Szerző: LG
2007. szeptember 16. 17.57

Az egyre csinosabb Corvin téren a Kulturális Örökség Napjai programsorozathoz kapcsolódva szeptember 14-én ünnepelték a Budai Vigadó felújítását, mely a Magyar Művelődési Intézetnek és a Hagyományok Házának ad otthont. A 107 éve többnyire a kultúrát szolgáló épület végre újra régi pompájában látható, s ezt a két intézmény konferenciával ünnepelte meg. Az építéséről, a kezdetekről, a történelméről és a jelenéről is hallhattunk rövid, de érdekes és színvonalas előadásokat. A konferencia végén emléktáblát avattak, majd a Magyar Állami Népi Együttes szórakoztatta az egybegyűlteket.

A Budai Vigadó 107 éve a kultúra szolgálatában

Bár portálunk folyamatosan figyelemmel kísérte a felújítást, nyilván sokan csak a meggyőző végeredményt látják. 2006-ban az Archi-Kon Kft. – ügyvezetője, Nagy Csaba építész, valamint Déry Attila építész-művészettörténész vezetésével – tervei alapján a Baucont Építőipari Zrt. látott hozzá a Budai Vigadó felújításához, alvállalkozóként pedig közreműködött a Reneszánsz Rt. A teljes külső felújítás 385 millió forintba került, s a munka 2007. július végén fejeződött be. 1900. január 30-a óta azonban – amikor Budapest nevében Halmos János polgármester vette át a „a budai közművelődés ragyogó palotáját” és fényes bállal avatták fel – sok minden történt az épület falai között.
Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója bevezetője után Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a reformkor és a XIX. század nagy ismerője, korábbi I. kerületi polgármester, Katona Tamás beszélt a korszakról, a bajor és a magyar királyok építkezési szokásairól, a kiegyezés valóban dübörgő gazdaságáról és a polgári felelősségvállalásról. Csapongó és szellemes előadásában – 20 perc neki nagyon kevés – szót ejtett Batthyány Lajos miniszterelnökről [az érdi Batthyány-iskola névadójakor őt hívtuk meg előadást tartani a Batthyányakról a kilencvenes évek elején, amit örömmel teljesített is – L. G.], a 48-as kormány nagyjairól, Ferenc József „fejlődéséről”, s ki-ki felfedezhetett a mai politikára utaló áthallásokat is. Őt Aczélné Halász Magda kultúrantropológus követte, aki az épület tervezőpárosának, Kallina Mórnak és vejének, Árkay Aladárnak a munkásságáról beszélt. Az immár ötgenerációs építészcsalád két ága a kiegyezés után a konjunktúra idején, az Andrássy úti (akkori Sugárút) építkezéseken került (először munka)kapcsolatba. Kallina Mór 1844-ben a morvaországi Gross-Bitteschben született, s a sors hamarosan Magyarországra vetette, ahol az első komolyabb munkája a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervezése volt. Ezután az elégedett zsidó hitközség tagjai különböző munkákkal bízták meg. 1878-ban „magyar állampolgársággal felruháztatik”. Ő tervezte a Dísz téri Honvédelmi Minisztérium épületét, az első három közé került az 1882-es Országház-pályázaton. Már vejével, Árkay Aladárral nyerte meg a gellérthegyi emlékműre kiírt pályázatot. 1897-ben pedig szintén közösen indultak a Budai Vigadóra kiírt pályázaton.
Árkay Aladár 1868-ban született Temesváron. Egyéves korában költözött a család Pestre. Itthon Hauszmann Alajos mellett dolgozott a Budavári Palota építkezésénél, majd Kallina Irmával kötött házassága után immár apósával együtt ő is részt vett a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság tervezésében. Számos templomot tervezett – fasori református templom, a kőbányai lengyelek temploma, a városmajori Jézus Szíve-nagytemplom, Vágóhíd utcai ortodox templom –, s a nevéhez fűződik a Hősök terén álló Babochay-villa, ahova 1956. november 4-én Nagy Imre és társai menekültek.
A Budai Vigadóról, illetve az első fél évszázadról Gábriel Tibor történész mesélt. A budai polgárok irigykedve figyelték kiváltságos pesti társaik Pester Redoute (Pesti Vigadó)-beli mulatságait, rendezvényeit. A főváros 1894-ben elavult, fölöslegessé vált katonai épületeket és néhány telket vett meg 100 ezer forintért a Fő utca mellett, hogy ott korszerű művelődési centrumot alakítsanak ki. A nyilvános tervpályázatra 12 pályaművet nyújtottak be.
Az építést 1898 tavaszán kezdték el, 1899 őszén már a belső berendezésével foglalkoztak. Nyolcszáz négyszögölnyi területen épült föl az arányaiban mértéktartó, a Corvin térre nyíló épület. Kallina Mórnak és Árkay Aladárnak a Budai Vigadóban egy nagy, többfunkciós dísztermet (koncert és bálterem egyben), vendéglátó-ipari, egyesületi célokat szolgáló helyiségeket, lakóegységeket stb. kellett kialakítaniuk. A kor művelődési szokásai miatt elsősorban a többfunkciós díszterem létrehozásával indokolták a Budai Vigadó építését. A történész előadásából kiderült, hogy milyen alaposan megterveztek egy-egy ilyen jellegű épületet, a jövőre is gondolva. Például egy nagy, 400 főt befogadó éttermet és egy kávéházat alakítottak ki a földszinten, s bérbe adták. Az épület bérleti díjaiból 12 év alatt összejött a főváros által befektetett összeg. Nem mellékes, hogy az építkezés további költsége a budai polgárok adományaiból származott!
A Budai Vigadó hamar népszerűvé vált, amit többfunkciós kialakításának köszönhetett. A kisiparosoktól az arisztokráciáig minden társadalmi réteg megfordulhasson itt – igaz, nem egy időben és egy helyen. A klubszerűen működő Budai Polgári Kör, a nyilvános könyvtár és az anyakönyvi hivatal, az étterem és a kávéház, valamint az ünnepi eseményekre használt vigalmi helységek szerteágazó működése és látogatói társadalmi összetételének sokszínűsége tette ezt lehetővé. Gábriel Tibor részletesen beszélt a Budai Polgári Kör és a Budai Könyvtár történetéről is, amit itt hely hiányában nem részletezünk. A II. világháború ideje alatt a kulturális szerep egy időre megszűnt, a hadügyminisztérium vette birtokba az épületet.
A II. világháború és az azt követő államosítások a Budai Vigadót sem kímélték. 1951-ben költöztek be a még félig romos épületbe a Népművészeti Intézet munkatársai. 1980-ban kivált az intézetből a Művelődéskutató Intézet, de a Népművelési Intézet megmaradt. 1986. március 1-jén Országos Közművelődési Központként ismét egyesült a két intézet. 1992. január 1-jétől Magyar Művelődési Intézet a neve, 2007. január 1-jétől pedig Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus.
Az intézet ötvenes évekbeli tevékenységéről és a későbbi korszakról Sebő Ferenc, a Hagyományok Háza szakmai igazgatója idő hiányában már csak vázlatos előadásából kaptunk szemelvényeket. Kiemelte a lefektetett, ma már megmosolyogtató politikai célok – amelyeket szerencsére sokszor elszabotáltak, Révai miniszter pl. a népdalokat is ostorozta nem eléggé szocialista jellegük miatt stb. – és a tényleges intézeti tevékenység közötti ellentmondást; a hetvenes évekbeli fellendülést, a lehetőségekhez képest igen színvonalas itt folyó munkát.

