Hírlevél:   
  
align=center
border=0Fülvájó
Beharangozók, hírek
Életrajzok
Interjúk, riportok
Esszék, tanulmányok
Együttesek
Kritika
align=center
border=0Dübörgő
Beharangozók, ajánlók
Kritika
Együttesek
Interjúk, riportok
align=center
border=0Iskola a határon
Ottlik Géza
Esszék, élménybeszámolók
Olvas(s)atok, néz(z)etek
Interjúk, riportok
Hírek
irodalom_12_11_10_9
align=center
border=0Korboncnok
Kritika
Érdekességek
Interjúk, riportok
Életrajzok
Események
align=center
border=0Nyelvöltögető
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, események
Hírek, ajánlók
Nyelvében hal
align=center
border=0Nyitott könyv
Kritika
Életrajzok, mini biográfiák
Kiadók ajánlatából
Eladási listák, statisztikák
Interjúk, riportok
Hírek, események
align=center
border=0Színes papiruszok
Dekonstrukció
Eseménynaptár
Ajánló, hírek
Kalendárium
Más világ
Milyen lesz
Milyen volt
Kulturális hírek
align=center
border=0Tarsoly
Kritika
Esszék, tanulmányok
Interjúk, riportok
Előadások, események
align=center
border=0Vizuális kultúra
Film, fotó
Színház
Tánc
Képzőművészet
align=center
border=0Papiruszportál
Impresszum
Rólunk
Partnereink
Vendégkönyv
Támogatóink
Médiaajánlat
Letölthető bannereink


Polisz.hu online játék
buszbérlés, buszrendelés
fordítás, fordítóiroda
semen extender
Grafikai tervezés, egyedi programozás
tárhely és domain

[ Életrajz | Esszék, tanulmányok | Interjú, riportok | Kiállítások, ajánlók, hírek | Kritika ]


Alice Csodaországban: kiállítás a FSZEK-ben

Szerző: nyuszi alajosné
2007. április 5. 6.55

 Nem az első, amin volt szerencsém ott lenni. Jártam már az Újlipótvárosi Klub Galériában, és megfordultam egérrel és pogácsa nélkül többször is a Virtuartneten. Legutóbb, amikor Szegedi Katáról írtam, eddigi legjobb kiállításának a Francia Intézet-belit neveztem, amit két ígéretes – és más-más szempontból érdekes – műre hegyeztek ki. Ezúttal ugyan kevésbé szerteágazó és gyűjteményes a bemutatott anyag, hiszen csak egy könyv, a Lewis Carroll által írt Alice Csodaországban állt a középpontban, azonban eddigi művei közül ez a csúcs. Jobb az általam eddig kiindulási pontnak tekintett Aranyhajú leánynál.



