Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



A kőszegi Ottlik-kiállításról

Szerző: Korda Eszter
2006. május 9. 13.07

 A kiállítás a tervezettnél egy hónappal tovább tart nyitva a Jurisics Vármúzeumban, tehát nem ma, a születésnapon zár be, hanem pünkösd keddjén, június 6-án. Elsősorban azért, hogy az osztálykirándulások idején minél többen láthassák. Néhány új tárgy, emlék is látható mától, például az a – egy árverésen nemrég fölbukkant – gépirat, amely arról tanúskodik, hogy Ottlikék (Vas Istvánnal, Lengyel Balázzsal, Tolnai Gáborral) 1945 júniusában Budapest címmel szerettek volna irodalmi folyóiratot indítani...
E kiállításhoz csinál kedvet Korda Eszter írása.


Minél hamarabb szeretném szavakba foglalni azt a katartikus élményt, amit az Ottlik-kiállítás nyújtott, nekem, aki idézőjelbe tettem ezt a nevet a disszertációm címében, hogy a szövegszerűségre tegyem a hangsúlyt, nekem, aki a gödöllői kiállításra el sem mentem a frissen diplomázottak gőgjében. (Csak azóta sajnálom, hogy nem láttam, olvasva G. Merva Mária ismertetését.)
Ez egy különleges kiállítás. Sok és fontos és jó idézet szerepelt ott, azok adták meg azt az Ottlik-hangulatot, amit aztán a tárgyak fokoztak. És itt nem a tollára, íróasztalára gondolok, mert az ilyen jellegű tárgyak csak hiányérzetet okoznak, nem magyarázzák a remekművek születését, sőt kiábrándíthatnak az áhítat helyett: „Csak ezzel írta?”. Ezért az irodalmi múzeum létjogosultságát az irodalmi élet szervezésében látom, és az annak való méltó helyszín kialakításában. Ilyen értelemben fontosabb lenne a kiállításmegnyitó, mint a kiállítás, vagy például az irodalmi műsorokra, rendhagyó irodalomórákra, író-olvasó találkozókra gondolok. Ennyiben egyetértek Kulcsár Szabó Ernő (a bevezető tárlóban olvasható) megnyitóbeszédével, mely kétségbe vonja a tárgyak dokumentatív voltát, és azok értelmezésére hív fel. Ez a beszéd és maga az Ottlik-kiállítás is egy olyan újfajta kultusz-alternatívát adhat, ami túllép a kultusz negatív jelentésárnyalatán, amely abból a befogadói attitűdből fakad, hogy az életrajzi író személye iránti rajongás elnyomja a szövegek értelmezését, és amit – valljuk be – ab ovo kiszolgál az író otthonának múzeummá alakítása.


