Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Ötven éve húzták fel a falat
Parádés múzeumi kínálat az ezerarcú Berlinben – II.

Szerző: Eszéki Erzsébet, fotó: Dobó László, Eszéki Erzsébet
2011. augusztus 13.

 Ma 50 éve, 1961. augusztus 13-án húzták fel a falat Berlinben. Orosz István 28 évvel később, a fal 1989-es lebontásakor készítette ezt a grafikát. Megszokhattuk, hogy a kitűnő magyar képzőművész, animációs rendező művei filozofikus alkotások, így ez a plakát is elgondolkoztat: a fal lufiként száll el, miközben az ott élők nagyon is tevékenyen részt vettek az elbontásban, csákányokkal és más szerszámokkal szedték szét a betonépítményt. Amely véresen komoly valóságként szakította szét, zárta el egymástól a város keleti és nyugati felén lakókat, sokszor családokat. A fal 1989-ben szerencsére eltűnt (egy-két helyen maradt csak meg egy darabja, mementóként), de a mai Berlinnek nagyon is jelenkori, szerves része a múlt. Erről is szól ez a berlini cikk.

A múzeumok az ötven éve, 1961. augusztus 13-án felhúzott fal 1989-es leomlása, a kettészakított város egyesítése után szédítő tempóban egyesítették az egyébként is értékes gyűjteményüket. Közben eredeti, izgalmas módon születnek újjá régi épületek és gyűjtemények is.

 

  

Kékes „doboz” a belvárosban

Július eleje óta szabálytalan építmény vonzza a látogatókat a belvárosban, a Spree partján. Itt állt a Városi Palota, a Stadtschloss, amely a II. világháborúban súlyosan megsérült. A szétbombázott épületek sorsa is másképp alakult általában Nyugat-Berlinben és az NDK fővárosában: az előbbiben amit csak lehetett, megmentettek, helyreállítottak, míg Kelet-Berlinben nagyjából „letolták” a régi, megsérült épületeket, hogy a helyükre hatalmas lakótelepeket építsenek. Ennek a kettősségnek a nyoma ma is érezhető, ahogy az szintén, miként próbálnak a kelet-berlini örökséggel valami érdekeset kezdeni (például az első cikkben említett Hackescher Markt közelében, a DDR-időben parlagon heverő, mára Hackesche Höfe néven újjáéledt épületegyüttesben és környékén, amely ma pompás kis város a városban).

  
 

A hajdanvolt barokk Stadtschloss megsérült, lebontották. A helyén épült fel az NDK „dicsőségére”, régi épületektől körülölelve és ettől még abszurdabban a Palast der Republik, a Köztársaság Palotája nevű ormótlan borzalom. Hosszú évekig tartott a nyilvános vita arról, hogy mit kezdjenek vele, majd a döntés után sziszifuszi munkával elbontották a hatalmas, ronda tömböt.

 
 

Itt fehérlik-kéklik most a Humboldt-Box információs központ. Felépítik ugyanis a régi Városi Palota mását, de érdekes módon: a régi homlokzattal, mögötte modern terekkel. Az új központban mutatják most be a Humboldt-Forum névre keresztelt tervet, a Berlini Állami Múzeumok Ázsiai Művészetek Múzeuma, az Etnológiai Múzeum, a Berlini Humboldt Egyetem és a Berlini Központi Könyvtár koncepcióját, hogy minél többen megismerkedhessenek már most azzal, ami ezen a területen születik. A hírek szerint özönlenek is a látogatók – hiába, ki- és megbeszélős társadalom a németeké, ahogy azt a múlt feldolgozásánál is tapasztalhatjuk, nagyjából 1968 óta folyamatosan.

Időutazás Berlinben

Ahogy a régi, kelet–nyugati S-Bahn hosszú szakaszán 731 régi, falazott viadukton halad a városi gyorsvasút, s a boltívek alatt hangulatos galériák, kávézók, éttermek találhatók, úgy nem dobják el a régit, amelyből sokakat vonzó látványosság lehet.

