Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Módszer, technológia, váltás az irodalomtanításban
Egy program nyomán

Közreadta: Sz. Tóth Gyula*
2010. április 7. 6.56

 Honlapunk szórványosan eddig is foglalkozott az irodalomtanítás megújításával, de most egy új almenü létrehozásával (irodalom_12_11_10_9) még nagyobb teret kívánunk adni a témában kibontakozó diskurzusnak. Amennyiben közlésre érdemesnek tartjuk, megjelentetünk minden hozzászólást, szakmabelitől, laikustól egyaránt.
Nógrádi Gáboré
után Sz. Tóth Gyula írása következik újfent Fűzfa Balázs most megjelent két új irodalomtankönyvéről. Várunk véleményeket pró és kontra!

2010. március 10., Petőfi Irodalmi Múzeum: Világháló és irodalomtanítás. Kerekasztal-beszélgetés a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Intézet szervezésében. A beszélgetést Fűzfa Balázs egyetemi docens vezeti. Résztvevők: Diószegi András gimnáziumi tanár, Grüll Tibor egyetemi docens, Kerber Zoltán OKI-főmunkatárs, Sáfrányné Molnár Mónika vezető szaktanácsadó, Szabolcsi János gimnáziumi tanár. A vitában minden jelenlévő részt vehetett. (A program támogatója a Krónika Nova Kiadó.)

