Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Életrajz | Esszék, tanulmányok | Interjú, riportok | Kiállítások, ajánlók, hírek | Kritika ]


Ráth György és munkássága – emlékezés az Iparművészeti Múzeum első főigazgatójára

Szerző: L. Kiss Anna
2007. március 31. 19.43

 Hármas centenáriuma volt az idei és az elmúlt két esztendőben Ráth Györgynek (1828–1905). A jogász, műgyűjtő 1905 júliusában hunyt el, még abban az esztendőben műtárgyait özvegye felajánlotta a magyar államkincstárnak, 1906-ban az Iparművészeti Múzeum kiegészítő részeként létrejött az Országos Ráth György Múzeum, amelynek megalapításáról 1907-ben törvénycikket alkottak. E hármas centenárium jegyében jelentette meg az Iparművészeti Múzeum – az NKA támogatásával – az Egy magyar polgár. Ráth György és munkássága címmel kiadványát, melyben újra hajdani egységében fellelhető az 1000 darabos Ráth-gyűjtemény, legalább egy kötetben.


„Az igazságnak és a szépnek élt.
Hit lakta szívét és nagy akarat.
Tett és ösztönzött
szebb jövőt remélt.
Minden java a nemzeté maradt.”
Eme sorok állnak a Kerepesi temetői síremlékén és vezetik be életrajzát a tanulmánykötetben rendkívül sokatmondóan.
Valóban ilyen volt Ráth György. Műgyűjteményével, hagyatékával azonban, melyet egészben szeretett volna tudni a Városligeti fasorban lévő villájában, a nemzet mostohán bánt, ma már nem létezik. Hogy is jutottunk el idáig?
Ráth György Szegeden született 1828. március 6-án, gazdálkodó család sarjaként. Három fivére fontos szerepet játszott Magyarország ipari, kereskedelmi és kulturális életében.
György jogi tanulmányokat folytatott, és élete első felében e területen is dolgozott. Volt írnok az Országgyűlés Csongrád vármegyei követei mellett, majd a Pénzügyminisztériumban segédfogalmazó. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban önkéntes nemzetőrként vett részt, de nyugodt, megfontolt és radikalizmustól mentes gondolkodása miatt nem tartozott a márciusi ifjak közé.
Ezért aztán a szabadságharc bukása után nem kellett elszenvednie a megtorlás intézkedéseit. Szellemiségében szabadelvű volt, ezt tükrözte a két, álnéven megjelent politikai-történelmi tárgyú kötete, a Kossuth parlamenti élete, valamint a Honvéd- és huszárélet anekdotákban.
Az 1850-es évek elejétől a törvénykezési pálya és annak állomásai határozták meg életét. (Írásaiban is a jogi témájú könyvek váltak uralkodóvá.) Dolgozott Bécsben a legfőbb ítélőszéknél, a magyar királyi udvari kancelláriánál fogalmazóként, majd gróf Apponyi György főkancellár elnöki titkáraként, később királyi táblai bíróként, a hétszemélyes táblánál előadóként. Bírói pályafutásának csúcsára idehaza jutott el, előbb a pesti királyi ítélőtábla rendes bírája, semmítőszéki bíró lett, végül királyi táblai tanácselnökként vonult nyugdíjba.
Ráth Györgyöt a jogi pálya, a bírói munka mellett a művészetek is komolyan érdekelték. Már  Ráth GyörgyApponyi Györggyel is bejáratossá vált a bécsi műgyűjteményekbe, régiségtárakba, könyvkereskedésekbe. Megismerkedett és baráti viszonyt ápolt Böhm József Dániel és Pulszky Ferenc műgyűjtőkkel, akiktől sokat tanult. Szoros kapcsolatot ápolt Posonyi Sándor műkereskedővel, akitől, illetve akinek segítségével sok értékes műtárgyat vásárolt. Eleinte magyar vonatkozású könyveket és metszeteket, az utóbbiakat pl. Dürer és Rembrandt művei közül. Sokat jelentett neki a Pulszky Ferenchez fűződő barátság, aki mentora is volt, és hozzájárult Ráth művészeti ismereteinek elmélyüléséhez. Pulszky 1867 és 1890 között
a magyar egyetemi, kulturális élet meghatározó alakja volt. Neki is köszönhette Ráth György, hogy a magyar művészeti közéletben fontos pozíciókba juthatott.