Nagy Csaba építész és Déry Attila építész-művészettörténész a 2006–2007-es felújításról beszélt. A nehézségekről, például arról, hogy a II. világháború után nem az eredeti állapotot állították vissza, nagyon sok részletről nincsenek fotók, csak levéltári leírások; a szokatlan sorrendről: előbb a főhomlokzattal kellett kezdeniük stb. Szóba kerültek a még továbbra is megoldandó feladatok: az akadálymentesítés, a hiányzó liftek, a belső udvar befedése stb., s bemutatták egy az előcsarnokban elhelyezendő recepció tervét is.
A konferencia után Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára avatta fel az emléktáblát Borbáth Erika, Kelemen László és Nagy Gábor Tamás közreműködésével. A szakállamtitkár személyes emlékeit idézte, népművelő szakos egyetemistaként a szakma csúcsának tekintette a Népművészeti Intézetbe jutást, ahol később dolgozott is.
Az impozáns épület átadása után pedig stílusosan a Magyar Állami Népi Együttes rövid műsora következett. Aki látta/hallotta már a Kincses Felvidéket, a Bartók-trilógia első részét, a MÁNE-t és Herczku Ágnest, az szívesen megnézi többször is. Én háromnál tartok, és most is olyan elementáris erővel hatott, mint először. A bemutató után Kelemen László elejtett szavaiból azt vettem ki, hogy egy szlovák tánccsoporttal közösen tervezik előadni a Kincses Felvidéket, hiszen az anyag magyar és szlovák elemekből áll.
Az első emeleti folyosón az év végéig látható a csütörtökön nyílt Kodály-dokumentációs kiállítás, az életmű összegzésével, főként a tudományos munkásságát kiemelve, sok képpel, kottával. A Hagyományok Háza kiállításának szakmai tervét Pávai István készítette, a kivitelező Nagyné Sebestény Krisztina volt; a munkát segítette a Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum, a Zenetudományi Intézet, a Néprajzi Múzeum, s többek közt Kodály Zoltánné Péczeli Sarolta is, a támogatta az NKA.