 

  

A nagy tó, a Wannsee melletti erdő part menti útján vártunk a buszra, amikor közeledett a menetrendben kiírt járat. Ámulva néztük: régi, emeletes busz volt, olyan, amilyen évtizedekkel ezelőtt közlekedett Nyugat-Berlinben, amilyennel annyira szerettem gyerekként fent, az első ülések egyikén buszozni. Most ez nem látomás volt: megállt, „rendes” menetrend szerinti, 128-as járat. Mint megtudtuk, 1974-től közlekedett (külön oldalon olvashatunk a régi, felújított buszokról). Kihasználtuk a váratlan, ölünkbe csöppent ajándékot, le-föl buszoztunk a két, egymástól távoli végállomás között, nagyjából három órán át ringatóztunk a gyönyörűen felújított, pár évtizeddel ezelőtti járművön.

  
 

A régi múzeumok izgalmas módon születnek újjá a helyreállítás során, erre kiemelkedő példa a berlini Múzeumsziget (Museumsinsel), a világ legnagyobb múzeumi együttese, amely 1999 óta az UNESCO-világörökség része. Öt épülete éppen 100 év alatt, 1830 és 1930 között jött létre. Elsőként a nagy német építész, Karl Friedrich Schinkel terve valósult meg: a Régi Múzeum (Altes Museum) 1830-ban nyitott meg a kapuit. 1859-ben az Új Múzeum (Neues Museum) következett, majd 1869-ben a Régi Nemzeti Galéria (Alte Natinalgalerie). A Bode-Museum már XX. századi, 1904-es, a Pergamonmúzeum (Pergamonmuseum) pedig 1930-ra készült el – ez az öt pompás intézmény ma nagyjából 6000 év művészetét mutatja be egymás szomszédságában.
A világhírű Pergamon Múzeum, amely az NDK-időkben is a Múzeumsziget ékessége volt, tömegeket vonz az állandó kiállításon nézegethető csodákkal. Itt található például a hatalmas, Kr. előtt 170 körülről származó Pergamonoltár a 113 méter hosszú frízzel, ez önmagában az ókor egyik építészeti remeke. De itt csodálható meg a 29 méter magas, gyönyörű homlokzatú milétoszi piac Kr. után 29-ből származó kapuja, vagy a színes Istár-kapu Kr. előtt 500 körülről, amely Babilon északi kijáratánál állt.

 

 
 

Az itt lévő múzeumok többsége súlyosan megsérült a II. világháborúban, leginkább az Új Múzeum hevert romokban. A Friedrich August Stüler tervei alapján 1843 és 1855 között épített intézmény közel hét évtizeden át állt bezárva, romosan. Kész csoda egyébként, hogy ezeket az épületeket mégsem tették később a földdel egyenlővé, ahogy az NDK fővárosában szokás volt (lásd az említett, közeli Stadtschloss helyén épült Palast der Republik példáját). Igaz, nem is kezdtek vele semmit. De legalább nem tüntették el. 

Az új virágkorát élő Múzeumsziget

1999-ben született átfogó terv a Múzeumsziget 2015-ig tartó helyreállítására, teljes felújítására. Gondos tervezés és pályázat után építették újjá a Régi Nemzeti Galériát (Alte Nationalgalerie, ezt 2001-ben nyitották meg), majd a Bodemuseum megnyitása következett 2006-ban. 2009 márciusában adták át az Új Múzeumot.