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmányi elnöke volt, hathatósan tevékenykedett a régi Műcsarnok és a Zeneakadémia létesítésében, az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács alelnökének is megválasztották, majd díszelnöke lett a Nemzeti Szalonnak. Az MTA archeológiai és irodalomtörténeti bizottságának tagja, a Magyar Iparművészeti Társulatnak pedig alapító tagja, majd elnöke volt. Tevékeny részt vállalt az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum szervezésében, amelyet aztán igazgatóként, majd 10 éven át főigazgatóként vezetett.
Feladatai mellett folyton szervezett, hol a bécsi világkiállításon, vagy zsűrizett ugyanott szobrászati alkotásokat, hol az Erzsébet- majd a Deák-szoborbizottságban. Később aktívan részt vett a párizsi világkiállítás és a torinói nemzetközi művészeti kiállítás szervezésének és lebonyolításában.
S mindemellett „művészetpolitikus” és neves polgári műgyűjtő is volt. Műgyűjteményét folyamatosan gyarapította, eladásokkal, cserékkel, vásárlásokkal. A már korábban említett könyvek és metszetek mellett ókori egyiptomi szobrokkal, görög vázákkal, római plasztikákkal, középkori és reneszánsz szoboranyaggal, puszpáng- és körtefaragásokkal, német domborművekkel, közép- és újabb kori metszett kövekkel, gemmákkal (vésett vagy alakos ábrázolással díszített drága- vagy féldrágakövek). Kedvelte az ötvöstárgyakat, elsősorban a régi ékszereket, de egyéb tárgyak, így elsősorban a magyar ötvösség termékei is szép számmal voltak birtokában.
Kollekciójának leghíresebb része képgyűjteménye volt, melynek gerincét a 17. századi holland festmények adták, mellettük jó itáliai anyaga is volt, s talán kevésbé jelentős németalföldi darabok is.
Élete utolsó éveit a Városligeti fasorban lévő, Ybl Miklós tervei alapján épült villában töltötte, melyet megvásárlását követően úgy alakíttatott át, hogy műgyűjteményének is otthont nyújtson. Könyvtárát már 1895-ben – halála esetére – a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta, amely ott a mai napig teljességében megőriztetett.
Halála után özvegye az egész műgyűjteményt ingyen – csupán a villa vételárának fejében – átadta a magyar államnak. Így jöhetett létre 1906-ban az Országos Ráth György Múzeum a Városligeti fasor 12. szám alatti villában. Az utókor azonban nem bizonyult hálásnak Ráth György és hagyatéka iránt. Már 1920-ban a rokon Végh Gyula, az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatója felvetette a múzeum önállóságának megszüntetését, elsősorban a fenntartási költségek nagyságára hivatkozva. Már akkoriban a Ráth-gyűjtemény néhány darabját árverésen értékesítették.
A gyűjtemény a II. világháború előtt és alatt is kisebb veszteségeket szenvedett, a bombázás, lopás, szándékos károkozás miatt. Helyreállítása, felújítása és megnyitása viszonylag kis költséggel megoldható lett volna. De hiábavalónak bizonyult az az érv is, miszerint „Hű hirdetője a millenniumi időkben élt pesti polgárnak az egyetemes kultúrába európai magas értékkel és nívóval való bekapcsolódásának.”
Beleszólt a politika, és 1954 elején a Ráth György Múzeum a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum tulajdonába került. Műtárgyait profiltisztítás jelszóval különböző múzeumi gyűjteményekbe olvasztották be. Osztozott rajta a Szépművészeti, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum.
Bár az épület a rendszerváltást követően visszakapta eredeti nevét mint Ráth György Múzeum, azonban egyedül a rekonstruált ebédlőben látható Ráth-emlékszoba emlékeztet az adományozóra. A múzeum állandó és ideiglenes kiállításai a Hopp Ferenc-múzeum anyagára épülnek.
A jogász Ráth Györgyről, a műgyűjtőről, a művészetpolitikusról, munkásságáról mesél, állít neki emléket az Iparművészeti Múzeumnak a Horváth Hilda művészettörténész szerkesztette kiadványa. A kötet öt tanulmányból áll, melyből hármat maga a szerkesztő jegyez. Horváth Hilda a kötet bemutatóján beszélt arról, hogy az egykori Iparművészeti Múzeum anyagának kutatása keretében foglalkoztak, illetve foglalkoznak a Ráth György-gyűjtemény kutatásával is.
