Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Ellentétek, párban – Richard Strauss: A béke napja, Daphné

Fotó: Berényi GyulaKocsis Zoltán újabb, Magyarországon még be nem mutatott Richard Strauss-operát tűzött műsorra, és vezényelt a Nemzeti Hangversenyteremben. A béke napja párdarabjaként a Daphné is elhangzott, ahogy a zeneszerző is kívánta (igaz, fordított sorrendben). A két operát Némedi Csaba rendezte, kiváló énekes szólistákat hallhattunk, a Nemzeti Énekkar remek volt. Az NFZ most is csodálatosan játszott Kocsis Zoltán irányításával mindkét este, október 1-én és 3-án.

Richard Strauss A béke napja (Op. 81.) című operája az 1938-as bemutató után nagyon sikeressé vált, de a náci propagandagépezet (egy kritikus szerint „a nemzetiszocializmus szellemében született első opera”) ellehetetlenítette a későbbi előadásokat. Nem is szerepel műsoron ez a straussi hangot nem következetesen használó opera, pedig izgalmas, statikussága ellenére – a kórus szerepe megkülönböztetett, így egyedi a straussi oeuvre-ben.

A Daphné jóval ismertebb, Strauss maga is a legjobb darabjának tartotta. Más lapra tartozik, hogy a közönség által várt operáknál, mint A rózsalovag, Az árnyék nélküli asszony, az egyfelvonásos Salome és Elektra – jóval kevesebbszer kerül színpadra. A Daphné a színek világa, Strauss talán sosem írt ennyire sokszínű, helyenként irizáló zenét. Míg A béke napját néhányan hosszúnak találják, a terjedelmesebb Daphnét aligha: a hangszínek tobzódása (benne az alpesi kürttel, gyönyörű kamarazenekari és szólóállásokkal), a varázsos hangütés végigvonul a művön, a kezdő, oboa által játszott főmotívumtól a Daphné által vokalizált, ugyanabból a motívumból épített zárásig.

Némedi Csaba rendező az 1936-os berlini olimpia köré fűzte föl a két darab rendezését, a hangversenyterembe belépve a Strauss által írt és vezényelt himnusz szólt. A színpadot egy hatalmas dob uralta – a librettó szerint az egyetlen nap alatt játszódó A béke napja helyszíne egy „körkörös terem a fellegvárban. A termet embermagasságban húzódó emelvény veszi körül, ott, ahol a lőrések vannak”. A másik díszlet (díszlettervező: Gilles Gubelmann) egy hatalmas lépcsősor volt, a librettó szintén utal rá: „Lépcső vezet az erőd felső szintjéhez, ugyanúgy lefelé is.” (Jánszky Lengyel Jenő fordítása). A színpad jobb szélén néhány oszlopot láttunk, melyet a Daphnéban alulról megvilágítottak, szimbolizálva a kort. Egyszerű, letisztult formákat, geometrikus díszleteket álmodott meg a díszlettervező, érzésem szerint jól funkcionáltak a tárgyak – a Művészetek Palotája nem opera-előadásra építtetett, így másképp kell megálmodni a rendezést.


A jelmezek is (jelmeztervező: Gianpiera Bühlmann) a berlini olimpiát idézték, a szereplők fehér ruhában voltak, gyakran tornáztak, bemelegítettek (egyúttal a harmincas évek Thingspieljére, tömeg-misztériumjátékára utalva). A szereplőket a tömegtől másfajta ruhájuk különböztette meg, a Friedenstag Parancsnoka, Maria, az Őrmester, Lövész (és a többi szólista) így kitűnhetett a tömegből. A darab elején már utalást kapott a néző a másik operára: Daphné is megjelent, labdával a kezében. Sok finom utalásra csodálkozhatott rá a néző, de nem az volt az érzése, hogy ez egy zavaros, öncélú rendezés, mint ahogy az elmúlt években tapasztalhatta némely színpadra vitelnél. A Daphné zárójelenete csodás volt: a dob tetején lévő Daphné visszatért a természetbe, levette ruháját, a többi szereplő a dobban jelképezte a babérfa gyökerét – szinte szürrealisztikus képet kaptunk.

