Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain



Olvas(s)atok – Závada Pál: Jadviga párnája I.

Szerző: Viniczai Virág
2006. január 28. 16.15

„Az ágy közös.
A párna nem.”
(Pilinszky János)

 Vaskos könyv: 444 oldal, bár az utolsó hat oldal üresen tekint a világba… 222 vastag, sárgás lap, amelyeknek a széle nincs egyformára vágva – mint egy igazi, sokat forgatott, mindentudó napló, amelyből itt-ott kilógnak lapjai, a betűzött fecnik, feljegyzések… Már a címe is sokat sejtető, kíváncsivá tevő: ki ez a Jadviga (milyen gyönyörű név!)?, miképp szólhat ez a 444 oldal egy párnáról, s milyen párnáról…?

De hiszen ez egy napló – párna-napló…? Mégis: hányan írják ezt a naplót? „Jadviga beleír Ondris naplójába”1  és „Sajátkezű bejegyzések”… Egyre több a rejtély… És még egy: ha ez egy napló, miért kell már az első oldalon megmagyarázni, mit jelent a „Zacsínam túto knyizsecsku”? Hiszen aki naplót ír, talán magának ír, s feltehetően érti ezeket a szavakat… Ki és kinek magyaráz…? Csupa-csupa izgalmas, megfejtésre váró kérdés, és még bele sem olvastunk a könyvbe…
De a rejtélyek és titkok csak tovább sokasodnak, már az első oldalakon…
A Jadviga párnája (1997) az utóbbi évek egyik legnépszerűbb regénye lett, s nemcsak az olvasók, de a kritikusok körében is szinte osztatlan sikert aratott, amire csak elvétve találunk példát: hiszen vagy az olvasó fanyalog, hogy „már megint valami posztmodern”,  vagy a kritikus találja úgy, hogy egy újabb tucatregény látott napvilágot, amivel foglalkozni sem ér-demes, miközben az eladási statisztikák mást mutatnak… Ebben a regényben azonban ki-ki megtalálja a neki tetsző irodalmi értékeket, vagy ahogy Margócsy István fogalmaz: ez a re-gény „egyszerre elégítheti ki a hagyományosabb nagyepikai történetmondás teljességigényé-nek vonzásában élő olvasókat, valamint a posztmodern elbeszélői stratégiák híveit”2 .
Sokan, sokféleképpen próbálták magyarázni a könyv kiugróan magas eladási statisztikáját, a többszöri kiadás iránt mutatkozó igényt. Biztosan szerepet játszott benne az a felfokozott várakozás, amely a regény megjelenését megelőzte: a Nők Lapja részleteket közölt belőle (ami miatt persze a kritikusok fanyalogtak), s a Nappali házban és a Jelenkorban is olvasható volt a napló; ez utóbbiban a mű két részének publikálásáért Závada Pál megkapta a lap 1996. évi Szinnyei Júlia-emlékdíját. De nem elhanyagolható az a tény sem, hogy „Závada regénye valóban megajándékozza befogadóját azzal a kivételes olvasási lehetőséggel, amivel a kortárs magas irodalom minálunk csak nagyon ritkán: engedi, hogy belefeledkezzen a regényvilágba, elmerüljön benne, s hogy kitöltse olvasói igényét az előadott történet és a hozzá való viszonyulás”3 .
Erről a belefeledkezésről ír Parti Nagy Lajos is beszédes címet („A závadai erdők”) viselő esszéjében: „Bárhol nyitom ki a könyveit, szövevényes, messze vezető történetekbe botlom. Nem is botlás ez, hanem gabalyodás. Észre sem veszem, és nincs visszaút. A könyv bármely pontjáról továbbvisz az elemi kíváncsiság, visz előre és hátrafelé. Tisztások, elágazások, irtások, majd elhanyagolt helyek, melyekről kiderül, hogy nagyon is fontosak, s ellenkezőleg, némely szépen gondozott mellékút halkan belevész a regényidő bozótosába.”4
De amellett, hogy „a nagyközönség örül, mert a Jadviga párnája olyan könyv, amelyet könnyű és jó olvasni, és azért könnyű és jó olvasni, mert valóban olyan, mint egy régi, mint egy klasszikus regény”5 , a kritikusok is elismerik, hogy a napló modern jegyekkel is rendelkezik. Ilyenek Kovács Eszter szerint „a hármas narráció, az ebből fakadó nyitottság, az interpretációs lehetőségek sokasága, a narrátor hiánya és az a tény, hogy a szöveg nagyobbik fele egyáltalán nem magára a történetre, hanem sokkal inkább a nyelvhasználatra, s a nyelvhasználaton keresztül a monoton, állandóan ismétlődő, egyazon kínzó állapottá merevedő kiúttalanságra koncentrál.  A történetet inkább belakni lehet, semmint gyorsan és céltudatosan haladni benne előre, magyarul: nem feltétlenül könnyű olvasni.”6 
Angyalosi Gergely úgy véli, Závada művét az különbözteti meg a klasszikusoktól, hogy ebben a könyvben nincs tanulság, „mindez egyszerűen csak megtörtént a közönyös ég alatt, valahol Magyarországon”7 .
Károlyi Csaba esszéjében arra is rámutat, hogy ez a kettőség, azaz a klasszikus és modern jegyek egyidejű jelenléte mintha csak nálunk lenne elképzelhetetlen, s „aki posztmodernet mond, az egyben nem mondhat például regényes cselekményességet vagy nagyepikai teljességet is”8 . A Nyugaton megfigyelhető ezirányú elfogadásra és posztmodernségre példaként Gabriel García Márquez, Salman Rushdie és Umberto Eco regényeit hozza fel a szerző példaként.
