Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Cédé | Dévédé | Koncert | Könyv ]


Le beau Charles – Mendelssohn, Schubert és Schumann Charles Münch vezényletével

Balázs Miklós
2012. december 9.

  Az I. világháború idején az elzászi Charles Münch még német hadseregbe kapott behívót, s tüzérőrmesterként gáztámadást, sőt lőtt sebesülést is elszenvedett francia földön. Ezután leszerelték, majd a nagy háború után, 1920-ban hegedűtanár lett szülővárosa, Strasbourg konzervatóriumában, s egyszersmind a település jeles filharmonikus zenekarának asszisztens koncertmestereként is munkát vállalt.

Az évized elején-közepén előbb Kölnben, azután a rangos Gewandhaus Zenekaránál is első hegedűs, ahol olyan nagy tekintélyű és korszak-meghatározó dirigensek keze alatt játszhatott, mint Hermann Abendroth, Wilhelm Furtwängler vagy Bruno Walter. Mindeközben ő maga igencsak későn, csupán 41 évesen merészkedett először nyilvánosan a karmesteri pulpitusra: 1932-ben Párizsban került sor bemutatkozására. 1938-ban a Conservatoire híres hangszeres együttesének vezető karmesterévé avanzsált, s még ugyanebben az esztendőben a Párizsi Filharmóniai Társaság vezetését is ellátta, emellett vezénylést oktatott a Párizsi Konzervatóriumban (1937–1945). A II. világháború éveiben sem hagyta el Párizst: a német megszállás idején továbbra is töretlenül szolgálta a város zenei életét. (Érdekes adalék: 1949-ben a francia Elle divatmagazin olvasói Winston Churchill mögött a második legvonzóbb „vacsoratársaságnak” választották.)
 1946-ban a New York-i Filharmonikus Zenekar meghívására érkezett először az Egyesült Államokba, ennek ellenére amerikai debütálására nem a New York-iak, hanem a Bostoni Szimfonikusok élén került sor. A következő években a kontinens több jeles együttesénél is megfordult vendég karmesterként, majd 1949-ben Bostonból kapott hízelgő állásajánlatot. Ennek nyomán Münch 1949–1962 között, pályájának kétségkívül legjobb s legtermékenyebb éveiben a bostoniak zeneigazgatói posztját töltötte be.
Honfitársai csak a „le beau Charles” állandó jelzővel emlegették, mert volt benne valami franciás könnyedség, oldottság, jóság, s eközben tapasztalt, művelt és okos karmester hírében állt. (Hozzá kell tenni, maga is rájátszott e „francia kapcsolatra”, hisz 25 év távollét után a népszerű Pierre Monteux-t a zenekar állandó vendég karmesterévé avatta.) Egy olyan zenekart vett át, mely elődje munkája nyomán az USA első számú szimfonikus együttesévé emelkedett, az ’50-es évekre azonban New York, Chicago és Philadelphia zenekarai felzárkózni látszottak hozzá, mások szerint meg is előzték a massachusettsieket a rangsorban. A BSO-nál a korábbi, Koussevitzky fémjelezte évekhez képest Münch a legnagyobb változást a repertoárban eszközölte: az orosz orientációval szemben a francia romantikus és korai modernista zeneszerzők műveit preferálta Debussy, Ravel és Berlioz legjobb kompozícióinak műsorra vételével, de vonzódott a XIX. századi osztrák-német szimfonistákhoz is, szívesen vezényelte Beethoven, Schubert és Brahms szimfóniáit a bostoni közönségnek. Mindemellett, 13 éves szolgálata alatt 39 világpremiert és 17 amerikai bemutatót hozott a városba, amerikai (1953), európai (1952, 1956) és távol-keleti (1960) turnékra szerződött, és a BSO első amerikai zenekarként adott hangversenyt a Szovjetunióban, a hidegháború talán legforróbb évében, 1956-ban.
 Münch tekintélyes lemezhagyatékának nagy részét a Bostoni Szimfonikusok közreműködésével találjuk a katalógusokban, jóllehet már amerikai évei előtt is szép számmal rögzített zeneműveket. Reiner Frigyessel, Leopold Stokowskival és Arthur Fiedlerrel osztozott az RCA Living Stereo címkéjű kiadványainak páratlan piaci sikerében, legemlékezetesebb felvételei ugyanis ebből az időszakból származnak: izgalmas, de kissé különös hangulatú Beethovenek és Brahmsok, páratlan Berliozok, bájos Mendelssohnok és utánozhatatlan Debussy- és Ravel-előadások születtek ekkor. De nem pusztán a hanglemezek felbecsülhetetlen kordokumentumok e korból, hanem hallatlan tanulságokkal