Már alig vártuk. Ahogy a Rolling Stonest vagy a futballvébé döntőjét. Erre tessék, erre tessék. A vébédöntő után és a Rolling Stones magyarországi fellépése előtt megszületett. Két éve készül. A művésznő – eddig kerültem ezt a kifejezést, nem nagyon szeretem agyonhasználni, de most véglegesen kiérdemelte – időnként beszámolt nagy tervéről és egyik álmáról, Alice könyvbe rajzolásáról. Sok helyütt leírtam, hogy Szegedi Katalin olykor csak magának (no meg az emberiség jobbítására) rajzol, így volt ez a Lola sorozatnál, és így kezdődött Alice  Békés PálKárpát-medencei modern kori története is. És aztán egyre több kollázs készült el belőle. A Grimm-könyvre kitalált, beérett – és azt hittem, egy ideig könyvben felülmúlhatatlan – technika még cizelláltabbá, még univerzálisabbá vált. Ennek a könyvnek minden porcikája, aranyos és más szegellete mértani pontossággal van megtervezve. De erről majd a könyv kizsigerelésekor.
Jellemző, ahogy az egyik kiadó vezetője jellemezte némi irigységgel a könyvet a tárlaton: egy-két évig ez lesz az etalon a magyar gyerekkönyvkiadásban. Lantos Kálmánné, a művet megjelentető General Press vezetője pedig elérzékenyülve mondta, hogy csak ilyen szívet melengető, gyönyörű könyveket lenne szabad a gyerekek kezébe adni. És hogy Bolognában, ahová nagy tervekkel viszik az Alice-t, évről évre mennyi bóvlit látnak, pedig ilyen könyvekkel kellene jóra nevelni a nebulókat.
Békés Pál, az IBBY Magyar Szekciójának nevében a nemzetközi gyerekkönyvnap alkalmából is köszöntötte az egybegyűlteket. Méltatta a grafikus eddigi munkásságát és az aktuális könyvet. Utána pedig Rét Viktória, a mű irodalmi lektora és jegyzeteinek írója következett, és érdekes, olykor mókás gondolataival vezetett be a műhelytitkokba és nyitotta meg a kiállítást.
A Virtuartnet kiállításra Szegedi Kata úgy hívott meg, hogy legalább nem kell végighallgatni a büntetést (a kiállításmegnyitót). Ki-ki döntse el, büntetés-e, szerintem nem, sőt, aki pedig annak tartja, menjen a FSZEK-be! Gyönyörű, a könyvbelinél nagyobb kollázsok, ismert és még eddig nem látott illusztrációk, Csodaország. (Megtekinthető május 3-ig, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, II. emeleti Kisgaléria; Budapest, Szabó Ervin tér 1.)

Békés Pál, Rét Viktória és királylányos illusztrátorunk

„Biztosan önökkel is előfordult már, hogy egy egészen átlagos napon, amiről azt hitték, olyan lesz, mint a többi, egyszer csak minden a feje tetejére állt. Ha ez a mi bolondok másnapjára eső kis összejövetelünk jól sikerül, remélhetőleg úgy fogják érezni, hogy a mai nap is ilyen. Aki ugyanis egy álmos délutánon Alice-szel együtt beugrik a Fehér Nyuszi barlangjába, elmerül Lewis Carroll világában, ráadásul hagyja magát elvarázsolni Szegedi Katalin képei által, olyan helyen találja magát, ahol az ember még abban sem lehet biztos, vajon ugyanaz-e, aki akkor volt, amikor reggel felébredt.
Nehéz feladat az Alice Csodaországban című könyvet bemutatni. Ez a mese nagyon furcsa mese. Nincs benne se királylány (még szerencse, hogy Kata ennek ellenére kedvet érzett hozzá, hogy illusztrálja), se boszorkány, se szegénylegény, se sárkány. De még története sincs, amit olyan jól el lehetne mesélni, amíg a buszra várunk, vagy ha valaki kérdezi. Csak egy egészen egyszerű kislány van benne, meg mindenféle emberek és egyéb lények, akik igen furcsákat beszélnek.
Ugyanakkor valójában könnyű feladatom van, hiszen az Alice Csodaországban című könyvet nem is kell bemutatni. A világ egyik legismertebb, legtöbbször kiadott, feldolgozott és idézett művét valószínűleg mindenki olvasta, aki pedig még nem, annak a szülei alig várják, hogy kicsit nagyobb legyen és felolvashassák neki. Emlékezhetünk a Fehér Nyuszira, az Április Bolondjára meg a Mormotára, ismerősen csenghet a Borsos Hercegnő és a Szív Király neve. Ám amitől a legotthonosabban érezhetjük magunkat ebben a történetben, ami miatt szinte valamennyi nemzet nyelvére lefordították, és ami miatt az első megjelenés óta eltelt másfél évszázad során, generációkon keresztül gyerekek, kamaszok, felnőttek és öregek kedvence lehetett és ezentúl is lesz ez a könyv, az a bolond hétköznapisága. Attól a pillanattól fogva, hogy Alice követi a Fehér Nyuszit föld alatti barlangjába, a legképtelenebb dolgok történnek vele, miközben egészen hétköznapi helyzetekbe kerül. Mindenki szokott például enni meg inni, de ahhoz igazán nem lehetünk hozzászokva, hogy egy falattól hirtelen az égig érünk, egy kortytól meg egyszeriben a fű között találjuk magunkat néhány centi magasan. Azon sincs semmi csodálkoznivaló, hogy a konyhában főz a szakácsnő és a ház úrnője. Az azonban már figyelemreméltó, hogy mindennek borsszaga és -íze van, következésképp mindenki tüsszög, egy kisbabának meg a következő dalt énekli az anyja (a kislányom igen csodálkozott, amikor az egyik altatásnál szórakozottan elszavaltam neki):