 
 

Ahogy az egész városról azt írtam, hogy süt belőle a kreativitás, ez jellemző arra is, amilyen izgalmas módon keltették életre például a súlyosan lerombolt Új Múzeumot. A nemzetközi pályázaton nyert brit építész, David Chipperfield 1997-ben kapta meg a feladatot, hogy újraálmodja a hatalmas épületet. A munkálatok 2003-ban kezdődtek, 2009 októberére fejeződtek be. Különleges módon született újjá az egész: a tekintetünket azonnal fölfelé vonzó, hatalmas lépcsőház is jól érzékelteti, mi az, ami a régiből épen maradt, mit építettek újjá hangsúlyosan mai, de a réginek megfelelő, autentikus módon.
Teljes szárny épült fel így, mindenhol szervesen fonódik egybe az egész, hatalmas épületben a régi és az új, tágas, világos terek születtek így, inspiráló környezet ez a befogadásra, arra, hogy a mai látogató sok ezer évvel ezelőtti kultúrák remekeivel ismerkedhessen. Ide költözött például az értékes berlini Egyiptomi Gyűjtemény, az Őskor- és Ókortörténeti Múzeum jelentős része – ezek felsorolására nem térek ki, ez megtalálható minden útikönyvben. 

 
 

A bámulatosan életteli egyiptomi szobrok közül külön teremben, méltó módon állították ki a Kr. előtt 1340 körül készült varázslatos Nofretete-mellszobrot, amely Berlin egyik legjelentősebb kincse, az ókori Egyiptom egyik legszebb remekműve. A mai Tell-el-Amarna közelében fedezte fel a német régész, Ludwig Borchardt a színes, körülbelül 50 centiméter magas, finom vonásaival mindenkit elbűvölő szobrot, amelyet először 1924-ben tettek közszemlére a Múzeumszigeten. A II. világháború után a charlottenburgi Egyiptomi Múzeumban állították ki, a város és a nagy gyűjtemények egyesítése után pedig visszaszállították a titokzatos, valóban különleges egyéniségű és rendkívül szép uralkodónőt sejtető alkotást a Múzeumszigetre. Méghozzá a mára megújult, több évtizedes romos lét után ismét megnyitott Új Múzeumba, amely ma Berlin egyik új ékessége.

 
 

Az építkezések most is folytatódnak a Múzeumszigeten, David Chipperfield pompás oszlopcsarnokot tervezett, új, közös látogatóközpont, modern, a mai igényeknek megfelelő bejárat is készül a sziget múzeumaihoz. Jól lehet mindezt látni a közeli, az Unter den Lindenről is, a Collegium Hungaricum Berlin épületéből, annak felső szintjéről. A berlini CH 1924-ben nyílt meg, 1945-től 1973-ig tetszhalott állapotban volt, majd Kelet-Berlinben, a központi Alexanderplatz közelében vonzott sok érdeklődőt programjaival, az NDK-éhoz képest szabad szellemiségével.
A mostani CHB fehér, a homlokzatot játékos módon, nagy üvegfelületekkel és beugrókkal megtörő épülete a régi telken, a II. világháború végén elpusztult ház helyén épült meg. A német állam ugyanis 1997-ben visszaadta a magyar államnak a telket. Így ma ismét a pezsgő központban található a Collegium Hungaricum, amelyről azt hallottam: a leginnovatívabb kulturális intézetnek tartják ma Berlinben. Az első emeleten található Moholy-Nagy Galériában (a Jüdisches Museum mögött található Berlinische Galerie-vel együttműködésben) Kassák-kiállítás látható éppen.
A CHB tényleg egy ugrásra található a fölpezsdült Unter den Lindentől, a Neue Wache és a Maxim Gorki Theater épületétől. A másik oldalon pedig a megújult Múzeumszigettől, amely ma új virágkorát éli. A bámulatos kincseket bemutató épületek újjászületése önmagában is kuriózum, nem csoda, hogy szombatonként 15-től 18 óráig építészeti vezetést tartanak a Múzeumszigeten (25 euróért), ahol bemutatják az UNESCO-világörökség ezen pompás együttesét, a gondos, autentikus, az eredetit modern módon újjáélesztő helyreállítását. (Folytatjuk)

A sorozat első része


Oldaltérkép