szolgálnak a televíziós rögzítések is, melyek az 50-es évek végétől rendszeresen készültek Bostonban. Egy olyan időszak nyomait viselik magukon ezek az anyagok, amikor még maga a televízió mint médium is újdonságnak számított, a klasszikus zene a tévék műsorán pedig csak lassan nyert létjogot. Ám érdekes módon először Észak-Amerikában, s csak később Európában történt meg az áttörés. Éppen ezért felbecsülhetetlen értékűek ezek az 1958–1962 között a Harvard Egyetem Sanders Színházában rögzített hangversenyek, melyek szép számmal maradtak fönn a Bostoni Szimfonikusok archívumában, s most az International Classical Artists kiadó jóvoltából DVD-n is napvilágot látnak. Az itt tárgyalt korongokon Münch korai német-osztrák romantikus szerzők, Mendelssohn, Schubert és Schumann műveit vezényli a BSO élén.
Érdemes előrebocsátani: Münch művészetszemléletének sajátos jellegét egy szimplának tetsző, de nagyon is velős ars poetica adja, mely szerint számára a zene csakis zene volt. Nem német, francia, amerikai vagy szláv, nem régi vagy új, egyszerűen: zene. Neki nem voltak saját stíluselméletei a különböző korok vagy forrásvidékek szerint, gyakorlatilag nem tett különbséget Mozart vagy Beethoven, illetve egy francia impresszionista vagy amerikai kortárs kompozíció között. Valamennyi keze ügyébe kerülő, elsőrangú zenemű ugyanazt a lelkesedést, csodálatot, odaadást váltotta ki belőle, mert maga is mindegyikben ugyanazt kereste. Munkamódszere nem az aprólékos próbafolyamat kiérlelt tökéletességére hagyatkozott, ehelyett feltétel nélkül bízott muzsikusai kreativitásában és művészi odaadásában. Úgy hitte, a zenekar nem egy mechanikus vagy parancsra engedelmes eszköz, hanem emberi, alkotói közösség. Koncertjein – s ezen filmfelvételek ezt kiválóan alátámasztják – mindig volt valami spontán, váratlan elem, amely csak akkor és ott, az adott hangverseny inspiráló légkörében születhetett meg. Próbálni ugyanis köztudottan nem szeretett; úgy hitte, a túlzottan alapos próba inkább kimeríti, ahelyett, hogy ösztönözné a zenészeket. Szerinte a karmesterség nem pusztán egy szakma kell legyen, hanem a papi hivatáshoz hasonló mély és megkérdőjelezhetetlen elhivatottság, végtelen tanulás, alázat, önfeláldozás és bizonyos fokú önmegtagadás.
Münch egyszerre szenzibilis és intelligens interpretátor volt. Szerinte a karmester nem lehet bohóc, sem pedig tornász, fel kell hagynia a külsőséges elemekkel. Különös módon egyaránt tudott tárgyilagos, visszafogott maradni, és akár egy személyes, szívből jövő hangot megütni. Nem riadt vissza a tempóingadozásoktól vagy a hangzás csiszolatlanságától, ha a mű mondanivalója ezt kívánta, ugyanakkor tudott irigylendően összeszedett, elegáns és választékos is lenni, ha erre volt szükség. Sokak meggyőződése, hogy a francia zeneirodalom remekei mellett a német kora romantikusokban volt a leginkább meggyőző Münch előadói teljesítménye: csakugyan inspiráló lendülettel szól nála az Olasz szimfónia, ragyogó a Genoveva-nyitány, szellemes, mégis sűrű szövésű a Schubert V. De a két DVD legszebb pillanatait Schumann II. szimfóniájának intenzíven romantikus előadása adja. Különlegesség már maga a felvétel is, hiszen ezt a darabot, bár koncertjein gyakorta játszotta, stúdiófelvételen nem örökítette meg.
Hittel és küldetéssel vezényelt a francia mester, láthatóan komolyan összpontosítva a feladatára. Előadásai energikusak, szenvedélyesek, de sosem drámaian túláradóak. A nem mesterkélt, erőlködéstől mentes tagolás és dinamika az egyik legfontosabb erényük; Münch a zene szabad lélegzését, a műben meglévő hajtóerő természetes áramlását tekinti elsődlegesnek, azt vallja, a zene maga is „lélegzik”, a karmesternek mindenekelőtt azt kell tudnia, mikor, hogyan és miként. Az értelmezés pedig, mely figyelmen kívül hagyja e tényt, monotonná válhat, akár egy írott szöveg, melyből eltűnnek az írásjelek. Ezek az előadások is üdítően tiszták, s mentesek minden mesterkéltségtől, erőltetettségtől, monotonitástól, ezzel szemben szabadon és frissen szárnyalnak.

ICA 5039
iCA 5052


Oldaltérkép