»Tente baba, tente,
Ne bőgj, anyja szentje,
Ne tüsszögj már, ne üvöltözz,
Odaváglak én a földhöz,
Adta teremtette.«


Sok szülő ismeri a helyzetet, amikor a gyerekek saját magukról, az általuk ismert emberekről és élethelyzetekről szóló, ezekből kiinduló mesét akarnak hallani: az ismerős keveredik a fantázia világával, a biztonságot nyújtó régi az ismeretlen újjal. Lewis Carroll varázsának egyik titka bizonyosan abban áll, hogy egész munkásságát olyan gyermekek ihlették, akikkel jó barátságban volt, és akiket élőszóban is gyakran szórakoztatott történeteivel és rejtvényeivel. Az Alice Csodaországbant egy Alice Liddell nevű kislánynak és két testvérének mesélte először egy kiránduláson, és szinte valamennyi szereplőnek és jelenetnek köze van a három lány vagy Carroll életének mozzanataihoz. Ám nem csak azok szórakozhatnak jól, akik ismerik ezeket a kulisszatitkokat, hiszen mindannyiunkat éppen az a nagyon is igazi valószerűtlenség vonz, amit a megszokott elferdítése nyújt.
No, de ha már a kulisszatitkoknál tartunk, íme egy találós kérdés: tudják-e, milyen szőrből van Szegedi Katalin Mormotája? Sajnálom, a Bolondos Kalapostól vettem át a rossz szokást, hogy nem adok megfejtést a találós kérdésekhez, ugyanis nem tudom, milyen szőrből van. Annyit azért elárulok, hogy amikor Kata megálmodta a képet, egy egész napon át szőrt keresett otthon, aztán eszébe jutott, hogy a nagyfia egyszer hozott haza egy csomó dolgot, azok között volt egy szőr. Hát a fakutya milyen fáról vigyorog? Ezt viszont megmondom: egy régi kubai szivardobozról, amit a művésznő gyerekkora óta őrizget, és a nagyapjáé volt.
Ritkán fordul elő, hogy egy művész nem felkérésre, hanem a maga kedvére fog bele egy irodalmi mű illusztrálásába. Szegedi Katalinnak régóta szíve vágya volt az Alice, és az első két egész oldalas képet a saját szakállára festette meg. Bár a kollázson szabad szemmel nem látható a szakálla, a General Press Kiadó egy kiállításon mégis felfigyelt a képekre, és mindannyiunk örömére elvállalta a kötet megjelentetését.