A Friedenstag főszereplője Michael Kupfer-Radeczky volt, erős, szép orgánumú az énekes, jól kifejezte a Parancsnok egyenességét, a kancellárhoz való tiszteletét. Christiane Kohl Mariaként az első előadáson erőteljesebbnek tűnt, október 3-án nem mindig énekelt kristálytisztán. Zenei megoldásai viszont egy igazi heroinát mutattak, szenvedéllyel, tűzzel. Gábor Géza jellegzetes orgánuma, kifejezőkészsége az Őrmester figuráját jelentősebbnek, karizmatikusabbnak mutatta a Parancsnokénál. Lövészként Kiss Tivadart hallottuk, remek volt a fiatal énekes, színpadi megjelenését a rendező jól kihasználta. A mű másik kiemelt tenorja Horváth István volt, a piemontei (Straussnál jól bevált olasz énekes) szerepében, nagyon szépen énekelt, de érezhetően a Daphné Leukipposzára tartotta erejét. (Érdemes megfigyelni a straussi zenei megoldást, a tömeg és a piemontei viszonyának ábrázolását.) A kórus szerepe meghatározó az operában, nagyon nehezek a szólamok, a Nemzeti Énekkar fantasztikus volt, tömören, felhívóan szólaltak meg az éhséget jelző szakaszok, nem érezte a hallgató, hogy elkülönülnének a zenei anyagtól, a szólistáktól, valóban párbeszéd folyt a színpadon. Koncentráltságban, színpadi mozgásban a lehető legjobbat kaptuk az énekkartól (karigazgató: Antal Mátyás), ez nem meglepő, mindig a legjobbat nyújtja az énekkar.

Az egészen más karakterekkel bíró, a minden szempontból ellentétes Daphné (Op. 82.) énekeseit is jó választásnak gondolom, az esti előadás résztvevői közül többen tolmácsolták korábban a szerepeket. A két szolgálólány szólamát Szalai Ágnestől és Kristófi Ágnestől hallottuk, nem csak éneklésük, de színpadi játékuk is remek volt. Peneioszt Daphné apját Cser Krisztián keltette életre, meggyőzőbben, mint a Friedenstag Holsteini parancsnokát; ott a szép hang nem volt állhatatos, a lassabb szakaszok kitöltetlenek maradtak, a vibratót sem hallottam egyenletesnek. Gaia Ulbrich Andrea tolmácsolásában szólalt meg, az énekesnő hangja egyedi, a mély hangok ereje sem okoz gondot (Esz-ig megy le szólama), valóban földanyaként óvta gyermekét. Ric Furman a Friedenstagban is énekelt, a nagyobb feladat a Daphnéban várta. A jó kiállású tenorista némi képzavarral teuton Apollóként sugárzott, biztos, erős hanggal énekelt, nem lehetett nem figyelni rá. Zenei szempontból még finomodhat éneklése, a halkabb tartomány felé, de így is karakteres alakítást hallhattunk. Horváth István Leukipposza szinte pszichológiai leírás volt a figuráról, gyönyörű, és nagy hanggal énekelt a fiatal tenor, a magas hangokat is biztonsággal, sokat fejlődött a szerepben.

Pasztircsák Polina világszínvonalon énekelt, a figura lelkét képes volt ábrázolni, dinamikai megoldásai, frazírozása, és a straussi stílusjegyek ismerete egy érett, érzékeny művészt mutatott. Daphnét aligha lehetett volna jobban ábrázolni, mind a rendezés koncepcióját, mind a zenei megvalósítást tekintve.

Az Operaházban viszonylag sok Strauss-darab volt műsoron, két éve az évfordulón hat operáját kínálták az év végén. Sok mű nagyon jó zenekari támasszal szólalt meg, de a straussi hangzás ritkán volt teljes mértékben kihasználva. Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar éppen azt a színvilágot, rengeteg rejtett, vagy nyilvánvaló apróságot mind megmutatta, ami ennek a zenének a lényege, így kell Strausst játszani.

 

Kocsis Zoltán a Capriccióról  

Kocsis Zoltán A hallgatag asszonyról 

Kocsis Zoltán a József-legendáról  

Némedi Csaba rendezései: Don Giovanni 

Rigoletto 

Figaro házassága 

A denevér 


Oldaltérkép