A Jadviga párnája cselekménye egyes kritikusok szerint akár Pilinszky kétsoros versével is összefoglalható, amely szerint: „Az ágy közös. / A párna nem”. Ennél azért jóval többről van szó, hiszen a regény egyik erényeként éppen azt emelik ki (ha nem is elsősorban a kritikusok, de) az olvasók, hogy szinte foglyul ejt a regény, történetmesélésével, az atmoszféra és a környezet érzékletes leírásával, a feszültség, a kíváncsiság ébren tartásával szinte belesüllyedünk a szöveg sajátos világába.
A Jadviga párnája az Osztatní család három generációjának történetét meséli el, s ezáltal a 19. század végétől egészen az 1980-as évekig áttekintést kapunk a szélesebb világ történéseiről, bár a történelem csak mintegy hátteret képezve jelenik meg a regényben: be-betör a család életébe, de a szereplők individuális problémáihoz képest csak keretet, hátteret jelent, fontosságát tekintve pedig legtöbbször alulmarad az egyéni konfliktusokhoz, belső történésekhez képest. Andrást például kifejezetten nem érdekli a történelem, egy alkalommal, barátai politizálását hallgatva, így kiált fel magában: „Erőviszonyok! Ez a szerencsétlen, marha Pali! És otthon mitől függenek? Miért sündörög mellém a piacon a felesége még most is sóhajtozva, hogy hát bizony miköztünk másképp is lehetett volna?”
A fikció szerint egyetlen könyvbe kerülnek egymás mellé a család három tagjának bejegyzései, Osztatní Andrásé, egy Békés megyei faluban élő szlovák nagygazdáé, a feleségéé, Palkovics Mária Jadvigáé és fiuké, Osztatní Mihályé. A könyv valóságos ideje 1915. február 5-én indul, mikor András, a család utolsó előtti generációjának tagja elkezdi írni naplóját, hogy abban feljegyezze életének eseményeit házassága napjától kezdve, s hogy házassága boldogságát megörökítse. A várt és remélt boldogság azonban elmarad, s így leginkább Ondris feleségéhez fűződő viszonyának szenvedélyes megérteniakarása, Jadvigához való közelebb kerüléseinek legtöbbször kudarccal végződő vergődései és a felfedezett titkok megfejtési kísérletei kerülnek a lapokra, rendszertelenül, nagyjából 1922-ig. Jadviga 1937-ben,  férje halálakor kezdi el a naplóírást, melyben András írásaiból kiindulva a nő szemszögéből ismerjük meg a történetet, s feltárulnak az Ondris által nem ismert titkok és bűnök, s azoknak vélt vagy valós magyarázatai. Jadviga bejegyzései 1945-ben, a nagyobbik Osztatní-fiú (Már-ton) halálakor szakadnak meg. A folytatást a kisebbik fiú (Mihály) kezdi meg 1954-ben, édesanyja halálakor, s írja azt saját haláláig, 1987-ig.
A szövegek azonban nem ilyen kronologikus sorrendben követik egymást, nehezítve az olvasó eligazodását. A naplóbeírások hat, egymást váltogató szövegpárból állnak össze, melyeket kezdetben objektív, majd egyre szubjektívebb bejegyzések követnek, s végül zárnak le „Sajátkezű hozzátoldások” címmel. A naplórészleteket ráadásul gazdasági feljegyzések, Mamovka „leltárlapja”, levelek, Márton noteszlapjai és Ondris háborús novellája szakítja meg. A szerkezet kitalálója és az írások elrendezője nem más, mint a család utolsó (Osztatní szlovákul egyébként ’utolsó’-t, ’maradék’-ot jelent) sarja, Miso, aki a maga értelmezése szerint illeszti össze szülei széthullott naplójegyzeteit (melyek így mintegy felelgetnek egymás-nak), a családi iratokat, s készít lábjegyzeteket a szlovák vagy az őt valamiért érdeklő részekhez. (A legkisebb fiú bejegyzéseit a könyvben kurzív betűk jelölik, így Misónak tulajdonítható az első oldalon a napló műfajmegjelölés is.)
A regény fő szervező elve tehát a szereplők egymáshoz való viszonya, a közöttük lévő feszültségek és a problémáikra adandó válaszok keresése.  Károlyi Csaba szerint a mű „szerelmi regény”, „történet a szenvedélyről, a végzetről, a kielégülés utáni vágyról és a beteljesü-lés lehetetlenségéről”9 . András és Jadviga házassága mintegy keretbe foglalja a két gyötrődő ember kiutat nem találó, egymás mellett csak súlyosbodó szenvedését, úgy, hogy egyszerre mindkét szereplő szemszögéből látjuk az eseményeket. S bár a házastársak hiába képtelenek egymás igényeinek megfelelni, úgy tűnik, egymás nélkül sem tudnak élni. Ám az, hogy mit szeretnének kapni egymástól, mi hiányzik a boldogságukhoz, nem válik világossá még önmaguk számára sem. Képtelenek élőszóban őszintén egymáshoz fordulni és rendezni problémái-kat, a másiknak szánt szavaikat csak a naplórészletek őrzik, azokat pedig már hiába rendezi egymás mellé Miso… Egy helyen András meg is fogalmazza az élőszóra való képtelenségét, amikor így szól naplójához: „Tegyelek le? Őneki beszéljek inkább? Hogy ne terajtad keresztül folyamodjak…? De hadd legyen az ima és a kérdés néma! Nincsenek helyénvaló szavaim, az én bűnöm ez is.”
Több értelmező is az érzelmi állapotok ábrázolásában látja Závada nagyságát, egyikük ezt írja: „Závada legnagyobb írói tette itt ragadható meg, az érzelmek, az ösztönök, a lélek és a test, a legintimebb emberi tartományok bensőséges hangulatú átvilágításában, a lelki és a zsigeri élet finom rezdüléseket is érzékeltetni képes, analitikus pontosságú rajzában és az önmagukba zárt individuumok egymás közti kapcsolat- és viszonyrendszerének sokoldalú ábrázolásában” 10.

