Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Életrajzok | Előadások, kiállítások, hírek | Interjúk, riportok | Kritika ]


Edek, te bitang
Sławomir Mrożek: Tangó

Szerző: leho
2013. május 23.

 Itt vannak az ászok, vígan dudorászok – valami hasonló hazardőr tucatszellemességgel indul a darab, a szabadszájú nagymama (Pogány Judit), a második gyermekkorát élő öccse (Csuja Imre) és a túlzottan szofisztikált gondolatokkal nem küzdő házibarát, Edek (Debreczeny Csaba) veri a blattot. A díszlet eklektikus-posztmodern-trehány, de kortalan lakásbelső, vécécsészék lógnak az égből stb.

Majd színre lép kombinéban az anya (Für Anikó), később az ön ki/be teljesítő pizsamaslicce-gombolatlan apa, egy ott alvó álszende szőke unokahúg (Szandtner Anna), s végre megjelenik a kis gonosz medikus (Máthé Zsolt), aki gatyába akar rázni. Már az önmagából kivetkőzött családját. Rendnek kell lenni!
Mi végre? Mrożek 
1964-es, ma is aktuális drámájának nagyjában-egészében ez a veleje. Mi végre a lázadás, ha már minden ellen lázadtunk és mindent elértünk? Mi marad a következő nemzedéknek, ami ellen lázadhat? Az emberiség odáig jutott, hogy nincs már tragédia – magyarázza a pro forma is performer apa a szülei lázadása ellen évszázados polgári erényekkel, sarkos életszabályokkal felvértezve lázadó fiúnak.
Nagyszerű darab, Mrożek kaján képpel állapíthatná meg: 2013-ban ugyanúgy üt, például Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt
. Kiüresedett családi miliő. Megmaradt hóbortjaiknak élő nagyszülők, cél nélkül tengő-lengő középgeneráció, ideges, mindent akaró fiatalság, kilátástalan körforgás.
A csehovi időmúlatásba – örökös kártyapartik, Eleonóra és Edek viszonya, Sztomil performanszai – belerondít Artúr, s meg akarja nevelni a családját. Sőt, az élete párjának kiszemelt unokahúghoz is másképp közeledik, mint ahogy szokás és az el is várná. Polgári rend szerint akarja elvenni feleségül. Artúr fel akarja ébreszteni apja féltékenységét is, kezébe nyom egy pisztolyt, akár tragédia árán is ki akarja rángatni őt a posványból. Nem sikerül, a folytonos filozofálás közben ráébred, ezekkel csak bottal lehet beszélni, végső soron csupán a hatalom változtathatja meg őket.
Artúr az igazi önmagát megtaláló Eugéniusz bácsi (nem egy EU-géniusz) segítségével eléri, hogy már-már minden beleillik a mosolyalbumba, mindenki belerázódik a padlásról lehurcolt és molyos polgári ruhákba (apjára még fűzőt is aggatna nagybátyja), felveszi a jobbik énjét, s eljön a kitűzött esküvő napja. A lakást kitakarítják, csupaszak lesznek a falak, eltűnik minden hippis, undergroudos berendezési tárgy, sőt oda Edek Bundesliga-bajusza és melegítője is.
A nagymama azonban halálával, egyfajta lázadás ez is, belerondít az idilli összképbe. Ala sem biztos Artúr érzelmeiben, ő „boldog” akar lenni, és azt csinálni, ami neki jó, Artúr viszont semmi kézzel fogható bizonyítékkal nem szolgált a nagy napig, hogy valóban él-hal érte, és végül a zsarnoki gyermeket a lakájjá nemesedett Edek lövi le, aki annál inkább érdeklődött Ala boldogságfaktora iránt.
Edek, mint Eleonóra többször kijelentette, mindent úgy tesz, ahogy kell, nem viszi túlzásba a gondolkodást (nem gondolkodik), él a maga természetességében. A házibarát azonban egyszer csak felismeri, eljött az ő ideje, s maga alá gyűri a családot. A hatalommal az intelligens Artúr nem tud mit kezdeni, megfertőzöttjei, a bácsi és a nevető harmadik, Edek tangója a zárójelenetben viszont egy még kilátástalanabb jövőt vetít előre.
Lüktető, frappáns a szöveg, semmi rizsporosság nem érződik rajta; hol magasröptű, intellektuális, hol ordenáré, vaskos, hol egyszerűen szellemes, humoros a nyelvezet. A rendező jól választott színészeket, akik épp a testhez állás (és a kitűnő darab) miatt nagyszerű alakításokkal örvendeztették meg a publikumot. Talán a legnehezebb feladatot kapó Máthé Zsolt birkózott meg kevésbé a szereppel, a többiek igazi jutalomjátékként fogták fel karakterüket, szinte lubickoltak benne. Az Örkény, nevéhez hűen, megint egy abszurd darabot hozott le a közép-európai padlásról, és milyen jól tette.

 Eugénia, a nagymama Pogány Judit
Eugéniusz, az öccse Csuja Imre
Sztomil, az apa Mácsai Pál
Eleonóra, az anya Für Anikó
Artúr, a fiú Máthé Zsolt
Ala, az unokahúg Szandtner Anna
Edek Debreczeny Csaba

Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Ignjatovic Kristina
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Ügyelő: Berta Tamás
Súgó: Kanizsay Zita
Asszisztens: Horváth Éva
Rendező: Bagossy László

2012. május 17.


Oldaltérkép