Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Erkel Bánkja bánja

Szerző: szabói
2010. április 8. 6.56

 Erkel Ferenc hihetetlenül sokat tette a magyar zenéért, zenekultúráért, egyáltalán azért, hogy szinte a semmiből egy virágzó zenei életet teremtett. Az idei év alkalmat ad arra, hogy műveivel közelebbről megismerkedhessünk, hiszen jószerivel csak néhány részletet ismerünk operáiból és a Himnuszt. A Pozsonyból származó családban több muzsikus is volt, legmagasabbra a Gyulán született Ferenc jutott, aki 1837-től a Pesti Magyar Színház zeneigazgatója. 1840-ben a Nemzeti Színház Erkel első operájával, a Bátori Máriával nyitotta meg kapuit. Négy évvel később nyerte meg azt a pályázatot Erkel, melyet Kölcsey Himnuszának megzenésítésére írtak ki.

A Nemzeti Filharmóniai Társaság megalapítása is Erkel nevéhez fűződik, de a Zeneakadémia megalapításában is tevékeny szerepe volt, igazgatója és zongoratanára volt az azóta világszerte elismert intézménynek. A nyilvános szereplésektől visszavonulva az operaház fő-zeneigazgatójaként dolgozott. Donizetti, Bellini. Verdi, Meyerbeer, Gounod operáit nem sokkal bemutatójuk után itthon is hallhatta a közönség, Erkel vezényletével. Erkel nem csak zeneszerzőként, de sakkjátékosként is elismert volt, erről kevesebb szó esett.
A Bánk bán emblematikus opera, a Hazám, hazám… kezdetű ária szinte második himnuszunkká vált. Politikai üzenete nyilvánvaló volt az 1861-es bemutatón. A Bánk bán zenei anyaga rendkívül sokrétű, az olasz és francia operák jellegzetességei mellett a verbunkos zene elemeit is megtaláljuk. A drámai megjelenítés, a hangszerelés (izgalmas a viola d’amore és az angolkürt, a hárfa, cimbalom, piccolo) egy érett szerzőt állít elénk.
A háromfelvonásos operát, annak eredeti verzióját a debreceni Csokonai Színház vendégjátékában láthattuk a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül, a Thália Színházban március 30-án. Az előadást Kentaur, Erkel leszármazottja vezette be, meleg szavakkal, rávilágítva Erkel munkájára, jelentőségére.
Bár sok hiányérzet maradt a hallgatóban-nézőben, megismerhette azt a művet, melyből többféle változat is született, félve mondom, joggal. A dramaturgia az „ősváltozatban” megcsuklik, nem folyamatos a cselekmény, sokszor megáll a történet, máskor pontosítani kellett volna a cselekményt. Természetesen utólag okosnak lenni könnyű, de Erkelnek ez volt a harmadik operája, magyar, követendő minta nem állt előtte. Mégis ez az opera lett „a magyar opera”, bár a zenei anyag tekintetében a Brankovics György jóval magasabb, sőt kiváló nívót képvisel.
Bánk bán szerepében Cselóczki Tamás énekelt, kulturált hangon, egyéni megoldások nélkül Természetesen nagyon nehéz, ha nem lehetetlen Simándi József után elénekelni a szerepet, hiszen fülünkbe égett előadása. Cselóczki jó, megbízható, terhelhető énekes, más szerepben valószínűleg jobban kiteljesedik.
Keszei Borbálát hallhattuk Bánk feleségeként, Melindaként. Az eredmény vegyes, az biztos, hogy Keszei nem idézte fel bennünk a nagy elődöt. A szerepet kissé erőteljesebben énekelte, kihagyva a finom zenei megoldásokat, melyek a lélek rezdüléseire (is) utalnak. A Tisza-parti jelenetben nem igazán értettük, mi lehet vele, egy őrülési folyamat nem ilyen. Énektechnikája problémamentes, de ehhez a szerephez más is kell.
Tiborc Wagner Lajos volt, fantasztikus erejű és színű hanggal, kiváló ábrázoló erővel énekelt. Színpadi jelenléte elhomályosította a többieket. Wagner mellett az előadás motorjának Bódi Mariannát éreztem. Gertrudis szerepéhez minden adottságot birtokol Bódi, hangja, hangterjedelme nagy, a királynéi tartás, határozottság nem hiányzott előadásából. Újra a nagy elődökre hivatkozom, Bódi teljesen más, de nagyszerű karaktert hozott.
Bátki Fazekas Zoltán Petúrja keveset volt a színpadon, a Bordal karakteres volt, mi több, hiteles. Haja Zsolt az intrikus Biberach szerepében tűnt fel, az eredeti változat szerint jóval nyomatékosabb a színpadi jelenléte. Pataki Adorján Ottója és Geiger Lajos szerepeltetése nagy tévedés, Pataki nem tett eleget az éneklés követelményeinek, a magasra nőtt, karcsú Pataki még nyomokban sem éreztette, hogy egy király vonult volna a színpadra, a hang kicsi, és az a rettenetes ruha sem segített az entrée-ban.
A Debreceni Filharmonikus Zenekar jól játszott, a verbunkos zene jellemzőit nagyszerűen emelte ki. Szép volt a Tisza-parti jelenet intim hangulata, tetszett a viola d’amore és angolkürtszóló is. Tetszett az énekkar, különösen a férfi szólamok, tömören, dúsan szólt a nem túl nagy együttes. Kocsár Balázs biztosan kézben tartotta a szereplőket a néhány tempóbeli megingás ellenére.
Tudom, hogy a rendezői színház önmegvalósító korszakát éljük, de szerény véleményem szerint a Bánk bán (és a Tavaszi Fesztivál keretében játszott Brankovics György) talán nem az az opera, ahol engedni kellene a kihívásnak. A Vidnyánszky Attila rendezte opera díszlet- és jelmeztervezője Alexandr Belozub volt. Rengeteg, sokszor nevetséges, máskor bosszantó dolog zavarta az elmélyülést: Gertrudis első felvonásbeli ruhája ötletes, de nem egy királynőnek való, inkább egy 20. század eleji, öntudatra ébredt kokottnak, a cipzáras csizma végképp nem illett ide, a többi szereplőéhez sem. Azok legalább a XIII. század szerintiek voltak. Gertrudis a következő felvonásban mint Turandot jelent meg, jelmeze szerint, a fejdísz a csüngőkkel legalábbis erre utalt. A ruháknál maradva II Endre földig érő hófehér műszőrme-kabátja törökös-ozmános turbánnal-kalappal párosult, a Tisza-parti jelenetben Melinda a lehető legkényelmetlenebb ruhát kapta, nyakfodorral. A Hoffmann meséihez inkább illő jelmezben (a történet szerint) hogyan tudott így utazni, gyereket pátyolgatni, rettegni, megőrülni, nem tudom.
Sok volt a felesleges dobálás, Petúr egy fürt szőlőt, mások (elég sokan) a Magyar Nemzet egy-egy oldalát (vajon friss szám volt? Netán valamilyen évfordulós, nehogy kimaradjon az aktuálpolitika?) hajigálták. Ottó Melindát vágyó áriájában egy fehér sállal körözött – vajon mire utalhattak a kiötlők? – Melindát tapogatta – úriember ilyet nem tett és nem tesz. Elég sok volt a durva lökdösődés, ütögetés is. Haja Zsolt kardja mókásan állt, talán a ruha fölé és nem alá kéne felkötni, így a kis hercegre gondolhatott a kedves néző.
A Bánk bán opera így nem a miénk.

2010. március 30., Thália Színház


Oldaltérkép