Sz. Tóth Gyula 

Hozzátevések

Kérdés: Történt-e már a témában vizsgálat, készült-e „hatástanulmány”, azaz: mi a középiskolai diákok véleménye a kérdésről? A Fűzfa-féle irodalomtankönyvnek milyen a tanulói fogadtatása?
Vélemény: Végeztem kisebb felmérést, nevezzük inkább szondázásnak, véleménykutakodásnak, Fűzfa Balázs eddig megjelent két tankönyve (irodalom 12 és 11) fogadtatásáról. Nem iskolai kipróbálásáról van szó, néhány tanuló megismerte a könyveket, kézbe vették, tanulmányozták, megadott szempontok alapján is. Reflexióikat megbeszéltük: szabad véleménykifejtés és irányított beszélgetés formájában.
A „populáció”: irodalmat szerető, jó képességű, „hagyományos” tantervvel dolgozó, „jó nevű” középiskolákba járó (3. és 4. osztályos), önálló munkákat vállaló, jó szinten teljesítő (dolgozat, publikáció) tanulók, akik más tantárgyakban is pontosak, „érdeklődők”, a világra nyitottak, sokféle iskolán kívüli szabadidős programmal, többen két középfokú nyelvvizsgával az érettségi előtt.
Az összegzés a Fűzfa Balázs által megadott „két kultúra határán” fogalom mentén, a köré gyűjtve történik. A jelenség adott, ismert, kikerülhetetlen, világméretű, és egyre fejlődő. Nem kerülhető meg a bölcs Kányádi Sándor szellemborzoló megfogalmazása: „Az internet jelentősége a kereszténység felvételéhez mérhető.” A fiatalok „internetezését” kárhoztatni fölösleges, értelmetlen: kultúráról van szó, találó az elnevezés, fontos, kiindulópontnak, alapkérdésnek tekintendő. A tanítás, az iskola képviselőinek tehát két dolgot kell elfogadniuk: 1. az internetezés „kultúra”, 2. s egyben egy létező Másik, a hagyományos iskolai ismeretátadás, -szerzés „kultúrája” mellett. Az értelmezésnek irányulnia kell: a) az „új” megértésére, b) a „régi” felülvizsgálatára, c) a kettő illesztésére. Nézőpontom: pedagógiai technológia jellegű. (A Fűzfa-tankönyveket tartalmi, metodikai szempontból már többen elismerően recenzálták, én is jeleztem: „Irodalomtanítás másként”.)
A középiskolai tanulók rendszeresen interneteznek, technikailag értik, keresésük tudatos és véletlenszerű – jelen van a motiváltság és a felfedezés. Az ilyen jellegű „munkavégzésük” folyamatos, mennyiségileg: sok (örömteli belefeledkezés). A középiskolai tanulók szeretik az irodalmat, prózát is, verset is, a középiskolai tanulók olvasnak irodalmat, nyomtatott formában is, és szívesen olvas(ná)nak elektronikus formában is. A diák tehát nekilódul: hálóra fel! Akár a tananyag, akár más információk alapján, akár ad hoc módon bóklászik, de halad: új ismeretek sokaságára tesz szert. Mi lesz ezen ismeretek sorsa? Egy részét megjegyzi, majd elfelejti (jól teszi), s mert vannak olyan ismeretek, amelyek számára újak – rácsodálkozik, mások ismerősek a tanóráról, újszerűek, hoppá: lehet(ne) kezdeni valamit velük. Pont megfelelnek a kapott házi feladatnak, vagy egy „egészen” („vadi”) új anyagot lehet(ne) összeállítani, és azzal jelentkezni az irodalomórán, mintegy meglepve az – egyébként kedvelt – tanárt, nem mellékesen az osztálytársakat. Ez lenne ám a „buli”!
A diák ily módon viszonylag sokat dolgozik, többféle ismeretre tesz szert, szó szerint: a világhálón kalandozik, a világot járja dolgok nyomában. Több és többféle anyagot készít (dolgozat, fordítás, forráslista stb.), közben többféle tanulási-kutatási tevékenységet végez (gyűjt, osztályoz, rendez, összehasonlít stb.), alkot. A művet viszi a „tetthelyre”, ahol ilyeneket szorgalmaznak. És rájön: nem mindig díjaznak. Sőt, nem is fogadják. Miért? Egész egyszerűen: az iskolai oktatási mechanizmus másként működik. A dolgozatírásnak pontos helye van az iskolai tanrendben, a választható (szorgalmi) témákra (ha vannak ilyenek) előre be kell jelentkezni, a váratlanul, a meglepetésszerűen behozott dolgozat nem illik a munkarendbe, a tanár – érdemben – nem tud vele foglalkozni. Nem lustaságból, nem érdektelenségből: nincs rá idő, hajt a tanmenet (a „modern tatár”), a követelmények. Az iskola nem fogadja a tanulói munkát, csak azt, amit az iskola előír. Lohad a kedv, csihad a lendület, a tanuló „visszavesz”. A „két kultúra” eltéréseiből adódóan nincs találkozás. Ami az egyik, a tanulói térfélen „élmény”, az a másik, az iskolai térfélen „munka”. A két kultúra működési mechanizmusai jelentősen eltérnek egymástól, nem illeszkednek, egyelőre nem is illeszthetők. (Itt most „objektív”, szerkezeti-működési mechanizmusokról beszélünk, olyan „szubjektív” tényezőt nem említünk, mint a tanárok számítógépes kompetenciáját, világhálós kultúráját! Ami persze nem is olyan szubjektív tényező ebben az esetben.)
