Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Gruberova Normája

Szerző: szabói
2009. november 23. 6.56

Edita GruberovaEdita Gruberova szereplését nagy várakozás előzte meg, csakúgy, mint 2005-ben. Az anyai ágon magyar származású énekesnőt sokan a legnagyobbnak tartják, s ami ritka a szopránok, koloratúrszopránok körében, idén 41. éve énekli a nehezebbnél nehezebb szerepeket. Gruberova a bel canto szerepeket énekli leginkább, Bellini Normájának címszerepét 2004-ben énekelte lemezre, a következő évtől pedig színpadon is gyakran megformálja a szerepet. A Művészetek Palotája-beli előadás koncertszerű volt, azonban az opera kiváló zenéje és nem kevésbé a magasan izzó hőfok miatt egy csöppet sem hiányoltuk a díszleteket, jelmezeket.

Hogy az est rendkívüli érdeklődésre tartott számot, jól mutatja, hogy a hazai művészvilág kiválóságai (nem csak zenészek) sokan jöttek el, mintha november 16-án nem lett volna színházi előadás, a Csillag születik felvételei mindenesetre szüneteltek.
Bellini Norma című operája különleges helyet foglal el az operarepertoárban, mind Norma, mind Adalgisa szólama rendkívül nehéz, Pollionéé is olyan szerep, melyhez mind a mély, mind a magas hangoknak különleges szerep jut, robusztus, de hajlékony hangot kíván. A librettó Felice Romani munkája, Gabrielle Soumet és Louis Belmontet Norma című drámája nyomán készült (Romani a tíz Bellini-opera közül hétnek írta a szövegkönyvét). A történet sokkoló, a romantika ízig-vérig jelen van: két nő szeret egy férfit, Pollione Norma két gyermekének apja, évek óta titkolják szerelmüket. Adalgisa is szereti a római prokonzult, az ellenség egyik vezetőjét. Norma le akarja szúrni gyermekeit, mert Pollione Adalgisát választja, azonban nem egyszerű a helyzet: már Adalgisa sem akar Pollionéval együtt menekülni, mert kiderült Norma anyasága. Norma bejelenti a nép előtt, hogy ő lesz az egyik, aki máglyahalált hal, a másik pedig Pollione.
A színhely is a romantika világát idézi: a druidák szent ligete, Norma sziklabarlangbeli otthona, egy erdő mélye mind a titokzatosságot, a régi kort hangsúlyozza. Az ellentétek feketén-fehéren jelennek meg, Norma a gyermekgyilkosság tervezésétől sem visszariadó, bűnös szerelemben élő, népét és fogadalmát megtagadó nő, Adalgisa a vétlen szerelmes, Pollione egy percig sem őrlődik a két nő közt. Az erkölcsi feloldozás persze nagymértékben segíti a jellemek pozitívvá válását.
A Norma zenéje – nem sok ilyen van – egyetlen ütem üresjáratot sem tartalmaz. Gyönyörű dallamok, a kellő helyekre beillesztett félelmetes koloratúrákkal, az érzelmek, szenvedélyek, táj plasztikus zenei ábrázolása teszi a Normát az egyik legszebb operává. Bellini lírai alkata kevéssé kedveli a kitárulkozó nagyzenekari hangzásokat (a zenekar közepes nagyságú), jól adagolva nem puffogtatja el a töltényeit.
 Az előadáson a Szlovák Filharmónia Zenekarát hallottuk, Oliver von Dohnányi vezényletével, aki a Mezzo-fesztivál két előadását is dirigálta három nappal korábban. A zenekar teljesítménye átlagos volt, ezt foghatjuk arra, hogy nem az opera területe az erősségük. Azonban a hegedűk sorra-rendre névsor szerint léptek be, már a nyitánynál, a tempót is többféleképpen értelmezték. Nem értettem, miért kell egy romantikus operában spiccatók tömkelegével játszani, mikor a staccato sem egyforma. A csellószólam érzelmes dallama sem tetszett, a vonósok ezen az estén nem győztek meg tudásukról. Oliver von Dohnányi látványosan vezényelt, a közönségnek és az énekeseknek, bár hogy miért kellett akkora vehemenciával taktírozni egy-egy – csak a szólista által énekelt résznél, nem tudom. Néha nem volt szinkronban a tempó az épp soron lévő énekesével, Mikuláš például érezhetően gyorsabb tempót kívánt volna, de Gruberova esetében is akadt erre példa. Az énekeseket viszont nem nyomta el a zenekar, a hangulatfestés többé-kevésbé sikerült. Az opera zenekari anyaga sokkal több szépséget, finomságot tartalmaz, mint amiben részesülhettünk.
A Nemzeti Énekkar ezen az estén is becsülettel megoldotta a feladatot, mind a női, mind a férfiszólamok erőteljesen szóltak.
Kiss Pétert Flavio rövid szerepében hallhattuk, egy szép, de a drámai (vagy olasz hős)tenor mellett kissé kevés hanggal. Gémes Katalin Clotilde szerepében szintén visszafogottnak tűnt. Peter Mikuláš
 Orovesója a szerep szerint is tekintélyparancsoló volt, a hang neme, érett, telt, tele színnel. Oliver von DohnányiAquiles Machado mint Pollione lépett színpadra, hangja erőteljes, sötét színű, tud bánni vele. A magas hangok is erőltetés nélkül szóltak, a mélyek pedig igazán kiegyensúlyozottan, azonos hangerővel. Az alacsony és zömök venezuelai tenorista inkább ösztönös énekes, a zenei finomságok még nincsenek teljesen a birtokában, viszont technikája egészen kiváló, győzte végig a szerepet egyetlen megingás nélkül. Alfredo Kraus növendékeként méltó mesteréhez, nagy karrier előtt áll. Carmen Oprisanu Adalgisája is nagyon tetszett, a szerepet szépen formálta. Hangja nemes, rugalmas, minden tartományban kiegyensúlyozott. Különösen forró pillanatokat szerzett Adalgisa és Norma második felvonásbeli kettősében, fantasztikusan igazodott Gruberovához.
Edita Gruberova világszerte ismert és kedvelt énekes, az előadása azonban nem győzött meg erről. Norma szerepe nagyon nehéz, tele koloratúrával, amit sokszor elkent, tele drámai fortékkal, melyeket gyakran pianóból indított, így modorossá vált. Egyszer-egyszer kiváltja a hatást, de ilyen mennyiségben nem. A magas hangokat szinte mindig forszírozottnak éreztem, a cabaletta végén attól tartottam, nem lesz képes végigénekelni a szerepet. Gyönyörű volt viszont a második felvonás kezdetén, a pianók és a hangszín az énekesnő fénykorát hozta vissza. Gruberova kétségtelenül képes elhitetni mindenféle kellék nélkül a drámát, a vívódó nőt, anyát, szerelmest, akár úgy, hogy a karmesteri pulpitusba kapaszkodik. Mint díva volt jelen a színpadon, de nem az elérhetetlen, hanem az emberi.
A koncert vitathatatlanul társadalmi esemény is volt, a nem átlagos közönség tapsa ezt mutatta.

Művészetek Palotája, 2009. november 16. 


Oldaltérkép