Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



„A kommunizmus sűrű köde”
Viszlát, elvtársak!

Szerző: korboncnok
2012. január 8.

 Dokumentumfilm járja be Európát. Viszlát, elvtársak! elnevezéssel összeurópai multimédiás projekt indult 16 kelet- és nyugat-európai tévécsatorna részvételével, amelyet a Gebrueder Beetz Filmproduktion és az Artline Films az Arte tévécsatornával közösen indított útjára tévéfilmsorozat és honlap formájában. Mindezt rendezvénysorozatok kísérik, valamint ennek keretében több nyelven olvasható könyv is megjelent Dalos György tollából.

Valaki zavarja a távoli adókat
Valaki kattan a telefonban
Valaki megfoszt a rossz hírektől
Valaki néz a tv-ből
De jó, hogy beteg lettél
Meggyógyít a Nagy Testvér! (URH: Nagy Testvér)

Nem Isaura (a filmsorozat)

Még ma is „a kommunizmus sűrű köde” lepi be a kelet-európai közelmúlt történetét a mű néhány készítője szerint, hangzott el a hatrészes dokumentumfilm-sorozat bemutatóján decemberben a Francia Intézetben. Az első részt látva mindenképp üdvözlendő már maga a témafelvetés és az, hogy a kelet-európai filmgyártást ma körüllengő köd ellenére sikerült nyélbe ütni. Szimpatikus a sorozatkészítők azon hozzáállása is – erről olvashatunk a kötet utószavában –, hogy nem a francia–német(–angol) frankót akarják megmondani nekünk, ők hogy látják, mi történt errefelé 1975-től az átkos bukásáig. Már csak azért sem, mert mind a filmrészletekből, mind a kötetből folyton előjön az akkori nyugati politikusok részéről tetten érhető naivitás, ismerethiány – ahogy sokáig a Kárpátok géniuszát, Ceauşescut kezelték –, közöny, ami nem szándékoltan, de a kommunista rendszerek kezére játszott. A rendezőtől a szereplőkig kelet-európaiak vallanak, ők hogy látták-látják, élték meg a rendszert.
A dokumentumfilm-sorozat kerete: egy kelet–nyugati vegyes családban a kommunista apa és az őt, valamint a berendezkedést megérteni akaró, már létező demokráciában eszmélő fiatal felnőtt gyerek vitázik. A képkockákon megelevenedik a rendszervég archív felvételeken, zenei és vizuális betétekkel, valamint számos visszaemlékezéssel, betiltott rockzenészek, ellenzéki tudósok, politikusok, „egyszerű” utcaemberek, „békepópa” stb. beszélnek benyomásaikról, szoborrobbantástól a másként (rosszul) gondolkodók kényszergyógykezeléséig több új információt tár elénk és megannyi ismert, olykor fájó vagy épp vicces emléket csal elő a mozgókép.
Arról nem, hogy szükség van-e ilyen filmekre, de arról lehet és kell vitatkozni, hogy a pörgő, látványos és mégis dokumentarista mű mennyire popos, visszaadja-e kellően e diktatúrák véres jellemzőit. A bemutatón részt vevők közül többen meg is fogalmazták, hogy kelet-európai szemmel túl könnyed a tálalás, ennyire azért nem volt vidám a barakk még nálunk sem. Ezt fenntartva a filmsorozat nézhető, gondolatébresztő és amennyire a téma engedi, élvezetes.

Nem Isaura (a könyv)

Munkáslányok a Moulin Rouge-ban kánkánt táncolnak
Munkásfiúk autókon száguldoznak
Ez a jólét, ez a jólét (Rolls Frakció: Ez van és kész)

Hogy miért választották a kötet szerzőjéül a Lomonoszovon történelmet tanult, többkötetes író-műfordítót a sorozat producerei, Christian Beetz és Olivier Mille (a könyv szerkesztői is egyben), az csak részben derül ki az írólapokból. Mindkét oldalt ismerte. Dalos György szerényen elhallgatja, hogy 1968-ban államellenes tevékenységért héthavi börtönre ítélték és 19 évig nem publikálhatott, azaz nem 1990 után járt Damaszkuszban. Mégis távolságtartással tekint az eseményekre, nem szabadjára engedett dühvel, hanem objektív derűvel, néhol finom iróniával. Megtehetné, de nem ítélkezik, meghagyja az értelmezési lehetőségeket.

[1982-ről, Havasi Ferenc:] „»Tudja, akkoriban a magyar gazdaság a klinikai halál állapotában leledzett.« Vitray Tamás fejcsóválva kommentálta: »A betyárját!« A fenyegető katasztrófa effajta összekacsintó elviccelése, ez a kedélyes és főúri kaszinókra jellemző vabankjáték a kelet-európai szocializmus lezüllésének speciálisan magyar kifejezése volt – apokalipszis operettváltozatban.”

