Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Két kísérlet Don Giovanni meghódítására

Szerző: Lehotka Ildikó
2011. december 12.

 Don Giovanni itt, Don Giovanni ott, kölcsönözhetnénk egy másik operából a mondatot, nemrég láthattunk egy minden szempontból kiváló MET-előadást, a Scala is a napokban mutatta be nagy reklámhadjárat kíséretében, magam egy régebbi Don Giovanni-felvételt szereztem be, Barenboim vezényli a szintén minden szempontból kiváló előadást (a Scala-beli bemutatót is ő dirigálta).

A magyar közönségnek is jutott színpadi előadás, mindkét szereposztásban megnézhettem az új, ismét viharokkal, lemondásokkal, szerepcserékkel teli Don Giovannit. Az operaház eddigi történetében nyolcféle Don Giovanni-előadást kínált közönségének, ez nem sok, ha belegondolunk, hogy az operát 1787-ben mutatták be Prágában, de akkor sem, ha az operaház viszonylag fiatalnak mondható a maga majdnem másfél évszázadával.
Nem véletlenül nevezik az operák operájának a művet, szinte az összes ária, kettősök, együttesek ismerősen csengenek. Nem tévedek talán, ha azt állítom, hogy a műben szerepel a legrövidebb (Pezsgőária), a legérzékenyebb (Dalla sua pace), a matematikai pontossággal vezetett hódításokról szóló ária.
Mozart maga is nagy gonddal írta a Don Giovannit, felkavarta érzelmeit. A műfaji megjelölés – dramma giocoso – csak nekünk kuriózum, de ne felejtsük el, hogy virágzott a komikus és drámai elemeket egyaránt felhasználó műfaj, ezek a darabok szinte teljesen a feledés homályába vesztek. Még sokáig el fognak vitatkozni arról (a mai napig nincs egységes álláspont), hogy melyik elem van túlsúlyban, mi érjük be annyival, hogy az operairodalom csúcspontja a Don Giovanni, fogva tartja az embert.
Az első szereposztással játszott utolsó előadást láttam, egy már bejáratottat, két nap múlva az új szereplőkkel színre vitt operát. Mindkét előadásnak voltak nagyszerű pillanatai, adekvát szereplői és kevésbé találó énekesei. Mindkét előadáson Fried Péter énekelte a Kormányzó szerepét, meggyőzően, óriási hanggal, állhatatosan. Horváth Ádám és Kovács István volt a címszereplő, míg Horváth Ádám nagyon gyenge, harmatos szerepformálása egy amatőr együttesbe illett volna, addig Kovács István maga volt a csábító, erőszakos, mindenkin átgázoló férfi, egyetlen kifogásként a hangerőt hozhatjuk fel, a színpad hátsó felén énekelt hangjai nem jöttek át a nézőtérre. Horváth Ádám nem találta helyét a színpadon, ha csak állt, akkor is sután, laza pózban, éneklése egyáltalán nem győzött meg arról, hogy a jó kiállású művész maga lenne a „csókolnivaló gazember”, az erőszaktevő, a gyilkos, az egyedül maradt Masettót szinte magatehetetlenné tevő. Kovács István színpadi jelenléte remek, nagyszerű áriákat énekelt, a Pezsgőária kiválóan jellemezte a figura személyiségét: gyors öröm, felhevülés, majd újabb kísérlet újabb nő megszerzésére. Horváth Ádám előadásában ugyanez az ária semmitmondó volt, a Szerenádot szinte észre sem vettük. Kovács István és a Zerlinát éneklő Hajnóczy Júlia Là ci darem la manója sistergett az erotikától, én még nem hallottam, láttam így. Hogy a két személy összeolvadt-e az operában, szintén izgalmas kérdés, néhány zeneesztéta szerint igen, kezdetben felváltva énekelnek, majd közösen, végül 3/8-ban megy át a duett.
Bretz Gábor Leporellója hihetetlenül jó volt, mind a hang minőségét, a zenei megformálást figyelembe véve, mind a színpadi jelenlétet, így történhetett meg az, hogy a címszereplő Horváth Ádám ezért is árnyékban maradt, nem ő uralta az eseményeket. Alik Abdukayumov szintén nagyon jól megoldotta a szerepet, élt a színpadon, ezzel együtt nem emelkedett ki az előadásból, humora ellenállhatatlan. Donna Anna szerepében Kolonits Klárát láttuk (ismét beugróként), nagyon szépen énekelt, rendkívüli muzikalitással, a Non di mir kezdetű ária az előadás (egyik) fénypontja volt, kifejező, a szám második része virtuózan pontos koloratúrákkal tele. Hangja azonban súlyosabb, mint amit Donna Anna szólama kíván, különösen feltűnő volt Donna Elvira párjaként. Donna Elviraként jobban el tudom képzelni Kolonits Klárát, de a nagyszabású bel canto operák világában lenne a helye, itt az idő, hogy Magyarországon is játsszanak ilyen műveket, szoprán van hozzá. González Mónika Donna Annája egy tragikát mutatott, nagy gesztusokkal, operai mozdulatokkal, vállával való taktírozásával, mely a könnyű műfajban elfogadott ugyan, de nem az operaszínpadon (a combja is kivillant az apja halálát követő pillanatokban). González Donna Annája nem a szerepről szólt, magas hangjait forszírozta, zenei megoldásai nem különösebben keltettek figyelmet, a koloratúrák nem szóltak tökéletesen. Mozartot nem hallottuk ki az előadásból.