Nem meglepő persze, hogy amit ilyen sokan elolvasnak, lefordítanak, átdolgoznak és megfilmesítenek, annak a megfestéséhez is számosan kaptak és kapnak kedvet. (Fussák végig a
www.lewiscarroll.org időrendi listáját, mit gondolnak, kit találnak a végén?) A kéziratot maga a szerző is megtűzdelte a rajzaival, a nagyközönség először John Tenniel képeivel ismerte meg az Alice-t, és azóta se szeri, se száma a különböző képi értelmezéseknek. De nekem az az érzésem, hogy Lewis Carroll és Szegedi Katalin találkozásával valami igazán csodálatos dolog történt. Az a pikáns humor, ami Katának még a legromantikusabb képein is felfedezhető itt-ott, az Alice-sorozatnak az alapját és lényegét jelenti. A »gombán« ücsörgő, beszívott Hernyó vagy a Fehér Nyuszi háza tetején forgó szélnyúl mosolyt csalt volna még a tartózkodóan angol, 19. századi szerző, az abszurd humor mestere ajkára is.
Kata minden munkájánál nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kellőképpen ráhangolódjon a szövegre, ezúttal pedig ezen a téren is különleges előkészületeket tett. A mű keletkezésének körülményeit, és azokat a háttér-információkat tanulmányozta, amelyek segítségével közelebb kerülhetett az Alice millió titkához. Ezekből aztán jó néhányat bele is dolgozott a képeibe, hogy minket is közelebb vihessen a titkokhoz. Több illusztráción is szerepelnek például Alice Liddellről és a testvéreiről készült fényképek, amiket egyébként Carroll készített, de számos helyen találunk utalást az eredeti angol szövegre is. A kollázstechnika, vagyis az odaragasztott tárgyak és a rajzolt, festett elemek vegyítése remekül érzékelteti a képzelet és a valóság furcsa, álomszerű keveredését. Aztán Katának már csak elő kellett vennie a groteszkebb énjét, és olyan sorozatot alkotott, amely méltó társa, kiegészítője lett a zseniális szövegnek.


Versenyezzenek, ki vesz észre több valódi tárgyat a képeken! Nagyon sajnálom, de ezt a játékot is elrontom kissé: muszáj még néhányat elpletykálnom az érdekességekből. A Homár Szabó ollója közé Kata egy régi menyasszonyi ruha ujját tette, amit az olasz származású amerikai kiadója küldött neki, amikor meghallotta, hogy gyűjti a régi textileket. A Homár Humoron még nem volt kedve randa állatokat rajzolni, ezért vázlatosra hagyta a Griffmadarat, és csak a lábnyomait tette a homokból készült homokba; és bár a következő kép kedvéért még a fagyizóba is elballagott kis színes papírernyőért, bosszúból mégis csíkos gatyát adott a griffre... Dr. Nyuszi Alajos névtáblája (ezt úgysem találták volna ki soha) egy sörösdobozból van kihajtogatva. A kacskaringó tetszett meg Katának, aztán már csak a nevet kellett megrajzolnia – de persze a cél érdekében előbb meg kellett innia a sört! Az Igyál meg!-hez így, nyitott ajtóval talált rozsdás vaslapot, viszont a A Lolák mellett ez most a kedvencem, kutyát még nem láttam tőleKörbecsukó rozsdás kulcslyukáért drága pénzt fizetett egy ócskásnak. Egyik legnagyobb büszkeségéhez, a Fehér Nyuszi házához gyufából épített faszerkezetet, de előbb egyenként rusztikusra faragta a gyufaszálakat, majd megfestette őket, és még szegecseket is nyomkodott beléjük, hogy valódinak hassanak.
Kata alkotó munkája egyébként igazi családi vállalkozás: a Hernyó becsavarodott terméseit és a kutya bogáncsait a művésznő kisebbik fia gyűjtötte Horvátországban; a nagyobbik viszont (a szőr és egy szőnyegminta-katalógus beszerzésén felül) papírhajót hajtogatott, mert azt Kata nem tud. A férje óraszámlapokat hozott az Ecseriről, a galambtollakat pedig – elnézést a gyengébb idegzetűektől – a macska szolgáltatta. Aztán ott vannak a felmenők is: a kártyalapokat dédnagypapáék zsírozták össze a mű kedvéért, a Törvényszéki tárgyalás című képen a nagypapa pénzeszsákja látható, valamint az övé volt az a hagyatéki végzés is, amelyről a valódi Királyi Törvényszék-pecsét származik; a nagymama fűszertartójára pedig szerencsére épp az volt ráírva: BORS.
Ilyen kis történetekkel lehet majd teletenni száz év múlva egy alaposan megjegyzetelt Szegedi-monográfiát. Addig is: jó böngészést!” (Rét Viktória)

További szegedikatás:
Egy javíthatatlan illusztrátor: a Szép Magyar Könyv díjas Szegedi Katalin

Legutóbbi könyve:
Boszorkányos mesék, keserédes történetek


Oldaltérkép