Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Reneszánsz év 2008 | Úttalan utazás ]


Prága, a száz torony városa 2.

Szerző, fotó: vörös októbeer
2013. február 12.

 Pénteken délelőtt maradtunk az Újvárosban, szigorúan kulturális tudásszomjtól indíttatva az első utunk a Křemencova 11.-be (Nové Město, Praha 1) vezetett. Közvetlen a szomszédságában Švejk (~ Restaurant U Karla, Křemencova 7.) vigyorgott egy cégtábláról, ám mi nem holmi könnyed szórakozásra, hanem múzeumba vágytunk, mely a Pivovar a Restaurace U Flekůban található. Történetesen 1499-ben alapították, a névadó Jakub Flekovský 1762-ben vette meg, majd 1921-től a Brtník család lett a tulajdonos. Nem egyszerű az ismeretek megszerzése.

 U Fleků

Ugyanis még szinte be sem tértünk, máris egy asztalhoz tereltek a turistákra kedvesen, ám rámenősen vadászó pincérek, az egyik az orrunk alá tartotta a Becherowkákkal teli tálcát, a másik pedig rögtön vetítette az itt főzött, Prágában csak itt csapolt barnát (Flekovský leľák 13°, 4 dl, 1943 óta azonos receptúra alapján főzik). A hatvan korona a többi söröző áraihoz képest igen borsos, de nagyon jó, karamelles ízű a láger, és csak naturalny összetevőkből áll, cukor hozzáadása nélkül készül – ezt később, a valódi célpontnál, a múzeumban tudtuk meg. Hangulatos az udvara, nyolctermes a söröző, különféle (nem csak cseh) futballszurkolói fanok szórakozóhelye is. A helyiek elkerülik, inkább csak turistákat láttunk, egy hangos magyar csoportot is, a tárlatvezetőnk megkérdezte, milyen magyar ünnep van, mert a megszokottnál több honfitársunk járt a napokban náluk. A belső udvar falára pingált ördögábra arra szolgál, hogy aki az ürdüngből 2–x-et lát, azonnal hagyja abba a serivást, mert a lelke már nem a sajátja.

 

Úgy jártunk, mint Karinthy hegedűse, a kötelező magasságok és udvariassági körök után végre az egykori malátázóházhoz, a múzeumhoz értünk, ahol egy úriember bevezetett a középkori cseh serfőzés rejtelmeibe és a serfőzőbe. A címkefelhőbe a víz, 13°, komló, maláta, pörkölés, élesztő, hűtés, hordó, palackozás, csap szavakat írhattuk volna. Ma is a tulajdonosok közé tartoznak a legendás Václav Brtník (1864–1937, a név jelentése medve, ezért látható aranymackó az óra fölött) örökösei. Persze a Flekůnál is történt államosítás, 1949-ben, és a kilencvenes évek elején reprivatizáció, de ez csak a japánoknak különlegesség. Egy órán át nézegettük a patinás és érdekes szerszámokat, kellékeket, a malátázót, a pörköléstől fekete falakat, a szárítót, palackozókat stb.

Ezután általmentünk a Moldván (Vltava), a hétköznap is tömegeket vonzó Károly hídon (Karlův most), megcsodáltuk a 30 szobrot (a legtöbb már csak másolat). Prága belvárosa gyalog bejárható, szinte nem is használtuk a tömegközlekedést (3 napos bérlet 310 CZK) a városnézéshez. Sietni kell a gyalogátkelőknél, rövid ideig tart a zöld jelzés. Világvároshoz képest tiszta, és kutyát, kutyagumit is alig láttunk (több helyen kitett papírtasakokat igen) a belső kerületekben. Hajléktalant sem, inkább néhány kéregetőt, utcazenészt a frekventált helyeken (vár, Károly híd, Vencel tér), de közel sem budapesti léptékben. Átérve a Kisoldalra (Malá straná), körülnéztünk, nagyon sok a bóvliárus, a mi Várunkat idézi. A nagy séta után megpihentem a Kandúrhoz címzett sörözőben (U Kocoura, Nerudova 2.), becsületes a černý Kozel (35 CZK), de prágai szinten semmi különös. Kifelé megpróbálkozom a viszontlátásra köszönéssel (mint Stirlitz a daszvidányjával a Fehér Házban), még nem az igazi, az „shl” (szkl) megvan, de az a-t összekeverem az e-vel, és nem tudom úgy énekelni, mint ők, spongyát rá. 