Az olvasmányos stílus nekem nagyon fekszik, szekérderéknyi jó vagy rossz, de száraz szakkönyv után üdítő ilyen stílusú történeti tárgyú könyvet olvasni, ugyanakkor az író egy pillanatra sem feledi a téma komolyságát. A szerzőnek kellő szakmai tudása és írói vénája is van, ami ritka kombináció, az eseménytörténetet úgy és csak olyan mértékig adagolja, ami az átlagolvasónak érthető és befogadható, nem leltárszerűen (a kötet végén található időrend).
A tények makacs dolgok, ezekből is kapunk nagyon jellemző és nem dok helyen olvasható tételeket, például 700 ezer főfoglalkozású alkalmazottja volt a KGB-nek (így Putyin Drezdában), a Bundeswehr az újraegyesítés után 8 millió száraz fejadaggal segítette ki a Vörös Hadsereg katonáit…,

„…1936 és 1970 között az alkoholgyártás 157 százalékkal emelkedett, és 1975-ig további 327 százalékkal.”

de a hétköznapi, a mikrotörténelem is a tarsolyában van, például összeveti a szovjet átlagnyugdíjat egy üveg Sztolicsnaja árával, tud arról, hogy a moszkvaiak által áhítattal a boltokba várt „kék madár” mélyhűtött magyar csirke volt, az ukránok hogyan találták meg a csernobili katasztrófa megjóslását János jelenéseiben (az üröm szó ukránul csernobil) és így tovább.
A szerző nagy erénye, hogy nagyon jól válogat óriási ismerethalmazából. Észrevesz olyan összefüggéseket is, mint hogy 1989-ben november 9-én jelenti be az NDK vezetése a szabad utazást az NSZK-ba, és ugyanezen a napon még egy frissen beszervezett besúgó Lada Samarát kap a „cégtől”, hogy tudja követni a célszemélyeket… Nem tudja a bal kéz.

Csak az ígéretekből nem marad semmi,
És sohasem tudom már visszakövetelni.
Operettország, ó, operettnép,
Operettország, ó, operettnép! (Beatrice: Operettország)

Saját házunk tájáról is nagyon jó érzékkel és kézzel válogat a jellemző momentumokból: Rófusz Ferenc még nem utazhat ki átvenni az Oscart, Szabó István már igen (itt nem vonja le a következtetést); a Rubik-kocka tömeggyártásánál a bürokratikus tökölés miatt a feketepiac járt jól és szállította le milliószámra a játékszert. (Vagy hogy gyűjtöttek a népek nálunk a szappanoperák adaptálása kezdetén Isaura kiszabadítására.) Arról is sok szó esik manapság, kinek az érdeme vajon a vasfüggöny megnyitása, arról viszont jóval kevesebb, hogy még Németh Miklós reformkormánya idején is több száz NDK-st fordítottak vissza Ferihegyről Kelet-Berlinbe a Stasihoz.
A kitűnő szövegű kötet árnyoldalai a rossz papírminőség és szöveggondozás. A nagyon jó képválogatás (Anna Bolster, Dunai Andrea) nem érvényesülhet ilyen papíralapon, pedig nem tucatfelvételeket láthatunk; másrészt a sűrűn előforduló hibák – „NDK menekültek”, „kelet-európában”, „Monorerdő” stb. – lerontják a mű élvezetét.

Fülszöveg
1989. november 28-án a teljes kommunista vezetőség leköszön Prágában, és az éljenző tömeg transzparenst függeszt ki a prágai tévétoronyra a következő felirattal: ,,Lengyelország – 10 év, Magyarország – 10 hónap, Kelet-Németország 10 hét, Csehszlovákia – 10 nap.” Hamarosan hozzáfűzik majd még Bukarestben: ,,Románia – 10 óra.”
Ennyi idő alatt omlott le a vasfüggöny és oszlott fel a kelet-európai szocialista tábor. A végnapok nélkülöztek minden látványosságot. Mihail Gorbacsov 1991 decemberében tartott beszéde megpecsételte a Szovjetunió felbomlását és véget vetett a Kommunista Párt uralmának. A szocializmusra nem kívülről mértek végső csapást, hanem belülről bomlott föl. Nem megsemmisítették, hanem önnön súlya alatt összeroppant. Legyőzéséhez nem volt szükség nagy hadseregekre, a NATO-csapatok bevonulására vagy amerikai rakéták bevetésére, csak azoknak az embereknek az akaratára és elszántságára, akiket a szocializmusnak kellett volna boldoggá tennie.
Dalos György adatokban bővelkedő könyve megmutatja, mely erők járultak hozzá ennek a történelmi kísérletnek a bukásához, hogyan jelentek meg a szocialista rendszeren az első repedések, és hogyan reagáltak erre az egyes emberek és a hatalom birtokosai. A szocializmus kései szakaszának  politikáját, mindennapjait és kultúráját megvilágító, eseményeit időrendben elbeszélő könyv a Szovjetuniónak és a kelet-európai szocialista országoknak állít emléket 2011-ben, a rendszer bukásának huszadik évfordulóján.
A könyv annak a ,,Viszlát, elvtársak!” elnevezésű, multimédiás projektnek a része, amelyet a berlini gebrueder beetz filmproduktion és a párizsi Artline Films az Arte tévécsatornával közösen indított útjára tévéfilmsorozat és weboldal formájában.

Dalos György: Viszlát, elvtársak!
A szocializmus végnapjai Kelet-Európában

Corvina, Budapest, 2011

Kartonált, 192 oldal, 2690 Ft
Szerkesztette Christian Beetz, Olivier Mille
ISBN 978963136047


Oldaltérkép