[1] A műből vett idézetek alapjául szolgáló mű: Závada Pál, Jadviga párnája, Magvető Kiadó, Budapest, 1997.
[2] Margócsy István, Népszabadság, 1997, 09, 13.
[3] Károlyi Csaba: Életfogytiglan, avagy „egy női szörnyeteg”? Jelenkor, 1998/3.
[4] Parti Nagy Lajos: A závadai erdők. Élet és Irodalom 48. évfolyam, 51. szám
[5] Kovács Eszter: Nekem már csak ilyen klasszikus ízlésem van. Jelenkor, 2000/2.
[6] Uo.
[7] Angyalosi Gergely: Kritikus határmezsgyén. Alföld Könyvek, Csokonai Kiadó, 1999
[8] Károlyi Csaba, Uo.,
[9] Károlyi Csaba: Életfogytiglan, avagy „egy női szörnyeteg”? Jelenkor, 1998/3.
[10] Elek Tibor: Fényben és árnyékban. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2004

Bibliográfia

Kötetek

Alexa Károly: Ugyanazon gyuradékból. Bp., Kortárs Kiadó, 2000.
Angyalosi Gergely: Kritikus határmezsgyén. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1999.
Dérczy Péter: Vonzás és választás. Debrecen, Csokonai Kiadó, 2004.
Elek Tibor: Fényben és árnyékban – Az irodalmi siker természetrajza. Kalligram Kiadó, Po-zsony, 2004.
Kálmán C. György: Mű- és valódi élvezetek. Jelenkor Kiadó, Pécs.
Margócsy István: Hajóvonták találkozása – Tanulmányok, kritikák a mai magyar irodalomról. Palatinus Kiadó, 2003.
Szó – elbeszélés – metafora. Műelemzések a XX. századi magyar próza köréből. Kijárat Kiadó, 2003.

Folyóiratok

A vadasmártás íze – Jadviga párnája című regényéről Závada Pállal Rakovszky Zsuzsa be-szélget, Beszélő 1998/5.
Balassa Péter: Osztatni, beleíródni. Élet és irodalom, 41. évfolyam 25. szám
Báthori Csaba: Párban, pártalan – Závada Pál: Jadviga párnája, Jelenkor, 1998/3.
Bombitz Attila: Párnakönyv – Závada-jegyzetek, Tiszatáj, 1998. január
Földes Anna: Závada Pál: Jadviga párnája, Kritika 1997. november
Károlyi Csaba: Életfogytiglan, avagy „egy női szörnyeteg”? Jelenkor, 1998/3.
Kovács Eszter: Nekem már csak ilyen klasszikus ízlésem van. Jelenkor, 2000/2.
Olasz Sándor: „hullnak szét a lapok” – Megkésett jegyzetek a Jadviga párnájáról. Hitel, 1998/9.
Parti Nagy Lajos: A závadai erdők, Élet és Irodalom, 48. évfolyam, 51. szám
Sükösd Mihály: Regényíró a küszöbön, Mozgó Világ, 1998/4.


Internetes oldalak

http://www.c3.hu/scripta/filmvilag/0004/jadviga.htm
http://www.konyv7.hu/Docs/99_24/14cbeszelgetesML2.htm
http://www.c3.hu/scripta/holmi/00/07/13gilbert.htm
http://www.nol.hu/cikk_print/150349
http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/szam4/irod/deli.htm


Oldaltérkép