Ez utóbbit segíti, hogy a Ráth-gyűjtemény dokumentumai megvannak, hiszen Radisics Jenő – aki a főigazgatói székben utódja volt – leltárt készíttetett a gyűjtemény műtárgyairól és a Ráth-villáról, annak berendezéseiről fennmaradt egy fényképes dokumentáció is az Iparművészeti adattárában. Mindezen kutatási eredményeket felhasználva ír Horváth Hilda a Ráth György az IM első főigazgatója című tanulmányában arról, hogyan munkálkodtak Ráth és kortársai a XIX. század második felében a műipar fejlesztésén, az esztétikai igényességért, mivel az ipari forradalom eredményeként a tömegtermelés elsilányította a termékeket. Az 1851-es londoni világkiállítást követően megalakult a világ első, a londoni iparművészeti múzeum, amelyet a bécsi, majd a budapesti követett. Hogyan jött létre az Iparművészeti Múzeum, kik és mi módon bábáskodtak körülötte és milyen szerepe volt ebben Ráth Györgynek; majd utóbb főigazgatóként milyen intézkedései és törekvései voltak; milyen bel- és külföldi kapcsolatokat tartottak fenn a múzeum anyagának gyarapítása érdekében; milyen tevékenységet fejtett ki Ráth az Iparművészeti Társulat elnökeként? – mindezekbe beavatja az olvasót a dolgozat írója.
Majd egy másik tanulmányában Horváth Hilda „Egy műgyűjtemény metamorfózisa” keretében részletesen megismerteti az olvasót Ráth műtárgyvásárlásaival, különös tekintettel iparművészeti kollekciójára, a magyar és a külföldi műgyűjteményekkel és gyűjtőkkel ápolt kapcsolatával.
Harmadik tanulmányában („Művész otthonból – múzeum” címmel) hitelesen számol be Ráth György otthonairól, valamint az Országos Ráth György Múzeumról és annak sorsáról.
Eötvös Loránd a Magyar Tudományos Akadémia elnöke levelet írt Ráth Györgynek: megköszönte és elfogadta adományát, amellyel könyvtárát az Akadémiára ruházta. Az MTA megőrizte, gondozza és a kutatók számára elérhetővé teszi.
Rozsondai Marianne tanulmánya az olvasók számára is betekintést nyújt Ráth régikönyv-gyűjteményébe. Részletesen és izgalmasan ír az 1501 előtti ősnyomtatványokról, a gyűjtemény könyvkötéseiről.
A kötet egyetlen férfi szerzőjeként Mravik László összefoglaló dolgozatában Ráth Györgyről mint „Egy XIX. századi szabadgondolkodó műgyűjtő”-ről ír. Elhelyezi őt a polgári műgyűjtés korában és a műgyűjtők között. Ecseteli a kortárs műgyűjtők személyiségét, sommás ítéletet alkotva róluk. Hatásukat és kapcsolatukat Ráthra, illetve Ráthtal. Mravik Ráth Györgyöt a polgári műgyűjtés foglalatjaként, legszabadabb szellemeként jellemzi. Képet rajzol életéről, munkásságáról, majd műtárgycsoportokban foglalkozik kollekciójának elemeivel, megemlítve az általa legjelesebbnek tartott darabjait. Tanulmánya segítségével az olvasó elképzelheti, hogy milyen is volt a Ráth-gyűjtemény.
A kötet végén mintegy 76 fotón láthatóak az eredeti Ráth-villa szobái, berendezései, tárgyai. Felvételek mutatják be a gyűjtemény egy-egy értékes könyvkötését. A műtárgyak és festmények felvételei csodálatos darabokkal szembesítik az olvasót, melyekről az is megtudható, hogy mely múzeumban tekinthetők meg teljes valójukban.
