Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Az ismeretlen Brankovics György
Erkel műve a Kolozsvári Magyar Opera előadásában

Szerző: Lehotka Ildikó
2010. április 12. 6.56

 Erkel-év van, kétszáz éve született a nagy magyar zeneszerző, és a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaiban szép számmal szerepelnek operái. Úgy látszik, a felelősök tanultak a balul sikerült Bartók-év tapasztalataiból, mindenesetre a közönség jól járt. A fesztivál jó alkalmat teremtett arra, hogy megismerhessük Erkel műveinek egy részét, képet alkothassunk a romantikus opera magyar jellegzetességeiről, a zenetörténetben elfoglalt helyéről.

Erkel első operáját, a Bátori Máriát tekintik a magyar opera első olyan darabjának, mely megfelel a műfaj követelményeinek. A Hunyadi Lászlóval (1844), majd a nagy sikerű Bánk bánnal (1861) már a történelmi operák útját jelöli ki, a Dózsa György (1867), Brankovics György (1874), a Névtelen hősök után az István király már inkább Erkel Gyula, a szerző fiának műve. Az Erzsébet című darabnak csak a II. felvonása származik Erkeltől, a harmadik, női nevet címként viselő mű, a Sarolta vígopera.
Az 1874-es, négyfelvonásos Brankovics György zenéje nagyszerű, tömör, a drámai jelenetek szinte sütnek. A magyaros-verbunkos zenei anyag szinte teljesen hiányzik, igaz, amikor Hunyadi László megjelenik a színen, éppen az azonos című opera kezdő taktusaival jellemez a zeneszerző. Erkel Bánk bánját vagy Hunyadiját ismerve nem feltételeznénk, hogy a Brankovics is az ő műve, olyannyira eltérő, nem csak a magyaros stílus hiánya miatt. Izgalmasak a törökös dallamok, fellelhető némi wagneri hatás is, zenei és drámai értelemben, az áriák szinte egymásból nyílnak, nagyon szuggesztív ez a zene. Talán a legjobban megkomponált rész Mara és Murat kettőse, vetekszik a legmívesebb duettekkel. Himnikus és szokatlan volt az eskü, törökös zenei aláfestéssel (Brankovics behódol a törököknek), az opera során egyedül itt hallottunk prózát. A cselekmény (a szórólapon nincs feltüntetve, kinek mely műve alapján ki írta a librettót) a szerb despota, Brankovics György erkölcsi dilemmáját helyezi középpontba. Brankovics két ellentábort is támogat, a Hunyadiakat és a törököket, előbbieket adott szava miatt, a törököket pedig népe érdekében. Egy idő után azonban választania kell, komoly fejtörést okozva magának, súlyosbítva azzal, hogy két fiát túszul kérik. Brankovics lánya, Mara éjjelenként titokban egy török férfival találkozik. A dráma (Obernyik Károly többszörösen átdolgozott szövege) tehát sokszoros, Brankovics György erkölcsi vesztes: megvakított két fia, hárembe kényszerített lánya keze közt hal meg, a szerb seregek győztek, de ő halálos sebet kapott.
A Kolozsvári Magyar Opera társulata előadásában hangzott fel a – bátran állíthatom, remekmű. Brankovics György szerepében Sándor Árpádot ismerhettük meg, aki egy nagy formátumú énekes. Hangja tekintélyes, technikája biztos, színpadi jelenléte meghatározó volt, közel áll személyiségéhez a hősi-drámai karakter, bár vívódásai kissé túljátszottak voltak, talán rendezői utasításra. A hangi adottságok mellett rendkívül szuggesztív volt, felvillantotta mind a népét, mind a családját féltő személy, az esendő ember és a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezető jellemvonásait. Marát, a címszereplő leányát Covacinschi Yolanda énekelte, kevéssé meggyőzően, a hang nem igazán szép, kiegyenlítetlen, csak a nagyon magas régióban tetszett, nem drámai szoprán. Igazán csak a szerelmi kettősnél oldódott fel, talán ez volt az előadás egyik legjobb jelenete. Cselebi aga Szilágyi János volt, nagy, de sokszor erőltetett hangon énekelt, megjelenéseikor azonban oda kellett figyelni rá. Murat nagyvezírt Daróczi Tamás
énekelte, kis és sajnos fakó hangon, nem mindig biztos magasságokkal. Mint szerelmes férfi alakítása meggyőző volt, szultánnak azonban nem. Hunyadi Lászlót Naphegyi Béla jelenítette meg, rettentően gyors vibratót használva, erőtlenül, de forszírozott hangon, tetézve intonációs problémákkal. Brankovics két fia közül a kisebbik, István (Bardon Tony) az első felvonásban hívta fel magára a figyelmet szép tónusával, zenei megoldásaival, a későbbiekben már kevésbé tetszett. Selmeczi György vezényletével a zenekar jól játszott, a gyönyörű, merem állítani, kiemelkedő szépségű mű mívességét tökéletesen megmutatták. Az énekkart és a balett-táncosokat is csak dicséret illeti.
Selmeczi György mint rendező is jegyezte az operát, a díszletet Venczel Attila, a jelmezeket Starmüller Katalin tervezte. A napjainkat (is) jelképező jelmezek között főleg a katonaruhák voltak, de Mara első felvonásbeli punkszerkója a lázadást fejezhette ki, később konszolidáltabb ruhái voltak. Brankovics György gyakorlóruhája az óriási kereszttel szimbolizálta mind a diktatórikus vonalat, mind a mélyen vallásos érzéseket. Cselebi vörös ruhája volt a legszembetűnőbb jelmez, illett is a szereplőre.
A nagyon vegyes és jobbára hétköznapi jelmezek mellett a díszlet nagyon egyszerű volt, egy katonai támaszpont, a maga félelmetes valójában, melynek vészjósló vagy baljós hangulatát egy felvételről bejátszott – nem az Erkel által írt – részlet tarkított. Szintén nem az operából való a siratás, melyből rögtön táncra vált a kórus, magyar, tán román és szerb dallamokkal, a kórus cigányosan tarka ruhákban énekel. A másik jelentősebb díszletként egy oltárt láthattunk, gyertyákkal.
Fáy Miklós vezette fel az operát. A (zene)kritikusnak felkent Fáy – aki gondolatait osztotta meg röviden a közönséggel, Brankovics Györgyre és a zenére nem sok szót vesztegetve – öltözete a legkevésbé sem felelt meg az elvárhatónak. Farmeringe rendkívül gyűrött volt, az acélbetétes bakancs nem való ilyen alkalmakra, keze mobiltelefonnal töltött zsebében, nem hiszem, hogy így kellene megtisztelni a közönséget, az előadást és Erkelt. Úgy gondolom, vannak zenetörténészek, akik szívesen átvállalták volna a nemes feladatot, értő módon rávilágíthattak volna a mű jelentőségére, stílusjegyeire. Az alkalomhoz illő öltözetben.
A másik kétségem a szórólap hiányosságaival kapcsolatos. Nincs föltüntetve, hány felvonásos az opera, ki vezényelt, kinek a drámája nyomán született a (szintén nevesítés nélküli) librettó.
Az előadás hiánypótló volt, egy nem mindennapi opera átlagos produkcióját láttuk. Reméljük, itthon is felfigyelnek a mű szépségére, és nem csak a Bánk bánt nézheti meg az érdeklődő.

2010. április 1., Thália Színház


Oldaltérkép