Vissza az Óvárosba!

Nagyon sűrű Prága, lépten-nyomon nevezetességbe botlottunk, néha szó szerint. Például az óvárosi Lőportorony (XI. századi, a 13 Óvárosba vezető kapu egyike, a XVII. században lőport tároltak benne, innen a név) olyan, mintha a Teremtő vagy egy ufó odapottyantotta volna a házak közé. Nagyon sok helyütt, főleg a várban, borzasztó sűrűn építkeztek, szinte egymás hegyén-hátán állnak a különböző korban épített eltérő stílusú templomok és lakóházak – elképesztő szerencse, hogy világháborús kataklizmák után ennyire épségben maradhattak.

Az Óvárosi téren a sűrű hószállingózás ellenére rengetegen múlatják az időt, vagy épp várják, hogy az óra elüsse az egészet, hiszen az Óvárosi Városháza ablakaiban ilyenkor megjelenik a 12 apostol szobra. Sokan feszült blendével, résen állva várják. Csak ezen a téren, ha bemennénk az itteni templomokba, palotákba, múzeumokba – s télen is nyitva lenne minden –, akár két napot el lehetne tölteni. Persze itt is utcazenélnek sokan, kitelepült vendéglátóknál lehet enni vagy akár forralt bort inni, sátor alatt a közeli Havelská utcában csecsebecséket, édességet, ajándékot venni; nem csupán nálunk, itt is nagyon sok a gagyi.
A Havelská Koruna önkiszolgáló étteremben ebédelünk, kipróbálunk egy knédlis-pörköltes ételt (guláš) és a svíčkovát (svíčková na smetaně, pácolt marhabélszín mártással), utóbbi, az SCS szerint a leginkább cseh étel
itt nem világvevő, de 100 korona alatt a belvárosban egy főételtől ez nem is várható el. Kulturált hely, pénztárcakímélő. Végigsétálunk a Vencel téren, a világvárosi őrület majd minden vadhajtása megtalálható: például kirakatban emberek ülnek, lábuk a vízbe lóg, s kis halak eszegetik róluk a frankót, hm. Annyira nem is tetszik nekem a tér, bármely európai városé lehetne az egyenüzleteivel, fogyasztói nyomulásával.

  

Az estet a Zsebútitárs Prága ajánlása alapján – „a város legjobb helye, ha zsíros ételekre vágyunk, és remek a sör” – az újvárosi U Havrana sörözőben zárjuk (Hálková 6., Praha 1). Nagyon sok a fiatal, talán az lehet az oka, hogy ez a hely sokáig, hajnali ötig nyitva tart. Nagy élet zajlik, a klasszikus kocsmai kérdésre (mi folyik itt?) a válasz a sör-[bor-]pálinka kombinációból leginkább a folyékony kenyér, az átlag pivnicékben, pivovarokban a csehek valóban többnyire csak söröznek és beszélgetnek. A sörkorcsolyák (Chu»ovky k pivu) közül végre megismerkedünk a hermelinnel (nakládaný hermelín, rakott hermelin, az SCS nagy hermelintesztje), ami a camembert rakott, rántott és ezerféle formáját jelenti hidegen és melegen. A sörök nagyszerűek (25–35 CZK), de a Flekovský leľákot aznap semmi nem überelte. A füstöt nehéz megszokni, a szállóba érve a ruháinkat kitettük az erkélyre. Prága a száz csehó városa is. (Folytatjuk)

További képek Facebook-oldalunkon

Az 1. rész


Oldaltérkép