Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Erkel Ferenc-év: Kocsis Zoltán operaházi köszöntője

Szerző: Kocsis Zoltán
2010. november 9. 6.56

 „Noha jelentőségét hazájában megkérdőjelezhetetlenül elismerik, ma, Erkel Ferenc kétszázadik születésnapjá(nak előestéjé)n talán a megszokottnál intenzívebben vetődik fel a kérdés: életműve miért nem integráns része az általános operarepertoárnak, jóllehet zenei értékei alapján nemzetközi viszonylatban okvetlenül magasabb polcon lenne a helye, mint amit jelenleg elfoglal? És ezt a kérdést egyáltalán nem a napjainkra jellemző, világméretű értékválság, éles paradigmaváltás hívja életre, hiszen már több mint egy évszázada kérdés.”

Igen tisztelt hölgyeim és uraim!

Amennyiben Erkel Ferencnek pusztán a magyar zenekultúra felvirágoztatásának érdekében végzett tevékenységét kellene méltatni, az is bőven kimerítené akár egy hosszabb ünnepi beszéd terjedelmét. Arról a cseppet sem látványos munkáról, amellyel a ma este felcsendülő hangok megalkotója oroszlánrészt vállalt jelenleg is fennálló vezető kulturális intézményeink megalapításában és fenntartásában, sokan szóltak már. Noha jelentőségét hazájában megkérdőjelezhetetlenül elismerik, ma, Erkel Ferenc kétszázadik születésnapjá(nak előestéjé)n talán a megszokottnál intenzívebben vetődik fel a kérdés: életműve miért nem integráns része az általános operarepertoárnak, jóllehet zenei értékei alapján nemzetközi viszonylatban okvetlenül magasabb polcon lenne a helye, mint amit jelenleg elfoglal? És ezt a kérdést egyáltalán nem a napjainkra jellemző, világméretű értékválság, éles paradigmaváltás hívja életre, hiszen már több mint egy évszázada kérdés. Mint ahogy nem csupán nemzeti büszkeségünk motiválja felhorgadásunkat, ha Munkácsy Mihály képeit a világ jelentős múzeumaiban korántsem az őket megillető helyen látjuk, mint ahogy szomorú fejcsóválással értetlenkedünk azon, hogy Jókai Mór regényeit magyar nyelvterületeken kívül nem olvassák tömegek, úgy ütközünk meg, ha időnként megtapasztaljuk: Erkelnek is bőven kijut a provincializmus értékítéletté rafinált vádjából, amellyel egyszersmind azonnal perifériára is lehet helyezni zeneszerzői munkásságát. Alig hihető, hogy mindez elkerülhetetlen velejárója a kis népek közmondásos balsorsának, hiszen a mienknél jóval kisebb népek jeles nemzeti komponistáinak zenéi, sőt idiómái vívtak ki maguknak nemzetközi elismertséget, egyértelmű világhírt.
 Nemzeti műzenét megteremteni mindig nehéz feladat, de különösen problematikus lehetett akkor, amikor ezt a törekvést bizonyos körök egyáltalán nem nézték jó szemmel. Nem szólva arról, hogy aki az 1830-as évek Magyarországán ilyesmiről ábrándozott, szembe kellett néznie a ténnyel, hogy használható hagyományokra nem igen támaszkodhat. A magyar műzene Erkel színrelépése előtt nem állott – és a német befolyás miatt nem is állhatott – azon a szinten, amely biztos alapot jelenthetett volna a stiláris továbbfejlesztésre. Ezért sem lehet túlbecsülni a munkát, amellyel Erkel éppen ezt az alapot rakta le s méghozzá megingathatatlanul, elmozdíthatatlanul. Való igaz, hogy stílusa sok forrásból táplálkozik, de teljes sikerrel kerüli el a korabeli olasz operák „honosításának” veszélyeit. És ez már zeneszerzői nagyságrend kérdése. Erkel ugyanis nem valamiféle magyar Verdi, hanem különlegesen szuverén egyéniség, akinek sajátságos stílusa ugyanúgy azonnal identifikálható, mint minden nagy komponistáé. Őrá is tökéletesen illenek Bartók Béla Liszt Ferencről mondott szavai, melyek szerint „eklektikus volt a szó legjobb értelmében: olyan, aki sok mindent vesz át idegenből, de – még többet ad hozzá a magáéból”. A Hunyadi László, a Bánk bán dallamai egyáltalán nem az itáliai bel canto fordulatok hungarizált változatai, hanem az egyéniség jegyeit nagyon is magukon viselő melódiák, amelyeket senki más le nem írhatott volna. A tételesen is kimutatható hatás, amelyet Erkel Ferenc az őt követő generációk komponistáira gyakorolt, félreismerhetetlenül jelzi zenéjének megkerülhetetlenségét.
E szép kerek évforduló megünneplésének szándéka az ünnepelthez akkor lehet a legméltóbb, ha nem csak szavakban, hanem főképp tettekben nyilvánul meg. Erkel-ügyben pedig – valljuk be - rengeteg a tennivaló. Példát vehetnénk Gustav Mahlerről, aki e falak közötti sajnálatosan rövid működése során nem kevesebb, mint három Erkel-operát újított fel, köztük a Mester leghaladóbb, sokak által legnagyobbra tartott művét, a Brankovics Györgyöt. Talán a pillanat nem a legmegfelelőbb, de nem bírom elhallgatni, hogy az általam vezetett Nemzeti Filharmonikusok jövő csütörtöki saját Erkel-gálaestjén ósdi, évtizedekkel ezelőtt kézzel írott, legnagyobbrészt szinte olvashatatlan zenekari anyagból játszik. Ezen sürgősen változtatni kell. Jó lenne, ha a közelmúltban elindított örvendetes kezdeményezések, amelyekbe a mai előadás is szervesen illeszkedik, a bicentenáriumi kampány elmúltával nem lassulnának. Erkel műveinek kritikai összkiadása az arra illetékes szakemberek fontosnál is fontosabb feladata, kottáinak a gyakorlat számára hozzáférhetővé tétele nem tűr halasztást, zenéjének világméretű propagálása közös ügyünk. Mint ahogy az is, hogy csodálatos nemzeti himnuszunk szerzője annyi hányattatás után végre elfoglalhassa méltó helyét az egyetemes zeneművészet Pantheonjában.

Budapest, 2010. november 4-én


Oldaltérkép