Szabóki Tünde Donna Elvirája zeneileg szépen megoldottan szólt, de plusztöbblet nélkül. A művésznő tudja, mit miért énekel, otthonos Mozart világában, ám Donna Elvira összetett tulajdonságait nem adta vissza. Hangja helyenként éles, én egy kicsit sötétebb, súlyosabb hangot képzelnék Donna Elvirának. Bátori Éva énekelt a második szereposztásban, hihetetlen jól, hihetetlen a színpadi játéka, a jelenléte, ő volt az egyik kiemelkedő énekes az előadáson. Első furore áriája (ha lehet a barokkból kölcsönözni a kifejezést) iszonyatos erejével hengerelte le a közönséget, a második felvonás nyugodtabb hangvételű részeit is tökéletesen megoldotta. Ha azt az egy-két problémát, például a túl sok levegővételt áthidalja (valószínűleg a következő előadások kevésbé mutatják az első izgalmát), akkor a legjobbak közt emlegetik majd Donna Elvira megformálójaként.
A hölgyek sorában a Zerlinát alakítók közül Keszei Bori énekelt az első előadáson, üde színfoltként, kellemes jelenségként. Annál nagyobb figyelmet érdemelt Hajnóczy Júlia éneklése, tökéletes Zerlinát énekelt és játszott. Sajnos, a Batti, batti kezdetű áriájának intim kísérete ordított, csellószólóstul, kamarazenekarostul, nem jött át a tört fény, mely a számot jellemzi. Hajnóczy éneklése is a legnagyobbakéval vetekedett.
Kényes dolog olyan tenort találni, aki Don Ottavióként hiteles, Dovlet Nurgeldiyev minden szempontból jó választásnak bizonyult. Megnyerő külsejű, szép hangú, a filozofálóan habozó személy mögött ott volt a Donna Annára vágyakozó szerelmes. Gyönyörűen énekelte az operába utólag illesztett Dalla sua Pacét. Szappanos Tibor formálásában Don Ottavio valóban az a tétovázó, az eseményeket kicsit felülről szemlélő figura volt, mint amilyet Mozart elképzelt, az énekes jól megvalósította a szerep zenei részét is, különösen tetszett az érzékeny tolmácsolás, de még maradt a szerepben megoldanivaló.
Sebestyén Miklós Masettója igazán jó volt, a bumfordiság mellett kifejezően hozta azt a személyt, aki kénytelen ugyan meghajolni a magasabb rang előtt, de alig várja, hogy visszavágjon. Kelemen Dániel Masettóként való szerepeltetése tévedés (ahogy a másik előadáson Horváth Ádám Don Giovannija).
A zenekart az első szériában Kesselyák Gergely irányította, szuggesztíven, helyenként túl gyors tempókkal, de jó hangszínekkel, hangsúlyokkal. Medveczky Ádám az operát egész más aspektusból nézte, egyenletesebben, így kicsit lecsípve a végleteket. Mindkét előadáson akadtak kisebb-nagyobb tempókülönbségek énekes(ek) és zenekar közt, a második szereposztással ment darabban többször; ezen az előadáson viszont a második felvonás végi fafúvós színpadi zene káprázatos volt. Külön ki kell emelni az operában végig kiválóan tökéletes pontossággal, de az énekesekkel együtt lélegző csembalistát.
A világhírű Nanà Cecchi által tervezett díszletek – a vicenzai színházépület, a Teatro Olimpico volt a kiindulási pont, a színpadképhez – nem igazán voltak fenomenálisak, a jelmezek, különösen a hölgyeké viszont dekoratívnak hatottak. Hogy miért hátul kellett Don Giovanninak a pokolra szállni, nem tudom, azt sem, hogy a temetőjelenetben miért egy viszonylag világos, bárányfelhőkkel tarkított égbolt sugallta a félelmet. Gianfranco de Bosio rendezése teljesen átlagos, se nem ötletes, se nem sokkoló, inkább semmitmondó. Nem erről fognak beszélni évek múlva.

 December 4.
Karmester: Kesselyák Gergely
Don Giovanni: Horváth Ádám
Kormányzó: Fried Péter
Donna Anna: Kolonits Klára
Don Ottavio: Dovlet Nurgeldiyev
Donna Elvira: Szabóki Tünde
Leporello: Bretz Gábor
Masetto: Sebestyén Miklós
Zerlina: Keszei Bori

December 6.
Karmester: Medveczky Ádám
Don Giovanni: Kovács István
Kormányzó: Fried Péter
Donna Anna: González Mónika
Don Ottavio: Szappanos Tibor
Donna Elvira: Bátori Éva
Leporello: Alik Abdukayumov
Masetto: Kelemen Dániel
Zerlina: Hajnóczy Júlia

Rendező: Gianfranco de Bosio
Díszlettervező: Nanà Cecchi
Jelmeztervező: Nanà Cecchi


Oldaltérkép