Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Dragomán György: A fehér király – barakkpanoptikum

Szerző: frankenstein
2007. május 14. 9.13

 Dragomán Györgyről már sokat hallottam, de eddig tőle nem olvastam semmit. Író, műfordító, tanár. A fehér király az első, titokban, többéves vesszőfutással kihordott mű után (A pusztítás könyve) született, és szintén nem Rejtő Jenő-i regényírói módszerrel. Legújabb művét 18 adják ki, ami egy 1973-ban született írónak már önmagában óriási kitüntetés. A legutóbbi Képzett társítások – Aegon-est a Bárkában egyik főszereplőjeként élőben is hallottam, és kíváncsivá tett: a képzeletbeli sürgős olvasnivalók listán lévő könyvet most már tényleg el kellett kezdenem. Az előtanulmányok megvoltak.

Dragománból dől a szó, élőben és írásban, a Bárkában Alföldi Róbert megjegyzése, hogy most már érti, miért ilyen központozást (nem) használt könyvében, telitalálat volt. Valóban puritán tipográfia, szellős sorok jellemzik a regényt. Néha fél-, egyoldalnyi mondatok vagy inkább gondolatfolyamok, nagyon sok vessző, néhány pont, semmi esterházys pontosvessző, nagy néha, ha már kikerülhetetlen és értelemzavaró lenne a hiánya, egy-egy kérdőjel. Az első ilyen könyvem Merle-től az Állati elmék volt, s ez a fajta írástechnika igen nagy figyelmet követel az olvasótól, mert ha elkalandozik, nagyon hamar elfelejti, hány éves a kapitány (delfin, Dzsátá). (Nagy nehézséget okoz a felolvasónak is: a Képzett társítások alatt – most már tudom, remekül – felolvasó színész, Kardos Róbert is küzdött a szöveggel, és akkor a hallgatóság nem mindig értette, miért a sok le nem zárt, be nem fejezett mondat,  a hangsúlyhullámzás, a gyors szövegolvasás.) Ez a gondolatfolyam, amely mesterien megkomponált, és szinte soha nem terjengős, hűen adja vissza a gyermeki világra csodálkozás mozaikszerűségét is. Kicsit olyannak tűnik a regény szerkezete, egy-egy témába sűrítve a 12 éves fiú életörömeit és főleg -hányattatásait, mintha a frissen operált és ezért a sebet védő „fejékkel” ellátott kutya tekintene a világra, s abból mindig csak egy szeletet látna, épp azt, amerre fordul. Ezt a szeletet, még ha nap süt is rá, azonban folyton beárnyékolja egy közelmúltbeli tragikus eset: apját a Duna-deltába vitték kényszermunkára, mert aláírt egy rendszerellenes nyilatkozatot. Ez a családra vetülő komor árnyék adja a regény keretét, a látszólag lazán egymás mellé illesztett, hol vidám, hol keserű (vagy mindkettő) életepizódok erre a vázra épülnek. Tizenkét évesen kell szembesülni olyan eseményekkel, amelyek egy felnőttet is megpróbálnának. Anyja elveszti tanári állását, takarításból, a kollégáktól jószívűen, titokban átadott dolgozatok javításából és használati, dísztárgyaik, ruháik eladásából tartja fenn a családot. Az elhurcolt férjről néhány hónap után már semmi hír nem érkezik, s fia egyre többször nézegeti a zsebében hordott képét. Anyjának meg kell alázkodnia egy nagykövet előtt, hátha segít apjáról hírt szerezni: kijárása azonban sikertelen. Nagyapjáék (a titkár elvtárs, akinek fia tette miatt nyugdíjba kellett vonulnia) hallani sem akarnak az „abnormális kurváról”, aki fiukat elrontotta, Dzsátá évi kétszeri látogatásai az öregúrnál név- és születésnapokkor az egyébként sem szürke történetekben talán a legszínesebbek. A fekete fátyolozott/sötétített autó, a hideg (erőltetett) távolságtartás, az át nem vehető ajándékok – ismerős helyzet, kellékek. És a többi történet: megcsapja a halálfélelem szele, verekedések, iskolai és egyéb csínytevések, az első nagylányszag és az addig került lány megtapintása ott, a tiltott mozifilmek és vetítők utáni kutatás. Minden együtt van, ami – apja tragédiáján kívül – egy ilyen korú, átlagos fiút megérinthet.
A regényszerkesztésen és a magával ragadó mesélés nagyszerűségén túl a harmadik mesteri vonás a történelmi metszet: egy Romániában élő, etnikai nehezékkel – bár erről egy szó sem esik közvetlenül – is sújtott gyermek egyévi történetének mindennapjaiból hogyan kerekedik ki egy lesújtó, a rendszerről a leplet kíméletlenül lerántó társadalomkritika, úgy, hogy erről közvetlenül egy szó sem esik. A Kondukátor, a Kárpátok géniusza mindent átszövő jelenlétéről csak utalásokból, iskolai és ravatalozói idézetekből tudhatunk. Ez az áttételesség így sokkal jobban, sokkal nagyobbat üt: a verekedésbe majd boltfelgyújtásba fúló, banánért (bolgár tengerészpólóért, húsért, sörért stb., folytathatnánk a sort a „baráti” országok történetéből) sorban állás, az iskolai, mai fülnek szinte hihetetlen tantárgyelnevezések, a kötelezően békekölcsönt jegyző szocialista országok állandó háborús készülődése, az úttörőnyakkendő (lásd ma: kormányzati negyed építése), a katonakönyv fontossága (úgy kellett rá vigyázni, mint a szemünk fényére), a csernobili, sokáig titokban nem tartható katasztrófa (itthon épp akkor töltöttem katonai szolgálatomat, s hónapokig adtak káposztát minden ételhez) – érdekes módon már nem is Romániában vagyunk, a hely behelyettesíthető bármelyik kelet-közép-európai (s néhány latin-amerikai) országgal, és nem hihetjük azt, hogy nálunk más volt, amit sokan szeretnének. A kibeszéletlen Kádár-kor nálunk is előbb-utóbb feldolgozásra vár, kinek-kinek egyénileg kell megemésztenie és helyére tennie, mert csak a barakk komfortfokozata volt más, lényege nem. Dragomán könyve ebben is segítségünkre lehet. Már értem, miért viaskodott a szerzői jog megszerzéséért Franciaországban három kiadó.

Dragomán György: A fehér király
Magvető, Budapest [2005]


Kötött, 124x83 mm, 304 oldal, 2490 forint
Felelős szerkesztő: Boldizsár Ildikó
Tervezte, borítófénykép: Csontó Lajos
Nyomás: Szekszárdi Nyomda
ISBN: 9789631424379

Link:
„Kedves Anna, kedves Gyuri” a Berzsenyi-könyvtárban
Képzett társítások: Szabó T. Anna, Dragomán György és Kenyeres Bálint – Hol itt a posztmodern?

Dragomán György honlapja 


Oldaltérkép