Erre előáll Fűzfa Balázs a tankönyveivel. A diákok megörülnek, felvidulnak, „le se tudják tenni”: immár irányítottan mennek a dolgok, a témák után. Felfedezésüket hasznosnak érzik, hoz valamit a konyhára: kijön belőle egy jó kis dolgozat, egy szorgalmi munka (netán az érte járó ötös), másrészt elkészülhet egy „publikáció”. Elégedett, akinek van efféle ingerenciája, s ilyen munkára ösztökéli a még „szunnyadó szellemet”. (Jó alkalom, hogy az iskola felfedezze, mi szunnyad a gyermekben!) És a tanuló olvas, a tankönyvek színes, gazdag anyaga, a válogatás gondoskodik arról, hogy értékeset olvasson. Az már elhanyagolható kérdés, mellékes, hogy a nyomtatott, a hagyományos vagy az elektronikus formákkal kezdi-e az olvasást. A lényeg, hogy halad „a jelek útján”, egyre beljebb és feljebb. Nem veszik el, szisztematikusan szerez ismeretet, szisztematikusan tudja feldolgozni azokat, különféle produktumokat hoz létre. Életre kél a kutatásmetodika. A tankönyvekkel való ismerkedés nyomán több diák munkáját volt alkalmam megtapasztalni, különféle műfajokkal találkoztam, volt, aki verset fordított idegen nyelvre (noha nem is „kötelező” a hagyományos tananyagban), más a Babits-vers francia változatában végzett publikálható kutatómunkát. Mert ugye, „...ez a sok szépség erre való...”. Fűzfa Balázs „élményközpontú” irodalomtanítást hirdet. Tankönyvei ezt biztosítják, egyelőre a tanulónak! És mindenkinek, aki részt vesz „tevőlegesen” az irodalmi „történésekben”, aki tanárként beáll a több száz fős diáktömegbe verset mondani, a szabadban (értsd: iskolai tanórán kívül), az esztergomi Bazilika lépcsőjén vagy az abdai Radnóti-emlékkertben, hogy beleborsódzik a háta.
A Fűzfa-féle tankönyv/ek nem „módszer” kérdése, nem arról van szó, hogy ezt vagy azt a szerzőt, művet hogyan tanítsuk, hogyan „közelítsük meg”. Tudomásul kell venni, hogy a tanuló, az új téma felvezetőjében, rögtön a tanóra elején nem hajlandó elhinni (még egyébként kedvelt tanárának sem), hogy mondjuk Kosztolányi a nagy magyar költő, csodálatos verseket írt. Ez nem módszer kérdése, itt „technológiával” állunk szemben. A korábban már említett „két kultúra” mögött meglévő, mozgatásában érdekelt, mozgatásához elengedhetetlenül szükséges „két technológiáról” van szó. Ezek állnak egymás mellett, s csikorognak: az érintett felek egyikének „élmény” munka, ezek a tanulók, a másik félnek, ez a mai iskola, mindez szinte frusztrációt jelent. A tankönyvek, a sokféle tevékenységgel, itt csak leegyszerűsítve, ontológiai síkra terelik a tanulót, a tanulási cselekvést szorgalmazva és biztosítva („keresés, kutatás, felfedezés, lásd Galperin). Ezzel áll szemben az iskola episztemológiai természetű mozgása, inkább ismeretkibocsátó, a tanulói cselekvést gátló, a tanulói eredményeket „előírtan” követelő szisztémája. Hogy lesz ebből képességfelfedezés, ötletkezelés, alkotás? A Fűzfa-irodalomtanítási technológia biztosíthatná a két nem illeszkedő mechanizmus működését, a kompatibilitást. Ez a pedagógiai technológia ma még amolyan „rásegítő illesztés, „köztes adaptáció”. Zavarelhárító egyelőre, fejlesztő eszköz (tudomány és metodika) később. Azzá kell válnia mihamarabb, mert az „új összetételű világgal”, s benne magunkkal valamit kezdeni kell. „Hogy fölépíthesse magát az ember...”
Hogy miként alakul az irodalomtanítás sorsa az iskolában, ma még nem tudható (jóslások már vannak). Annyi már most bizton kijelenthető, hogy – többek között – a tananyag kiválasztásának szempontjai jelentősen változni fognak, és az irodalom mint tantárgy átalakul, összetettebb, integratív (műveltségi terület?) lesz. Ezzel együtt az irodalom nem lesz „indifferens”, paradox: lehet, hogy nem lesz irodalom tantárgy, de lesz irodalom. Hogyan? Erre ad egyfajta választ a Fűzfa-irodalomtanítás, a kutató-fejlesztő tanár frappáns mottójával: „Mentés másként”.

* Sz. Tóth Gyula tanár, közoktatási szakértő, érettségi vizsgaelnök, aki a fentebb jelzett „szondázást” egyéni vállalkozói státuszából eredően, iskolán kívüli és iskolaközi időben és térben, szellemi szabadfoglalkozásúként végezte.

Egy másik írása:
A 12 legszebb magyar vers franciául 4. rész - Pilinszky János: Apokrif        


Oldaltérkép