[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]

Szerző: Lehotka Ildikó
2009. január 20. 6.56

Figyelemre méltó zenei versenyt szervezett a Budapest Music Center a Művészetek Palotájával karöltve, az Új Magyar Zenei Fórum 2009 – zeneszerzőversenyt, a verseny főtámogatója a Reneszánsz Év 2008 Programiroda volt. A pályázat nyitott volt minden olyan magát magyarnak valló zeneszerző számára, aki még nem töltötte be negyvenedik életévét. Pályázni nagyzenekari és kamaraegyüttesre írott művek kategóriájában lehetett, jeligével ellátott, beküldött alkotásokkal.

A nyertes alkotások kiválasztása két fordulóban – elődöntő és döntő – történt, négy kamarazenekari és négy nagyzenekari művet hallhatott a közönség a január 12-i döntőn. A műveket elbíráló zsűri tagjai Jeney Zoltán (elnök), Batta András, Hamar Zsolt, Soproni József, valamint a zenekarokat vezénylő Rácz Zoltán és Keller András voltak.
A verseny fő célja az új zene népszerűsítése és új magyar zeneművek megalkotása volt, ez alkalommal hét zeneszerzőt üdvözölhettünk, Dinyés Dániel két kompozíciója is bejutott a döntőbe. Először Játékok haladóknak – 9-99 című kamaraművét játszotta az UMZE Kamaraegyüttes. Az öttételes ciklus Lépésről lépésre című tétele nyolchangos motívumból építkezett, lebegő, sejtelmes hangszínekkel. A basszushangzás – nagybőgő, tuba szerencsésen illeszkedett a néha csillogó, folyondárszerű zenei anyagba. A hárfa üveghangjai zárták a tételt. A Tandemsárkány rövid tételként illeszkedett a többi közé, a lebegő hangzást indulószerű foszlányok szakították meg. Az eltűnt korál nyomában központi anyaga szólóbrácsán előadott népdal(szerű) intonáció, megható pillanatokat szerzett. A rövid Papa fest tétel mintha egy varázslót állított volna elénk, sok színnel, hárfával, fuvolával, az Ósdi játék gyűjtőknek hangereje, hangszerelése, hangulata miatt rendkívül jól zárta a művet, ritmikus, változatos hangszínekkel operáló, forgatagszerű, effektusokban gazdag tételt hallottunk.
Dargay Marcell An(a)them(a) című darabjának címe az angol anthem (himnusz) és a latin anatema (kiátkozó vádirat) szavak összeillesztése. Az alapötletet James Joyce Ulysseséből egy énekelt ballada adta. A díjat nem nyert, bár szerintem a két legjobb mű egyike nyitásaként mintha Webern kamarazenéjére utaló rendkívül koncentrált foszlányok, hangszínek szóltak volna. Az anthem (korál? Legalábbis felrakását, a szólamok azonos ritmusát tekintve korál) a modern zenei megoldást mutatta. A vonósok spiccatoszerű col legno játéka olyan volt, mint a jégeső, váratlan, kiszámíthatatlan. Az üveghangfutamok, -csúszások, vibrafon, tam-tam a vészjósló hangulatot teremtették meg, előkészítve a dinamikailag legerőteljesebb részt. Egyedi hangzásvilág, jól felépített forma, szellemes cím – Dargay Marcell An(a)them(a) című műve rengeteg feszültséget és oldást tartalmazott.
Sáry Bánk Mégis című kamaraegyüttesre készült kompozícióját Ligeti Györgynek ajánlotta, a címet Pilinszky János egy verse ihlette. A hangszínekkel való játék rendkívül izgalmas volt, különösen az egyre dúsabbá váló hangszerelés, majd a ritmus (egyre gyorsuló hang) játékossága is – bár nem először hallottunk ilyet – vitte előre a művet. A zongora hangszíne nagyon jól illett a darabba. Érzésem szerint a Mégis kissé leült a végén.
Bella Máté Chuang Tzu’s Dream című kompozíciójának címét a taoizmus első értelmezőjeként számon tartott filozófus egy álmának kérdését (ő álmodta-e magát pillangónak, vagy a pillangó magát Chuang Tzunak). A Szabó Judit közreműködésével tolmácsolt mű nagyszerű pillanatokat tartogatott. A csellószóló motorikus játéka alatt-felett felhangzó ritmikus, dallamtöredékek tetszettek, a csellószóló a hangszer összes tartományát, megszólaltatási lehetőségeit kihasználta, de nem példatárszerűen. A versenyműnek is beillő darab nyerte el legjobban ebben a kategóriában a zsűri tetszését, valóban egyedi, hangfestő dallamokkal találkozott az érdeklődő, a művet az átlagos zenehallgató is képes befogadni úgy, hogy nincs engedmény, nincs könnyítés a közönség felé. Szabó Judit nagyszerűen játszotta a szólókat, beleérző-képessége megjelentette a pillangó könnyed röpdösését is, a zenekar és szólista összhangja kiváló volt.
A nagyzenekari kategóriát Horváth Balázs: Borrowed Ideas című munkája nyitotta. A Miles Davis által ihletett darab túl hosszú volt, az ötlet valóban kölcsönvett, Eötvös Péter és Ligeti György munkáit hozhatjuk példának, utóbbi a külsőségekben is követésre talált. A zenekari ülésrend szakított a hagyományossal, a rézfúvósok ültek elöl, gondolom, ez a dzsesszre való utalás is volt. A zenei és előadói humorral fűszerezett darab hosszúnak tűnt, több nekifutással, igazán egyedi vonás nélkül, Horváth Bence szólója megérdemelte a tapsot.
Varga Judit: Le Temps retrouvé (A megtalált idő) című műve négytételes, Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyama volt az ötletadó. Az első tétel szép, melankolikus hangulattal készítette elő a többi tételt, melyek rendkívül jól illeszkedtek karakterben, hangszerelésben is egymáshoz. Míg egyfajta időtlenséget éreztem a mű elején, melyhez a sok szünet is hozzájárult, később az indulatok, hangulati elemek egyre erősödtek. A szordinált vonóshangzás mellett a könyörtelen ostinato, a ritmikusság, a csengés, a darab végét sejtető, fortissimóra nyíló hangfürt volt kiemelkedő.
Dinyés Dániel: L’aria si rinnova című műve egyfajta stíluskörképnek is mondható: a kezdő akkordfelbontások Bach-prelúdiumra hajaztak, de Wagner, a repetitív zene elemei, sőt filmzenei giccsek is előkerültek. A darab a nagyközönség számára könnyen fogyasztható, konszonáns, kissé szentimentalista (a leszállított hatodik fok miatt).
Végül Zombola Péter: Symphony No. 1/b elnevezésű, kilenc tételből álló műve hangzott fel. Darabjában a „dinamikus tételek statikus zenei szakaszokkal váltakoznak”, de vajon ez nem így volt eddig is? A posztromantikus elemekkel átszőtt szimfónia felépítése nagyon világos, könnyen követhető. Ennél a műnél is némi áthallásokat véltem felfedezni, a hangszerelés változatossága azonban tetszett, a címhez illett.
A nyolc műből csak kettő kapott magyar nyelvű címet, volt többtételes, volt szólóhangszert foglalkoztató mű, mindegyikben szerepelt – nem egyforma súllyal – eredeti ötlet. A kamarazenekari művek érzésem szerint jobbak voltak, valószínűleg a kisebb formákat könnyebb megtölteni.

