Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Album | CD-ROM | Életrajz | Elmés-nemes | Hangoskönyv, DVD | Kölyök | Könnyű | Szépíró | Természetes ]


Klasszikus nagyvárosi olvasóregény
Dés Mihály: Pesti barokk

Szerző: leho
2013. június 11.

 „Valóban az első szépirodalmi műve szerzőjének, a valóban 63. évében járó Dés Mihálynak, aki 1986 óta valóban külföldön él. Magyarországon műfordító volt, lektor, kritikus és alkalmi filmszínész, Barcelonában pedig újságíró, lapszerkesztő, egyetemi tanár, kulturális menedzser és a spanyol nyelvű világ egyik tekintélyes folyóiratának, a Lateralnak (1994–2006) alapítója és igazgatója.”

Olvashatjuk az ismertetőben. Szép Ernő-, Krúdy- és Ady-mottók a kötet, Hunyady Sándoré az első fejezet előtt. 1984-ben járunk. Szabadúszó főhősünk kötetlen underground-ellenzéki értelmiségi mindennapjait éli. Fordít, lektorál, írogat, de leginkább csajozik. Kocsmák, klubok, házibulik elevenednek meg a maguk valójában, aki ezt a kort átélte, elég könnyen belehelyezkedik, ismerős a miliő. Jó sztorik, jobb-rosszabb létigazságok („Akár a laktanyák, a színházi büfék is egyformák, csak éppen fordított előjellel: jó dumák, kaják, piák, pinák.”), bonmot-k, viccek és számos nő számtalan becserkészésének próbája falatja fel az első száz oldalt.

Épp abban a pillanatban esett be két csaj, egyikük régi ismerősöm. (...) Avantgárd figurák és new wawe-titánok [sic!] társaságában szokott forgolódni, és ha egyszer egy kandi kislányt megbabonáz a pesti művészkamuság, onnan még a Pablo Picasso sem tudná kivarjúzni, nemhogy a magamfajta józan kispolgár. De talán mert nem hordában volt, ez egyszer engedékenyebbnek mutatkozott, és még táncolni is hajlandó volt velem.

Koszta János családja, barátjai, haverjai, kisebb és nagyobb (néhány hónapos) szerelmi ügyei vannak terítéken, és a szerző beszélőkéje beszippantja az olvasót. Mintha messze földről jött-mentként betévednénk egy kocsmába, s még le se ülnénk, az ügyeletes mókamester máris kipécézne, és ellentmondást nem tűrően mesébe fogna. Itt-ott szabadszájúnak, dagályosnak, szószátyárnak („de mire a tea kész lett, eltörött a teakészlet”), másutt tudálékosnak hat ugyan, és néha a jó húzású humoros, laza nyelvből átcsap filozofálgatásba, de kétségkívül többnyire érdekes-olvasmányos stílusban ismerjük meg a hősöket. A kérdés azonban már az elején ott motoszkál a fejben: hogy lehet ezt majd 600 oldalon keresztül szuflával bírni – mind az író, mind a befogadó részéről –, hova fut/siklik ki a történet? A pesthidegkúti pszichiátriai intézetben visszaemlékező, naplót-emlékiratot-regényt (?) író főhős legalább kétszer szalad neki a kezdésnek, s lassan körvonalazódik, hogy a 32 éves, gondtalan, az életet habzsoló, de állandóan és mindennel elégedetlen („Nem volt még egy nemzedék a földön, amelyik olyan jól érezte magát rosszul, mint mi”) Koszta Jánosnak mi a végzete. A mozgalmas „kinti”, fővárosi forgatagban a jobbnál jobb nők elfogyasztása után, mellett egy 17 éves csitri fegyverzi le, csupán szexuális vonzerejével. Laza, de tartós, nyitott kapcsolatát is felrúgja.

Évi nem volt egy agytröszt, egy született entellektüel, de arról szó nincs, hogy primkó lett volna. Ez is egy tipikusan kelet-európai baromság: csak az a nő ér valamit, aki absztrakt expresszionizmusból kisdolgozik, dodekafon dallamokat dudorászik zuhanyozás közben és azt állítja magáról, hogy minden szabad idejében a nouveau roman olvashatatlan olvasmányait olvasgatja.