Én a szövegszerűség pártján állok, talán túlzottan is. Valószínűleg azért is hatott rám olyan erősen a kiállítás, mert egyáltalán nem otthonos, teljesen más regisztereket mozgat meg, mint amire eddigi tapasztalataim alapján számítottam: a furcsa képek, kopár bútorok inkább rideg hangulatot keltenek, nem is próbálnak a tárgyak otthonos légkört kelteni, se egy szőnyeg, berendezési tárgyak, mindenhol csak papírok, illetve kék drapéria. Mégis Ottlik egyértelmű jelenlétét hordozzák a bridzsrészleg tárgyai. Nem is tudom felidézni az elemző szövegek, képek, idézetek arányát pontosan, hogy miért is voltak olyan jól adagolva, hogy mire eljutottam a szék támláján lógó zakóig, kicsordultak a könnyeim. Az biztos, hogy Alexa cikke a kiállítást bemutató, bevezető tárlóban már eleve megható, és felkeltette a zakó iránti figyelmet. „A zakó ott a széken a kőszegi vár egyik szobájában, most bújt ki belőle valaki, hogy nekidőljön az új partinak. Ha előre is hajlik, a háta egyenes.” (Alexa Károly: Az én Ottlikom, Vas Népe, 2006. nov. 12.) De talán az lehet a telitalálat, hogy a bridzsasztal fölötti, kevésbé ismert fényképeken Ottlik ezt viseli. Ettől teljesen jelenlévőnek, valóságosan létezőnek érezhető, mintha csak kiment volna egy pillanatra a mosdóba. Tehát egyetlen személyes tárgy elég, ami egyébként kicsit szokatlan a műfajban. Csakhogy Esterházy által már híressé vált ez a ruhadarab, és nagyon is kultikus módon azt az ottliki attitűdöt sűríti, amely egyben az Ottlik-kultusz alapja.  És itt vélem tetten érni a kultusz jófajta értelmezési lehetőségét. A szövegek ugyanis nem szorítkoznak kizárólag az Iskolára (hiszen az Ottlik-kultusz főként Iskola-kultusz), sőt a Buda kerül központba az ablak motívumával.
Ami igazán az ő szellemét hordozza ugyanis a kiállításon, az az „Ablak” motívum többféle megjelenítése. A kiállítás tere maga adja a sokféle ablakkal: belsővel, kifelé nézővel, magukkal a vitrinekkel, az ablak sokféle értelmezési lehetőségét. A legjelentősebb az a két terem közti ablak, amely tárlóként is működve a „színes gubanc” motívumát ábrázolja. Legalábbis én így értelmezem az egyre kisebbedő betűmérettel ismétlődő idézetet a tárló belső falán: „Mégis belekezdtél, Bébé. Kár volt, ugye? abba az ebédlőablakba a régi Fehérvári út 15/b alatt. A szemközt látható kopár tűzfalak, málló vakolatú üres boltívek, új, szokatlan világításban, ahogy a korareggeli napfény rájuk esik, mert iskolába kellett járnod újabban, rossz volt, ki az ágyból, mosdani, öltözni, Júlia, anyád, próbálod megfesteni és sehogyan sem boldogulsz vele. Túl nagy fába vágtad a fejszédet.” (Ottlik Géza: Buda, Európa, Budapest, 1993, 10.) Ugye amik ’már nem tartják helyette’. Másrészt a belső párkányon szavakra, betűkre szétvágott részletei összevissza keveredve az „esik szét” enigmatikus állítás képi megjelenítésével utalnak a „színes gubanc”-ra. Ez azért nagyon fontos részlete a kiállításnak, mert nem pusztán a laudáció gesztusát hordozza ettől, hanem az ottliki poétika lényegét is, amelyben a kudarc is elve benne van. Ettől sokkal lényegibb és poétikusabb ez a kiállítás a megszokottnál. És azért is, mert így a múzeum médiumként funkcionál, nemcsak szövegek, képek metamédiuma, hanem maga is jelentést hordozó a képzőművészethez hasonlóan. Ezért azokat is megmozgathatta a kiállítás, akik a megszokott módon nem olvasták, hanem nézték a kiállítást, hiszen az installáció felé mozdult el a szövegek, képek, tárgyak egymáshoz képest való elrendezése, amely a fizikai valóságon túlira utalva provokálja az értelmezést. (Épp emiatt vállalom a befogadásom szubjektivitását, hiszen egész más sorrendben haladó, másra koncentráló is lehet másvalaki befogadása.)


Másrészt viszont az Ottlik-kritika jelenlevősége miatt sokkal szakmaibb, mint egy átlagos irodalmi kiállítás, nemcsak a bevezető tárló, hanem az utolsó, a könyvnyi szakirodalmakat összegyűjtő tárló miatt is, amelyek stílszerűen keretbe foglalják az egészet. Stílszerűen, hiszen kulcsfontosságú poétikai eljárás ez Ottlik elbeszéléseiben. A legkurrensebb, legfrissebb szakirodalom és az Ottlik-kultusz szintézise a szombathelyieket dicséri, azt a barátságos, befogadó magatartást, mely semmit sem kezel ellenségesen vagy lenézően, hanem a kiegyensúlyozottsággal megadja annak lehetőségét, hogy méltó és elfogadható helyére kerüljön minden irodalmi törekvés. Így az értelmezés és az átélő azonosulás összekapcsolódik, ami ugyan kötődik a nyolcvanas évek Ottlik-kultuszához (Alexa szerkesztette a fiatal írók Ottlik születésnapját ünneplő „Sorakozó”-ját – Mozgó Világ, 1982. máj.), ugyanakkor képes szintetizálni a Kulcsár Szabó fémjelezte legelvontabb szakmaisággal.
Ötletes, gazdag, megható, intellektuálisan és művészileg a „műfaj” határait kitágító Fűzfa Balázs és kollégái, Bokányi Péter és Révész József kiállítása, köszönjük, hogy megrendezték, nagyon sokat adnak vele.


Az Ottlik-kiállítás a tervezettnél egy hónappal tovább lesz nyitva (Jurisics Vármúzeum, naponta 10-től 17 óráig látogatható, hétfő kivételével), tehát nem ma, a születésnapon zár be, hanem pünkösd keddjén, június 6-án. Elsősorban azért is, hogy az osztálykirándulások idején minél többen láthassák. Néhány új tárgy, emlék is látható mától, például az a – egy árverésen nemrég fölbukkant – gépirat, amely arról tanúskodik, hogy Ottlikék (Vas Istvánnal, Lengyel Balázzsal, Tolnai Gáborral) 1945 júniusában Budapest címmel szerettek volna irodalmi folyóiratot indítani... – valójában a Nyugatot újraindítani a 38. évfolyammal, ahogy később Ottlik erre a /Prózá/ban visszaemlékszik.


 


Oldaltérkép