, néha elfelejtik, hogyan használják az eszüket. Újra kinyitotta notebookját, és írni kezdett. Közben észrevette, hogy már régóta nem ég a pipája.


Oldaltérkép