Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


…vagy amit akartok
Rameau: Hippolütosz és Aricia

Szerző: Lehotka Ildikó
2013. július 2.

 Nagy várakozás előzte meg Rameau Hippolütosz és Aricia című operáját, hiszen Rameau-opera először szólalt meg a patinás épület falai közt. Ahogy két évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában, úgy most is Vashegyi György és együttesei szólaltatták meg a művet, világhírű énekeseket is köszönthettünk, az operát Káel Csaba rendezte, a látványvilágot Haamer Andrea (jelmezek), Szendrényi Éva (díszletek), Bordos László Zsolt (animáció) és Kerényi Miklós Dávid (koreográfia) biztosította az érdeklődőknek.

Az Opera még a szezon utolsó napjaira időzített esemény ellenére is megtelt a június 26-i premierre, nem mondhatjuk tehát, hogy a barokk zenés színpadi művek nem vonzzák az embereket. Az előzetes hírekből tudható volt, hogy a XXI. századi technikai lehetőségeket is a mű szolgálatába állítják érdekes ellentétként az ókori történethez, a koncepció bár egyedinek nem, mégis izgalmasnak tűnt. Az újszerű színre vitel azonban nem erősítette meg a mű tartalmát vagy mondanivalóját, sem a korszakok közti átjárhatóságot. Színpompás és ötletes jelmezeket láttunk, különösen a táncosoké kötötte le a nézők figyelmét, mintha mesealakok elevenedtek volna meg (a tragikus történet ellenére). Szinte minden énekes jelmeze tetszetősnek tűnt, Ariciáé volt a legegyszerűbb, Phaedráé vörösben pompázott, e két szín belemagyarázó is lehet, Hippolütosz valamiféle ezüstös ruhát hordott, szörnyű parókával. Láttunk különféle fejdíszeket, vetített képeket, mint a pokol tüze, a tenger, az opera kezdete egy csillagközi utazást sejtetett, több filmben láttunk ilyet, nem újdonság. Tetszett a virágok, bimbók indaszerű halmaza, szinte naiv ábrázolással, a barokkos kézfejmozdulatokat imitáló kibomlásuk. Kevésbé tetszett egy másik rendezőnél már látott fénylő tőrök jelenléte, és a táncfüzérek jelentésnélkülisége, ezek a szakaszok éppen a történet láttatása miatt kerültek a barokk operákba. Mintha egy kisgyerekek számára összeállított mesebalettot nézhettünk volna, elnéző mosollyal.
Kettősség uralta a barokk gesztusrendszert is a sorba illesztő megoldást: míg a két címszereplő követte a számunkra eleinte furcsa mozdulatokat (korábban a Fesztiválzenekar előadásain
találkoztunk „barokk gesztikával”), addig a többi énekes nem, és a táncokban sem használták ki ezt a lehetőséget. A legfeltűnőbb az énekhangok terén hallható kettősség volt: míg Hippolütosz nehéz szólamát a William Christie énekesiskolájában, a Jardin des Voix-ban felnőtt Jeffrey Thompson a régizenei előadásmódot követve énekelt, addig Vizin Viktória operai megoldásokkal, a többiekkel egyetemben.
Bár Rameau-ról azt tartják, hogy szövegírójával együtt emberközelivé hozza a szereplőket, Hippolütosz itt szerelmes férfi, semmint gigász, Phaedra szenvedő nő, az előadáson mégsem tudtunk belehelyezkedni a cselekménybe, katartikus pillanatok csak elvétve voltak. Phaedra megjelenéséig tulajdonképpen semmi nem történt, hacsak a nyitány alatti pontatlanságokat, majd Aricia szólamának esetlegességét nem vesszük annak. Hiányoltam a nagyobb csomópontok erőteljesebb hangsúlyozását – bár néha egy-egy ária erejéig az énekes a meghosszabbított színpad szélére ment (ahogyan az a korabeli előadásokon történt, vegye észre a néző, hogy itt fontos dolog van, és figyelni kell). Az egyik legszebb rész a Párkák triója, sajnos nem éreztük a félelmetességet, a hihetetlen szuggesztív zenei anyagot a maga kromatikájával. Hasonlóan keveselltem Aricia szólamának hőfokát, Szutrély Katalin esetleges hangképzése, vibratója, tiszta éneklése nem illett az előadásba.
Az amerikai Jeffrey Thompson (többször hallhattuk a szuggesztív énekest Vashegyiékkel) nagyszerű volt most is, hajlékony hangja, kifejező előadásmódja mindig élvezetes. Hippolütosz szerepét hetedszer énekelte, éretten, nem sajnálva-szégyellve a nem szép, kiáltásszerű hangokat.
Hasonlóan remek volt Vizin Viktória Phaedra szerepében, képes volt megmutatni az izzást, amit mostohafia iránt érez, szerepét végigvitte. Kovács István nemes basszusa Thészeuszt szólaltatta meg, gyönyörű, nemes hangon, szépen, egy kevés plusszal. Schöck Atala Dianája szintén a kiemelkedő megformálások közé tartozott, jóval több (nagy) szerepet kellene kapnia az operaházban.
Az Orfeo Zenekar ez alkalommal nem hozta azt a míves játékot, ami oly jellemző rá, talán a megilletődöttség, talán a bemutatóval szembeni elvárások miatt, talán az akusztika sem volt megfelelő, náluk is egyfajta távolságtartást éreztem.
A Racine drámája alapján (Phaedra), de Aricia és Hippolütosz szerelmét hangsúlyozó opera 1733-ban szólalt meg először, majd kétszer átdolgozta. Vashegyi György az utolsó, 1757-es változatot követi, beleemelve a korábbiak egy-egy tételét, melyek zenei vagy dramaturgiai szempontból fontosak. (A szórólap a címben a nevek magyaros írását használja, azonban a szereplők felsorakoztatásánál maradt az eredeti – Oeone neve kacifántosabb).
Káel Csaba rendezte az előadást, nem sok mindent bízott a nézők képzeletére, nem is boncolgatta az ember, hogy miért kell erőltetni az űrt, a bolygókat, hiszen az isteneknek megvan a maguk helye, otthona. A szereplők sokszor nem hallatszottak, túlságosan hátul énekeltek. Sok minden elsikkadt ebben a rendezésben, a zene pedig magáért beszél. Vannak olyan operák, melyeknél kifejezetten hasznos, ha pompázik a színpad, láttunk is ilyet, ez a zene elviszi látvány nélkül is az előadást, bár a jelmezkollekciókat, a díszleteket, többek közt három fémgömböt gondosan elkészítették az Opera műhelyei a legváltozatosabb anyagokból. Azért a zenei anyag lett volna a legfontosabb.

Link:
Hippolyte, Aricie és Christie


Oldaltérkép