A kamarazenekari kategória győztes műve Bella Máté Chuang Tzu’s Dreamje lett, a második Dinyés Dániel Játékok – haladóknak 9-99, míg a harmadik Sáry Bánk Mégis című alkotása.
A nagyzenekari kategóriában a zsűri Varga Judit Le Temps retrouvé című művének ítélte az első díjat a másodikat Zombola Péter Symphony No. 1/b-jének (nem túl szerencsés a cím, nem tudja az ember, hogy mondja ki azt a per bét), végül Horváth Balázs Borrowed Ideas-e kapta a harmadik díjat, melyek a kamarazenekari kategória díja duplája.
Végül a rendkívül nehéz feladatot ellátó két zenekart kell megemlíteni, az egész est sikere az ő vállukat és a két karmesterét, Rácz Zoltánét és Keller Andrásét. Az UMZE Kamaraegyüttes a XX.-XXI. század zenéjére szakosodott, kitűnő koncerteket adnak, szép lassan a világ élvonalába emelkednek. A Telekom Zenekarnak nem profilja ez a fajta zene, nem mindennapi kenyerük, nagyszerűen játszottak.

Kamarazenekari kategória

Dinyés Dániel: Játékok – haladóknak 9-99
Dargay Marcell: An[a]them[a]
Sáry Bánk: Mégis
Bella Máté: Chuang Tzu’s Dream
Közreműködött:
UMZE Kamaraegyüttes
Szabó Judit – cselló
Vezényelt: Rácz Zoltán

Nagyzenekari kategória:

Horváth Balázs: Borrowed Ideas
Varga Judit: Le Temps retrouvé
Dinyés Dániel: L’aria si rinnova
Zombola Péter: Symphony No. 1/b
Közreműködött:
Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar
Horváth Bence – trombita
Vezényelt: Keller András