Az Iparművészeti Múzeum szép kivitelű és tartalmas kiadványát március elején a fasori villa épületében rendezett ünnepélyes bemutatón Marosi Ernő
akadémikus a Ráth-gyűjtemény, illetve a Ráth György-múzeum szellemi rekonstrukciójához kezdetnek, ajánlható irodalomnak és ihlető forrásnak jellemezte, melyért köszönetet mondott. A professzor könyvajánlójában beszélt a XIX. század második felének művészettörténetéről, a londoni és az azt követő világkiállítások hatásairól, Marosi Ernő (korábbi felvétel)az iparművészeti múzeumok megalapításáról és kortörténetéről, a kézművesség szerepéről. A speciálisan magyar törekvésről, mely az iparművészetben a nemzeti múltat, a nemzeti múlt technikáinak ornamentikájának felújítására vonatkozó törekvést jelentette. (pl. Zsolnay-gyár, vagy az Iparművészeti Múzeum épülete, amely e törekvés megvalósult emléke). Marosi Ernő élesen vitába szállt a kötet egyik tanulmányszerzője, Mravik László egyes megállapításaival. Így azzal, hogy Ráth György szabadgondolkodó műgyűjtő volt. Szerinte a két fogalom nem kapcsolható össze. A művészettörténet-írás vitatható megállapításának ítélte Mravik tanulmányának azon kijelentését, miszerint „..a polgári műgyűjtés akkor fejlődött hirtelen látványosan, amikor a feudális társadalmi berendezkedés végleg csődöt mondott, amikor a liberalizmus (azaz annak konzervatív ága) az európai és az észak-amerikai kontinensen vált a gondolkodás meghatározójává.” Vitatta a dolgozat Pulszky Ferenc és Ráth György kapcsolatára vonatkozó megállapításait is. Majd az akadémikus ecsetelte, hogyan kapcsolódott Ráth György a magyar műgyűjtés felvilágosodás kori hagyományához.
Vitába szállt ugyanakkor a kötet szerzőinek azon gondolatával, hogy a Ráth György Múzeumot eredeti formájában és gyűjteményével visszaállítsák. Véleménye szerint vannak dolgok, amelyek visszahozhatatlanok. Az a világ, amelyben Ráth György dolgozott, amelybe múzeuma illeszkedett, az I. világháború végén menthetetlenül megszűnt, véget ért.
Nem kell feltétlenül a sztálinizmust, a népi demokráciát okolni az önálló Ráth-múzeum megszűnéséért. Azt a típusú múzeumot, az enteriőr múzeumot, amit a Ráth-múzeum jelentett, a múzeumi differenciálódás, a múzeumi modernizálódás szüntette meg. E modernizáción valószínűleg nem szabad és nem érdemes fordítanunk, összegezte mondandóját Marosi Ernő.
Úgy gondolom, vitába lehet szállni a tanulmánykötet egyes megállapításaival, és persze a professzor ellenvéleményével is (mely időnként talán túl éles és nem is az alkalomhoz illő formában fogalmazódott meg). Egy dolog azonban biztos, az Iparművészeti Múzeum hármas centenáriumi kiadványa értékes és tanulságos olvasmány. Egy olyan személyiségnek állít emléket, akiről halálakor Lyka Károly a Művészet című lapban így írt: „Ráth György legkitűnőbb művészet-politikusunk, (…) nagyérdemű jogász, (…) szerencsés kezű és szakértő gyűjtő, (…) a művészeti ügyek erőskezű irányítója. (…)
Ráth György különféle elnöki és igazgató tagsági címe nem volt puszta cím. Mindenütt, ahol közreműködött, ő volt egyben az első munkás is. Egészséges eszméit, amelyekhez biztos alapot szerzett, mint gyűjtő, keresztülvitte szívós küzdelemmel, szinte dacos kitartással…
Ő volt egyike a legelsőknek, aki művészetünk magyaros jellegét kívánta, követelte. Kivált az iparművészet terén. Makacs kitartása egyenest bámulni való volt…
Ráth György nagy sikerének titka éppen abban rejlett, hogy fel tudta fogni a helyzetet, meg tudta találni az élet által követelt módokat és meg tudta választani a legrátermettebb munkatársakat.
Nimbuszt von munkája köré a bámulatos kitartás, a munka kultusza, a fáradhatatlanság. Ha valaki, úgy ő nevezhető a magyar művészet igazi apostolának.”


Link:
Polgársors, avagy út Zalaszentgróttól Floridáig


Oldaltérkép