Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



25 éve nincs köztünk Bilicsi Tivadar

Szerző: Takács István http://www.szineszkonyvtar.hu/
2006. július 11. 13.07

 Júliust írtunk akkor is, 25 évvel ezelőtt, 1981-ben, amikor a Farkasréti temető széljárta szomorúfűzei és juharfái között utolsó útjára kísérték oly sokan Billt... vagy ahogy a közönség is jól ismerte: Bilicsi Tivadart. „...Minden halál lesújt. Az övé fölemel. Megvallom, nem rendített meg a halála, személyes elmúlása. Miért? Mert nem múlt el. Bennem él, milliókban él, segít, lebeg, mosolyog, beszél – ez az Ő halhatatlansága.”


„…lehetetlen, hogy összetörte kedves hangját, megszakította zseniális színészi mozdulatainak finom fonalát. Nem hisszük el. Hiszen tegnap még itt ült, belemosolygott az arcunkba és mindentudó,  huncut bölcsséggel tudtunkra adta: érdemes élni, érdemes játszani, érdemes, érdemes… Bill, az öreg Bill, a zseniális Bill, az ember, a színész, az apa, a nagyapa... Bilicsi családteremtő színész volt. Nem sztár volt – rokon. Művészetének is ez volt a titka: családot varázsolt maga köré. Határtalan csodára volt képes ez a színész, ez az ember” – mondja róla Gyurkovics Tibor.
A derű volt maga – mondja Verebes István egy nyilatkozatában, majd így folytatja. – Nem. Így pontatlan és közhelyes. Itt járt köztünk hetven, nyolcvan évig a derű, akit Bilicsinek hívtak.”
„Zavarba jönnék, ha Bilicsi játékának nüánszait nekem kellene ilyen módon kielemeznem – mondja Sas György. – Idézgetem magamban színpadi szerepeit, csak amelyeket magam is láttam. Beppo, Mosca, Lőrinc barát, Ill, Rettegi Fridolin, Tschöl papa, dalok csengenek a fülemben: »Asszonykám, adj egy kis kimenőt…«, »Apu, hod med be…«, »Nem wurlitzer a verkli…«, s hallom Bruhaha Kelemen mókáit a Csinn-Bumm Cirkuszból.”
„Véleményem szerint – mondja Bilicsi Tivadar – jó színész is csak az lehet, aki jó néző is egyben; akit a függöny másik oldalán, a zsöllyében is megragad a játék varázsa. A magam részéről mindig azokért a kollégákért, pályatársakért lelkesedtem, akiknek nem láttam be a kulisszatitkai közé, akiknél nem jöttem rá a színészi műhelymunka apró fogásaira; akiket ámuló nézőként tudtam csodálni. Számomra, talán éppen ezért – mutat rá a fotográfiák mellett függő képre, Pethes Imre arcképére –, Ő volt a legnagyobb. Az utolérhetetlen. Ő volt az, aki megtanította hallgatni a nézőteret. De sokan vannak ilyenek; a régiek között is, akikkel még mint fiatal színész játszottam együtt, s az újak között, akik mellett én vagyok az öreg. Ez a csoda, ahogy egy művész a mesterség megtanulható, megismerhető fogásaival meg nem magyarázható módon, mások által megismételhetetlen jelenségként találja telibe a figurát, ez, s az örök játékosság tart a bűvkörében, amikor azt mondom: ha újra kezdhetném az életet, mindig a színpadot választanám.”


Bilicsi Tivadar, eredeti nevén Grawatsch Tivadar 1901. szeptember 6-án született Budapesten  az Iskola u. 38-as számú házban, ahol nemcsak az otthonuk, hanem édesapjának könyvkötő műhelye és papírkereskedése is volt. Édesanyja, Tarczal Szerafin énektanárnő a Budai Iskolában tanított. A családban nem akadt színész. A család Morvaország Bilics nevű községéből települt át először Bécsbe, majd Budapestre. A Medve utcai elemi iskolába íratták be szülei, ahol többek között osztálytársa volt a híres íróvá lett Németh László. Postahivatalnokként dolgozott, amikor egy hirdetés kapcsán a nyugodt kispolgári életet felváltva színésznek állt. Hosszú út vezetett a sikerig azonban. Sebestyén Géza, a miskolci színház igazgatója keresztelte át kimondhatatlannak tűnő nevét Bilicsire. A vidéki évek után a fővárost hódította meg kedves, derűs személyiségével. Király Színház, a Belvárosi, Teréz Körúti és az Andrássy Úti Színház mind-mind sikereinek egy-egy jeles állomáshelye. Egy nap felfedezte a film, és el sem eresztette... jött a filmözön Bilicsi életében. A háború után kezdetben folytatódott a sikerszéria. Aztán a személyi kultusz éveiben összetűzésbe került Gáspár Margittal, az operettszínház igazgatónőjével, visszaadott egy nem neki való szerepet. Gáspár ezt szabotázsnak minősítette, s elbocsátották a színháztól. Bár ő maga nem volt politikus alkat, a politika mégis átrajzolta életét. Nem kapott több filmfőszerepet. Talán ezért? Lassabban csörgedezett a színpadi sikerfolyó is. 1957 elején disszidálni szeretett volna elkeseredésében. Visszahozták. A barátok járták ki, hogy bántódása ne essék érte... Azután a siker angyala rámosolygott újból, és vele bandukolt tovább a pálya végéig mindannyiunk örömére...

Gyurkovics Tibor soraival nem-búcsúznék tőle:
„…Minden halál lesújt. Az övé fölemel. Megvallom, nem rendített meg a halála, személyes elmúlása. Miért? Mert nem múlt el. Bennem él, milliókban él, segít, lebeg, mosolyog, beszél – ez az Ő halhatatlansága.”


Oldaltérkép