Szerelme azonban fejest ugrik a rá felfigyelő festők-zenészek társaságába, s ahogy főhősünk, ő sem vonja meg magától az itt-ott kínálkozó privát élvezeteket. Mindketten bekapják a legyet, de persze másképp. A végkifejletnek, megoldásnak ki-ki járjon utána!

A szerelmi kalandjaitól hajladoztak a Nagyerdő fái, a helyi poéták hozzá írták legérzőbb verseiket, a város fogorvossztárja izzadni kezdett a megtiszteltetéstől, ha betömhette neki a bal felső hatost…

Jellemző cím a Pesti barokk, bár egy kicsit másképp, mint kiötlője tervezte: az első regény és a barokk stílusjegyek összes erénye és hibája felismerhető a művön, akár az eklektika is passzolna hozzá. Nagyon jó az alapanyag, lehengerlő a stílus, eleinte azt hittem, hogy a Lőj az ördögre! vagy a Kedves Ismeretlen méltó párja lesz, ám ehhez egy kíméletlen, homlokráncoló szerkesztő kellett volna. Nem arról van szó, hogy 1916 nem az I. világháború második éve, vagy az elmegyógyintézetben Boriska és Rozi neve felcserélődik, nincs sorkihagyás a narrátorváltásnál, hanem hogy meghúzta volna a terjedelmet (pl. a Csárdáskirálynő-idézetekből, szovjet, zsidó viccekből stb.; NB: „Valahol itt kéne abbahagyni ezt a könyvet…”, 523. o.), az oldalakra rúgó és a könnyed-ironikus elbeszélői stílusból kilógó filozófiai eszmefuttatásokat jobban beilleszti a szövegbe (akár elhagyja), esetleg elmarad az utolsó fejezet, ahol engem kifejezetten zavart a történelmi lecke felmondása. Az ígért „metairodalmi stílusgyakorlatot” én inkább széttartónak és eklektikusnak érzem. Nem következetes a névhasználat, ha több politikus, irodalmár, filmes, színész saját nevén szerepel, akkor egyesek miért csak felismerhetően, illetve álnéven. És ha már az utolsó fejezet „nyelvészkedik”, az általam sokszor a Magvető leginkább gyenge pontjának tartott szöveggondozás ezúttal katasztrofális. „Extázis”, „egyszercsak”, „igenám”, „dehát” következetesen; ok-o.k.-oké változatok, három mássalhangzó egymás mellett, mondat végi írásjel hiánya, vagy épp kettő, négy pont a mondat végén, kisbetűs mondatkezdés, névelők hiánya vagy épp kettő belőlük, az ikes igék rossz ragozása és így tovább. Ezt a szintet egy agyonvírusozott Word-helyeselő készenléti állapotban is hozza.
Ezt fenntartva a Pesti barokk kellemes olvasmány. A regényt leginkább a Főzdefeszt
egyik tételének („klasszikus kisvárosi ivósör”) kölcsönvett és kifordított kifejezésével lehetne a legjobban leírni: klasszikus nagyvárosi olvasóregény, nincs sok belőle nálunk.

Szóval mindenünnen az élet leselkedik rám, és amilyen balfasz vagyok, mindig meg is talál.

 Dés Mihály (Budapest, 1950)

Irodalmár, lapkiadó és író 1986 óta Barcelonában él. Magyarországon műfordító, lektor, kritikus és alkalmi filmszínész volt, a Banánhéjkeringő és A dokumentátor főszereplője. Spanyolországban újságíróként kezdte pályáját, majd megalapította a Lateralt, mely 2006-os bezárásáig a spanyol nyelvű világ meghatározó kulturális folyóirata, ő alapította az Elsimposio ügynökséget, valamint a Círculo lateral társaságot, mely számos nemzetközi kulturális projektet kezdeményezett. 1995–2003 között a Barcelonai Központi Egyetem tanára.

Dés Mihály: Pesti barokk
Magvető, Budapest, 2013
Kötött, 588 oldal, 3990 Ft
ISBN: 978 963 14 3071 4


Oldaltérkép